A külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a nádi horgászat oly módon művelendő, hogy az ember minden nap kivisz magával egy fél vödör kukoricát, megszórja vele a helyet, ahol horgászni akar, majd "kiüli" a halat. Igen, ez is működik, sokszor nem is rosszul. Ha megérem, hogy nyugdíjas legyek és erőm is lesz hozzá, lehet, hogy én is ezt teszem majd. Manapság azonban nincs erre lehetőségem - elsősorban időm. Ezért aztán másképp kell a halakat meglelnem a nádasban.
Nádast írok, pedig a klasszikus bambusztelepek egyre csak fogynak. Velük keveredve, sokszor helyüket átvéve más növényfajok alkotják már a "nádas" nagyobb részét. Hogy ez egy természetes és hasznos folyamat-e, nem tudom, sejtéseim mindenesetre vannak. Ezúton kérek hát elnézést mindenkitől, e szokásomon a későbbiek során sem fogok változtatni. Maradok a nádasnál.
Többször leírtam már, hogy a siker kulcsa az, hogy ott horgásszunk, ahol a hal van. Ne nevessetek, e mélyen szántó megállapításra magamtól jöttem rá! Inkább az a furcsa, hogy sokan megfeledkeznek erről. Pedig nekünk rendkívüli szerencsénk van, mert a nádas fecseg, árulkodik a halak jelenlétéről! A pontyok nagyon ritkán viselkednek szellemként, ez inkább a magányos öregek sajátja. Csapatokban járva, szinte mindig láthatók, hallhatók a nádasban.
Ha a nádmozgásokat figyeljük, mindig a nád tövét érdemes nézni. Van úgy, hogy csupán egy-egy szál, mindig másik mozdul. Ez általában mozgó halat/halakat jelez. Néha szinte táncoló nádast lehet látni, mely nagyobb csapat ottlétéről árulkodik. A megriadt ponty jobban látható, mert ilyenkor óvatlanabbul és sokkal gyorsabban mozog. Találkozunk olyan jelenséggel, amikor egy nádszál időről időre megremeg, sokszor igen nagymértékben kileng, mintha bökdösné valami alul. Nagyjából erről is van szó, ekkor a növény szárán lévő táplálékot szedegeti a hal. Ilyen mozgást produkálnak az amurok is, sőt ők, ha lehet még agresszívebben, mint a pontyok. Tépik, szaggatják néha a még elérhető, friss hajtásokat.
A nádmozgások nem csak láthatók, hanem hallhatók is. Este, éjszaka sokszor halljuk azt a rövid, határozott zörrenő hangot, mely a haltestnek a növény szárához való ütközését, súrlódását követi. Ha bizonytalanok vagyunk, érdemes még napvilágnál figyelni, nemcsak a látványra, de az azt kísérő hangra is. Rá fogunk ismerni a sötét beállta után!
A túrásnyomok szintén árulkodók lehetnek. A talaj legfelső rétegében keresgélő halak nyomán kisebb-nagyobb buborékok kerülnek a felszínre. Hátborzongató érzés azt látni, amikor e buborékok szinte megrajzolják az iszapot túrva táplálék után kutató hal útját. Főleg, ha ez később az úszónkat is útba ejti... Vastag iszappal fedett helyeken spontán gázbuborékok is megjelennek. Ha a buborékok már negyedszer is ugyanazon a ponton jelentek meg, akkor fogjunk gyanút! Ilyen helyeken egy-két buboréknak általában nem hiszek, több jel együttese kell ahhoz, hogy halat sejtsek.
Holdfényes éjszakákon, ha a fény megfelelő szögben a sima víztükörre esve, szinte higannyá változtatja azt, megláthatjuk a túrásnyomokat is. Lámpafénynél ez a legritkább esetben sikerül.
Főképp sekélyebb vizekben láthatunk a felszínen apróbb-nagyobb íveket, amiket a vízfelszín alatt közvetlenül mozgó halak keltenek. A nagyobb csapatokban járó pontyok egész rendes csobogást tudnak rendezni, a horgász nagy örömére. E kísérteties szellemtánc fülledt levegőjű nyári estéken olyan gyönyörű, hogy az ember még a botot is elfelejti elővenni. Nézni is öröm.
S ha már a szépségeknél tartunk: egy kisebb nádöbölben vagy a ritkás szálak között látott pontyugrás után az ember inkább tollat ragadna, mint horgászbotot. De mivel ez utóbbi van nálunk, használjuk inkább azt, mert ott a hal...
