Zöld ruhát öltöttek a fák, a virágok pompásan mutogatják magukat üde színfoltként, reggelente pedig őzek legelésznek a töltés túloldalán. Beköszönt a tomboló nyár, nyakunkon a szezon – végre kimondhatom, hisz a hosszú téli estéken megannyiszor hasított belém a gondolat, ahogy cserkészem kedvenc folyóm partján az áhított vadat.
Évről évre megfogadom, hanyagolom majd a könnyűpergetést a célirányos vadászat, azaz termetes rablóhalak felkutatása és megfogása érdekében. Ennek dacára a rendszeres fogások, a halak és az élmények mennyisége sosem hagy nyugodni. Pár évvel ezelőtt még szentül hittem a tézisben, miszerint kis csalikkal csupán arasznyi méretű halakat foghatunk. Ez az elmélet mára teljesen megdőlt, ugyanis az utóbbi évek során számos olyan esettel szembesültem, amikor az átlagos méretű csalikat érintetlenül húztam végig a táplálkozó balinoktól hemzsegő pályán, ellenben a mindössze néhány centis, apró műcsalikkal azonnal kiváltható volt a halak érdeklődése. Nem véletlen, hisz valóban akadnak bizonyos szituációk, amikor van létjogosultsága a könnyűpergetésnek akár nagyobb halak horgászata esetén is, valamint nyerő lehet a kisméretű csalik felkínálása.
Jóformán minden élőlény, így a halak is előnyben részesítik a könnyen megszerezhető táplálékforrásokat, melyek nem igényelnek túl nagy energia-befektetést. Például: az ivadékot, apró babahalakat, bogarakat, esetlegesen lárvákat. Az egyik legjobb példa erre a sok szép balin, amit jászpergetés közben fogtam, de akadtam már össze harcsával is a nem éppen hozzávaló felszereléssel. Mondanom sem kell, közöm nem volt hozzá. Természetesen az említett – általában 2-4 centis wobblerek – csalik prezentálásához fontos a megfelelő felszerelés használata. Nyilvánvaló, hogy egy középerős vagy medium pálcával nem sok értelme lenne a meglehetősen könnyű, mindössze néhány grammnyi műhalakat hajigálni. Célszerű a zsinórunkat is ehhez igazítani a megfelelő dobástáv elérésének érdekében. Sokáig a nyolcas nanofilra esküdtem, míg rá nem szántam magam egy ismert, japán cég által gyártott, nyolcszálas, körszövött fonottra, szintén nyolcas méretben/vastagságban. Eleinte kissé tartottam tőle, mivel úgy véltem, a dobástáv kárára megy a fonott használata, ennek ellenére kellemeset csalódtam, az új zsineg nagyon jól teljesít. Ugyan ezzel sem lenne életbiztosítás a nehéz terepviszonyok között egy komoly hallal való kemény küzdelem, de strapabíróbb és nagyobb lehet a biztonságérzetünk.
Bizonyos szakaszok a Dunán egész évben jól tartják a balint, máskor pedig teljesen „süketek”. Ennek egyik oka lehet, hogy előszeretettel vonulnak be az ártéri, álló részekre, hiszen az ilyen fás, bokros területeken portyázva könnyű a préda megszerzése. Ezek lehetnek babahalak, snecik, időnként ivadékok is, de akár egy vízbe pottyanó bogár vagy a rovarok lárvái is csemege lehet a halak számára. Az ilyen jellegű pályákon szívesen használom az említett könnyű cuccot, valamint az apróbb műcsalikat. Hozzáteszem, ez a peca kicsit eltér a nyíltvízi balinozástól, itt nem szükséges őrült módjára tépni a csalit, gyakorta húzom wobblereimet közepes tempóban, időnként szakaszosan, váltakozó sebességgel. Minden év más: a vízállás, az időjárás, a haljárás, a táplálékhalak elhelyezkedése, tehát sok az összetevő, ami hatással lehet az őnök előfordulására. Nehéz és egyben szép feladat becserkészni a halakat itt, egy ilyen hatalmas vízterületen.
Most pedig írnék néhány szót a halakkal való bánásmódról. Nem célom regéket írni a horog ütötte sebek fertőtlenítéséről, de kötelezni sem szeretnék senkit a fogásai visszaengedésére, viszont a most következő sorokat a haladó szellemű, nem konyhára horgászók figyelmébe ajánlom. Többször látom, ahogy a talajon, aljnövényzetben, homokban, kavicsban, mindenféle piszokban meghempergetett, „előprézlizett” halakat büszkén engedik vissza a sporttársak. A gesztus módfelett nemes, bár véleményem szerint jó páran nincsenek tisztában a ténnyel, miszerint a halak testét fedő sikamlós nyálkaréteg védi őket a baktériumoktól és élősködőktől. A sebgyógyulásban is segítséget nyújt, mivel körülöleli a sebeket, tehát amennyiben sérül az említett réteg, a kegyelmet kapott ellenfelünk túlélési esélyei is csökkennek. Jó megoldást nyújthat egy füves rész, esetleg a hullámzástól teljesen átázott homokos part. Ősszel, ahogy a fák lombja hullani kezd, tökéletes megoldás lehet a nedves falevélágy, érdemes erre helyezni a halat egy fotó erejéig, hiszen a színes levelek még jól is mutatnak a képen.
Akad még egy javaslatom, ami nemcsak a halak, de a mi érdekeinket is szolgálja. Manapság szívesen használok vékonyhúsú szakállmentes horgokat és bátran ajánlom mindenkinek. Régi tévhit, miszerint pusztán a szakáll tartja zsákmányunkat a horgon. A teljesen szakállmentes horgokkal megdöbbentő eredményeket értem el, halvesztéseim száma a nullára csökkent, mellesleg jóval egyszerűbb kibányászni a hal szájából is a csalinkat, még akkor is, ha mélyre nyeli azt. Történt már, hogy az este sötétjében egy virgonc süllőgyerek rántotta kezembe a horgot, amíg próbáltam megszabadítani a szúrós falattól, a horog öble hiába fordult tövig az ujjamba, egy könnyed mozdulattal ki tudtam fordítani, majdhogynem fájdalommentesen. Egy szakállas verzióval bizonyára meggyűlt volna a bajom, a sürgősségin kötöttem volna ki.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
