„A balint sokan egy ügyetlen, esetlen ragadozónak tartják, mert nem mindig tudja elsőre elkapni a műcsalit. Én azonban azt mondom, hogy a legügyesebb az összes ragadozóhalunk között! A vízben nem tudunk olyan gyorsan egyetlen műcsalit sem vontatni, amelyet a balin utol ne érne! Tiszta vízben többször megfigyeltem, hogy hihetetlen sebességgel képes (tartósan) úszni kiszemelt áldozata után. A menekülő kishalnak nem sok esélye van… Utolérve gyakran vízfelszín fölé dobja - szinte játszadozik vele -, majd elnyeli, és mindezt fogak nélkül teszi.”
Nikl Bélával közös horgászatára készültünk. A dunaföldvári kikötőben megbeszélt találkozó után csónakba szálltunk, és elindultunk a dunai balinok nyomába. A téli napok rövidek, hiszen fél öt körül már majdnem teljesen sötét van, a találkozót mégis délután három órára beszéltük meg. Ha belekalkuláljuk a csónakázást is, alig 1 óra horgászidő állt a rendelkezésünkre. Én minden horgászat előtt rendkívül optimista vagyok, de most úgy éreztem, hogy kevés lesz az idő. Amikor Bélát arról faggattam, hogy „miért csak ennyi időt szánunk a rá?”, a következőt válaszolta:
- Bízzál bennem! Napok óta a vizet járom. Kitapasztaltam, hogy egy bizonyos helyen a naplemente előtti időszakban, hihetetlen mennyiségű balin gyűlik össze. Próbáltam már ugyanitt reggel, délben és kora délután is, de semmi. A naplemente előtti órában azonban valami csoda történik, és a környék minden balinja ide gyűlik. Egyetlen röpke óra alatt annyi halat foghatunk, amiről álmodni sem mertél. Tehát előbb nincs értelme a gyülekező balinok helyét feleslegesen megzavarni. Még így is van legalább fél óránk.
Béla szavai nagyon magabiztosak voltak. Bíztam benne és tudtam, hogy az öreg Dunán vagyunk, az Ő birodalmában, amelynek minden lakóját és azok szokásait úgy ismeri, mint a tenyerét.
- Mit kell tudnunk a dunai balinról?
- A balin egy rendkívül sikeres ragadozó, és ez nem csak a vadászatára értendő. Kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően a folyó szinte minden pontján megtalálható, remek élettér számára a Duna. Nagyon jól szaporodik, sok van belőle. A legnépesebb állománnyal rendelkezik az összes dunai rablóhal között. Ennek ellenére céltudatosan meglepően kevesen horgásznak rá. Pedig ravaszsága, sportossága, hihetetlen ereje és küzdeni tudása a legnemesebb zsákmánnyá teszi.
- Te évközben is ugyanilyen intenzíven horgászol rájuk, mint késő ősszel és télen?
- Megvallom őszintén, hogy nem. Ennek az az oka, hogy évközben szétszórtan, a folyó szinte minden pontján megtalálhatók. Minden klasszikus mederszakaszon számíthatunk felbukkanására, de egy-egy területen lényegesen kisebb egyedszámmal, mint ilyentájt. Ráadásul az igazán nagyokat - amelyeket nyáron még megközelíteni sem lehet - ilyenkor van esély becserkészni.
- Mikor kezdődik a balinok bandába verődése, és mi ennek az oka?
- Mindez az időjárástól és a víz hőmérsékletétől függ, hiszen a halaknak nincs naptárjuk. A legkorábbi időpont, amelyet feljegyeztem, augusztus végén volt. Az ősz beköszöntével azonban bizonyosan lehet rá számítani. Ahogy hűl a víz és közeledik a tél, egyre nagyobb bandákat és hihetetlen méretű „vezérbalinokat” lehet megfigyelni. A balinok gyülekezőjének egyik oka, hogy a táplálékhalak is hatalmas bandákba verődnek. Az eddig szétszórtan portyázó ragadozók kénytelenek a zsákmányt követni. Mindig a keszegrajok peremén maradnak, azokat tisztes távolságból követik, és végzik a dolgukat. A beteg, lemaradt, sérült egyedeket elkapják. Időnként azonban közös vadászatok is megfigyelhetők, ez a bandázásuk másik oka. Nagyon hatékonyan és ügyesen vadásznak együtt! Ekkor a minimum 10-20 egyedet számláló balincsapat körbezárja a küszrajt, és egyszerre támadnak. Fantasztikus látvány, amikor a víz itt is, ott is burványlik, és halak ezrei spriccelnek szerteszét.
- Tehát a balinok felfedezését megkönnyíti látványos, vízfelszín közeli rablásuk?
