Rapala tippek-trükkök 3. rész – A Rapala Shadow Rap wobblercsalád

Rapala tippek-trükkök 3. rész – A Rapala Shadow Rap wobblercsalád

A Rapala a világ legtradicionálisabb wobbler márkája, számos olyan terméke van, amelyek legendás hírnévre tettek szert a pergető horgászok körében. Ugyanakkor a cég nem csak a hírnévből él, folyamatosan tervez és dob piacra újabb és újabb csalikat. A fejlesztések sokszor a tengeri körülmények vagy az észak-európai hideg és mély vizek kapitális ragadozóinak megfogására irányulnak, máskor elsősorban a feketesügér-horgászoknak igyekeznek kedvezni. A sok újdonság között a Shadow Rap család az, amelynek minden modelljéről elmondható, hogy a hazai körülmények között fogható legtöbb ragadozó horgászatára ideális.

A Shadow Rap „alapmodell” a hazai piacon már három éve jelen van, amely a 11 cm-es, 13 g-os, három horgos verziót jelöli. A vontatás sebességétől és a bottartástól függően 0,6-1,2 méter mélyen húzható el, ha megállítjuk, akkor pedig igen lassan süllyed a csali, erre utal a has végénél feltüntetett „slow sinking” felirat.

Az alkonyatkor elfogyó fényben tetszett neki a fehéren becsillanó Shadow Rap

Egy évvel később jelent meg a Shadow Rap Shad névre hallgató, kissé magasabb hátú típus, amely 9 cm, 12 g, 0,9-1,2 méter a merülése és „slow rising” azaz lassan emelkedő kialakítású. Az említett lassú emelkedést, illetve süllyedést úgy kell elképzelni, hogy szinte „suspending” akcióról beszélhetünk.

A Shadow Rap Shad „bodorkásabb” oldalprofilú, tetszetős wobbler

Mindkét csalit a rángatós technikákhoz (twitch, jerk) javasolja a gyártó, azonban nagyszerűen mozognak folyamatos bevontatás mellett is. A vezetésbe bele-bele rántva mindkét csali kitér oldalra, kissé el is kanyarodik, miközben oldalát erősen felvillantja. Mindegyik modellre igaz a nagyon élethű design és az erősen becsillanó kialakítás. Az oldalvonal felett általában pikkelymintás, alatta harántsávos mintázatot kapott a csali teste, emiatt más-más szögben csillannak be ezek a felületek. Mindkét modell kitűnő csukára és balinra, emellett elsősorban a 11 cm-es nagyon népszerű volt a balatoni süllők körében az éjszakai, küszíváson való pergetések során.

A balatoni balinok szeretik az erős becsillanást, főleg felkevert vízben

A feltüntetett gyári vontatási mélységek kapcsán itt is fontos megjegyezni, hogy feltartott botspiccel elhúzhatóak a víz felső 20 cm-es rétegében is, küszíváson pedig épp erre van szükségünk.

Küszíváson, a part előtt gyorsan elhúzott csalira érkezett ez a szép őn

2019-es újdonság a Shadow Rap Jack Deep modell, mégis a cikkben említett csalik közül ő töltötte a legtöbb időt a kapcsomban. Ennek oka abban rejlik, hogy épp a Balaton átlagos vízmélységében, azaz 3 méter mélyen vezethető.

A hosszú nyelv biztosítja a mélyben rejlő ragadozók elérését

Rá is igaz, hogy kifejezetten jól áll neki a rángatós bevontatás, de folyamatosan húzva is eredményes volt, főleg a kősüllő horgászatában. Az első modelleket még a múlt télen vettem kézbe, amikor a balatoni kikötőmedencékben „vermelő” küszcsapatok alatt portyázó sügérek számára kínáltam fel.

A Shadow Rap Jack Deep alkalmas a darabosabb sügérek szelektálására

A lehűlt vízben lassan mozgó ragadozók esetében jól jött a „suspending”, azaz lebegő kialakítás. A csalit folyamatos bevontatással leverettem fenék közelébe, majd ott meg-megállítottam, akár több másodpercre is. A kapás sokszor ebben a fázisban érkezett, az álló csalit verték le a csíkos útonállók. Melegedő víznél aztán eredményesebb lett a folyamatos bevontatásba történő bele-belepöccintés.

