A világ több, különböző pontján volt már szerencsém horgászni Dr. Pulai István barátommal, de úgy gondolom, hogy ahol most voltunk, az mindegyiken túltett. A Dale Hollow egy igazi PONTYHORGÁSZ PARADICSOM volt!
Doki barátom közel 30 éve él az Amerikai Egyesült Államokban, de attól, hogy már nem egy tipikus pontyhorgász közegbe került, nem hagyott fel kedvenc halai, a pontyok kergetésével. Folyamatosan figyelemmel kíséri az amerikai pontyhorgászatot: melyik államban, melyek a legnépszerűbb pontyos vizek, hol lehet valami különlegességre bukkanni. Így akadt rá a Kentucky és Tennessee határán elhelyezkedő, 11.000 hektáros Dale Hollow víztározóra.
Minél jobban beleásta magát a témába, annál világosabbá vált számára, hogy egy valódi kincsre bukkant! Kiderült, hogy ez egy olyan pontyparadicsom, ahova nemcsak Amerikából, hanem a világ minden tájáról érkeznek pontyhorgászok, hogy becserkésszék a tározóban élő meseszép, spanyol pikkelyes tükörpontyokat! Ezekről az információkról folyamatosan egyeztettünk, küldte a horgászok szebbnél szebb halairól a képeket, így – megmondom őszintén – nem volt nehéz dolga, hogy rábeszéljen, ide el kell látogatnunk!
Nem gondoltuk, hogy a neheze csak ezután következik! A terv az volt, hogy foglalunk a vízpart közelében egy szállást, majd bejárjuk a vízterületet, hogy kiderítsük, melyek az ígéretes részek, és ott kezdünk el horgászni. Elméletben eddig ez mind szép és jó volt, hiszen ha a Balatonunk 59.000 hektár, akkor a Dale Hollow 11.000 hektárja akkora lehet, mint az egyik balatoni medence nagyjából. Aztán amikor a térképen elkezdtünk a szálláshelyek, megközelítés után kutakodni, akkor jött a megdöbbentő adat, a víz partvonala több mint 1000 km körben! Mint egy Budapest-Zürich távolság autóval, de ha hozzátesszük, hogy a Balaton körben 235 km partvonallal rendelkezik, már érthető a megdöbbenésünk. A hihetetlen tagolt partvonala miatt a megközelítése sem egyszerű. Valamennyi főút 30-40 km-re található, és ha egyik öbölből a másikba akarunk átmenni, mert például ott lenne a szállásunk, órákat kellene ezért autóznunk reggel és este! Ennyi „időveszteség” nekünk nem fért bele, így Doki szolgált egy furcsa, ám tökéletes megoldással: lakjunk a vízen!
Ez az elsőre furcsának tűnő mondat némi magyarázatra szorul. A Dale Hollow víztározó nemcsak a horgászatról szól, hanem egy rendkívül kedvelt turistacélpont is. Kristálytiszta vize, átlagosan meleg éghajlata, gyönyörű partvonala miatt nagyon sok kirándulni vágyó is felkeresi ezt a tavat. Egy komplett iparág állt arra rá, hogy kiszolgálja az ide érkező embereket lakóhajókkal, sporthajókkal, pontonhajókkal, jet skikkel. A vízrendszeren 21 db kikötő található, ahol ezeket a hajókat tankolni, javítani, tárolni lehet, éttermekkel, üzletekkel, gyakorlatilag mindennel.
A túra szervezése során azt találtuk ki közösen Dokival, hogy egy ilyen lakóhajót bérlünk ki, amely egyben a szálláshelyünk is. Van egy fontos szabály: ezekkel a bérelt lakóhajókkal napnyugta után már nem lehet a vízen közlekedni, elkerülendő az esetleges baleseteket. Ezt úgy oldották meg, hogy egyáltalán nincs a hajón közlekedésre alkalmas fényerejű reflektor, kizárólag parkoló fényei vannak. Biztos, ami biztos…!
Ráadásul horgonyt se mellékelnek a hajóhoz, így kizárólag kikötőben lehetne vele megállni estére. Mi ezt megoldottuk hosszú kötelekkel, hozzákötöttük magunkat egy lakatlan szigethez, a Little Goat Islandhoz. Fontos volt, hogy olyan helyet találjunk, ahol ezt a nagy monstrumot le tudjuk rögzíteni, ugyanakkor van esélyünk pontyokat is fogni. Utólag látszik, jól döntöttünk!
Gondolom, az teljesen nyilvánvaló, hogy egy ilyen területre nincs értelme néhány órára egy rapid horgászatot tervezni, mi is több napra készültünk. Viszont ez a többnapos horgászat is egy meghatározott stratégia alapján történt. E nélkül az egész horgászat csak egy üres dobálózás lenne. A stratégiánk az volt, hogy a hajó mögött elhelyeztünk egy bóját, amit reggel és este etettünk kukoricával és némi tigrismogyoróval, illetve bojlival. Ameddig vártuk, hogy ez az etetett terület halat adjon, addig a partról e helytől távolabb vetettem be végszerelékeimet. A method feeder technika ebben a kereső horgászatban verhetetlennek bizonyult, hiszen az első 2 halamat is ennek köszönhettem. Az első érdeklődő egy blue catfish, azaz kék harcsa volt, míg a második már a hőn áhított ponty!
A vadvízi horgászatok során tulajdonképpen minden alkalommal elmondtam azt, hogy a legfontosabb a helyválasztás. De tényleg, ezt nem lehet eleget hangsúlyozni! Hiába a legjobb csali, a legjobb felszerelés, a legjobb stratégia. Az egész semmit sem ér, ha nem megfelelő helyen próbáljuk ezt művelni! Ezért nagyon nem volt mindegy, hol állunk meg horgászni. A tározó átlagos vízmélysége 20 m fölött van, de még egy viszonylag sekélyebb öböl, amit mi sekély öbölnek hívtunk, az is 8 méternél mélyebb vizet rejtett.
A kiválasztott „szigetünket” övező terület legfontosabb jellemzője a mély és sekély víz közötti átmenet, ráadásul ezt az egész öblöt egy vastag hínármező szegélyezte. Ez a hínár egészen négyméteres mélységig kitöltötte a kristálytiszta vizet, tökéletes élőhelyül szolgálva a kagylónak, csigának, így minden olyan dolgot, amit a pontyok szeretnek, itt megtalálhattak.
A bója módszeres etetése hamar visszajelzést adott, hogy jó helyet választottunk. Pontyfordulásokat lehetett megfigyelni, majd megszólalt Doki barátom jelzője is! A jeleket látva én is visszaköltöztem a hajóra, és elkezdődhetett a bója környékének módszeres horgászata.
A többnapos horgászat során volt időm és lehetőségem különféle végszerelékekkel próbálkozni, kísérletezni. Számomra is kellemes meglepetésként szolgált, hogy a Long Cast Method Feeder kosár mennyire hatékonynak bizonyult itt is! Az 55 és a 65 grammos változattal horgásztam ebben a mély, minimum 7-8 méteres vízben, és egyik halat a másik után szolgáltatta! Fogtam vele persze kisebb pontyokat is, de bármilyen meglepő, a legnagyobbakat is ennek köszönhettem!
Számos alkalommal gondolkodtam azon, hogy a Long Cast Method Feeder kosár által bejuttatott kajamennyiség kevés lehet, ezért nyilván egy olyan kosárra van szükség, amellyel még több kaját lehet bejuttatni. Ehhez ideális megoldást kínál a Pellet Feeder Complete kosár. Ennek végében gyárilag egy forgót lehet találni. Én ezt a forgót kicseréltem egy Guru Speed Bead gyorskapocsra, amely pont beleszorul a kosár végébe. Ez a megoldás egyébként segít a biztonságos akadásban, hiszen a csalit felszippantó hal, amikor menekülni próbál, kénytelen megmozdítani a kosarat, amely behúzza a hal szájába a horgot. Nagyon egyszerű és hatékony. Az etetőanyaggal megtöltött kosár súlya elérheti akár a 100 grammot is.
Amikor a felszerelés összeállításán törtem a fejemet, Dokival nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy mi lehet nekem a legmegfelelőbb. Az előzetes információk alapján nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy nagyon nehéz terep.
Akkor, amikor ezt a tó-rendszert létrehozták és felduzzasztották a vizet, ami itt volt, fákkal, erdővel, mindennel együtt elárasztották. Az erdő, illetve a parti palaszerkezet, amely ezt a vízterületet jellemzi, folytatódik tovább a vízben. Hát, ehhez nyilván a legerősebb, legmegfelelőbb felszerelés jöhetett csak számításba, amellyel a halat kontrollálni tudjuk! Ezért választottam a 3,9 méter hosszúságú Big River feederbotjaimat, illetve a hozzájuk illő, 6500 Long Cast LCS orsókat.
Az orsó dobjára felcsévélt főzsinór a nehéz terep miatt 0,35 mm vastagságú volt. Tudom, hogy ez a klasszikus feederezéstől nagyon messze van, de hát a helyszín is abszolút távol áll a klasszikus feederezéstől. Ahhoz, hogy az akadós terepen kontroll alatt tudjuk tartani a megakasztott halat, bizony ilyen vastag főzsinórra volt szükség, illetve ez nehezebben szakadt el, amikor „fűrészelte” a pala.
