A legutóbbi irományom végén már utaltam arra, hogy a balatoni nyaralásunkból hazaérve azonnal üldözőbe vettük a tiszai kövezések csíkos ragadozóit. A magyar tengeren nagy élmény volt pergetni, de a mi kedvenceink mégiscsak a folyók és azok vad harcosai, így a következő történetek helyszíne ismét a Tisza, főszereplői pedig a tiszai kősüllők és süllők lesznek.
Július 16-án értünk haza kedvesemmel Tokajba egy négy napig tartó balatoni horgásznyaralás után. A magyar tengeren főként kősüllőket és süllőket fogtunk, így maradtunk ezen a vonalon, és két nappal hazaérkezésünk után már a jól ismert tiszai haltartó helyek fölött ringatta csónakunkat a kedves folyó szelíd sodrása, mi pedig a „hazai” halakat próbáltuk becsapni plasztik csalijainkkal.
Menyasszonyom Nevis Whisper Spin botot használt, rajta egy Nevis Ryos orsóval, én pedig egy Nevis Spyker Spin bottal és Nevis Snipe orsóval vettem üldözőbe a ragadozókat. Csalinak ugyanazt a gumihal típust választottuk, ez pedig nem volt más, mint a Nevis Longer névre keresztelt 2015-ös újdonsága.
Ezt a gumihal családot már január óta teszteljük a Tiszán (is), többféle színváltozatban és méretben. Végül hétféle színben és két különböző méretben (7,5 cm és 8,75 cm) került forgalomba a csali. Mi ezúttal a kisebbik, 7,5 cm-es változatot vettük elő.
Nyáron, kánikulai melegben előnyben részesítem a kisebb csalikat, míg ősszel és télen a nagyobb plasztikokat is gyakrabban teszem fel, bízva a ragadozók növekvő éhségében, kapókedvében. A hosszabb, 8,75 cm-es Longer a téli pergetések nagy fegyvere lesz majd, ugyanúgy, mint a másik 2015-ös új típus, a Swinger gumihalak nagyobb változatai is.
Egy víz alatti kőgát felé vettük először az irányt kedvesemmel. Ez a kőszórás a mederben hosszanti a folyó sodrásával megegyező irányban húzódik. Külső és belső oldalán egyaránt elég mély a víz ahhoz, hogy a legnagyobb melegben is egyaránt megálljon rajta a süllő és a kősüllő.
A tökéletes hely megtalálása után Manó a gát belső, mélyebb oldalát kezdte el vallatni, én pedig a kövezés parthoz közelebb eső, sekélyebb oldalát fésültem át. A halakat azonban a kő tetején találtuk meg - ott, ahol a legsekélyebb a víz. Miután tudtuk, hol keressük a köveseket, nem volt nehéz dolgunk, a kis csíkos ragadozók nem tudtak ellenállni a jól vezetett plasztikoknak, sorra jöttek a kapások.
Leginkább a zöld és sárga színek váltak be számunkra, és lényegesen kevesebb rontott kapásunk volt azután, hogy megrövidítettük a gumihalakat. A fejrészből levágtunk bő egy centimétert, így a Longer ideális párost alkotott a kisméretű V-point micro jigfejekkel.
A reggeli órákban nagyon agresszívan és nagyon mohón ettek a kövesek. Sorra szedtük őket, minden dobás akasztással és fárasztással végződött. Aztán később kicsit gyengült a halak kapókedve, ekkor többet kísérleteztünk a színekkel, valamint régebbi nagy kedvencek is előkerültek a dobozainkból, így például az 5 cm-es Vantage Vibra Shad és Action Shad gumihalak is.
Több alkalommal egyszerre fárasztottuk a halakat. A sok kapással járó, eseménydús, izgalmas kősüllőzés nagyszerű szórakozás volt a rekkenő melegben. Ahogy azonban egyre feljebb kúszott a Nap az égen, egyre „égetőbbnek” éreztük, hogy elinduljunk hazafelé. Egy szó, mint száz, jó szórakozás ide vagy oda, nem vagyunk mazochisták, van az a forróság, amiben nem érdemes kinn lenni a vízen.
