Hétfő korán reggel van, amikor e pár gondolatot írom, mostanra sikerült írásképes állapotba hoznom magam. Jólesett a pihenés, de még jobban esett a fáradság, annak is az oka, a 8. Duna Netbarát Horgásztalálkozó és Vándorkupa! Erről az eseményről tárok elétek pár érdekességet, mintegy ínycsiklandozóként azoknak, akik (még) nem voltak ott és emlékeztetőül azoknak, akik átélték, mondhatni, túléltek ezt!
Miután mind a nyolc gongot - türelmetlenül bár, de alaposan felkészülve - kivártuk, eljött a nap, sőt eljöttek a napok, amikor végre ismét porolhattunk a töltésoldalban, ismét zajossá válhatott a Duna-part, Ordas község és a nagy folyam kitárt karjai megint befogadtak egy nagy családot az ölükbe. Fogalmazhatnék szuperlatívuszokban, hogy ez a legek bulija, mindenben csúcsot döntöttünk, de ömlengésnek vehetnék páran, így nem teszem, próbálom higgadtan és tényszerűen, sok képpel, kevesebb általánossággal elétek tárni a múlt heti közel négy napot!
Lássuk a csütörtököt!
Sori sajnos halaszthatatlan külföldi munkája miatt nem tudott most beszállni a szervezésbe, ezért magunkra maradtunk… volt dolgunk rendesen! A sok elintéznivaló, szinte most először, gördített elénk olyan akadályokat, amik nem elsőnek és nem délelőtt engedtek a helyszínre érni. Már kora délelőtt jöttek a telefonhívások a vízpartról, hogy „itt vagyunk, hol vagytok?”, „mi lesz már, mikor jöttök?”, „mit csináljunk, hogy legyen?”… és hasonlók. Kicsit össze is zavarodtam, hiszen nem tudtam még, hogy csak egy türelmetlen kis csapat vagy egy nagy embertömeg vár rám, így nem tudtam, hogy magamat ostorozzam a késésem miatt, vagy a pár türelmetlent csitítsam le és kérjek türelmet tőlük. Nos, az előbbit kellett tennem, miután a helyszínre érve megláttam, hogy már komoly létszám vár ránk…
Ekkortól felpörögtek az események. Gyors üdvözlések, „velkám” italok, rögtönzött sztorizgatások közepette építettük fel a mobil falvainkat, hogy a folyamatosan érkezőknek már erre se legyen gondja. Késő délutánra mintegy 40-45 főre duzzadt a létszám, ami a kezdetekben még a fő napon is dicsőségünkre vált volna, nem a mínusz másodikon!
A felajánlásoknak és ezen az estén elsősorban Hajdú Pistinek, Duhajnak köszönhetően egy laktató babgulyást ehettünk, ami nagyon jól jött, kellett a kalóriapótlás a megfáradt építőmestereknek!
Még napközben kiosztottuk magunknak a szerepeket, hogy tudja mindenki, mit csinál és miért! Így jutott - például - Weakyre a tűzszerÉSZ szerep, amit napokon keresztül becsülettel játszott is, sosem szenvedtünk hiányt az éltető hőt és fényt adó találmányból. Kellett is, mert - mint mindig - a hűvös szelet most sem úsztuk meg, ami ellen jólesett egy kis melegedő, meg jól is esett sokaknak a tűz melletti árnyas félhomályban jókat beszélgetni! Dzsordzsógalócának a toalett ásása jutott osztályrészül, amit nagyvárosi létére rendkívül precízen el is végzett! Jutalma egy - a munkaterületén elfogyasztott - hűs ital lett…
Az első éjszaka jócskán elhúzódott, hajnalban csendesedtek csak el a sátrak, átadva a lehetőséget a fáradtan horkolás zajának.
Péntek reggel újabb embertömegek, járműcsordák özönlöttek a töltésről, amitől újabb fejtörésekre kényszerültünk: ki hova fér és kinek hol a legjobb? Tápos Miska nehezen mozgott betegsége miatt, így neki egy mindenhez közel lévő helyet adtunk, ahol később horgászhatott és versenyezhetett is! Megérte kegyesen bánni vele, mert egy kiadós és feledhetetlen reggelivel lepte meg a társaságot. Egy lecsóval… de nem ám egy egyszerűvel, hanem némi paradicsomon, paprikán, hagymán több kiló velővel és több kiló májjal feldúsítottal! Diéta ide, fogyókúra oda, alaposan a tányér fenekére néztem én is - sokakkal együtt - és nem bántam/bántuk meg! Estig nem voltunk éhesek…
Pénteken délre már rekord létszám közeli állapotba kerültünk, így könnyű volt elegendő érdeklődőt toborozni a hagyományteremtő jelleggel életre keltett 1. Horgász cél- és távdobó bajnokságra. A pályát már jó előre elrendeztük, és a bajnokság fővédnöke, Varga György, tizenegyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok casting versenyző jóvoltából rendkívül látványos, érdekes és izgalmas versengés vehette kezdetét. Sok derültséget és elismerést érdemlő dobást láthattunk, büszkélkedhettünk az eredményeinkkel, néha csak pár percig, míg valaki porba nem alázott a mienkénél sokkal jobbal! Végül még a stáb is benevezett és nyert is, de az abszolút győztes Jano5 lett, „aki nem is akart nevezni”!
