Ősz van, ez már tagadhatatlan. A hajnalokon már dér olvadozik a haldokló faleveleken, a vándormadarak összeverődve tervezik afrikai kirándulásukat, a parányi rágcsálók is mélyebbre ássák járataikat, ahová bőszen raktározzák télire a rágcsálnivalókat. Emberek szüretelik be a megtermelt gyümölcsöket, gyűjtik a tüzelőt a közelgő télre. De lám csak, ez az önfeledt társaság mit művel itt a Duna partján? Dacolnak… nem veszik észre a lehűlést, izzadtan, nekivetkőzve építik sátraikat, füstölnek a tüzeikkel, főznek, kacagnak, sportolnak, horgásznak, beszélgetnek. Mindent megszállottan, rutinszerűen és jó kedvvel tesznek, ez egyértelműen látszik, talán nem is reagálnak a külvilágra. Kik ezek? Valami horgászok valahonnan… de honnan és miért? Ők a Haldorádó Duna Netbarát Horgásztalálkozó keménymagja, akik kilencedszer hoztak boldogságot erre a partra és egymás lelkébe…
Jöttek az ország minden szegletéből, a szívéből, nagyvárosokból, kisvárosokból, faluról, tanyáról, panelházból, emeletről, földszintről. Mindenhonnan, ahol kedves és barátságos, állhatatos és kalandvágyó, bevállalós és félszeg emberek hírét vették, hogy pár napra miénk lehet a Duna. Voltak, akik csak kipróbálni szerették volna, hogy tényleg igaz-e, és voltak régi motorosok, akik már bizonyították, hogy igaz! Mármint a pletykák, miszerint itt mindenki egyforma, itt mindenkinek van helye és lehet hangja, kedve mindenhez!
A kilencedszer összeverbuvált Duna NHT beszámolóját olvassák azok, akik tovább is velem tartanak. Tudom már rutinból, hiszen nem először írok beszámolót ezekről a találkozókról, akik ott voltak, nekik még friss élmény minden, ezért jólesik majd újra átélni, akik meg nem jutottak el ide, nekik bár fájó, de élmény és legalább pár percig odaképzelhetik magukat a friss szénaszagú töltésre a langyos őszi szélben együtt nevetve, szórakozva, hátradőlve, gondokat, bajokat, bánatokat feledve… Szóljon hát mindenkinek!
Nem szeretnék túl sokat szövegelni: egyszerűen fejezetekre bontom a hétvégét és gazdagon alátámasztom képekkel a történteket. Ennél hitelesebb nem lehetek, a képek képtelenek hazudni… persze én meg nem akarok, hiszen nincs is miért!
Lássuk hát a 9. Haldorádó Duna Netbarát Horgásztalálkozó hétvégéjét, először a csütörtököt!
A beharangozóra a keménymag, a törzsgárda hamar bevéste neveit a listára, ami már megszokott és elvárható volt tőlük, hiszen tényleg várták már. Aztán kíváncsian vártuk az újakat, a „friss húsokat”, mert ők igazolják vissza jelentkezéseikkel, hogy nem csak magunknak csináljuk ezt az egészet, nem arról szól, nem azt hiszik rólunk, hogy a jól összeszokott banda, egy maroknyi hangadó együtt lumpol, lampacsárézik. Elérkezett a csütörtök tehát, a mínusz második nap. Már délelőtt érkeztünk, hogy legyen idő mindenre. Van dolog, higgyétek el!
Estére fáradtan dőltünk hátra a padokon és fogadtuk el Zsolliné Gyöngyi és apja, Tibor által prezentált egyedi tökös-padlizsános lecsót. Bár ilyet még nem ettem, csak hasonlót, de mert imádom a lecsót és az újdonságot, erősen belakmároztam belőle. Ahogy néztem, mások sem merték megkockáztatni, hogy szerénységük következményeként éhen maradjanak és kimaradjanak ebből az egyedi élményből… Köszönjük, Gyöngyi, fenségest alkottál!
A vacsorát hangos beszélgetés és harsány kacajok követték. Voltak, akik már edzettek a nagy megmérettetésre. Hihetetlen mennyiségű és rekordméretű halakról jöttek hírek, de dokumentálva nem lettek, így csak tudunk róluk, de most nem publikáljuk…
Péntek nagy nap volt és az első teljes nap, amin komoly feladatok vártak ránk! Pályajelölés… ez nagyon fontos dolog, ezért precízen kell megcsinálni! Többnyire sikerült…
Ha már pálya… jöhet a focipálya! Pontosabban mehetünk mi oda! Kezdődjön a második Haldorádó Feeder Focikupa! A rekkenő hőségben helytálltak a sportolóink, de még mennyire!