- Nyáron ez egyértelmű jel, télen azonban nem. A fehérhalak ugyanis ekkor nem a víz felső, hanem a középső és alsó rétegeiben tartózkodnak. Tehát lehet, hogy a mélyben ádáz élet-halál harc folyik, de erről a vízfelszín mégsem árulkodik. Nagyritkán 1-2 jelentéktelennek tűnő fordulás, esetleg keszegugrás ad némi támpontot a jó szemű keresőhorgásznak. A leglátványosabb árulkodó jel télen a kormorán. Ahol a fekete rablót látjuk, ráadásul nagyobb létszámban, biztosak lehetünk, hogy ott sok keszegféle van. Itt pedig balin is van, ez 100%! Továbbá jól megfigyelhető, hogy néhány kitüntetett helyen évről évre azonos időpontban mindig felbukkannak. A legtöbb, vizet rendszeresen járó, kiváló helyismerettel rendelkező horgász hétpecsétes titokként őrzi ezeket. Egy ilyen helyre tartunk most mi is…
Végre megérkeztünk! Már nagyon kíváncsi voltam, hogyan néz ki egy „balinbánya”? Első ránézésre pont úgy festett, mint a folyó többi szakasza. Biztosra vettem, hogy nagyon mély vizet rejt a hely. De gyorsan kiderült, hogy ebben is tévedek, mert a mélység alig 1,5-2 méter. A víz pedig olyan tiszta volt, hogy látni lehetett a nagyobb köveket, kavicsokat a mederfenéken.
- Miért vannak itt a balinok, mi adja a hely vonzerejét?
- A titok a mederfenék egyenetlenségeiben rejlik. A vízfelszínen árulkodik erről. Jól megfigyelhető, hogy mennyi örvény és nagy burvány töri meg vizet. Itt nincs 5 méter azonos mélységgel rendelkező terület. A változékony, egyenetlen kotrásgödrökkel tarkított fenék különösen vonzó gyülekező hely a balinok számára.
Amikor kikötöttük csónakunkat, Béla első instrukciója az volt, hogy a csónakban mindvégig maradjak ülve. Ne álljak fel, és ne zörögjek. A félénk, óvatos halaknak egyetlen gyanús nesz, szokatlan zörej vagy a horgász látványa elegendő, hogy messzire meneküljenek. A jónak vélt területtől így is legalább 80-100 méterre macskáztunk le. Ilyen távolságba a műcsalik közül kizárólag a balinólom juttatható el. Szükség volt a jó horgászeszközre és a hatalmas dobásokra. Mindkettőnk orsóján 0,15 mm átmérőjű Power Pro fonott zsinór volt. A műcsali 20 g-os balinólom, amely twistergumival volt megspékelve.
Amíg mesterem a csónak stabil rögzítésével volt elfoglalva, nekem már izzadt a tenyerem, és alig vártam, hogy bedobhassak. Gyorsan összeraktam botomat, majd a Béla-féle balinólmot felcsatoltam a karabinerbe. Egy hatalmas dobással majdnem a parton landolt a műcsalim. A megfékezett ólmot gyorsan kezdtem tekerni, nehogy leakadjak a sekély parti részen. Talán 10-15 tekerésen voltam túl, amikor hatalmas erejű, koppanós rávágást éreztem. Ösztönösen bevágtam, és nem akartam hinni a szememnek. A bot bólogatott, a hal villámgyorsan úszott lefelé.
- Ez megvan! - suttogtam.
Béla csak mosolygott… „Megmondtam!”
A gyönyörű, ezüstös haltest hevesen védekezett, a vízfelszín közelében próbált a szúrós csalitól megszabadulni. Vadul küzdött, de végül megadta magát. Nagyon boldog és elégedett voltam. Béla meg csak annyit mondott, hogy „ilyen kicsit ritkán fogok”. A szűk kilós halamat szépen „felbecsülte”. A tökéletesen akadt horogtól megszabadítva visszaengedtem éltető elemébe, és arra biztattam, hogy küldje a szüleit… Hát, ha minden kívánságom ilyen gyorsan teljesülne, mindig elégedett lennék. Amíg én távozó halamban gyönyörködtem, Béla is túl volt az első bedobáson… majd akasztáson. Botja szépen görbült, és a gyűrűkön citerázó zsineg jó halat sejtetett. Az ő balinja közel volt a 3 kilóhoz! „Te jó ég, mi lesz itt?” - gondolkodtam hangosan. Kettőt dobtunk, és két halat fogtunk.
A folytatás sem volt gyengébb, de azért minden dobás nem eredményezett halat. Bő egy órát horgásztunk, összesen kereken 20 darab balint fogtunk. Ebből Béla 13-at. Minden kifogott halat a horogszabadítás után azonnal visszaengedtünk. Gyakran egyszerre fárasztottunk. A legnagyobb hal súlya talán meghaladta a három kilót. A legutolsó hal már majdnem teljes sötétben kapott. Nehezen tudtuk befejezni a horgászatot.
A fantasztikus, de rövidke horgászat élménye örökre megmarad. Köszönöm, Béla!
