A szakértő válaszol! – 11. rész

A szakértő válaszol! – 11. rész

Szinte minden nap, minden órában újabb és újabb kérdésekkel bombáznak a horgásztársak, így ebben a részben is megpróbálom azokat a kérdéseket kiemelni és azokra választ adni, amelyek egy témakörön belül kezelhetők, és amiket többen is feltettek.

Jarámbik Pál

„Szia, Ernő! Bennem egy olyan kérdés fogalmazódott meg, amely lényegére nem mindig tudok rájönni, hogy mikor és miért kell egy-egy behúzós horgászat alkalmával a bóját akár több száz méterre elhelyezni. Te ezt miként és hogyan szoktad megállapítani?”
Kerekes Ernő:
Kedves Pál!
Ez egy igen kényes téma, mivel sokak szemében a behúzás azt jelenti, hogy az esetleges szomszéd horgász bójáján túl legyen övé elhelyezve, például ha a szomszédé 210 méteren van, a másiké legalább 250 méteren legyen. Az én elméletem és tapasztalatom szerint a szomszédhoz nincs köze. Én minden esetben tapogató rúd segítségével szoktam feltérképezni az aljzatot, ami lehet kemény vagy iszapos, valamint amit mindig is keresni szoktam, az ezek találkozási pontja, ami az esetek nagy százalékában többször ad halat. A jónak vélt hely megjelölése után a környékéről talajmintavevő eszközzel az esetleges iszapot mindig megvizsgálom. Ha jónak vélem, akkor maradhat a bója, és kezdődhet a horgászat.

Íme, egy kis segítség: https://www.haldorado.hu/topikok/bojlis-horgaszat-c5/altalanos-c166/keresd-az-iszapot-a5488

Az alumínium tapogatórúd mindent közvetít a kézbe
Könnyen meg lehet állapítani, ha esetlegesen büdös vagy gázos az iszap

Alexandr Pridanov

„Hello! Pontyhorgász vagyok én is, de a nagyok mindig elkerülnek. Engem nagyapám tanított horgászni és az ő régi módszereivel horgászom. Mi lehet a probléma?”
Kerekes Ernő:
Szia!
Sajnos a kérdésed nem sok információt rejt, de megpróbálok segíteni. Szerintem a végszerelékkel lesz a probléma, így ebben próbálok pár tanácsot adni. Először is a süllyedő ólombetétes előkét emelném ki mint fő alkotóelemet. Ez azért jó, mert – a színes zsinórokkal ellentétben – az etetésen tartózkodó pontyokat egyáltalán nem fogja zavarni, mivel ez teljesen lefekszik a fenéken, valamit sötét színe beleolvad az aljzatba. Ebből nem kell sok, maximum 80-90 centiméter. De sokkal nagyobb segítségedre lehet az alábbi cikkem, amiben egy komplett végszereléket állítok össze.

https://www.haldorado.hu/topikok/bojlis-horgaszat-c5/bojlis-vegszerelekek-c81/igy-keszul-a-behuzos-vegszerelekem-leadcore-eloken-blow-back-riggel-a5146

Minden gyártó a legjobb alkotóelemeket kínálja

Antal Béla
„Tisztelt Ernő! Sok barátomtól hallottam már a FermentX termékekről, de még nem tudtam eredményesen használni. Te miként szoktad alkalmazni?”
Kerekes Ernő:
Tisztelt Béla!
Az említett termékcsaládról tudni érdemes, hogy nem aromával készül, hanem baktériumokkal és gombákkal, természetes úton történő erjedéssel éri el a végleges formáját. Természetesen az előállítás után aromákkal tovább fokozható a csalogató hatása. Én személy szerint már az első melegebb napok után rögtön használom, és nem is eredménytelenül. Elsősorban az amur horgászata során szoktam használni, de több pontyot is sikerül már vele fogni.

Itt minden összevág egy jó alapozó etetés elkészítéséhez
A csalit pedig ki kell könnyíteni, így gyorsabban érhetünk el kapást
Paszta is megtalálható a palettán
Ha minden jól működik, akkor a végeredmény egy szép amur

Szatmári Gábor
„Szia, Ernő! Kérdésem az extrém vad vizekhez kapcsolódóan lenne, mégpedig az, hogy milyen szereléket szoktatok használni, ha a vízben nagy mennyiségben van hínár?”
Kerekes Ernő:
Szia, Gábor!
Elsőre egyből Háromfa jut eszembe a rengeteg töklevél miatt. A szerelék, ami nekem nagyon bevált, az a szelepgumis megoldás. Elkészítéséhez egy sima, egyszerű ólomklipszes végszerelékre van szükség, aminek az akasztójába egy kerékpár gumibelső segítségével egy kavicsot kell akasztani, ami kapás esetén azonnal ki tud esni. Az előke elkészítése már egy kicsit bonyolultabb. Egy 10 centiméteres szelepgumit szoktam kötni két forgókapocs közé, aminek belsejébe a megnyújtás után egy – a nem kinyújtott guminál hosszabb – fonott zsinórt darabot feszítek, majd a forgókra felhúzott szelepgumit jó szorosan lekötöm a forgó karikájának tövénél, hogy ne tudjon lecsúszni. Ez a szerelék már önmagában is fárasztja a halat, és garantáltan csökken a halvesztés.

Íme, a végszerelék, akció után…
… viszont ez sem 100 százalékos
Egy kicsit közelebbről

Püspöki Gergő
„Szia, Ernő! A felmelegedő vizekre milyen stick mixet ajánlasz kereső horgászathoz?”
Kerekes Ernő:
Szia, Gergő!
A legtöbb esetben a Big Fish fantázianévre hallgató stick mixet használom, ugyanis ez édes-gabonás alapra épül, azonban mellette apró és tört halas pelletek dúsítják a keveréket. Felhasználás előtt minden esetben azonos ízesítésű Carp Syruppal szoktam bekeverni, így még vonzóbb a halak számára. Azt gondolom, hogy a felmelegedő vizekben egy ilyen keverék mellett nem tudnak a halak táplálkozás nélkül elmenni.

Jól látszódnak a különböző szemek
Ez bizony éhes szájra talált
Kívánom, hogy sikeresen alkalmazd te is az összeállítást
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.