Első lett a Globális csapat - profi játékkal, profinak tűnő játékosokkal. Második a Ha-jó (Haldorádó vezérküszök) csapat lett életkorban vegyes felállásban, Pista jóvoltából. Harmadik az ordasi „öregfiúk”, melyben egy perc tíz másodpercig volt öregként a polgármester, utána kiállt, ezzel 21 évre redukálódott az átlagéletkor, így ezzel arányos is lett a vehemenciájuk! Negyedik pedig a legaktívabb, legszínesebb csapat lett a Csüngőhasúak nevű, melyben Weaky jóvoltából egy hölgy is rúgta a labdát (néha mást is) és Atosz valamiért a „tök ász” nevet harcolta ki magának, pontosabban intim testrészének, miután háromszor „szerelte” vele a labdát…
Az eredményhirdetés után, melyen végre mindenki fejet hajtott előttem - persze csak addig, míg az érmet a nyakukba tettem -, egy szerény, pihentető vacsora következett, kevés itókával. A kaját Sinkó Miska és családja felajánlásából és kivitelezésüknek köszönhetően ehettük. Mondhatom, nem voltak sem éhségre, sem szomjúságra panaszkodók!
Az orjaleves, a sült hagymásvér, a 150 szelet malacsült, a 4 db csülök, a lecsó, a hajában főtt krumpli, melyet Kálmánéktól kaptuk, a savanyúság, melyet Zolcsi hozott Somogyból mind-mind a feneketlen gyomrok poklában süllyedtek el!
A péntek este nemcsak a kajákról, azok orgiájáról, hanem a felhőtlen és sokoldalú szórakozásról is szólt. Kisebb-nagyobb csoportokba verődve idéztük fel az elmúló nap eseményeit, akik régebben nem látták egymást, azok az elmúlt év, évek fejleményeit, jöttek friss vendégek és mentek el fáradtak aludni. Volt meglepetés ez égen, olyan igazi tűzijátékos, volt csillagvizsgálós Csörgits Gabi profi közreműködésének köszönhetően. Majd lassan, de biztosan elnémult a plázs, mert másnapra már nagyon komoly megmérettetésen kellett mindenkinek bizonyítani… Na, azért nem kell ezt az utóbbi mondatot annyira komolyan venni!
Nos, elérkeztünk a nagy naphoz, a hajnalhoz, melyen 65 ember és hozzátartozóik jól tudták, mit várunk, mit várnak tőlük! Mi sok halat és szépet, ők ezért sok kupát és szépet. Mindenki meg fogja kapni méltó büntetését, de erről majd később beszélünk!
Nőm fáradhatatlanul készítette elő a reggeli kávét és a velkámitalt, akár többet is, ha valaki kérte. (Én persze, ennek fejében neki készítettem elő a versenyre az etetőanyagát és a felszerelését, talán ez jelentette későbbi győzelme első lényeges pontját!)
A rutin és az elmúlt évek következtében a megnyitó már kevés hibával járt, hamar megbeszéltük a megbeszélnivalóinkat, megemlékeztünk a nyáron elhunyt mókamester Laci barátunkról, majd kisorsoltuk az idei helyeket. Mindenki elégedettnek tűnt, igaz, erről nem is kérdeztünk meg senkit sem!
A gyors helyfoglalást segítette a kitisztított és precízen kijelölt pálya. Repültek a gombócok, koccantak az üvegek, szisszentek a sörök, dőltek a botok a tartón, zörögtek a kövek, egyszóval mindenkinek volt dolga! Reggel nyolckor harsány dudaszóval, megafonos indulóval rajtoltattuk el a mezőnyt. Hamarosan nagy és sok halról, kis és kevés halról egyaránt jöttek a hírek. Nem kis erőfeszítéssel többször is végigsétáltuk a pályát pár 20-40 dekás márnáért. Itt köszönöm meg Zsolesz, Gátőr Gabi, Kbaloo és Brigi kitartását, amivel mindig igyekeztek a nyomomban maradni… persze nem azért, mert én voltam a legfittebb, hanem mert egymás mellett nem fértünk el az ösvényen és én mentem elöl… Következzen pár halas fotó a versenyről:
Mivel minden jó véget ér, de a rossz is, így délután kettőkor lefújtuk a versenyt és nekilódultunk a mérlegelésnek. Rettenetesen rutinosan sikerült a kilométernyi pályát egy óra alatt végigmérni és nem csak szemmel, hanem precízen! Sok gébbel találkoztunk, sok szép keszeget, márnát, sőt süllőt is láttunk, fotóztunk, videót forgattunk, majd összegeztünk, eredményt hirdettünk, kupákat, okleveleket, ajándékokat osztottunk. Volt nagy éljenzés, komplett szurkológárdája volt némelyik díjazottnak. Közben Csittáék már füstölögtek, ínycsiklandó illatokkal hergeltek.
