A Tiszát említve minden horgásznak más jut az eszébe: van, akinek szilaj pontyok, van, akinek kecsegék hada, sokaknak a keszegépség. Mindenkinek más élmény maradandó a Tiszán. Nekem a harcsa - balin - süllő trió ugrik be először a Tiszát említve. A szőke folyóban rengeteg lehetőség van, pláne ha mi is figyelünk rá egy kicsit, és remélem, figyelünk.
Sok negatív tapasztalatom volt már a Tiszával, sokszor érezte azt az ember, kifogyott a hal belőle. Eredménytelenül átpergetett éjszakák, melyeken a víz olyan képet mutatott, mintha egy medence lenne, hiszen egy pittyenést nem lehetett látni a vízfelszínen. Az okokat keresve ráfogjuk a haltalanságot a halászokra, az egyre szaporodó horgászra vagy a vízszennyezésre.
Azután mindig történik valami megmagyarázhatatlan, megelevenedik a halottnak hitt víz, megjelennek a szilaj pontyok, és a kecsegék hada, a keszegnépség is mutatja magát. A számomra olykedves trióról is kiderül, nem tűnt el a vízből.
Érdekes ez a kettősség, magyarázatot már én is kerestem, de igazán meggyőzőt még én sem találtam. Talán, ami legjobban megállja helyét a sok variáció közül: saját magunk figyelmetlensége.
Hajlamosak vagyunk ugyanis szabványossá tenni horgászatunkat, a halak viszont nem élnek a mi szabványaink szerint. De mit is jelent ez?
Nos, nekem is vannak módszereim, amikkel eredményes tudok lenni az év bizonyos szakaszában, máskor viszont ugyanazon módszerrel teljesen „süket” vizet találok. Ennek okát elsősorban a halak táplálkozási szokásában kell keresnünk. Az íváson kívül ugyanis a legnagyobb motiváció a halak számára a táplálék! Vegyük példának egyik kedvencemet, a harcsát. Tavasszal, még az ívás előtt elkezdi szedegetni a keszegeket - természetesen ez csak egy lehetséges variáció -, majd elvonul az ívóhelyek környékére. Ilyenkor azon horgászok számára, akik a tavaszi keszeges helyeken fogták a harcsát, eltűnik, az ívóhelyek környékén keresgélőknek pedig megjelenik a harcsa. Természetesen, ha olyan horgászról van szó, aki ismeri a harcsák ilyen mozgását, és azt is, hogy mivel lehet ezen időszakban kapásra bírni, annak még mindig nem tűnik el a harcsa, hiszen megy utána, és ismeri a megfelelő csalit is, amivel lépre tudja csalni.
Az ívás befejeztével azután elkezdi a rákokat tizedelni, ekkor ismét más helyen és más módszerrel lehet őket kifogni. Később elkezd melegedni a víz, és a kagylók ezt megsínylik, bekövetkezik egy tömeges kagylópusztulás, a vízközt sodródó kagylótestek pedig igen tápláló és kényelmes táplálékot jelentenek a harcsa számára. Ez nem tart sokáig, de időközben learattak, és ez vándorlásra készteti a rágcsálókat, amiknek sokszor folyó keresztezi az útját… ez szintén kiváló alkalom a harcsának a kényelmes táplálkozásra.
A dolgot nehezítendő nem biztos, hogy évente megismétlődnek a hasonló periódusok, például, nem minden évben van jelentős pocokvándorlás, de az is megeshet, hogy elhúzódik, ilyenkor azok a horgászok, akik nem ismerik az éppen alkalmazandó technikát és helyet, rendszerint eredménytelenek maradnak. Utánaszámolva, ha folyamatosan eredményesek akarunk lenni harcsára, akkor négy-öt eltérő típusú helyet és hasonló számú módszert kell ismernünk. A többi halfaj esetében is tapasztalhatunk hasonló periódusokat, amelyekből ha egyet nem ismerünk, akkor bizony az adott időszakban számunkra eltűnnek a halak.
Tehát ha az év bizonyos szakában eredményesek vagyunk a Tiszán, máskor pedig nem találjuk a halakat, akkor bizony be kell látnunk, hogy még nem ismerjük eléggé az adott halfaj szokásait. Sokszor tapasztaltam már, hogy ismerőseim panaszkodnak, hogy nem vagy csak nagyon kevés halat tudnak fogni, eközben nekem a legeredményesebb horgásznapjaim vannak. Átbeszélve a dolgokat ilyenkor kiderül, hogy teljesen más módszerrel és más helyen keresik a halat. Természetesen akadnak esetek, mikor fordítva esik meg a dolog.
Szerintem a hasonló helyzetek nagy tanulsága, hogy ne másban keressük a hibát, ne higgyük azt, hogy mi tökéletesen csinálunk mindent. Inkább keressünk más utat, ami eredményhez vezethet! Igaz, rögös az út, de néha megéri!
