Eldöntöttem, hogy következő horgászatom alkalmával csak és kizárólag a finomszerelékes módszereket fogom erőltetni. De azért nem tudtam teljesen ellenállni Strategy botom csábításának, és azt is becsempésztem a bottartó zsákomba. Éjfélig készülődtem, pakolgattam cuccaimat, és a pihentető álom igencsak nehezen akart megérkezni hozzám. Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, hiába horgászom sokat, mind a mai napig óriási várakozással tekintek minden egyes horgászat elé. Félálomban már hatalmas pontyokkal és amurokkal küzdöttem, óriási kitartással, és 6-os főzsinórral… És bár az esélyek nem voltak egyenlők, mindig diadalmas mosollyal arcomon kerültem ki a „harcból”, hogy aztán gyakorolhassam a C&R nemes gesztusát, ami nálam minden nagyobb, szebb vagy csak reám bánatosan pislogó halat megillet…
Telefonom reggel (mit reggel? - hajnali!) 4 órakor ébresztett. Utálok korán kelni. Csak az nyújt számomra némi erőt a ”koránkeléstnagyonutálom” érzés legyőzésére, hogy van értelme kidugnom a lábamat meleg takaróm alól, elvégre ma mégiscsak HORGÁSZAT lesz!
Így, nagybetűvel. Minden horgászat egy nagy várakozás. Sikerült-e megfelelően összeállítanom a felszerelésemet, jó etetőanyagot kotyvasztottam-e össze, meg hát étvágyuknál lesznek-e uszonyos kedvenceim? Talán szerencsém már-már olyan méreteket ölt, hogy egymás után foghatom a halakat új Inspiration pickeremen, majd hogy a többi horgászcuccom se szomorkodjon, felváltva tesztelgethetem match- illetve feederbotomat?
Jaj, de szép álmok… de amíg elméláztam, az idő pörgött tovább. Nekem meg fél ötre ott kellett lennem unokatestvérem férjéért. Hozzávetőlegesen öt éve Őt is sikerült beoltanom, így amikor ideje engedi, csatlakozik hozzánk. Csak felesége, drága unokanővérem nem mindig foglalja imába a nevemet. Vagy ha mégis, akkor jaj nekem…
Sőt, ha elkezdem számolgatni, akkor van még jó pár rokon, barát, akit sikerült megfertőznöm. Lehet, hogy e „térítő” tevékenységem valamikor elnyeri jutalmát? Lehet, hogy ez plusz éveket jelent abban a bizonyos üstben? Hát, néha bizony a nőktől kapok dorgálást (enyhe szó): miért hívom el élete párját, miért nem találtam ki jobb hobbit, stb. Szerintem viszont nem lehet nagyobb jót tenni emberekkel, minthogy kiviszem a büdös városból, ki a természetbe, a minden esetben nyugalmat és feltöltődést adó vízpartra. Egész héten hajtanak, hajtunk, mindenkinek kell a kikapcsolódás, mert ha nem tudjuk akkumulátorainkat feltölteni, akkor bizony hamar kifogy az energia. Hajtós, gyors, rohanó és kegyetlen világunkban senki nem engedheti meg magának, hogy bármit is félgőzzel csináljon, főleg nem a megélhetésért folytatott harcot. Sajnos mi, férfiak, tudomásul kell, hogy vegyük, veszélyeztetett egyedek vagyunk. Nézzük meg a statisztikákat, és okuljunk…
Fából vaskarikának hangozhat, de a horgászat, legalábbis normál esetben, hozzásegít minket ahhoz, hogy megérhessük a nyugodt nyugdíjas kort.
Azért kell ezt néha átgondolni, és a sok igazság mellett már csak azért is érdemes az eszmefuttatásomat csiszolgatni, hogy a nőkkel vívott szócsatákban minél szebb, kerekebb mondatokban mondhassam el véleményemet… És mégis, de sokszor érzem teljesen esélytelennek, szócséplésnek a horgászatról szóló beszélgetéseinket!
Néha elkalandoznak gondolataim, de mire idáig jutottam, már meg is érkeztem Józsikáért. „Józsika”, pedig idősebb nálam vagy 4-5 évvel, csak hát Bea, a felesége így hívja… Ráragadt e név.
