Már több mint tizenöt éve pergető horgász vagyok. Rengeteg halfajból sikerült már fognom műcsalikkal. Ám van egy ragadozó, ami idáig elkerülte figyelmemet, ez pedig nem más, mint a feketesügér. Nem tudtam a közelünkben olyan vízről, ahol fellelhető ez az idegenhonos faj, utazni pedig nem akartam több száz kilométert csak azért, hogy kipróbáljam a horgászatát. A fordulópont tavaly következett be, amikor ismerőseinktől először hallottunk a Látóképi-víztározóról. Viszonylag közel is van Tokajhoz, szép fogásokról kaptunk híreket, így megpróbáltuk…
Tavaly még teljesen vakon vágtunk bele ebbe az új kalandba. Mivel egy teljesen új halfajjal ismerkedtünk meg, nagyon izgalmas felkészülés előzte meg a túrát. Feketesügéres videókat néztünk, tanulmányoztunk a módszereket a szaksajtóban, és próbáltunk minél több információt gyűjteni a kiszemelt tóról is. Legnagyobb segítségünkre azonban azon barátaink voltak, akik rendszeresen járnak a tóra, ismerik a helyeket és a halak szokásait.
Hiába minden tanulás és felkészülés, az első alkalommal nagyon nehéz volt megfejteni a tavat és nagyszájú ragadozóit, akik gyakran céltalanul köröztek a víz tetején, de nem voltak hajlandóak bármit megenni.
Akkor négyen próbáltunk átesni első feketesügér fogásunkon: feleségem, két barátunk – akik mindketten Rolik – és én. Sajnos Manó akkor nem fogott fekát, viszont szép csapósügérekkel kárpótolta magát. A két Roli és én sikerrel jártunk, de nem mind fogtuk egyformán jól és egyformán nagyokat. Ez a tavalyi túra sok tanulsággal szolgált számomra, ami után le tudtam vonni a következtetéseket, és idén már sokkal felkészültebben, tudatosabban vágtunk bele ismét a nagyszájú sügérek üldözésébe.
A tó maga egy Y alakú tározó, melynek vízfelülete 60 hektár, tehát egyáltalán nem kicsi. A csónakhasználat nem engedélyezett, kivéve a bojlisoknak a felszerelés behúzására. Különleges alakja miatt nem könnyű bejárni a teljes partszakaszt; elég embert próbáló, komoly sportteljesítmény körbesétálni, különösen nagy melegben. Azonban a gyalogtúrával is felérő pergetés nagyon kellemes élményekkel kecsegtet.
A tó körüli földút szikkadt állapotában autóval is járható, de egy-egy nagyobb zivatar után villámgyorsan sártengerré változhat, amiben könnyű elakadni. Mi nem szoktunk behajtani, csak a halőrház környékén letesszük az autót és besétálunk. Ezt sokkal szerencsésebbnek tartom, hiszen a partszélben tartózkodó sügéreket sem zavarjuk motorzajjal, ajtócsapkodással.
A tó nagy kiterjedésének és sok horgászhelyének köszönhetően – valamint azért is, mert a bal oldali szárára nem lehet behajtani autóval – a feketesügérek miatt érkező pergetők és a fenekező horgászok nem szokták zavarni egymást; sok kis beálló, nádnyiladék, csapás van kialakítva, így bőven akad hely a pontyozóknak és az „örökmozgó” pergetőknek is.
A környezet egyébként a legtöbb helyen szép és szemet gyönyörködtető. Itt-ott sajnos kicsit szemetes a part; mint a legtöbb vízen, így itt is akadnak olyan „sporik”, akiknek még mindig nem zavarja a szemét a szemét. Érdekes, hogy a tó körül több helyen találkoztunk már komplett halgerinccel, amit egyértelműen nem vidra „filézett” ki. Bár kiléptetéskor elméletileg történik autóellenőrzés is, ez a rendszer még nem kijátszhatatlan szinten működik.
A horgászrendet mindenki megtalálhatja a tó hivatalos honlapján: http://latokepito.hu/ Számunkra a legfontosabb szabály az, hogy feketesügért elvinni tilos, valamint, hogy március 1-jétől április 30-ig horgászati tilalom védi. Jó dolog, hogy van sportjegy, de sajnálatos, hogy nem sokkal kevesebb, mint egy sima napijegy, jelenleg 2200 Ft-ba kerül. Ezzel kapcsolatban fontos információ lehet, hogy hétvégén nem váltható sportjegy, csak teljes árú napijegy, ami 3000 Ft-ba kerül. Az idelátogatóknak mindenképp érdemes előre tájékozódni a honlapon a tó nyitva tartásiról, ami időszakosan eltérő lehet.
