A folyóvizek különlegessége abban rejlik, hogy bármilyen halfajt és akármekkora nagyságút kifoghatunk. Elég sokszor meglepetés éri a horgászt, mert vagy valami szebb halat fog, vagy valami érdekesség akad a horgára pl.: konzervdoboz, táska és még sorolhatnám… Szerencsére az én esetemben egy nem hétköznapi halfogásról számolhatok be.
Szerencsés vagyok, mert lakhelyemhez közel - Szlovákiban - található a Vág folyó. Sokat horgászom rajta annak ellenére, hogy sok horgászatom kudarcba fulladt. Amikor rengeteg próbálkozás dacára sem tudtam szép fogásokat felmutatni, az Internethez és egyéb, horgászattal kapcsolatos forrásokhoz fordultam. A megfelelő felszerelés beszerzése után már valamivel előbbre voltam, viszont a folyó kiismerése sok időt vesz igénybe. Pontosabban egy évig - mondhatni - csak próbálkoztam, majd rájöttem a titokra: egy-két horgászat kivételével szép eredményekkel zártam horgászataimat.
Nagyon sokat horgászom természetes vizeken. Bevallom, néha elmegyek intenzíven telepített tavakra, de szívemhez nem ez áll a legközelebb. Szemléltetésképpen: a 2011-es évben 138 alkalommal horgásztam természetes vízen és 6 alkalommal intenzíven telepített vízen. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy mi dobogtatja meg igazán a szívemet. Az itt érvényes horgászrend miatt az év első szakaszában békés halakra horgászhatunk, a ragadozó halakra viszont várni kell, dátum szerin június 16-ig.
Aki horgászott már folyóvízen, az tudja, hogy vannak olyan halfajok amelyek nélkül nem lenne igazi a folyóvízi horgászat. Olyan halakra gondolok, amelyek csak folyóvizeken fordulnak elő. Kedvelt folyóvízi halam a szilvaorrú keszeg. Minden folyóvízben megtalálható, ezért elég nagy eséllyel foghatunk belőlük. Mint minden halfajjal kapcsolatban, ennél is megoszlanak a vélemények. Sok horgász a méretkorlátozás ellenére „szép számmal” viszi haza. Nagyon nem szeretem, amikor azt mondják, „jó lesz a macskának!” ilyenkor legszívesebben a horgászt adnám a macskának. Fogyasztás szempontjából szálkás húsa nem közkedvelt, ám azok az elszántak, akik a szálkák ellenére is szeretnék megkóstolni, nem fognak csalódni, mivel nagyon élvezhető húsa van.
Etetőanyag
Mivel minden folyóvízi hal csemegéje a kenyér, azt nem hagyhattam ki a keverékemből. Az etetőanyag tapadó képességét etetőanyag ragasztóval fokoztam. Az etető és a ragasztó összeöntése után a szükséges vizet kevertem hozzá, majd tíz-tizenöt percig pihenni hagytam. Míg az etetőanyag szemcséi felvették a nedvességet, a kenyérrel foglalkoztam. Egész kenyér esetében először felszeletelem, majd szétcsipkedem. A kenyér a feldarabolás után belekerült az etetőanyagba. Az összekeverjés után kis mennyiségű vízzel beállítottam a keverék állagát.
Folyóvízi keverékem alkotóelemei
- 3 kg Timár Mix River Parmezán
- 0,5 kg Timár Mix Etetőanyag ragasztó Natúr ízesítésben
- fél kenyér
Végszerelékem
Minden bedobás előtt pár darab szétcsipkedett kenyérdarabot teszek a kosárba. Ekkor veszem hasznát annak, hogy a kosár alja be van kötve. A kosárban levő kenyérre jöhet az etetőanyag. Vannak esetek, amikor meglepően jól működik a kenyér mind csalogatóanyagként, mind csaliként.
Folyóvízi horgászataim során megtapasztaltam, hogy a meder és sodrás milyen nagy károkat tud okozni a végszerelékben. Ide sorolnám a monofil előkezsinór horog feletti elszakadását, az ólmot tartó karabiner eltörését vagy a feeder gubancgátló feletti zsinórrész elszakadását. A kellemetlenségek elkerülése érdekében használjunk fonott zsinórt! Amikor végszerelékünket bedobjuk, a vízbe érést követően végig kísérjük figyelemmel, hogy mikor ér feneket. Amikor kiegyenesedik a bot spicce, végszerelékünk elérte az aljzatot. A bot nyugalmi helyzetbe helyezése után néhány másodpercig megfigyelhetjük, hogy a bot spicce meg-meg mozdul a sodrás miatt helyezkedő kosár hatására. Végszerelékünket a sodrás végül csúsztatással vagy görgetéssel hozza nyugalmi helyzetbe. Hosszabb folyóvízi horgászatnál a damil sok sérülés hatására egyszerűen elszakad. Nagyon kellemetlen, amikor a bevágás pillanatában vagy a fárasztás során ilyen okból veszítünk halat. Fonott zsinórból készített végszereléken jól nyomon tudjuk követni, hogy mikor kell előkét cserélni: legtöbbször bolyhosodással vagy szálazódással adja tudtunkra, hogy „baj van”. Az a zsinórszakasz, amelyiken a gubancgátló csúszkál, lehet az előkénél vastagabb. Fonott előkét szoktam használni ezzel is csökkentve a szerelék elvesztésének esélyét. Lehet kísérletezni az előke nagyságával és anyagával (fonott zsinór, damil).
