Ez évben a családommal ismét a Balatonhoz mentünk nyaralni. Persze horgásznak víz mellett a helye, azonban most a horgászatot mellőztem, nem raktam ugyan is be horgászbotot… na jó, egy pergető bot és néhány csali azért bekerült a csomagtartóba, de csak egy rövidke csukázás kedvéért, történetem azonban nem erről szól.
Szerencsére szinte minden nap jó időnk volt a nyaralás alatt, ezért minden nap a parton heverésztünk, fürödtünk és élveztük a semmittevést. Persze a szemem közben a pályán volt, minden gyanús mozdulásra felfigyeltem, ami a vízfelszínen volt látható. A partvédő kövezés különös figyelmet kapott, mivel hemzsegett a snecitől. De hiába volt a szemem a pályán, nem vettem észre még apróbb rablást sem. Persze elkerülhette a figyelmem néhány apró jel, ami figyelmeztetett volna a ragadozók jelenlétére, de mint említettem, nem a horgászat volt az elsődleges, ezért meg is elégedtem ennyivel.
Néhány horgász azért megfordult a környéken, leginkább az alkonyati órákban, két fenekező és két karika per fő felállásban, de valahogy nem hoztak lázba, főleg hogy néhány keszegen kívül nem láttam más zsákmányt náluk. Azután az egyik nap különös alakra lettem figyelmes. Egy szikár öreg horgász jelent meg a délutáni forróságban a parton, igen merev bot nála, ezenkívül egy vödör meg egy apró szatyor volt a kezében. Persze az időponton kívül ekkor még semmi különleges nem volt az egészben, bár azért az egy szál bot már adott okot némi különcködés lehetőségére. Azután lepakolva elkezdett matatni a vödörben és a szatyorban. „Na…”, gondoltam, „mindjárt repül a fenekező!”. De nem így történt. Felállt egy stabilabbnak látszó kőre, és botját - látszólag - a kövek közé kezdte szurkálni, majd rövid „szurkálás” után arrébb állt néhány méterrel, és ott folytatta különösnek tűnő mutatványát.
Ekkor eljött az ideje, hogy a délutáni sziesztát levezessem egy kis sétával, persze útba ejtve a különös kollégát. Közelébe érve lassítottam a séta sebességén, és kíváncsian figyeltem az események alakulását. Valóban egy dióverőt szorongatott a kezében, de ez szokatlanul rövid volt, hossza talán kettő méter lehetett. Igazi kommersz bot volt ráillő orsóval. Az erős bothoz való zsinór is messziről virított, ennek végén fityegett valami, de mivel gyorsan tette az egyik kő mögül a másik mögé a szerelést, elsőre nehezen lehetett megállapítani a csali mibenlétét. Ekkorra azonban kezdett leesni az a bizonyos tantusz és szépen összeállt a kép!
Persze, az én kedvenc vizeimben nem jellemző hal az angolna, ezért is esett le későn, hogy bizony angolna a célhal! A partvédő kövezés mellett található snecitömeg (mint gondoltam is) terített asztalt jelenthet a ragadozóknak, az angolnák meg a kövek közé húzódva várják, hogy szinte szó szerint szájukba repüljön az a bizonyos sült galamb. Az angolna kövek közötti horgászata pedig rendkívül egyszerű, egy erős - a kollégáéhoz hasonló -felszerelés kell hozzá, csalinak pedig a kövek előtt úszkáló snecik kiválóan megteszik. A snecit felfűzve a legkisebb lyukakba is be lehet juttatni egy megfelelően nehéz ólommal. Innen már nem nehéz elképzelni, hogy előbb-utóbb pont egy ott rejtőzködő angolna elé tesszük a csalinkat, és máris nyert ügyünk van. Na persze ez nem ennyire egyszerű, mivel ki is kell szedni az angolnát valahogyan, az pedig kegyetlenül tud kapaszkodni.
Próbáltam szóba elegyedni a kollégával, de nem egy nyelvet beszéltünk, mivel német turistával hozott össze a sors. Ennek ellenére készségesen megmutatta a felszerelését és megengedte, hogy lefotózzam. Egy kő mögé bedugva csaliját látszott, hogy valami akció történhetett, mivel hosszasan várt, és miután kivette a felszerelését, friss csalihalat rakott horgára. Ezután ismét ugyanarra a helyre rakta csaliját, majd rövidesen bevágásszerű mozdulatot tett. Ezek után mintha elakadt volna a kövekben, karikába hajló bottal a kezében várta, hogy történjen valami. Itt már azért gyanús volt, hogy nem leakadásról van szó, annál is inkább, mert látszott, hogy centiről centire nyeri vissza a zsinórt. Majd odaugrott a kövekhez és megfogta a spicc előtt a zsinórt. Innen már egy rövid, de annál határozottabb húzásra előkerült egy méter körüli angolna. Gyorsan a vödréhez vitte, majd belecsúsztatta úgy, hogy az angolna szájából kilógó előkére rázárta a fedelet és a kiálló zsinórt elvágta. Így megelőzte az angolnával egyébként kialakuló egyoldalú harcot. Ezután gyorsan újraszerelt és folytatta a keresést a kövek között.
Rendkívül hasznos és tanulságos volt számomra is az eset. Rámutatott, hogy bizony a megfelelő technika a legdrágább, csicsás felszerelésnél sokkal többet ér. Hiszen hiába állt volna valaki márkásnál márkásabb felszereléssel, a horgásztechnika ismerete nélkül valószínű maximum a kövek előtt próbálkozott volna, ami szinte biztos kudarcot jelentett volna esetünkben. Természetesen az ésszerűség keretein belül azért nem árt a minőség sem, de sok olyan emberrel találkoztam már, aki úgy gondolja, egy márkás és néha indokolatlanul drágának tűnő felszereléssel a tudást is megvásárolhatja.
Mint a példa is mutatja, a megoldás sokszor ott van az orrunk előtt, csak gyakran elmegyünk mellette, és olyan dolgokkal foglalkozunk, ami nem vezet eredményre.
