A könnyűpergetés számomra maga a harmónia, noha nem mindig és legfőképp nem egész évben űzöm ezt a szívemhez oly közel álló műfajt. Az ember keze könnyen rááll a rövid, kezes, két méter körüli pálcákra, hiszen élmény velük a pergetés minden egyes mozzanata. Az egyik évben elhatároztam, hogy egy teljes szezont szánok a kis botos pecának: az évnek más-más időszakában, szisztematikusan fogok célba venni különböző halfajokat és kihasználom a könnyűpergetés adta lehetőségeket.
Rögtön az elején ismertetem az általam használt felszereléseket, hogy az olvasónak legyen némi elképzelése a témával kapcsolatban.
Jómagam e célra két darab pálcát tartok és használok technikától függően, bizonyos halakra célirányosan. Ahogy azt már korábbi írásaimban is kifejtettem, magát a felszerelést, a botot, orsót, zsinórt soha nem a halak méretéhez, hanem a csalikhoz: azok méretéhez, súlyához és prezentálásához igazítom, tehát e szerint állítom össze vagy választom ki a kombót, amellyel horgászni fogok majd az aktuális horgásznapon. Az egyik botom egy light jelzésű, viszonylag gyors karakterű, 206 centi hosszú, 2-8 gramm dobósúlyú pálca, melyen egy rendkívül könnyű, 2500-as méretű, 1:6 áttételű, mondhatni gyors orsót használok. Ez a finom szerkó tökéletes a puha szájú halakhoz, elsősorban jászpergetésre használom 0,08 mm-es nanofillal, ami tökéletes megoldás a kisméretű, könnyű csalik eldobására. Itt, az elején szeretném kihangsúlyozni, hogy ezt a zsinórt kezdőknek nem ajánlom. A pontos miérteket a továbbiakban részletezem. Ugyan kellően finom a felszerelés, mégis elég erőtartalékkal rendelkezik, hogy a relatíve nagyobb, többkilós halak is gond nélkül merítőbe érjenek. Ebből kifolyólag balinozni is előszeretettel viszem magammal, hiszen számos esetben csupán a tempós csalivezetéssel (ahol jól jön a plusz sebesség) tudom kapásra bírni a kiokosodott fenekeszegeket. Ezt az összeállítást eredetileg sügér- és csukapergetés céljából vásároltam pályafutásom kezdetén, ennek ellenére teljes megelégedéssel használom azóta is, ugyanis tökéletesen megállja helyét a Dunán, folyóvízi körülmények közepette is. A felszerelés össztömege háromszáz gramm körül van, tehát valóban egy könnyű összeállításról beszélünk.
A másik felszerelésem lelke egy jóval peckesebb pálca, erős gerinc, valamint jelentősebb erőtartalék jellemzi. Hogy mikor van létjogosultsága ennek a cuccnak? Amikor a kicsivel nagyobb méretű, súlyosabb csalik eldobásához és vezetéséhez kell a plusz erő. Természetesen akkor is előnyös, amikor kemény pályán, akadók közelében horgászom, esti bevetéseim során, amikor számítok termetesebb halakra, esetleg „harcsaveszélyes” helyszín esetén (ez nappal is könnyen előfordulhat). A 208 centis, medium karakterisztikájú, 5-25 grammos bottal egy 3000-es méretű orsó harmonizál leginkább, aminek dobjára kizárólag fonott zsinórt töltök 0,10 mm vastagságban. Ezzel a cuccal szinte mindig direktben – előke nélkül – horgászom, ezzel is csökkentve a teljes összeállítás gyenge pontjait. Sajnos előfordult már, hogy a light felszereléssel tépett meg harcsa. Egy sekély, általam már jól ismert szakaszt vallattam aznap, egyáltalán nem számítva az esetleges „nagyvadra”, csupán néhány balint szerettem volna fogni a szokásos pályán. Mit ad isten, az egyik dobást követően félúton nagy ellenállásba ütköztem, akasztás után azonnal beleállt a pálca. Ellenfelem csinált egy nagy kanyart, bemérte az irányt (egyenesen a medernek), majd nekilódult. Mondanom sem kell, közöm nem volt hozzá az említett nanofillal horgászva. Roppant erős zsinór, amennyiben kötés nélkül alkalmazzuk a horgászatok során, viszont ha sérül, meglehetősen könnyedén elszakad. Pontosan emiatt kötök a csali elé egy körülbelül 60 centiméteres előkét damilból, esetleg fluorocarbonból, mivel ez sokkal strapabíróbb, mint a vékony nano.
A pergető szezont rendhagyóan minden évben jászpergetéssel kezdem. Ez nem egy könnyű műfaj, azonban úgy gondolom, hogy a vehemens, gyakran hatalmas ütésként érkező kapások feledtetik a célhalunk becserkészésével járó nehézségeket. Rengeteg az agyalás, a túrázás a nyakig érő gazban, dzsumbujban, többnyire a legnagyobb szúnyogfészekben, mire felmutatható valami eredmény. Mindeközben finom, precíz és óvatos csalivezetést igényel a módszer, apró húzásokkal és meg-megállításokkal tarkítva. Nos, valahogy így tudnám jellemezni ezt az egészet. Meglehetősen sok türelmet és kitartást igényel. Több ízben fogtam jászokat a balinok közelében, melegedő vízben, míg a víz hőmérséklete nem érte el a nyári maximumát. Voltak esetek, amikor az őnöknek szánt, őrült tempóban húzott csalikat verték le a többkilós példányok. Úgy hiszem, a balinhoz hasonlóan a jásznak is többféle magatartása van. Volt részem néhány meglepetésben, szilárd meggyőződésem, hogy sok pergető szívét megdobogtatják az ilyen öreg, mohos hátú jászok. Jó eséllyel foghatunk belőlük néhányat az éj leple alatt is, sőt gyakorta előfordul, hogy kizárólag a teljes sötétségben merészkednek partközelbe és ütögetik a süllőknek szánt, kisebb-nagyobb wobblereket. Számos alkalommal akadtak így horogra, miközben tudatosan tüskéshátú kedvenceimet kerestem a darabosabb fahalakkal. Megfelelő felszereléssel hatalmas élmény fogni egy-egy ilyen péklapátot. Kapás után jellemzően, azonnal a felszínen fröcskölnek még a kisebb példányok is, ez a parton sincs másképp, könnyen kezünkbe ránthatja a horgot egy virgonc jaszkó, ezért nem árt a fokozott óvatosság. Jobb megelőzni a bajt, ezért ha tehetem, tovább fárasztok és hagyom, hogy halam teljesen felélje az erejét.
