Az ősz kezdete egyúttal az igazi rablóhalas horgászatok kezdete is. A pergető horgászok számára egy nagyon izgalmas időszak veszi ilyenkor kezdetét. A vízhőmérséklet csökkenésével együtt változik a ragadozóhalak aktivitása is. Ahogy haladunk az őszbe, úgy adódik egyre több és több nagyszerű lehetőség számunkra, hogy kiéljük a cserkelő pergető horgászat iránti olthatatlan vágyunkat. Az a hazai halfajunk, amely talán legelőször reagál az ősz közeledtére, és így viszonylag korán jól foghatóvá is válik, nem más, mint a csuka. Élővizeinkben, nagy folyóinkon kora ősszel a leghatékonyabb módszer a csuka kereső horgászatára a plasztik csalis pergetés.
Megszállott pergető horgásznak tartom magam. Akkor sem cserélném le a pergető botot fenekező botra, ha tudom jól, hogy adott szituációban az élő csalis módszer eredményesebb lehet a műcsalis horgászatnál. Kora ősszel, amikor az első komoly lehűlések megérkeznek, és elkezd ősziesedni a táj is, a csukák is kedvezően reagálnak a változó körülményekre és intenzív táplálkozásba kezdenek.
A folyókon ilyenkor még általában a mélyebb vízrétegekben tartózkodnak és csak később, a komoly hidegek beállta után mozdulnak ki a sekélyebb vizekbe. Azonban napszaktól, az időjárás változásától függően néha eltérő módon viselkednek és nem az ilyenkor megszokott helyükön táplálkoznak. Sőt, a kisebb, két-háromnyaras csukák és a nagyobb példányok szokásai között is nagy különbségek vannak.
Éppen emiatt, amikor csukázni indulok a folyóra, az első és legfontosabb dolgom az, hogy megtaláljam azt a vízréteget, ahol épp a csukák is tartózkodnak. Ezt a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban plasztik csalikkal tudom kideríteni.
Először a sekélyebb oldalon kezdem a horgászatot, majd a mély oldalon folytatom. Mindkét helyen végigcsurgok egy szakaszon úgy, hogy a part felé dobálom a jiget - közvetlen a vízi növényzet, vagy bokrok elé - és lassan léptetem lefelé a medereséseken, egyre mélyebb és mélyebb töréseket átvizsgálva.
Rövid idő alatt, néhány dobásból kiderül, hogy melyik oldalon, illetve melyik vízrétegben tartózkodnak a csukák. Ha partszélben kapok rávágásokat, akkor tudom, hogy a sekély vízben vannak a krokodilpofájúak. Ilyenkor a folyókanyarulatok sekélyebb, belső ívét keresem fel, ahol hínár- és töklevél-mezők vannak vagy nád a part mentén. Akár módszert is válthatok, hiszen wobblerrel vagy támolygóval is könnyedén át tudom fésülni a sekély, 1-1,5 méter mély part menti sávot.
Ha közvetlen partszélben nem kapok rávágást, viszont mélyebben vannak kapásaim, akkor az azt jelzi számomra, hogy a part mentén nincsenek nagyobb csukák, hanem valószínűleg a mélyebb törésekre álltak be. Ilyenkor maradok a plasztik csaliknál és felkeresem a mélyvízi akadókat, töréseket, amik mindig is adtak egy-két szép csukát.
Van egy harmadik lehetőség is, amivel idén nyár végén többször is találkoztam már. Ez pedig az a jelenség, amikor a csuka vízközt mozog, de nem a sekély oldalon, hanem a folyókanyarulatok külső ívén, a mély víz fölött. Ez azt jelenti, hogy a jelentős, 4-5 méteres mélység ellenére a csuka valahol vízközt áll lesben, például bedőlt fák mögötti szélvízen, vagy vízre hajló fák lombjai alatt. Ez úgy szokott általában kiderülni, hogy amikor a mély, alámosott partoldal előtt gumizunk, a bedobott csalit süllyedés közben üti le a ragadozó, még mielőtt az leérhetne a fenékre.