Más halfajok is járják a nádast, nemcsak a pontyok, amurok. Néha igen nagy számban jelennek meg a dévérek, kárászok is. Túrásnyomok, nádmozgások az ő jelenlétüket is kísérik, mégis kicsit más ez. Hogy miben, azt nem tudom egzakt módon leírni, de egy idő után rá lehet érezni a különbségre. Az általam használt nádi pontyozó felszerelés elég durva nekik, ezért ritkán akadnak nálam horogra, akkor is inkább a nagyobbja. De ha valakinek van hozzá kedve, akkor nagyot lehet aratni ilyenkor közöttük egy finomabb felszereléssel. Ha pedig közben beakad egy-egy ponty, hát győzzön a jobbik!
Mindezeket persze csak úgy veheti észre az ember, ha csendben, szemét és fülét nyitva tartva csordogál vadászterületén. Ez nem azt jelenti, hogy vadászkutya módjára víz fölé lógatott orral, vitorlává feszített fülekkel evezgetek napestig a nádasok körül. Csupán annyit, hogy az általam kényelmesen bejárható területen felkeresek több, egymástól eltérő karakterű helyet. Sekélyebb és mélyebb vizű, sűrű és ritkás, iszapos és sóderos fenekű helyeket. Ezeknél megállok és pár percig csak nézelődöm. Ha észreveszek valamit, maradok. Ha semmi mozgás, akkor eldöntöm, hogy aznap hol tartom a leginkább valószínűnek a halak megjelenését. Ha az első kiválasztott helyen két-három órát eltöltöttem és semmi nyoma a pontyoknak-amuroknak, továbbállok a következő helyre. Ha lusta vagyok aznap, akkor maradok.
Sűrű vagy ritkás nádas? Mindkettő megfelelő lehet! A tavalyi legjobb eredményeket egy sekély vizű ritkás adta, később pedig egy mély vizű sűrű nádas öblei előtt találtunk rájuk. A vastag iszapréteg tapasztalataim szerint nem riasztja a pontyokat és a horgászatot sem zavarja. Bár az iszap legfelső rétege általában igen laza szerkezetű, de az általam használt 3-5 gramm tömegű ólmok nem merülnek benne mélyre. Maximum annyi változást jelent, hogy az ólom és a horog távolságát kicsit hosszabbra hagyhatjuk.
Tavasszal és a meleg nyári éjszakákon inkább a sekélyebb szakaszokon találom meg a halat. A mélyebb vizű helyek nyár végén, ősszel vagy nyáron hűvösebb időjárás esetén eredményesebbek. (Megjegyzem, hogy a Ráckevei-Dunaág általam látogatott részein a méteres vizű nádi horgászhely feltétlenül mélynek számít.) Mindez persze csak támpont, nem bizonyosság. Biztosat csak a halak tudnának mondani, s bizony néha alaposan rám pirítanak.
Melyik napszakban? Tavasszal, nyár elején és ősszel napközben, nyáron egész nap, éjszaka is. Sőt, az olyan döglesztő nyarakon, mint amilyen a tavalyi volt, az éjszaka eredményesebb is lehet, mint a nappal. Általában igaz az, hogy nyáron a kánikulai déli órákban nem célszerű horgászni. A pontyok esetében biztos, az amuroknál néha mégis eredményes. Ha a déli órák nem olyan gatyarohasztóan melegek, akkor azért a ponty is bejöhet. Konkrétabb időpontokat írni butaság lenne, ez vizenként illetve egy adott vízen időszakonként változó lehet. A klasszikus időpontok: a hajnal és a sötétedés környéki órák csalják ki a legtöbb horgászt a nádba. Nekem eddig az utóbbi jobban bevált.
Olyan esetben, ha nem látok sehol mozgást, segítségemre lehetnek azok a horgászok, akik etetett helyet csináltak. Ha nincs ötlet, sokszor beállok egy ilyen helyre, persze csak akkor, ha a hely "gazdája" nem horgászik rajta éppen. És itt álljunk meg egy gondolatra. Sokaknak talán nem tetszik az, amit írtam, de én úgy gondolom, hogy nincs ebben semmi hiba. Véleményem szerint ugyanis az etetett hely létrehozásába befektetett idő, munka - és ne felejtsük: pénz - sem jogosít fel senkit arra, hogy egy sokak által látogatott víz bármely szegletét a sajátjának tekintse. A másik oldalról viszont a napijegy vagy területi engedély senkit nem jogosít fel arra, hogy mások munkáját, szórakozását tönkretegye. Engem sem. Így a mások által "megcsinált" helyen ennek megfelelően viselkedem.