Horgászat
Horgászhelyemnek egy szépséghibája van, hogy nagy a forgalom. Fő okozója egy üzemanyagtöltő állomás. Nagyon zavaró tud lenni a sok autó és vízi jármű jelenléte. Korán reggel már vízparton vártam pikkelyes barátaimat. Kettő bottal horgásztam esélyeim növelése érdekében. Egyik végszerelékem (a bal oldali bot) a folyómeder belső részében várta a halakat, míg a másik (a jobb oldali bot) a kőrézsű lábához volt bedobva. Az első kapás kilenc órakor kőrézsű lábától érkezett egy különleges, fekete színű géb személyében. Nem örültem neki, de legalább megjött a nap első hala. Hosszú idő telt el, mire a jobb oldali feederbotom spicce gyors rezegésbe kezdett. A bevágást követően éreztem, hogy ezúttal nem gébbel van dolgom, nem is kellett csalódnom, hiszen egy kisebb termetű jászkeszeg lett a következő halam.
Ahogy melegedett az idő, úgy csökkent a halak kapókedve és mérete. A reggeli időszakra kisebb karika- és dévérkeszegek voltak jellemzőek. Délelőtt nagyon nehézzé vált a halfogás: ritkaságszámba mentek a mozdítások, kapásig sem tudtam eljutni - de bíztam a délutáni és kora esti órákban. A kapástalan időszakot nézelődéssel töltöttem. Táskámból előkerült a távcsövem, majd a túlparton lévő erdőt kezdtem el figyelni.
Ahogy eljött a délután, szinte teljesen megszűnt kapás. A halfogási szünetek elég hosszúak voltak, de ezen időszakok alatt sem unatkoztam. Megint távcsővel nézelődtem. Nem volt nehéz történést találni, mert rikácsoló sirályhadak vettek körül. Hosszú ideig figyeltem a vad sirályok rohamát, ahogy egy kenyérdarabért küzdöttek. A távcsövezéssel késő délutánig lekötöttem magam.
Este hét órakor a kőrézsű széléhez bevetett szerelékhez tartozó bot spicce határozott görbüléssel jelezte a várva várt kapást. A bevágást követően a bot szép ívet vett fel, közben az orsó fékje is muzsikálásba kezdett. Először nagy dévérre tippeltem, mert ugyanazokat a cseleket vettette be szabadulása érdekében: oldalazva elindult a sodrással megegyező irányba. Ekkor tudatta velem, hogy nagy harc lesz. Másfél percig tartott, hogy a halat visszahúzzam a megakasztás helyére. Tisztában voltam vele, ha eddig kibírta a kis horog, akkor ezután már nem szabadna lefordulnia. A hal közben a fáradás jeleit mutatta: már nem fenék közelében küzdött. Egyre többet lehetett látni a víz tükre alatt ellenfelem „páncélzatának” tompa csillogását, ennek ellenére nem sikerült a part közelébe húzni… aztán hirtelen elmúltak a vad kirohanások. Ekkor örömmel láttam, hogy felfeküdt a vízfelszínre. Szákolást követően alig akartam elhinni, hogy mekkora szilvaorrú keszeg forgolódik a merőtőmben! A horog hibátlanul akadt a hal szája sarkába. A mérlegelés során derült ki, hogy 1.280 g tömegű és 42 cm hosszú volt a gyönyörű „dudaorrú” keszeg!
Ahogy eljött az este, fokozatosan hűlt a levegő, egyre nagyobb lett a nyugalom. Már a sirályok sem hangoskodtak, a csendet néha egy fácán rikkantása törte meg. Szép lassan a szellőtől fodrozódó vízfelszín is kisimult. Nyugalom volt vízen és szárazföldön, ám aztán életre kelt a folyó. A termetes halak a vízfelszín közelébe merészkedtek és látványos fordulásaikkal kápráztattak el. A szúnyogok jelenléte ébresztett rá, hogy ideje lenne hazamenni. A pakolás gondolatát addig halasztgattam, míg rám sötétedett. Aznap több kapásom már nem volt.
A nem hétköznapi fogást bejelentettem a helyi szövetségnél, akik minden részletét megvizsgálták, hitelesítették és regisztrálták. Mindez az elmúlt évben történt, de az igazi meglepetés ez év elején ért! Meghívást kaptam a horgász szövetség által rendezett gyűlésre és díjátadóra. Magam sem hittem volna, hogy díjnyertes lesz a szilvaorrú keszegem. Mint kiderült, nagyobb példányt nem jelentettek be a helyi rekordlistára, így ezzel az én halam lett 2011. évben a (hitelesített) legnagyobb fogás!
Az elmúlt évben a Holt-Vágon is sikerült egy nem hétköznapi méretű ezüstkárászt fogni. Annak pontos súlya 1.950 g volt, amelyet embert próbáló helyről sikerült kifognom. A nehéz terepet sűrű hínár jelentette. Ezen a helyen is feederbottal horgásztam. A hal szép, húzós kapással jelentkezett erjesztett kukorica csalira. A bevágást követően nem csinált nagy kirohanást, és bár erejével hamar elkészült, azért megpróbálta belefúrni magát a hínárba, amivel úgy megnehezítette a dolgomat, hogy a küzdelmet is kétesélyessé tette. Természetesen mindkét egyéni rekordomat jelentő „egyéb” halamat visszaeresztettem éltető elemébe.
Bízom benne, hogy ebben az évben is hasonló halkülönlegességeket sikerül horogra csalni. Rajtam nem fog múlni!
Írta: Csevár Gergely
Fotók: Csevár Tamás, Csevár Gergely