Itt vannak azok az összetevők, amelyekből összeállt az a keverék, amely a helyi pontyoknak nagyon tetszett. Igazából sok konkrét információnk nem volt, amikor Istvánnal szerveztük ezt a túrát, hogy milyen etetőanyagokat, csalogatóanyagokat hozzunk magunkkal. Viszont ő is, meg én is azért kellően gyakorlott vadvízi horgászok vagyunk, így megpróbáltuk leszűkíteni azokat a csalogatóanyagokat, amelyek nem csak itt, hanem már a világ sok más pontján bizonyítottak.
Számomra elmaradhatatlan és elsőszámú etetőanyag a Nagy Ponty. Az egyik legrégebbi etetőanyagunk, de az egyik legstabilabb, legfogósabb kaja! E mellé társítottam, a Big River Öreg Ponty fantázianevű kaját, ami egy új, folyóvízi horgászathoz kifejlesztett etetőanyag. Nagyon sok darabos, nagy szemcsés összetevőt tartalmaz.
Az amerikai horgászatok során szinte elmaradhatatlan az Oats, azaz a zabpehely, amely István barátom első számú kedvence, ő egyetlen pontyos etetőanyagából sem hagyja ki. Én is szeretem, kifejezetten jó reggelire, hát akkor miért ne szeretnék a pontyok is?! A keverékhez került még Édesítőszer, ettől egyébként brutál édes lesz a kaja, főleg ilyen tömény, nagy mennyiségben, illetve folyékony adalékként kevertem hozzá Aroma Tuningot Nagy Ponty ízesítésben. Ez egy rendkívül mély, nagy vízterület volt, és azt szerettem volna, hogy az a kevéske etetőanyag, ami a vízbe került, a végszerelékem körül olyan intenzív, annyira erős jelet adjon ki magából, hogy több méterről odacsalja a halakat, illetve egyértelműen a horgom köré irányítsa! Ehhez a legintenzívebb, legaromásabb, legédesebb kaják a legalkalmasabbak.
Ennél a kajánál nem kell attól megijedni, ha egy kicsit ragacsosabb lesz, sőt kifejezetten az a jó, ha az átlagosnál jobban tapad, hiszen így garantáltan lesüllyed a kosárral együtt a mederfenékre, nem válik szét, nem esik le menet közben, és ott fejti ki a csalogató hatását, ahol kell, azaz a mederfenéken!
A túra vége felé közelítve jól kirajzolódott az is, hogy mely csalik adták a legtöbb halat. Istvánnak egyértelműen a tigrismogyoró volt az, ami legjobban működött. Ebből is kimagaslott a Haldorádó Turbo Tigris extra méretű változata Nagy Ponty ízesítéssel.
Az egyik csaliváltozatnál két „hagyományos” szemet fűzött a hajszálelőkére, míg a másiknál egy fekete és egy normál tigrismogyorót kínált fel. A filmből kiderül az is, mi Doki álláspontja a tigrismogyoróról mint csaliról, mitől lehet ennyire népszerű a pontyoknál.
Emellett saját készítésű bojlival is kísérletezett, melyet nagy örömére megettek a pontyok! Nem hozott annyi halat, mint a tigrismogyoró, amit viszont hozott, azok termetesebb egyedek voltak, tehát idő kellett, mire az itteni vad halak ehhez hozzászoktak.
Én nagyon sokféle csalival készültem és nagyon sok fajtát próbáltam, viszont a halak meglepően gyorsan választ adtak arra, hogy az én technikámmal melyik az a csali, amely a legfogósabb! Ez a Haldorádó SpéciCorn Mega Fehér Rum ízesítésű változata volt.
Ezzel fogtam halaim döntő többségét, sőt, a legnagyobb halakat is ennek köszönhettem. Viszont, ami érdekes volt, hogy látva Doki sikeres fogásait, amiket tigrismogyoróval ért el, természetesen én is kipróbáltam. A Pellet Feeder Complete kosár mellé két szemet a hajszálelőkére felfűzve nekem is nagyon szép halakat adott. Tehát hogyha le kellene szűkíteni és egyértelműen most kezdenénk a túrát, akkor kizárólag ezzel a két csalival próbálkoznék.
Mindig azt gondoljuk, hogy az előző, sikeres túráinkat már nehéz überelni mind élményben, mind pedig fogásokban. Hát, azt gondolom, hogy ez nem kérdés, hogy bizony újfent sikerült!
Az alábbi filmben megpróbáljuk visszaadni e túra hangulatát, élményeit. Ha tetszik, akkor tegyetek rá a YouTube-on egy Like-ot!
Írta: Döme Gábor
Fotók, videó: Takács Péter