Ilyenkor többféleképpen is dönthetünk. Egyrészt mélyre törő wobblerekkel is kereshetjük a halat, vagy akár támolygóinkat is leengedhetjük 2-3 méter mélyre, mielőtt megindítjuk őket. Ám a drága wobblerek könnyen akadók áldozataivá válhatnak, ami hamar kedvünket szegheti. Ezért talán a legjobb megoldás ilyenkor is a gumihalazás, hiszen a jiggel szerelt plasztik egyenletesen húzva könnyedén egy adott vízrétegben tartható, valamint ejtegetve, emelgetve sokrétűen táncoltatható vízközt.
Bence barátom több alkalommal fogott csukákat úgy, amikor mély víz felett horgonyoztunk, hogy plasztik csaliját nem engedte fenékre süllyedni, hanem vízközt emelgetve, lassan vontatta be, próbálva azt a csukák támadási zónájában táncoltatni.
Tehát gumihalakkal, twisterekkel a teljes vízoszlopot könnyedén és hatékonyan átfésülhetjük, így gyorsan képet kaphatunk arról, hogy adott időben hol táplálkoznak a csukák. Azonban ezt a feltérképezést egy horgásznapon belül akár többször is meg kell ismételnünk, hiszen a csukák a változó körülmények hatására elmozdulhatnak adott vízrétegből egy másikba, mélyebbre, vagy sekélyebbre. Ha tehát megszűnnek kapásaink egy adott helyen, akkor érdemes újragondolni a módszert és a taktikát.
Köztudott, hogy a csuka elég vehemensen védi a területét, különösen igaz ez a nagyobb példányokra. A legtöbb esetben, ha egy helyen kifogunk egy szebb csukát, akkor érdemes odébbállni, mert valószínű, hogy azon az akadón, azon a törésen, vagy az ottani növényzet előtt nincs több nagy csuka. Ám ez sem mindig igaz. Bizonyos esetekben, nem tudni miért, a csukák megtűrik egymás közelségét, és akár több szép ragadozót is kifoghatunk egy viszonylag kicsi területről.
Idén is történt velem hasonló. Viszonylag meleg nappali időszak után, este behorgonyoztunk süllőzni egy kövezésre. Alattunk 6-8 méter mély víz, viszonylag erős sodrás, és tipikusan nem csukás pálya helyezkedett el. A part irányába dobáltunk, így csalink a körülbelül 3 méteres vízből indulva bukdácsolt végig a sziklás töréseken egészen a helyenként 7-8 méteres mélységig.
Az első kapás olyan heves és gyors volt, hogy már a rávágás pillanatában megkönnyebbült a szerelés a kezemben. Bevágni sem volt időm; a csuka a rablás pillanatában elharapta a finnyás süllőknek szánt fluorocarbon előkét. Elszigetelt esetnek tartottam, így újra akartam kötni a monofilt, ám barátom, Roli hamar egy szebbecske csukát csévélt ki a mélyből. Rájöttünk, hogy több csuka is a süllős kövezésen vadászik, gyorsan átszereltünk, és még a sötétedés beálltáig hat csukát fogtunk egy viszonylag kis területről.
A csalik színe csukázás esetén nem annyira mérvadó. Mindenkinek vannak jól bevált színei, amire esküszik. A sárga, zöld és piros színek kifejezetten jól működnek, de a változó fényviszonyokat és a víz áttetszőségét megvizsgálva egyéb árnyalatok is fontosak lehetnek, mint például hajnali és szürkületi fényben a fehér, vagy letisztult vízben a sötétzöld, barna, arany.
Összegezve elmondható, hogy folyóvízen a csukák tartózkodási helyének gyors felderítésére kiválóan alkalmasak a plasztik csalik. Ha olyan folyón járunk, ami helyenként nagyon mély, helyenként nagyon sekély, akadós és szeszélyes, akkor plasztik csalikkal villámgyorsan felderíthető, hogy éppen hol táplálkoznak kedvenc ragadozóink.
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Rónavölgyi Edina, Riczu Roland és Szalai Gábor László
