A víz csak egy bizonyos mélységig átlátszó, és a víztükör nemcsak halakat rejteget. Elgondolkodtak-e már azon, mi mindent kerítettek horogvégre azok a horgászok, akik régóta járják a vizeket? Nálam például ráakadt már kishal, nagyhal mellett… rák, teknősbéka, köveket tartalmazó pulóver, női harisnya, vízzel, iszappal telített nylonzacskó, matrac maradvány, mosógép darab, számítógép alkatrész, balos tornacipő, feneketlen locsolókanna...
Biztosra veszem, hogy sokunknál a horogvégre elképesztő, meghökkentő “zsákmány” is került már.
Húztam ki a Tiszából horoggal, ólommal, etetőkosárral szabályosan felszerelt hatvan méter hosszú 0,35-ös zsinórt. Valószínűleg, egy régebben előttem horgászó túlbuzgó horgásztárs, a sietségében lefelejtette a dobról a biztonsági kötést. A jó erős távdobás után viszont nézhette a repülő szereléket, ahogyan az a hullámok fölött a levegőt szeli, valamivel később meg az üres dobot.
A Srbijašume erdőirtása után, megakasztottam egy lefűrészelt, vízfenékre süllyedt, kb.: 4 méter hosszú, kaliforniai nyárfa dús levélzetű lombját. Az ABULON 0,30-as zsinórommal, ezt a valamit sikeresen át is fárasztottam a Duna-Tisza-Duna csatorna túloldaláról. Amikor az első ágak felbukkantak, és rádöbbentem a terebélyességére, nem volt már mesterkedésemben semmi boldogság.
Horogra került még köveket tartalmazó pulóver, női harisnya, vízzel, sárral telített nylonzacskó, matrac maradvány, mosógép darab, számítógép alkatrész, rozsdás biciklikerék, balos tornacipő, feneketlen locsolókanna..., ja és saját ujjam! De a tolakodó, kíváncsi kibicelő nadrágjának a feneke vagy a füle sem úszta meg.
Sirály, fecske csapott rá a bevetett horgomra. Egy zombori horgásztársam frissen feltűzött kukoricáját, bekapta egy szemtelen, kíváncsi liba. Volt is rikácsolás, szárnysuhogás, libacsitítás, libamentés.
Ha hasonló élményben volt részük, majd elmondják.
Mégis egy nem mindennapi fogásával az újvidéki Horgászmagazin főszerkesztője, Stanko Popović került nemrég előtérbe. Vasárnap, szeptember 19-én, a hajnali órákban ereszkedett le a Dunára, az újvidéki kedvenc horgászhelyére. Valahol a pontonhíd környékén kezdte meg a pergetést. Szívesen járnak ide a horgászat kedvelői. Lehet itt eredményesen harcsázni, termetes sülőket lépre csalni, a kövek sodrásából márnákat kicsalni. Nagy karikakeszegek tanyáznak itt ősszel.
Míg tőle néhány méterre egy horgásztárs úszós szerelékre szép fehérhalakat szedegetett, ő pergetett. Néhány bevetés után, egyszerre különös akadást érzett. Nem a mederfenék volt, mert a valami megindult, lengett jobbra-balra, akadozott, csúszott a köves mederben. Időnként meg-megakadt. Húzogatta, ráncigálta. Érezte, hogy megvan, rajta van, de nem mozog, nem üt. Pedig, ha beindul, - később erre rájött - az lett volna a BUMM. Nemcsak a horgászsajtóban…
Ahogyan Stanko meséli: - A szomszédom látta a küszködést, én cipőben ő derékig érő csizmában volt, ezért udvariasan felkínálta segítségét, hogy a kövekbe akadozó “zsákmánnyal” közös erővel, könnyebben megbirkózzunk. A Dunába gázolt és a combtövig érő vízből emelni kezdte a fogást... A hullámokból egyszer csak megjelent egy KÉZIGRÁNÁT. A biztosítótű mellett akadt bele a csali. A segítőtársam a part felé indult.
-Ne szökj! - szólalt meg mosolyogva segítőm. Miközben a zsinórvégen meg himbálózott, a körte alakú robbanószer.
- A táskámhoz a fényképezőgépemért rohanok, hogy megörökítsem, amíg mindketten egészben vagyunk - mondtam kissé izgatottan.
A fiú a szárazra ért, figyelmesen, hozzáértően leemelte a “zsákmányt” a csaliról és a földre rakta. Értesítettük a rendőrséget, akik nemsokára a helyszínre értek. A bombával azt tették, amit kellett. Csak annyit mondtak nekünk, hogy a biztosítótűt a rozsda már eléggé megrágta, és az a gumi is, amivel “valaki” megerősítette a biztosítótűt épp, hogy csak el nem rothadt. Persze megismerkedtem a segítőtársammal. Azon kívül, hogy kiváló sporthorgász, ha hiszik, ha nem, - a hősöm foglalkozása hivatásos aknaszerelő.
Stankonak ezúttal “szerencséje” volt a horgászaton. És azon a reggelen az emlékezetes zsákmány mellett egy új, jó barátot is szerzett.
Hogy a Dunába a bombát felelőtlen, régi tűzhelyeket, mosógépeket vízbedobáló típusú egyén hajította-e bele, vagy pedig az utóbbi évek szerbiai helyzet teremtette orvhalászok keze, egyelőre nem lehet tudni. A Vajdasági Horgászszövetség elnöke Dušan Jovanović szerint, a háború után az orvhalászok csak szélsőséges esetekben folyamodtak kézigránáthoz, és főleg a halőrök ellen erősítették azt a hálóikra.
Kell a mondottakhoz még valamit hozzáfűzni?
Természetkeze formálta medret, halban gazdag tavakat, folyókat kívánok, veszélyes, idegen tárgyak és felelőtlen emberek nélkül!
