Csipogó hangra riadok fel. Ez már a harmadik ébresztő, amit kinyomok. Az elsőnél még azt sem tudtam, milyen nap van. Most is átgondolom, hogy dolgozni vagy horgászni „kellene” indulnom. Odakinn még sötét van. Az ágyam nem akar ereszteni. A kényelem és a fáradtság nagy urak, de nekem le kell győznöm őket. Agyam folyamatosan jár. Számba veszek minden lehetőséget: pro és kontra érvelek a horgászat mellett és ellen. Az idő csak telik, és én se nem alszom, se nem készülök. Meg kell hoznom egy döntést…
Bizonyára sokan éreztünk már így reggelente. Ilyenkor az ember átgondolja az elmúlt napok fogásait. Feleleveníti a szép eredményeket, majd rögtön utána a kevésbé szépeket is. A két szembenálló oldal persze egyenlőtlen, hiszen a vízen még az eredménytelen óráknak is megvan a maguk szépsége. Csak ne lenne az ember ennyire fáradt… Akkor nem is lenne kérdés, hogy menjünk-e, vagy se.
Mindenféle ragadozót meg lehet fogni ilyenkor a vermelőhelyek közelében. Fogtam mostanában süllőt, kősüllőt és harcsát is. A ragadozók mellett a békéshalak is rendre meglepetést okoznak. Jókora dévérkeszegek, karikakeszegek, bagolykeszegek és paducok kerülnek ilyenkor horogra - szabályosan!
Már az év utolsó hónapja van. Ilyenkor még inkább ki akarom használni a kínálkozó lehetőségeket. Már minden horgászatot úgy gondolok át, hogy talán az lehet az idei év utolsó vízen töltött napja. Meg kell becsülni ezeket a lehetőségeket. Ezért dacolva a fáradtsággal és a kialvatlansággal végül ismét a horgászat mellett döntök.
Egy kávé és a mosakodás rögtön életet ver belém - így már sokkal pozitívabban állok neki a készülődésnek. Magamra szedek jó pár kilogrammnyi ruhát. Felkerül a thermoruha, sapka, kesztyű, zokni, csizma és már alig tudok mozogni. Odakinn hideg van nagyon, még jócskán fagypont alatt van a hőmérséklet. Kicsit nehézkesen pakolok be a kocsiba. Indulás előtt - miközben a jeget kaparom a járműről - még alaposan átgondolom, megvan-e minden, majd behuppanok az ülésbe és már indulok is a Tisza-partra.
A vízhez érve újból pakolok, ezúttal a kocsiból ki, a csónakba be. Ezt a műveletet a járólapra fagyott jég nehezíti. Előre látom, hogy a folyó közepén pergetve ebből még gondjaim is lehetnek; óvatosan kell közlekednem a ladikban.
Végre vízen vagyok. Most már teljes a nyugalmam, lassan haladok lefelé a folyón. Egész héten erre a pillanatra vágytam. A menetszél csípi az arcom, hideg és párás a levegő. Az előttem lévő szakaszon kormoráncsapat „időzik” a folyón, de ahogy közeledek feléjük, felröppennek és sötét felhőt alkotva szállnak tovább a széllel. Baljós felhő ez…
Radarom nincs. A tanári fizetésemből nem telik ilyesmire. Viszont megérzéseim mindig vannak, így azokat követem. Igyekszem tapasztalataim és ösztöneim alapján eldönteni, hol kellene „parkolnom”. A horgony leengedéséhez le kell vennem a kesztyűm. A hideg kötél gyorsan surran ki kezeim közül, ahogy elnyeli alattam a tíz méter feletti mélység.
A nap narancssárga korongja már megjelent a horizonton, de a levegő még csak hűl. Egyedül vagyok a vízen. Csendes, várakozással teli szertartásba kezdek, ami a bot összeillesztésével kezdődik és a csali felkötésével tetőzik. Aztán belevágok abba, amiért jöttem.
Orsóm dobjáról gyorsan szalad le a vékony nanofil zsinór. Csalimmal süllyedés közben is folyamatosan tartom a kontaktust. Végre leért. Elugrasztom a fenékről és feszülten figyelem botom spiccét. Szép lassan vezetem magam felé a csalit, így fésülöm át a medret. Az első dobás nem hoz eredményt.
A következő percek úgy szaladnak el, mintha nem is lettek volna. Keresem a halat, cserélgetem a színeket. A fenéken emelgetett csalimmal időnként jól kivehetően érzem a békéshalak jelenlétét. Néha olyan sok hal van a csalim körül, hogy le sem tudom tenni fenékre a jiget. Folyamatos ütéseket közvetít felém a feszes zsinór, de ezek nem azok az ütések, amire én vágyom. Véletlenül sem vágok be, mert nem akarok külső akadást.
Már közel jár hozzám a csali. Ez az utolsó emelés. Kopp! „Hopp!”, szalad ki a számon a reflexszerű akasztás után. Testemet elönti az adrenalin. Ezt az élményt nem lehet megunni! Kölyöksüllőt húzok fel a mélyből. Igyekszem lassan lopni a távolságot, nehogy a nyomáskülönbség megviselje. Gyorsan leveszem egyik kezemről a kesztyűt és belenyúlok a fagyos vízbe a halért. És már ekkor tudom, hogy ma is jó döntést hoztam.
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László és Rónavölgyi Edina