Gyorsan becuccolunk az autómba, és szinte alig csukjuk be az ajtókat, már alacsonyan szállunk Gyermely irányába. 5 órás találkát beszéltünk meg Zsolt barátommal, mondanom sem kell, 5:05-re érünk oda. A napijegyet 5:15-től adják ki, s ekkortól eresztik befelé a jónépet. Fura egy hely a Gyermelyi horgásztó.
Szép környezetben fekszik, de a tógazda egyfolytában furábbnál furább szabályokat hoz.
Tilos pergetni. Tilos éjszaka horgászni. Két ponty után kötelező úszós készségre átszerelni. A bojlis jegy a normál 3500 Ft helyett 7000 Ft, és tilos elvinni 5 kg-nál nagyobb pontyot. Az, hogy nem lehet csónakból horgászni, már nem is meglepő…
Kérdezgettem a halőröket miért, érdekes választ kaptam.
Azért tiltották meg a pergetést, mert volt, aki gereblyézett. Azért nincs éjszakai horgászat, mert nincs rá igény, s amúgy sem tudnának embert biztosítani az ellenőrzésekhez. A bojlis jegy meg azért drága, mert volt olyan, aki sok-sok bojlival fogott pontyot vitt haza, illetve adott át némi kp-ért szomszédainak. De hát igazi bojlis nem visz haza nagy halat!
Na, de mindegy, szép a tó, szép környezetben fekszik, van benne hal is, és hát a maga 16 hektárjával nem is túl pici. Sőt, még közel is van Budához.
Meg hát simán, egyszerűen kedvelem…
Bepakolunk huzi-voni kis kocsijainkba, és már tempósan kocogunk is megszokott helyünk felé.
Nem tudom, hogyan is csinálom, de szinte mindig én dobom be legelőszőr felszerelésemet. Nyúlok a Strategyért, felcsalizom, és már dobom is befelé. Csak zsinórt felejtek el utána küldeni. Ja, hát kérem, a dobóelőkét már lassan 5-6 horgászat óta nyüvöm, és pont azt nem cseréltem le, mert már fáradt voltam, na és persze lusta is.
Most meg bánatos szemekkel nézek vadi új talpólmos kosaram után. Egy hete készült el az első széria, sok-sok nullszériás kísérletezgetés után. Főleg távdobásra szántam, hát ez elrepült vagy 130 méterre, be már nem úszom érte, az biztos…
Szerencse, hogy a matchbotomat is előkészítettem otthon a pecára, így már repül is az úszó.
Alig áll be az úszó, máris kapás! Úgy súlyoztam be, hogy az antennából csak kb. 3 centi látszódjon. Bizony-bizony, elkezd szépen kiemelkedni az antennája.
Hirtelen felszökik a vérnyomásom, látom, hogy úszóm elkezd oldalazni is, így bevágok.
Egy igencsak szép, tenyeres kárász éhezett meg a csontira. Egyből visszadobom, és újra csalizok. De hiába bűvölöm az úszót, az nem mozdul. Na, sebaj, az első halat megfogtam, cserébe adtam egy szép fekete-áttetsző kosarat a tónak, cserebere fogadom… De azért remélem, hogy rendszert ebből nem csinálunk…
Előveszem a kedvenc botomat, egy öreg DAM Seahawk feedert, felállítom a Feeder-screent, belövöm hozzá a botot, és már repül is a felcsalizott szerelék.
Ránézek az úszómra, de az ugyanúgy van, mint ahogy bedobtam. Egy kicsit beljebb dobom, gondolom én, de ahogy elkezdem kifelé tekerni, valaki úgy gondolja, hogy nem ért egyet e szándékommal, és ennek nyomatékosan hangot is ad. Hangot, hm, most kapcsolok, hogy mit is írtam, vicces…
Helyesebben fogalmazva elindul befele a tó közepének. Ekkor arra gondolok, hogy de jó lágyra állítottam a fékem, és mivel érezhetően pehelysúlyú versenyzővel van dolgom, bátran szorítok rajta. Nem sietem el a kitekerést, de fél perc múlva az alig 20 centis pontysihedert már boldogan és horogtól mentesen vissza is juttatom éltető elemébe. Gondolatban még utána köszönök, és azt kívánom, hogy 5-6 év múlva viszontlássuk egymást.
Közben körülöttem mások is elkezdik fogni a halakat.