Szerencsére még azelőtt hazaértünk, hogy csúnyábban megéghettünk volna. Balatoni nyaralásunk legfájóbb emlékeit még így is a bőrünkön éreztük; sikerült kissé leégnünk a magyar tengeren. Sajnos este már nem tudtunk visszamenni együtt, de én már azon törtem a fejem, hogy másnap délutánra lefixáljak egy újabb kánikulai kősüllőzést. Miután elmeséltem Roli barátomnak az aznapi rövid, de annál eredményesebb horgászatunkat, őt sem kellett sokáig győzködni, hogy hűs szobája kényelmét lecserélje egy kis délutáni plasztikozásra a tűző napon.
Így másnap újra a kövesek nyomába eredtünk, ezúttal azonban barátommal, Rolival. Volt bennünk némi tanácstalanság, hogy merre induljunk, mert bár a tegnapi hely szépen adta a halakat, azok átlagméretével nem voltam elégedett. Barátom végül kimondta „a nekem teljesen mindegy” varázsszavakat, én pedig egy hídlábat vettem célkeresztbe és fölötte engedtem le a horgonyt, hogy még meg tudjuk dobni szépen annak kövezéseit.
Irgalmatlan forróság volt aznap is, és még a levegő sem nagyon mozgott. Ennek ellenére jókedvűen kezdtük meg felszereléseink összeállítását. Én nem bíztam ezúttal sem semmit a véletlenre. Az előző nap jól működő összeállítását alkalmaztam, ugyanúgy egy megrövidített zöld színű Longer gumit tettem fel, ami tegnap is sok halat adott, és gyakorlatilag minden úgy indult, ahogy legutóbb. Ahogy letettem a pici micro jiget a fenékre, rögtön le is ütötte egy kis köves. „Jól indul”, jelentettem ki.
Roli még a kötéssel bíbelődött, amikor én már a második halamat húztam. Persze aztán igyekezett behozni lemaradását és ő is elkezdte fogni a köveseket. Nevis Longer gumikat használtunk mindketten - egyrészt azért, mert működtek és nem kellett máshoz nyúlnunk, másrészt pedig mert úgy tűnt, hogy a halak ezúttal a nagyobb csalikat és a nagyobb rezgéseket keltő utánzatokat részesítették előnyben.
Roli dobott egy párat egészen pici, UL plasztikokkal is, kisebb rezonanciát keltő gumihalakkal, sőt még különböző gumirákokkal is, amik egyébként általában nagyon jó eredményeket produkálnak, de ezúttal valamiért nem ezek kellettek a ragadozóknak. A 7,5 cm-es Longerből ezúttal nem is kellett vágnunk, mert a viszonylag hosszú csalit is szépen szájba vették a halak. Érdekes az is, hogy a kifejezetten gyorsan, pattogósan vezetett, picit nagynak tűnő fejjel ellátott csali jobb eredménnyel csábította el a köveseket, mint a lassabban, sokáig lebegtetett „tétova” csalétek.
Aztán ahogy a Nap kezdte súrolni a Tokaji-hegy „csúcsát”, megérkeztek a meglepetések is. A színekkel kísérletezve éppen egy rózsaszínű gumit vezetgettem. Egy alkalommal egész hosszan levezettem csalimat a kövekről, egészen le a mély vízbe. Már-már a csónak alatt járt a plasztik, amikor hatalmas koppanással leverte valami. Egyből süllőre gyanakodtam, és igazam is lett. Egy szép, egészséges, bő kilós süllő verte szét előttünk a vízfelszínt.
A csodás hal gyorsan visszakerült a vízbe, és mi még hosszan beszélgettünk az esetről, meg hogy milyen vehemensen védekezett a hal. Aztán Roli, mintha megirigyelte volna tőlem az előző akciót, gyorsan beütött egy hasonszőrű sücit.
Ezek után én még „kabátba” akasztottam egy kisharcsát is, ami kezdetben komoly riadalmat keltett a könnyű felszerelésen. Aztán persze ő is visszanyerte szabadságát.
Összességében elmondható, hogy nyaralásból hazatérve nagyon szívélyesen várt minket haza a tokaji Tisza, két rövid, de annál eseménydúsabb horgászatot élhettem át egymás után itthon. Ezután sajnos a víz hőmérséklete rohamosan emelkedett, és a több napig tartó hőség végül teljesen ellehetetlenítette a pergető horgászok dolgát. Amikor ezeket a sorokat írom, már hidegfrontok és hűsítő záporok közelednek felénk, reméljük, ez meghozza a halak kapókedvét is…
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Rónavölgyi Edina, Riczu Roland és Szalai Gábor László
