A svédországi utazás előtt tájékozódtunk a horgászati lehetőségekről, természetesen már akkor is tudtuk, hogy a fő hal a csuka lesz. Így szinte csak a csukára összpontosítottunk a felszerelések összeállításánál, szerencsére azonban a botok közé bekerült egy finomabb pálca is, és a csalikat sem kizárólag a csukákra szortíroztuk. Mondom ezt azért, mert nem csak csukából áll a világ Svédországban, hiszen rengeteg sügér és süllő is van ezekben a vizekben.
A második napig kellett várni, míg horogra került az első sügér. Adrián egy 7-es Mosca körforgó villantó horgára egy piros twistert akasztott növelve ezzel is a műcsali fogósságát. Ezután egymásután volt néhány megfogatatlan kapása, amit először nem értettünk, később azonban horogra akadt az egyik tettes, egy sügér. Ekkor esett le az a bizonyos tantusz, hogy az eddigi megfoghatatlannak minősített kapásokat is valószínű sügérek okozták. Én továbbra is a csukákat hajkurásztam nagyméretű jerk csalijaimmal, amikkel kevés eséllyel pályázhattam erre az apró ragadozóra, Adrián ellenben megpróbálta a lehető legtöbb sügért becsapni. A twisterrel megspékelt körforgó rendkívül alkalmasnak bizonyult a célra, csak arra kellett ügyelnie, hogy az apró csipkedéseknek ne vágjon be rögtön, mert ez az esetek többségében csak egy nagy luftot eredményezett, ezért megvárta azt a pillanatot, mikor már ráragadt a sügér a horogra. Szép számmal akadtak a horogra a sügérek, egyet azonban hiányoltunk, nem találtunk bandázó sügércsapatot.
Az esti szokásos tapasztalatcsere alatt a sügér is szóba került: kiderült, hogy nem igazán jellemző ezen a vízrendszeren a bandázása, ennek ellenére van néhány hely, amely környékén nagyobb a sügérsűrűség. A következő napon természetesen felkerestük az egyik ilyen helyet. Egy víz alatti zátony törését kezdtük el vallatni apró twisterekkel, az első dobások máris sikerrel jártak, utána gyorsan még kettő jelentkező akadt, majd hosszas csend következett. A kapástalanság hatására elkezdtük variálni a csalikat és a csalivezetési technikákat. Félóra múltán végre akadt egy jelentkező, de ez sem hozta meg a várt áttörést, így egy újabb félórányi kapástalan dobálás után visszatértünk a csukákhoz.
A csukázáshoz kiválasztott terület most is rejtett sügéreket, és Adrián ismét elkezdte fogni őket a twisterfarokkal megspékelt körforgójával. Ahogy a csónakunkat vitte a szél a meghorgászott öböl belseje felé, úgy fogott egyre szebb darabokat. Én ekkor is a jerkelést erőltettem a Salmo 2010-es újdonságával, a Sweeperrel. A hosszú kapástalanságot egy gyenge rávágás törte meg. A bevágás után enyhe ellenállást éreztem és úgy gondoltam, hogy egy bugyli csuka lehet a horgomon. A felszínre érve azonban egy gyönyörű sügér kapaszkodott a 17 centis Sweeper hármashorgába, ez lett a túránk legnagyobb sügére.
A következő napokban azután sikerült még jó néhány sügért zsákmányolnunk, de érdekes módon olyan helyet nem találtunk, ahol bandáznának, jellemzőbb volt az, hogy egy nagyobb területen van néhány sügér elszórtan. Így Svédországban érdemesebb a széllel vitetett csónakból dobálni, hogy állandóan új területeket pásztázhassunk át.
Mint a bevezetőben említettem, a másik meglepetés a süllő volt, bár ezekből csak a kisebb példányokat fogtunk, de fogásuk remek szórakozásnak bizonyult. Természetesen a süllő horgászatra sem készültünk, de a sok csukacsali között jól megfért néhány twister is, melyekkel jó eséllyel pályázhattunk rájuk. Ezt a lehetőséget is egy esti eszmecsere alkalmával ismertük meg: a helyi vezetőtől, a többszörös lengyel pergető bajnok Robert Taszarektől tudtuk meg, hogy a süllők is jelen vannak a Valdemarsviki-öbölben, és az alkonyati órákban eredményesen horgászhatunk rájuk. A térképen megmutatta azokat a helyeket, ahol jó eséllyel pályázhatunk süllőre. Ezek mindegyikére jellemző volt a valószínűsíthető gyenge áramlás. Megtudtuk, hogy az alkonyati órák Svédországban is a legjobbak, csakhogy itt rendkívül hosszan elnyúlik a naplemente, ezért nem csak egy rövid időszakról beszélünk.
A következő napon a naplemente már az egyik ilyen helyen talált bennünket. A környéket napközben radarral végigpásztáztuk, így tudtuk, hogy a kinézett területen 4-6 méter között változik a vízmélység. Úgy horgonyoztunk a csónakkal, hogy egy kiradarozott törés a dobástávolságunkon belül legyen, így a gumihalat a sekélyebb vízbe dobva néhány emelés után elérhettük vele a törést, ahol a süllőket reméltük. Az első dobások nem hoztak eredményt. Időközben megérkeztek lengyel barátaink is, persze szintén süllőre pályáztak. Valószínűleg ők jobban ráéreztek a megfelelő időpontra, mivel röviddel ezután megvolt az első kapásunk is, majd rövidesen Adrián már fárasztotta az első süllőjét. Az fárasztást látva én rögtön a videokamerát vettem a kezembe, és végigkövettem a fárasztás, a kiemelés és a visszaengedés minden mozzanatát. Ekkor letettem a kamerát és dobtam én is egyet, de a mellettünk horgászó Piotr Piskorski is fárasztásba kezdett, így én ismét a kameráért nyúltam… Nem ragozom tovább, úgy folytatódott a történet, míg én csak nagy ritkán tudtam dobni egyet, a rendelkezésre álló idő nagy részében a kamerával voltam elfoglalva, és ebbe annyira belemerültem, hogy csak itthon vettük észre, nem készült fotó egy süllőről sem…
Sajnos a süllőzésbe csak a túra végén kóstoltunk bele, így csak ez az egy alkalom jutott, hogy megtudjuk, süllőket is lehet fogni a Valdemarsviki-öbölben, de már alig várjuk, hogy újra eljuthassunk erre a csodálatos vízre, ahonnan rengeteg élménnyel térhetünk haza.
A fogások élményét sajnos nagyon nehéz bemutatni akár fotón, akár egy írásban, de egy videó talán többet tud visszaadni egy ilyen túra élményéből. Ezért gondoltuk azt, hogy készítünk egy filmet az ott átélt élményeinkről, na és persze néhány apró titokról, amik alkalmazásával hatékonyabbak lehetünk a csukapergetés terén.