A verseny részletes eredménytáblázata innen tölthető le.
Csittáék ismét kitettek magukért és mindent megtettek értünk, nem voltak elégedetlen hangok, csak halk nyögések, mert többen már csak erőszakkal voltak képesek magukba tömni a rengeteg finom sültet, a palacsintát, a finomságok tömkelegét. Nem merném egyszer sem kihagyni az ősziből Csittáékat, mert szerintem engem meglincselnének!
Este hatig tartott a lakoma, közben többen hazaindultak pihenni, jó néhányan viszont maradtak és komoly reményeket fűztek az éjszakai halfogához. Mi a nagyfokú fáradtság miatt az esti zuhanyzás, pár komoly poén után a lefekvés gondolatával küzdöttünk. Mentünk volna és maradtunk volna… nehéz volt a döntés. Mielőtt azonban elcsendesedtünk volna, egy példaértékű esemény történt! Kefete a partról érkezett a félhomályos sátorba és érdekes orrhangon adta tudtomra, hogy sürgős segítségre van szüksége, mert tán megcsípte valami, mert szeme, torka bedagadt! Ekkor néztem fel rá, és őszintén mondom, megijedtem tőle! Hamar intézkedtem és így idejében került a kalocsai kórház ügyeletére, ahol két jól irányzott szúrással elejét vették Kefete végének! Köszönet a segítségért a parton Duhajéknak a kalcium-ampulláért (ajánlom mindenkinek, hogy tartsatok magatoknál!), Szabó Zsoltnak, a helyi polgármesternek a kalocsai fuvarért! A fotó már a kezelés után készült, abba kalkuláljátok bele a közben eltelt másfél órát! A fényképet Kefete beleegyezésével teszem be, hogy okuljatok belőle és figyeljetek oda a hasonló allergiás esetekre, nem játék!
A másik, amiről nem szeretnék említést tenni, az Katona Pista autója! Ez a jármű Ordas-érzékenységben szenved. Nem tudom, emlékeztek-e, de tavasszal nem indult, két bikakábelt tett tönkre, mire elindítottuk. Most nem ment tönkre kábel, de a jármű teljesen járóképtelenné vált. Jött Autóklub, jött tréler, így Pistáék egész jól felszerelt teammel vonulhattak haza…
Mi pedig hulla fáradtan feküdtünk le. Azt hiszem, a legtöbb horkolásra vonatkozó panasz ezen a hajnalon keletkezhetett a környékünkön! Elnézést, de nem sikerült kontrollálnom!
Vasárnapra szokás szerint vártuk az esőt, mert a nélkül még egyszer sem bontottunk tábort. Nos, most elmaradt, mit elmaradt, a Nap ragyogott! Így aztán vígan telt az idő a reggeli pecásoknak és a sátorbontóknak is.
Vonuljunk lassan haza, mert itt nem lehet pihenni… Sokan vonultunk el délig hazafelé, de voltak, akik kihasználták a szép időt és a napijegyeket, maradtak és fogták a sok szép halat.
Szokás szerint a végére jöjjenek a köszöngetések, az előzetesek és pár konklúzió!
Természetesen nagy köszönet és hála először is nektek, kedves fórumlakók, akik bizalmat szavaztatok nekünk és jelentkezésetekkel, jelenlétetekkel ismét növeltétek a rendezvény fényét! Megjegyzem, végre sikerült elérnünk a bűvös százas létszámot, igaz, ehhez kellett Tápos iciri-piciri lánya is!
Köszönet persze a Haldorádó Team Kft.-nek, akik a háttérből támogatták a versenyt, köszönjük Ordas községnek és vezetőjének, Szabó Zsoltnak, hogy helyet adtak, elviseltek és együtt örültek velünk a sikereknek!
Köszönjük a Dunának, hogy lábai elé engedett és nem okozott meglepetést, bánatot, sőt, örömöket hozott sokak szívébe!
Jelzem már most, hogy jövő tavasszal a tizedik Duna NHT-t fogjuk tartani - reményeink szerint, persze! Tehát ebből az apropóból várunk mindenkit, aki a régieken részt vett, aki valaha is nyert kupát, vagy éppen nem nyert, de szeretne, aki újként szeretne egy hatalmas, rendhagyó bulin részt venni! Tudjátok mit? Várunk mindenkit!
Mert horgászni, boldognak és elégedettnek lenni jó!
Hajrá Haldorádó!
Jeszy
Fotók: Végh Brigi (Zékbrigi), Jeszy
Táblázatok: Keresnyei Imre (KBaloo)
Videó: Takács Péter