A szombati versenypálya már kijelölve és versenyre kész állapotban várt minden versenyzőt, köszönet érte Simon (Gátőr) Gabinak, aki brigádjával alapos munkát végzett, kitermelt mindenféle akadályt az utunkból így adva meg a kényelemre és a nyugalmas versengésre a lehetőséget!
Természetesen sokan már ezen a napon is - sőt, az ezt megelőzőn is - horgászhattak és tették is, tesztelve a helyet és a tudásukat. Ígéretes fogásokról jöttek a hírek, ennek örültem, mert - bár halat és jó időt senkinek sem tudok ígérni - azért haltalanul sokkal szürkébb lenne egy horgásztalálkozó.
A Delta Csillaga nevű turistahajó ismét tiszteletét tett, és ismét oda is rondított a pályaszakaszra, hullámsírba küldve pár felszerelési tárgyat és befürdetve pár óvatlan pecást. Köszönjük neki, ígérjük, nem feledjük, ezután sokan fognak feljebb vonulni hasonló méretű és farhullámú hajók láttán!
Miután péntek délutánra soha nem látott méretűre és létszámúra duzzadt a Deák Feren Cuccánk, az építkezések a messze távolban folytatódtak, gondoskodnunk kellett a csapat (mit csapat? tömeg!) éhségéről is! A délutáni dobálózás, horgászat, építkezés - kinek mi - alaposan kiéheztette még a velős-májas lecsón eltelt gyomrokat is! Katona Pista fővédnökletével két boronatárcsán kezdődött a sütögetés, amihez az alapanyagot a Pista által felajánlott töméntelen pácolt tarja, illetve a Nagy Gyula által felajánlott, szintén pácolt tarja, valamint az általunk felajánlott 10 kiló csirkecomb és -szárny adta. Ehhez - Jeszyné Andi fővédnökletével és receptje alapján - a lányok a (természetesen felajánlásokból és adományokból beszerzett) krumpliból és egyebekből összeraktak egy finom majonézes burgonyasalátát. Mindebből egy kiadós és tartalmas vacsorát készítettek az éhes embertömegnek. Hozzáteszem, hogy bár lányokról beszélek, azért egy büszke hím is vezérkedett közöttük, a krumplipucolásban Cibus volt a vezérük barátjával, Lacival!
Itt jegyzem meg, hogy nagy örömünkre a tavaly az ide vezető úton súlyos közlekedési balesetet szenvedett csapat, (Leccgo, Jenci és Jenciapu) most balesetmentesen, épségben lejutottak és végigszórakozták a hétvégét!
A már szintén hagyománnyá váló csillagászat megint csak nagy élményekkel járt, Csörgits Gabi ismét számot adott gigantikus lexikális és gyakorlati tudásáról. Láthattuk a Szaturnuszt, az M13-at (az M0-ás nem látszott, mennyire zsúfolt autóktól) és a Bécs - Isztambul légijáratot is, amint irányjelzőjét kitéve előzi a „felette” párszáz kilométerrel repülő műholdat!
Az éjszakai tábortüzes sztorizgatás egyik „fénypontja” Cibus volt a „datadoros (ízű) krumpli” beszólásával, ami a maximálisan jóllakottan még legyűrt, parázsban sült krumplira tett megjegyzése volt, miszerint olyan, mintha (a régen Matador néven ismert) vegyszerrel lenne fűszerezve! Majd később Laci barátja „eddig még sose láttam a Szaturnuszt!” megjegyzésére odavetett „hát hogy láthattad volna, vazze, Nyíregyházán?!” poénja erre az estére mindent vitt, mint a Royal Flush! Az „óttószerelőről” és Zsolliról már nem is beszélve, akinél minden legalább egy húszassal olcsóbb, mint amennyiért azt mi vesszük…
Nyilvánvalóan sejtitek, hogy ez az este, éjszaka sem addig tartott, mintha otthon térnénk aludni! Hajnalig duruzsolt a katonai sátor, hallatszottak a röhögések, mindamellett, hogy a sátrak felől pedig a horkolások! Voltak, akik késő éjszakáig kergették a halakat, nehogy a reggel kezdődő megmérettetésen tapasztalatok híján alulmaradjanak!