A nyári nagy melegben a feketesügéreket legtöbbször három helyen érdemes keresnünk: teljesen a parthoz tapadva (gyakorlatilag a lábunk alatt), a nagy bedőlt fák ágai körül, illetve a vízre hajló fűzfák árnyékot adó lombjai alatt.
A felszerelést nem érdemes túlfinomítani; ez volt az első fájó tanulság, amit a saját bőrömön tapasztaltam meg a tavalyi próbálkozások során. Volt szakítás, karabiner törés, horogkihajlítás stb. Idén olyan komoly felszereléssel készültem, amiről egyetlen egy halat sem vesztettem el. Ez nagy szó egy ilyen erős és vehemens, nagytestű ragadozó horgászata esetén.
A 210 cm-es, 15-40 gramm dobósúlyú Nevis Innowa botot használtam, ami már a bodrogi csukák ellen is bevált, amikor nagyon kemény terepen, akadók és töklevél telepek közepén horgásztam rájuk. A kemény és feszes bot megfelelő partnere egy 3000-s Nevis Ryos orsó volt, amelyre erős, 0,14 mm-es fonott zsinórt tekercseltem. A csali elé 0,34 mm-es fluorocarbon előke került, arra pedig a Nevis nagy teherbírású karabinereit kötöttem. Ezzel a kombóval a nagyszájúak összes trükkjét kivédtem, és a legnagyobb ágas-bogas akadók közül is ki tudtam tépni még a nagyobb sügéreket is.
Csalinak leginkább plasztikokat használtunk. Négyféle típus vált be számunkra: a szilikon szoknyával kombinált kétfarkú twsiterek, a különböző gumi békák, gumi rákok, illetve a gumigiliszták. A legtöbb esetben súly nélkül próbáltuk ezeket felkínálni, ami azt jelentette, hogy nem használtunk cheburashka fejeket, hanem a megfelelő méretű off set, vagy wacky horgot egyszerűen beleakasztottuk a karabinerbe, és arra került fel a plasztik csali. Ettől a gyakorlattól csak akkor tértünk el, amikor nagyon nagy volt a szél. Ebben az esetben a jobb dobhatóság és a közvetlenebb csali kontaktus miatt 1-2, maximum 3 gramm súly került fel a csali elé.
A vezetési technikáról, valamint a hal megakasztásáról azt nagyon fontos tudni, hogy a feketesügérnek nem kell rögtön a kapás pillanatában bevágnunk. Számunkra, tiszai süllős pecákhoz szokott pergetőknek furcsa volt megszokni ezt. Többször reflexből bevágtunk, amikor éreztünk egy ütést vagy rántást, aztán a csalink úgy repült ki a vízből, hogy legtöbbször a fejünk felett lévő fűzfán landolt. A jó megoldás az, ha kivárunk hidegvérrel, és megvárjuk, amíg a hal elindul a csalinkkal valamerre – ezt a zsinór mozgásából láthatjuk – majd egy határozott oldalirányú bevágással behúzzuk a szájába a horgot.
A rákokat, békákat vezethetjük a hagyományos „fűrészfog” technikával, csak kicsit lassabban, mint más halak estén, illetve próbálhatjuk a gyors megindításokat, rántásokat lassú, lebegő lehulló szakaszokkal kombinálni – amit ugye a súly nélküli csali prezentáció tesz lehetővé. A gumigilisztákat pedig apró pöcögtetésekkel, remegtetéssel vezetjük lassan magunk felé, de sokszor elég csak jó helyre dobni és hagyni, hogy süllyedjen. A tó minden nap mutatni fogja a jó technikát és csalit, csak felkészültnek és kitartónak kell lennünk.
Az idei próbálkozásaink a feketesügér pergetéssel már nemcsak próbálkozások voltak, végre igazán szép nagyszájúakat sikerült fognunk. Manó is és én is elértük azt a méretet, amiről eddig csak álmodoztunk. A Látóképi-víztározó feketesügérei szeszélyesek, de nagyon sok örömet tudnak okozni az ügyes és kitartó pergető horgászoknak. Éppen ezért bátran ajánlom mindenkinek, hogy tegyen egy-két próbát ezzel a halfajjal, nem fog csalódni bennük!
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalainé Rónavölgyi Edina és Szalai Gábor László
