Iskolás koromban a hideg futott végig a hátamon, amikor valaki az őszt emlegette. A nyári szünet vége és a szürke iskolai hétköznapok közeledte nem sok örömre adtak okot azokban az időkben. Viszont mióta dolgozom (és pergetek), az ősz az egyik kedvenc időszakom. A növényzet színei és a ragadozó halak étvágya ekkor csúcsosodik ki, így én is igyekszem ilyenkor minél többet a vizek partjain lenni. Ebben az írásban egy őszi patakos balinozást szeretnék bemutatni.
Sajnos tavasz óta nagyon kevés csapadék hullott az országban, emiatt a kisebb folyók, patakok már-már a kiszáradás szélére kerültek. A kedvenc vizemen is a legtöbb helyen csak bokáig/térdig ért a víz, így mindenképpen olyan helyeket kellett felkeresnem, ahol legalább egy-másfél méter mélységet találtam. Emellett figyeltem a táplálékhalak (snecik) mozgását, amelyek a tiszta vízben messziről vonzották az éhes balinokat.
![Újra itt az ősz! Újra itt az ősz!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az aszály megtette a hatását, de szerencsére nem száradt ki szeretett folyóm Az aszály megtette a hatását, de szerencsére nem száradt ki szeretett folyóm](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Sok helyen egy gumicsizmában is be lehetett sétálni a meder közepéig Sok helyen egy gumicsizmában is be lehetett sétálni a meder közepéig](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A balinok híresek vehemens kapásaikról és kiszámíthatatlan viselkedésükről, így a felszerelést ehhez igazítottam. A WIZARD SAMURAI SPIN termékcsalád kínálatában lévő horgászbotok tűspicces változatai kellően rugalmasak ahhoz, hogy tompítsák a vad kirohanásokat, viszont kellő erőtartalékkal is rendelkeznek, ha nagyobb hal akad a horogra. Emellett a sokféle hosszban és dobósúly-tartományban állnak a horgászok rendelkezésre, így az adott terepviszonyokhoz és műcsali mérethez is könnyen lehet alkalmazkodni.
![A WIZARD kínálatában biztosan megtaláljuk az adott körülményekhez legmegfelelőbb horgászbotot A WIZARD kínálatában biztosan megtaláljuk az adott körülményekhez legmegfelelőbb horgászbotot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ezekhez a botokhoz remekül passzolnak a SPIN II orsók, melyek közül nekem a 2000-es méret nőtt igazán a szívemhez. A fém dobra vékony, 0,08 mm-es WIZARD BRAID fonott zsinórt csévéltem, míg a műanyag pótdobon pedig ENERGOTEAM POWER SPINNING pergető damil nyugszik, így könnyedén tudok váltogatni jigelés, wobblerezés vagy éppen villantózás között. Előbbihez a fonott, utóbbi kettőhöz inkább a monofil zsinór az alkalmasabb.
![2000-es WIZARD SPIN II a műanyag dobbal és monofil zsinórral feltöltve 2000-es WIZARD SPIN II a műanyag dobbal és monofil zsinórral feltöltve](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Patakos balinozáshoz sokféle csalival indulok, ugyanis a tapasztalatom azt mutatja, hogy nincs két egyforma nap, sosem lehet tudni, hogy mikor melyik a kapósabb. Ha azonban ki kellene egyet emelnem, akkor a SALMO HORNET wobblerre tenném a voksom: a sötét színű modellek univerzális patakos műcsalik, azokat bármilyen ragadozó hal bátran támadja.
![A patakos balinozáshoz sokféle csalival indulok A patakos balinozáshoz sokféle csalival indulok](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A SALMO HORNET BT univerzális patakos csali A SALMO HORNET BT univerzális patakos csali](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Emellett a SALMO LIL’ BUG, illetve a klasszikus balinmágnes, az ötös THRILL kapott még helyet a dobozomban a wobblerek közül. A fémeket is szerették, főleg a kisebb balinok és sügérek, összességében jól bevált a kék-ezüst matricával ellátott WIZARD MINI SLICE is.
![A WIZARD MINI SLICE a kisebb ragadozók körében népszerű A WIZARD MINI SLICE a kisebb ragadozók körében népszerű](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Őszi naplementében ragyogó csapósügér Őszi naplementében ragyogó csapósügér](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A wobblerek és villantók mellett a gumihalakra és twisterekre is érkeztek kapások. Sodrástól függően úgy választottam hozzá jigfejet, hogy gyorsan tekerve lehetőleg folyamatosan a vízfelszín alatt száguldjon a gumi.
![Balinos plasztikok WIZARD és KAMASAKI jigfejekkel szerelve Balinos plasztikok WIZARD és KAMASAKI jigfejekkel szerelve](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Már sokszor leírtam, hogy azért szeretek annyira ilyen vizeken horgászni, mert sosem lehet tudni, hogy milyen és mekkora hal akad a horogra. Egyik alkalommal egy sekély részen hatalmas loccsanásra lettem figyelmes. Odasietve küszöket láttam zavarodottan úszkálni, így sejtettem, hogy balin volt a hang hallatója. Nem is vártam sokat, a kapocsban lévő kis Hornetet egyből közéjük dobtam. A várt eredmény azonban elmaradt, olyannyira, hogy a tizedik dobás környékén már azon gondolkoztam, hogy továbbállok. Egyszer csak brutális rávágást kaptam a csalira, és egyből felvisított az orsó fékje is, miközben karikába hajlott a bot. A hal kihasználta a sodrást és próbált lefelé törni, de a sekély vízben sikerült a felszínre fordítani.
![A sekély vízben kénytelen voltam a felszínre húzni a halat, nehogy elakadjon valamiben… A sekély vízben kénytelen voltam a felszínre húzni a halat, nehogy elakadjon valamiben…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… neki azonban ez nem tetszett, elemi erővel tört vissza … neki azonban ez nem tetszett, elemi erővel tört vissza](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A felszerelés összhangja nagy segítségemre volt, minden eleme kiválóan tette a dolgát az orsó fékjétől a damilon át, a bottesten keresztül egészen a horogig. A szákolást mint kiemelési módszert hamar elvetettem, ugyanis a csali mélyen a hal szájában volt, nem kellett tartanom attól, hogy esetleg belerántja az ujjamba a tűhegyes VMC horgot, így némi fordítgatás után egyszerűen tarkón ragadtam a helyi szinten nagynak mondható balint.
![Ekkorra már kezes báránnyá szelídült a hal Ekkorra már kezes báránnyá szelídült a hal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Természetesen visszanyerte a szabadságát Természetesen visszanyerte a szabadságát](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A hal is megúszta, és én is megúsztam sérülés nélkül a találkozót, bár ő nem túl jó emlékkel, én viszont fantasztikus élménnyel gazdagodva térhettem haza. Ismét hatalmas meglepetést okozott nekem ez a kis folyó, és az igazi szezon még csak most kezdődik!
Szöveg és képek: Ország Bálint
EnergoTeam