Még egy gondolat erejéig a pénteki napról: mindenkit reménységgel töltött el, hogy az előző napi szeles és az elmúlt éjszaka meglehetősen csípős hidege után szombatra jó időt jósoltak az időjárás-előrejelzők. Kár volt hinni nekik, mert minden idők leghidegebb május eleji hajnala következett, kellettek a bundabugyik, termók, hogy ne fagyjunk meg (ahogy az előző éjszaka szintén)!
Azért a reggel csak eljött, ez ellen tenni nem lehetett, nem is akartunk. Még mindig csak nőtt a létszám, ami már előző este a rekordokat döntögette! A regisztráció, a kötelező „velkám” ital és kávé elfogyasztása után a köszöntő, majd a sorsolás következett a kiírás szerint, annyi különbséggel, hogy miután hitünk szerint végeztünk a sorsolással, a még mindig ott várakozó Ferikétől, Dzsordzsótól érdeklődve kérdeztem, mire várnak? „Húzni szeretnénk egy számot…”, mondták. Ezúton megkövetem őket, hogy a családias, baráti, egymás mellé sorsolások következtében elsiklottam a nevük felett. Ferike megnyugtatott, hogy ő egyébként is szereti az „ami marad, az a harag” alapú sorsolást, de azért engem nem nyugtatott meg ezzel! Bocs fiúk!
Miután mindenki elfoglalhatta a helyét, etethetett, nyolckor kezdhette a versengést, mi felkötöttük a nyúlcipőt és róttuk a köröket a közel egy kilométeres pályán, nehogy valakinek az ívási időszak miatt fogási tilalommal védett hala felesleges tortúrának legyen kitéve, és hogy kifogója se kerüljön egy esetleges ellenőrzés miatt kellemetlen szituációba, meg persze a verseny hírneve se csorbuljon emiatt! Volt loholás, elmondhatom, rendre jöttek a „MÉRLEGES!” felkiáltások mindenfelől, a kifogott jászok miatt. Alaposan elfáradtunk… de megérte, mert darabos jászokat, leánykoncérokat mérhettünk, és persze büszke versengőket is láthattunk! A jókedvű társaságok egyre harsányabbak voltak, aminek szintén örültünk, hiszen nem elég a versenyszellem jelenléte, a kellemes hangulat is kellett a kövek közé, mert ezért is jöttünk itt most össze!
Szokás szerint délután kettőig tartott a verseny, a lefújás után egy utolsó mérlegelés következett, ami ismét termetes keszegeket, rengeteg apró halat hozott elő a szákok mélyéről.
Az eredményhirdetés után a kellemes életérzést fokozandó Zsákovics Imi által már előző napokban előkészített és déltől fövő szarvasból, vaddisznóból tejfölös-borsos-borsós szafttal, főtt szarvacska tésztával, savanyúsággal fogyaszthattunk egy kiadós ebédet! Remélem, mások is - hozzám hasonlóan - rendesen jóllaktak ebből a fenséges kajától!
Gratulál(t)unk a győzteseknek, Döme Gábornak a negyedik X eléréséhez külön és a vándorkupához is, amit pályarekorder eredménnyel ért el! Soha a DNHT-k történetében senkinek sem sikerült ilyen óriási mennyiségű, ráadásul nem apró halakból álló zsákmányt összehorgásznia! Ugyanakkor gratulálunk Szákosnak is, aki sajnos nem tudta a harmadik alkalommal zsinórban - így véglegesen - hazavinni a nagy trófeát! Az ifiként profin versenyző, végre kupát nyerő Szabó Zsoltinak (Szotyinak), a legnagyobb halat kifogó Nyika Daninak, a legeredményesebb és a női mezőnyben hajszállal nyerő Jeszyné Andinak és természetesen a szektoraikban kimagasló eredményeket elérő Sanyamesternek, Holinak, CsG-nek és Csabiónak is nagy gratulációnk! Na, és persze a „hősies” kitartásért minden résztvevőnek…
A megerőltető ebéd és az azt követő süteményes, csokis, italos tortúra után sokan a pihenést jelentő hazai pálya felé vették az irányt, ezzel alaposan megcsonkítva az ott maradók létszámát. Azonban a hangulat nem fogyott a résztvevők arányában, sőt… Igaz, kellettek hozzá kellemetlen szituációk is, de azért a végén mindenki derült, vagyis minden kiderült! Kiderült Zék kimagasló technikai ismeretei alapján, hogy Katona Pista autója nem azért nem indult be, mert nincs benne malachenger, akarom mondani balansztengely, hanem mert lemerült az akksija, így bikakábel volt a gyógyszere! Sanyamesterék autója sem azért nem vitte haza az utasait, mert szeretett volna maradni, hanem mert neki is bikakábeles nógatásra volt szüksége. Kefete autója például annyira megkedvelte a vizet, hogy az üzemanyagtankjába is tartalékolt keveset belőle, ezzel eléggé furcsa viselkedési formát vett fel… De minden jó, ha a vége jó, sikerült az autókba lelket vernünk és elindítani a jó irányba!