Meglepő módon kárászokból csak a tenyeres körüliek jönnek, de azok dömpingben…
De egyszer csak megtörik a jég. Zsolt barátom Strategy botján a bevágást követően komolyabb halra utaló hajladozást látok. Lusta jószág, nagyon hamar megadja magát, pedig 4,50 kg-os tükörponty, mint az utólagos mérésből kiderül… De nem igaz! Alighogy megszákolta, még ki sem tudta venni a merítőből a halat, és már a másik botját is egy kettes forma ponty jelez, amit hamarosan szákba is terel.
Ez számomra a K.O.! Két héttel ezelőtt is dettó ugyanezt csinálta velem! Így tanítsam őt horgászni?!
De sebaj, majd óvatosan mellé lopózom, s egy könnyed megbotlást színlelve majd jól megfürdetem, azé’ ácsi már… Na jó, nem tettem, mert jó barát, de azért megígértem neki, ha még egyszer…
Hát volt még egyszer… Rá egy órára Józsika is fogott egy kiló körüli pontyot.
Miközben már jobbról és balról mindenki fogdosta a pontyokat, nálam csak a kárászok jelentkeznek. És ez így ment estig…
Már kínomban mindent variálgattam, de mindhiába, csak azt értem el, hogy a szerelékes táskám fejre állt.
Igyekeztem pozitív lenni, ezért úgy döntöttem, éppen itt az ideje rendet rakni benne.
Nálam volt a pontymatrac, az pont megfelelő felületet biztosított ahhoz, hogy rendezzek rajta egy mini kirakodó vásárt.
Mindig is tudtam, hogy sok-sok érdekes dolgot hurcolászok magammal, de most villámcsapásként ért a felismerés: Te Atyaúristen, hát mi minden van nálam, tán még az örök élet szérumát is megtalálnám táskámban, ha nagyon keresném?! De miután nagyjából mindent kirámoltam, s utána rendezett formában elkezdtem bepakolni táskámba, szent esküvéssel megfogadtam, hogy ami nem kell, azt zacskózom, s mehet a pincébe vagy a szekrényembe. Azonban rájöttem, hogy minden, ami nálam van, az szükséges és nélkülözhetetlen.
Bedobott horgaimra száraz kukoricát kötöttem, hogy amíg pakolászok, addig ne zargassanak a kárászok, csak a komolyabb, nagyon-nagy halak. Hát azok sem zargattak…
Miután körülöttem is leálltak a kárász fogdosásával, úgy gondoltam, ippeg itt az ideje egy kis bóbiskolásnak. Tervemet tett nem tudta követni, mivel Zsolt barátom unokaöccse, Szigeti Ákos heves fárasztásba kezdett. Szemünk elkerekedett, amikor megláttuk, hogy milyen hal került a horga végére! Egy igazi valódi hús-vér szürkeharcsa!! 55 cm-es!
Mondanom sem kell, ritkán látni gyermek arcán ekkora örömöt és szemén akkora büszkeséget, mint akkor Ákosén! Azt hiszem, ha eddig nem volt teljes mértékig megfertőzve a horgászsport szeretetével, most már visszavonhatatlanul sikerült a beoltódás…
Szerintem a szülei már most elgondolkodhatnak, mi is lesz majd Ákos következő szülinapjára az ideális ajándék. Ha kérik, örömmel súgok majd… Például egy feeder vagy netán egy picker szett, de e mellé még egy 5-ös spiccbot is bőven belefér… Szerintem ideális kezdőkészlet lehetne egy gyermeknek.
Jaj, de elkalandoztam, csak hát sajnos említésre méltó esemény - itt főleg halfogásra gondolok - nem történt. Illetve annyi igen, hogy csak délután jutott eszembe, hogy miért is nem raktam félre a kárászokat egy fotó elejéig.
Hazafelé kellemes fáradsággal tagjaimban, de teljesen feltöltődött, vidám lélekkel haladtam haza az M1-en, az M0-nál majdnem bele is szaladtam egy traffipaxba, az előttem blokkoló autó miatt fékeztem én is, na meg mögöttem is sorban sokan.
Ez a kis közjáték másik vágányra terelte gondolataimat, elkezdtem az elkövetkező hét megoldandó feladatain gondolkodni, de ezt már egy vidámabb tudatállapotban tehettem, mint tettem volna előző nap.
Nyika Sándor (sanyamester)
