Az ősz – ahogy mondani szokták – az elmúlást szimbolizálja. De az elmúlás mellett valaminek a kezdete is. Esetemben ez a valami nem más, mint az őszi csukázás. Ezúttal szeretett csatornámon, a Nyugati-főcsatornán próbáltam kapásra bírni őket…
Péntek este értem haza Sopronból és már a vonaton „zötykölődve” elhatároztam, hogy másnap meglátogatom szeretett csatornám egy délutáni pergetéssel egybekötve.
Másnap 11 óra felé útnak indultam, mintegy 20 perces autókázás után a csatorna partján tudhattam magam. Örömömre szolgált, látni a darvak sokaságát, akik nagy útjuk során egy kis pihenőt tartanak. Jellegzetes hangjuk bejárta az egész partot, így egy igazán hangulatos horgászat vette kezdetét.
Az első helyszín egy kis nádnyiladék volt, ahol elkezdtem keresni a csukákat. A harmadik dobásra már jelentkezett is egy érdeklődő, akinek felkeltette figyelmét az élénk színekben pompázó gumihal.
A kis harcos méretétől függetlenül vehemensen próbált szabadulni. Több kirohanása mellett még egy szaltót is bemutatott.
A horog épp a szájszélbe akadt, gyors és kíméletes horogszabadítás után már úszhatott is tovább.
Ezt követően tovább dobáltam, majd egy tucat próbálkozás után ismét rávágást éreztem. Bevágást követően alig éreztem ellenállást, majd a partközelbe érve egy kis fröcskölést azért mutatott a kis „bicska”.
Visszaengedés után még egy párat dobtam, majd továbbálltam. A következő helyszín egy stég volt. A nádfal előtti sűrű vízi növényzet közelébe dobtam és a bevontatás megkezdése után nem sokkal ütést éreztem, de bevágásra semmi. Az eset megismétlődött, de megint semmi, majd amikor már olyan közelségbe ért a csali, hogy láthattam, akkor szembesültem vele, hogy egy sügércsapat támadta meg a csalit, és mohon ütögetik azt. Következő dobásra ismét egy kis „krokodilpofájú” csábult el, ami rendesen benyelte a gumihalat.
Fentebbi részről több rablást is hallottam, ezért úgy döntöttem, továbbállok. A kiszemelt helyen elkezdtem dobálni, és nem kellett sokat várni, a jól vezetett gumira egy jobb rávágás érkezett. Éreztem, hogy nagyobb lesz, mint az eddigiek. Úgy is lett, egy szűk kilós csukát tarthattam kezemben. Egy kis ideig csodáltam meseszép színezetét, majd útnak engedtem.
Nem telt el sok idő, újabb csuka a horgon. Ez esetben egy sűrű növényfolt alól sikerült kicsalnom „őkelmét”, a növényzet előtt játszadoztam a gumihallal, mint bábjátékos a bábokkal szokott, ez a játék elnyerte a hal tetszését is, vehemensen vágott rá a „játékszerre”.
Mindezt a tiszta víznek köszönhetően végignézhettem, mely nagy élmény volt számomra. A hal mérete az előzőekével megegyező volt, de ahogy a mondás is tartja: „Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli”.
Továbbmentem, minden helyen megálltam, ahol érdemesnek véltem, és az újabb fogások reményében folytattam a dobálást, hol több, hol kevesebb eredménnyel. Mindemellett számos vízi és vízparti élőlényt megcsodálhattam. Hol a vadlibák sebes húzása, hol a békák hangos brekegése vagy épp a pézsmapocok táplálékgyűjtése vonta el egy kis időre a figyelmemet. Sőt egy amur táplálkozásának is szemtanúja lehettem, ami a vízbe hajló nádszálak végét rágta erőteljesen.
A délután folyamán eleredt az eső, mely még inkább meghozta a halak kapókedvét. Innentől kezdve még inkább beindultak a csukák, igaz a nagyobbak elkerültek, de a kisebbek megfogása is nagy élményt jelentett számomra. A csukák többsége nem a nyílt vízről, hanem a növényzet közvetlen közeléből jelentkezett.
Egyik dobásom is egy ilyen sűrű növényfolt közelébe esett. A gumihalat nem volt időm megindítani, mivel a kis mohó csuka már előtte rávágott. Sőt volt olyan eset is, hogy a gumit az utolsó métereken támadta meg a csuka és akadás nélkül távozott, de a csuka gazdagabb lett a gumihal farkával.
A horgászatra szánt idő hamar letelt, a délután folyamán nagyszerű élményekkel lettem gazdagabb, amiért külön köszönet a csatornának.
Búcsúzóul jöjjön még néhány kép:
