Mindig nagy izgalommal várom az őszt, ugyanis a kitartó horgászokat ekkor jutalmazza leginkább a vén folyam, legyen szó békés- vagy ragadozó halakról. Számomra az október az a hónap, ami évről évre a legszebb tüskéseket adja, ezért ha tehetem, napi szinten a vízen vagyok, még ha csak pár órára is, de igyekszem kijutni. A szürkület első óráiban gyakran sikerül elcsípni az áhított fogast, ha résen vagyunk, néha többet is…
A sikernek több összetevője van, így ez nem szentírás, csupán saját tapasztalat, amit az évek alatt gyűjtöttem össze. A pálya ismerete nagyban befolyásolja eredményességünket, a vízállás pedig a pályát. Nem árt alacsony víznél feltérképezni a partszakasz(oka)t, hogy amikor megjön az áradás, teljes képünk legyen arról, hogy mi is van a víz alatt. Nagyon fontos szempont, hogy tudjuk, milyen a terep jellege, hogy hol és mi található a víz alatt. A parti zóna nem feltétlenül célhalunk nappali tartózkodóhelye, viszont a fények fogytával, mint a mágnes vonzza őket a szélvíz, az egészen partközeli kövek, akadók és törések mögött bárhol állhat a süllő. A legjobb vadászterületeket változatos áramlatok jellemzik, amik a már említett tereptárgyaknak tudhatók be, tehát kulcsfontosságú a helyismeret.
Ha megvan a hely, jöhetnek a csalik! A színt fontosnak tartom, mivel a többi halhoz képest a süllőnek feltűnően nagy szeme van, ebből következik, hogy nagyon jól lát, véleményem szerint még éjszaka is. Ettől függetlenül nem csak látására hagyatkozhat, ott van az a bizonyos oldalvonal, ami nagyban segít a prédát bemérni és elejteni. Az esetek döntő többségében néma wobblerekkel horgászom süllőre, olyan típusokkal, amik jól állnak az erős folyásban, jellemzően az egyrészes fazonokat értem ezen. A csalivezetés és tempó a sodrás függvénye. Lassú és álló részeken jól jöhetnek a kétrészes, nagyobb rezgést keltő darabok: ezeket nem feltétlenül szoktam a megszokott lassúsággal bevontatni, nyerő lehet, ha kicsit tempósabban húzzuk csalinkat, a meg-megállítás, szakaszosság pedig szinte kötelező.
Ami a felszerelést illeti, két botot használok parti süllőpecára, az egyik egy finomabb, medium vagy medium-heavy pálca, 240 vagy 270 centiméter hosszúságban. Ez 5-7 centis wobblerekhez 10-12-es fonottal ideális. A másik egy keményebb, szintén wobbleres pálca 270 cm-es hosszban, heavy dobósúly-tartományban. Ezt a 9 centis vagy az annál nagyobb fahalakhoz (típusa válogatja, melyik húzható jól vele) használom. Ezen a szerelésen szeretem, ha kicsit vastagabb a zsineg, 15-ösnél vékonyabbat nem használok, de 18-asnál vastagabbat sem. Az húzós vízben jó erejük van a halaknak, masszívan tartják magukat a folyásban, ezért nem árt, ha van egy kis „kraft” a cuccban. Szerencsére idén találtam olyan pálcát, amit alkalmasnak találtam ilyen célra, és a jigeléshez is megfelelő, legalábbis nekem - benne van minden, amit szeretek egy botban.
Napszak tekintetében a fényváltás a legjobb időszak, és ez évszaktól függetlenül, télen-nyáron működik. Van, hogy még be sem sötétedik teljesen, már üti az első süllő a wobblerünket, máskor pedig órákat kell várni az éjszakában, mire felmutatható eredményt érünk el. A biztos az, ha megyünk és dobunk! Tapasztalat és rutin nélkül nem sokra megyünk ebben a műfajban, kitartást és fanatizmust igényel.
Az ősz közeledtével számítani lehet a csukákra is, néha beköszön egy-egy dunai tigris az esti süllős pecákon. Ha szerencsénk van, megfoghatjuk, és nem száguld el felpiercingezve, wobblerünkkel a szájában. Gyakran ugyanott kapnak fényváltás előtt, ahol este már a süllőké a terep.
Az egyre inkább hűlő vízben fontos szem előtt tartani a táplálékbázist: ahogy elvándorolnak a táplálékhalak az adott szakaszról, velük együtt tűnnek el a ragadozók is. Beállnak a meder mélyebb, parttól távolabbi részeire, valamint olyan helyet keresnek, ahol a legkevesebb mozgásigénnyel átvészelhetik a telet, ezért csónak nélkül nem sok esélyünk van. Kivételes és ritka, ha találunk egy a partról is elérhető, jól meghorgászható helyet, ahol télen jelen van a ragadozó és a préda is.
Ha minden összejön és sikerül fognunk ezekből a gyönyörű halakból, majd megörökítettük fogásunkat, ne sajnáljuk őket visszaengedni! Fontos a mértékletesség, az állomány és vizeink védelme, hogy még sokáig élvezhessük a természet adta csodákat.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
