Azok közé a pergető horgászok közé tartozom, akik számára egy új hely megismerése, felderítése legalább ugyanakkora élmény, mint maga a halfogás. Nincs annál jobb érzés, amikor egy számomra teljesen ismeretlen vízen tudok eredményes lenni, amikor idegen környezetben találom meg és bírom kapásra a halakat. Idén nyáron másodszor látogattam el Finnországba, és három hetet töltöttem ott. Ezalatt az idő alatt megpróbáltam többféle vízre ellátogatni, különböző módszereket kipróbálni és persze minél többféle halat megfogni pergetve. Ezt a cikksorozatot a finnországi élményeim összegzése céljából indítom, és remélem, hogy az élménydús beszámolók mellett hasznos információkkal is tudok szolgálni az olvasóknak.
Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan lenne érdemes részekre szednem és rendszereznem tapasztalataimat. Külön lehetne taglalni a csónakos és parti, a folyóvízi és állóvízi horgászatot vagy akár az alkalmazott pergetési technikákat is. Mégis talán az a legcélszerűbb, ha halfajonként haladok, így az első részben a pergetve fogható egyik leggyakoribb hallal, a sügérrel foglakozom.
Finnországban a sügérhorgászatot két nagy módszerre és azok válfajaira lehetne szűkíteni. Az egyik a hagyományos értelemben vett pergetés, amit inkább sekély vízben alkalmaznak, a másik pedig a vertikális horgászat, amit mélyebb vizeken csónakból űznek a finnek. Ebben a cikkben az előbbi, hozzánk sokkal közelebb álló, sekély vízi sügérhorgászatról lesz szó.
Az ezer tó országában rengeteg tavon horgásztam, és a kis csíkos ragadozó mindegyikben jól fogható volt. Amíg bizonyos vizekre inkább vagy a süllő, vagy a csuka a legjellemzőbb csúcsragadozó, addig a sügér szinte mindenhol nagy számban előfordul. Tavakban, folyókban, sőt még a gyors patakokban is számíthatunk rájuk. Ha épp mást nem is tudtunk fogni, a sügérekben mindig bízhattunk; sok kellemes órát szereztek nekem és barátaimnak.
A sügéreket partról és csónakból egyaránt kereshetjük a part menti sekély vizekben vagy a tó bármely pontján, ahol a víz valami miatt sekélyebb. Kőszórások, nagyobb sziklák árnyékában, a kis szigetek körül és a hínáros, tökleveles, csendes kis vizeken igazán nagy esélyünk van többet is zsákmányolni belőlük.
A finnek nem bonyolítják túl a felszerelést, gyakran a csukázáskor alkalmazott cucc tökéletesen megteszi számukra sügérhorgászathoz is. Ennek az is oka lehet, hogy a jónak vélt sügértanyákon gyakran akasztanak jobb csukákat is, és olyankor jól jön az erősebb felszerelés. Ennek ellenére érdemes egy medium-light botra és 20-as monofil zsinórra váltani, ha kifejezetten sügérre vadászunk. Én is így tettem, és nem bántam meg; nagyszerű élmény volt az érzékeny cuccal fogni a vadóc csapó sügéreket.
Csalinak leginkább apró körforgó kanalakat és támolygókat használtunk, de kisebb wobblerekkel is sok csíkos hátút fogtunk. A csalivezetést és a bevontatási technikákat tekintve nincs semmi ördöngösség ebben a horgászatban. A kis agresszív sügéreket viszonylag könnyű kapásra ingerelni, ha jó helyen keressük őket. Inkább az a fontos, hogy akár partról, akár csónakból közelítjük meg a kiszemelt helyet, tegyük azt minél csendesebben, hiszen a nyugodt, kristálytiszta vízben élő ragadozók könnyen észrevehetnek minket. Több olyan kis tavon is volt szerencsém horgászni, ahol valószínűleg nagyon ritkán jár ember. Ezeken a vizeken fokozottan óvatosnak kell lennünk. A csónakkal keltett hullám, a legóvatosabban kezelt evező hangja vagy a parton cserkelő horgász léptei mind-mind zavaróak lehetnek a csendhez szokott sügéreknek.
A nagyobb sziklákat és egyéb tereptárgyakat érdemes távolról, több oldalról megdobálni. Itt lehet fontos szerepe egy jól összehangolt felszerelésnek, amivel messzebbre tudjuk dobni a legkisebb forgókat is, így anélkül tudjuk meghorgászni a kívánt helyeket, hogy különösebben megzavarnánk a partszélben, sekélyvízben tartózkodó halakat.
Finnországi túrám során rengeteg sügért fogtam, de bármilyen meglepő is, a nagyját nem nagy csalikkal pergetve, hanem kis csalikkal vertikálisan horgászva. A következő részben a vertikális sügérezés fantasztikus világába vezetem be az olvasókat.
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László