A megállított csalit verte le

Az alábbi kisfilmben elsősorban a balatoni kősüllőzést mutatom be ezzel a csalival. A képsorokon nem látszik, csak a beszűrődő hangok utalnak rá, hogy a déli part strandjaitól „egy köpésre” horgászom, épp a „maráson”, ahol a vízmélység kb. 1,5 métertől 4 méterig törik le. Ezen a törésen homokos az aljzat, amit a kősüllő nagyon szeret, és helyenként tömegesen fordul elő rajta.

A rikító színeket is szeretik a balatoni kősüllők

Ezeket a pontokat azonban meg kell keresnünk, én ezt sok horgonyzással, pár dobásonkénti odébbállással vagy ideális szél esetén csorogva szoktam megkeresni. A Shadow Rap Jack Deep wobbler 5 cm-es hosszához 6 g-os tömeg társul, ami első olvasásra nem tűnik soknak, de vékony fonott zsinórral, erősen meglőve a csalit 30 méterre is eldobható, ami ezen a horgászaton bőven elegendő. Ahhoz, hogy a csali minél gyorsabban elérje a fenék zónáját, a vízbe csobbanást követően ledugom a bot spiccét a felszín alá és az első néhány lendületes hajtókar-fordulatot így hajtom végre. Ezt követően kiemelem a botot és folytatom a normál bevontatást.

… de a természetes színekre jobban reagáltak a szebb példányok

A kapásokra már abban a fázisban lehet számítani, amikor a csali a mederfeneket 1 méterre megközelítette, mert erős veretésével idáig „felcsalja” a kősüllőket. A feneket elérve húzhatjuk meg-megállítva is, de a videón is látható, hogy a folyamatos bevontatás vált be leginkább. De nem csak ebben a szituációban adott halat a Jack Deep. Egy 4 méter mély köves akadó felett próbálgattam a hófehér színű modellt, mert épp napnyugta volt kevés szórt fénnyel. Ilyenkor a süllők már „felkelnek” és elindulnak éjjeli vadászatukra. A 3 méterre letörő wobbler valószínűleg egy épp útra kelő harcossal találta szembe magát, aki nem is tudott ellenállni neki.

Akadó felett elhúzva kapta el

A balinok esetében is előfordul, hogy nem a felszínen, hanem vízközt vagy a fenék közelében csalhatóak horogra, de ezt a szituációt részletesen majd az 5. részben fogom taglalni, így most elégedjetek meg ezzel a fotóval:

Amikor nincs felszíni rablás: balin a mélyből!

Végezetül bemutatom még a legújabb Shadow Rap wobblert is, ami annyira új, hogy én is csak a nyár közepén kaptam kézhez. A forma egyezik a 11 cm-es változattal, de ő mindössze 7 cm hosszú és 5 gramm. Nem kell megijedni a kis méretétől, mert talán épp a legjobb balinos időszakban, a küszívás idején egyáltalán nem szükséges messzire dobni. Ilyenkor a lábunk előtt rabló halak megfogásához sokkal fontosabb az élethű kialakítás és mozgás, mint a dobástáv, ebben a szituációban lesz nagyon fogós ez a csali. Azért írom mindezt jövő időben, mert még nem volt lehetőségem ilyen körülmények között tesztelni. Mégis sikerült vele egy balint fognom, ahogy a felvételeken is látható, gumihalazás közben rabolt a csónakhoz közel egy őn, gyors csalicsere után pedig sikerült becsapnom kis a Shadow Rappel. Ígéretes csali, így őt is ajánlom figyelmetekbe!

Élethű falatok a balinoknak címezve

A következő epizódban az utóbbi két év számomra legeredményesebb gumicsaliját, a Storm Searchbaitet fogom bemutatni. Elöljáróban annyit róla, hogy itt a csukaszezon, erősen ajánlom, hogy tegyetek belőle a dobozotokba, ha pergető bottal indultok a vízpart felé ;)

Ha csukázni indultok az ősszel, ne hagyjátok otthon!

… folytatása következik!

Írta: Nagy Gábor
Normark team

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.