Mondanom sem kell, a dunai pergetők „kenyérhala” a balin, ami nem is véletlen, hiszen nappal és éjszaka egyaránt jól fogható szeretett folyónkon. Nem kérdés, hogy a jászok után ezzel a fajjal folytatom az évet, hónapokon keresztül a balinok kerülnek nálam célkeresztbe. Szinte egész évben étvágyánál van, amolyan négy évszakos hal – természetesen az ívási időszakot kivéve. Tapasztalatom szerint az időjárásra és vízállásra sem különösen érzékeny, nyilván a pezsdülés vagy egy áradás növelheti az esélyeinket, mivel ekkor a halak kimozdulnak a langós szélvizekbe, így a balin is szívesen tartózkodik vagy vadászik ezeken a területeken. Alkalomadtán a növényzet vagy bokrok takarásában is megtaláljuk, de ugyanezt megfigyeltem alacsony vízállásnál, letisztult vízben is. A jászokhoz hasonlóan ők is tudnak okozni nagy meglepetéseket, még a viszonylag durvább, harcsásnak mondható cuccal, nagyméretű műcsalival is gyakran fogtam őnöket az éjszaka folyamán. Ennek az ellenkezőjével is szembesültem, amikor az átlagosnak mondható, középerős felszereléssel, vékony fonottal és a normál, 7-8 centis wobblerekkel kapásig sem jutok, addig a könnyűpergető cuccal és a mindössze néhány centis, apró fahalakkal átverhető a balin (persze valamikor még ezzel sem). Ez függhet a takarmányhalak méretétől is, talán a hal beállít magának egy keresőképet és csupán azt az egy fajta, azonos méretű táplálékot fogyasztja szívesen. Konkrét következtetést levonni nem tudok, mivel történt olyan szituáció is, amikor másnapra megérkezett egy áradás, majd ezt követően újfent ették az átlagos vagy még nagyobb méretű csalikat. Mindenesetre az utóbbi években a legfinomabb (light) felszerelésem adta a balinok számottevő mennyiségét.
A könnyűpergetés legnagyobb kihívását jelentő része számomra mai napig a süllőpergetés. Alapjában véve nem könnyű olyan helyet találni – de még a vízállás sem mindig megfelelő –, ahol a rövid bottal boldogulunk majd horgászataink során. Szinte kivétel nélkül jól jön, ha egy arasznyival hosszabb a pálca, és nem a parti kövezést kopogtatjuk végig wobblerünkkel, hanem szépen előtte elvezetve, lekoppanás nélkül tudjuk bevontatni a műcsalit. Részemről a parti gumizás nem kivitelezhető az ilyen két méter körüli botokkal, hiszen nem tudnám a megfelelő szögben tartani és vezetni a jigfejjel szerelt gumicsalit, ergo sokkal több lenne az elakadás és csalivesztés. Véleményem szerint ilyen célra 270 centiméter hosszú bot az ideális, bár nem ijednék meg az ennél kicsivel hosszabb daraboktól sem. Hogy ne térjek el a témától, az akadályok és technikai nehézségek ellenére sikerült kiimádkoznom néhány süllőt a még könnyűnek mondható felszereléssel. A balinok után az év hátralevő részében sok időt szenteltem a süllőhorgászatnak. Egész október végéig jó esélyekkel kecsegtetnek a part menti, sekélyebb részek, amíg a víz nem hűl nyolc Celsius-fok alá. Ami a süllőpergetést illeti, a light vagy medium light felszerelés szóba sem jöhet, minimum egy medium pálcára van szükség. Indokolja ezt a csalik mérete és ellenállása a vízben, a sodrás ereje, valamint az éj leple alatt kapó, sokszor meglepő méretű halak is. Hogy példával érveljek, egy hármas süllő a megakasztás utáni pillanatokban elég masszívan tartja magát a folyásban, komoly feladat lehet magunk felé pumpálni a vékony zsinórral. Ahogy elkészült az erejével és felfeküdt, a folyás nyomja majd lefelé, tehát mindenképp jól jön az a kis plusz erő, hogy probléma nélkül magunkhoz tereljük az ellenfelet. Egy élmény a halfogás ilyen felszereléssel, azt garantálom.
Sok szép élményt köszönhetek a finomra hangolt felszereléseknek, vékony zsinóroknak és nem utolsósorban az apró, mindössze néhány centis műcsaliknak. Számtalanszor hangoztatom, hogy minden cuccnak megvan a létjogosultsága még egy ilyen nagy vízterületen is, mint a Duna, és nem csak az erős, túlbiztosított felszerelésekkel foghatunk szép halakat. Remélem, tudtam némi információval szolgálni a dunai könnyűpergetéssel kapcsolatban.
Akinek kérdése van, bátran keressen e-mailben, készséggel állok minden kedves sporttárs rendelkezésére.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