Ha találkozunk a hely "gazdájával" soha ne legyen kérdés, hogy megyünk-e. Adjuk át azonnal a helyet, így illik. Sőt. Megkérdezhetjük, hogy mikor nem zavarjuk, esetleg azt, hogy ő mivel etet, mivel fog. Ha neki beválik, hátha nekünk is. Érdekes tapasztalatom, hogyha az ember normális hangon szólít meg valakit, akkor általában normálisan válaszolnak. Azért akadnak kivételek is.
A pontyok a szokások rabjai. Addig, amíg valamilyen körülmény nem kényszeríti őket az ellenkezőjére, meghatározott időrend szerint, meghatározott útvonalon járnak. Ez igaz a nagy területekre, de igaz egy kisebb területen belül, mondjuk egy párszobányi nádszigetben is. Minden pontyok által látogatott nádas résznek van több be- és kijárata. Az sem biztos, hogy halaink a főbejáratot használják. Ha látok egy széles bejáratú öblöt, lehet, hogy mellette két méterrel egy zsebkendőnyi nyiladék lesz a nyerő hely, mert a pontyok inkább arra járnak. És ne gondoljátok, hogy néhány marék kukoricával olyan egyszerű őket akár csak pár méterrel is odébb csalogatni. Nem egyszerű, jobb, ha a horgász alkalmazkodik.
Ha megtaláltuk a halakat, mégis hova tegyük az úszót? A válasz egyszerű: ahol mozog! Persze ezt megvalósítani nem olyan egyszerű. Ehhez sokszor egészen a szálak tövébe kell dobnunk, ilyenkor jön jól a csúszóra szerelt önsúlyos úszó, mert ezzel könnyebb. Nem könnyű, csak könnyebb. Kisebb benyílók, öblök bejárata, a ritkás széle jó hely lehet. A számunkra zártnak, egységesnek tűnő nádfal csak a mi számunkra az. Belül öblök, folyosók szabdalják a nádas testét, sokszor csak néhány szál választja el ezeket a nyílt víztől, a halak pedig itt közlekednek ki-be. Ha van bent hal, egy idő után elárulják magukat és a jó helyeket is.
Az időjárás pontyokra gyakorolt hatásával szinte minden eddig megjelent pontyhorgászatról szóló könyv bővebben értekezik. Mivel ezek a körülmények elsősorban a halak táplálkozási "hajlandóságára" hatnak, ezért a nádasoknál is működnek. Nem hiszem, hogy jobban le tudnám írni e tapasztalatokat, mint az említett könyvek szerzői. Tessék hát lapozgatni ezeket, én is így teszek.
Két dolog azért még érdekes lehet. Az erős vagy tartós szél előbb-utóbb kikergeti a nádból a halakat. Ilyenkor nem csak nehéz horgászni a nádban, de nem is nagyon érdemes. A Ráckevei-Dunaágon fontos szerep jut a vízjárásnak is. A víz alacsony vagy magas szintje önmagában nem meghatározó, a nádban mindkét esetben meg lehet fogni a halat, ha a vízszint többé-kevésbé állandó. De ebből van a legkevesebb. A gyors vízszintváltozás, történjék bármely irányba is, megkavarja halainkat, napokig keresgélhetünk utánuk, míg rájuk nem akadunk. A lassú apadás legtöbbször nem jelent gondot, de a vízszint emelkedése szinte mindig átrendezi a kártyákat. Megintcsak lehet keresgélni. Ha a víz áramlása megáll, megállnak a halak is. Az erős áramlás, ha nem kíséri a vízszint változása, csupán a horgászatot nehezíti meg.
Furcsa helyzet, hogy a fenti sorokat épp egy olyan évben vetem papírra, amikor pont az nem megy igazán, amiről ez a cikk szól. Június második felében, júliusban csak ritkán találtam meg a halakat. A sikertelenség fő oka az idei igen változékony időjárásban és ezzel összefüggésben az ilyenkor jellemzőtől pár fokkal elmaradó vízhőmérsékletben keresendő. Az idei természetes táplálékbőség sem az én malmomra hajtotta a vizet. Meg aztán ezen időszakban csak hétvégente jutott egy-egy délután, este és talán egy hajnal a horgászatra. Ennyi bizony kevés, a szerencse is elkél a sikerhez, s úgy látszik abból idén kevesebb jutott. De itt az augusztus, három hetes szabadságom ideje! Remélem sok-sok kapást élvezhetek végig.
De milyen is egy kapás és főképp mi zajlik közben a víz alatt? Beszélgessünk erről is a következőkben!
Czender Miklós (bogyo)