Egy sajnálatos esemény még történt, amit feltétlen szükségesnek tartok lereagálni! Maros Gergő barátunk amatőrként érkezett és segítséget kért több horgászpraktikában is, eközben a még a verseny alatt kifogott dévérkeszegét egy szákban a partra tette, mondván, hazaviszi és dicsekszik a hozzátartozóinak vele! Amíg a horogkötések, végszerelékek speciális, dunai változatait tanulgatta, a szákban vergődő hal felkeltette Szotyi figyelmét és jelezte felénk, mire én megkértem, hogy - mivel nagy valószínűséggel feledékenység állhat az eset hátterében - engedje vissza a szákban felejtett halat! Nos, ebből lett egy kis galiba, mert Gergő barátunk - jogosan - sérelmezte, hogy élete első dunai keszegeit nem vihette haza és nem fogyaszthatta el az itt kapott receptek alapján elkészítve. Ezúton is megkövetlek, Gergő, és megfogadom, hogy amennyiben ősszel eljössz, fogatunk veled több és még ennél is szebb dévért, amit garantáltan haza is vihetsz! Talán magyarázatként annyit, hogy a parton, a szákban vergődő hal iránti kíméletesség volt tettünk motivációja, erre azért majd figyelj a későbbiekben!
Ezen az esten ismét a sztorizgatás és a fáradt poéngyártás volt a műsor, majd mindenki időben ágyba esett a kimerültség okán. Hajnalban esőre ébredtem, így hamarjában össze is pakolásztam odakint, örülve végre ennek az égi áldásnak, hiszen eső még nem esett addig azon a pár napon, épp ideje volt a hideg és a szél mellé ennek is megérkeznie!
A reggel igencsak csípős és borongós volt, így rutinosan kezdtünk a gyors összepakolásnak. Nem sikerült azonban megúsznunk szárazon, egyre jobban eleredt az eső és Pestről felhőszakadásról érkeztek a hírek így mindenkit felparancsoltunk járművével a töltésre, ne kelljen autókat tologatnunk. Nem sikerült mindenkinek időben és önerőből feljutni, így Zsolli és Steve autóját plusz lóerőkkel kellett megtámogatnunk! A katonai sátrat is a zuhogó esőben szedtük szét és helyeztük ideiglenes nyugalomba Gátőr Gabinál, hogy majd szétterítve, megszárítva, letakarítva tegyék el őszre nekünk (persze, addig még nagyon sok ember fogja magát jól érezni ezekben a sátrakban)! De hol van az még?
Végezetül mit is írhatnék még? Talán köszönetekkel fejezném be ismét ezt a beszámolót, köszönet a felajánlóknak, akik anyagiakkal, élelmekkel, italokkal, a munkájukkal járultak hozzá a közösség összekovácsolásához, a jó hangulatú, barátias, családias találkozó és a verseny létrejöttéhez. Először is nőmnek, Andinak köszönöm azt a rengeteg segítséget, amit a szervezéssel, lebonyolítással kapcsolatban tett, ezenfelül még sütött-főzött és versenyzett is! A segítők közül kiemelném még Edit Manót, aki szorgos keze munkájával állandóan találkozhattunk a konyhai részleg környékén, továbbá Major Mátyásékat, Zsákovics Imit, Cibust, akik újfent hathatós támogatással jelezték, hogy szerves részei ennek a „jó arc” csapatnak! A versenybe benevező, de abban csak mérlegesként résztvevő Zsoleszről és a pályabíró szerepét (is) betöltő Gátőr Gabiról, illetve KBalooról is meg kell említenem, hogy nélkülük sehol sem lehettünk volna! Nem emelek ki másokat név szerint és ezért bocsássatok meg, hiszen sorban leírhatnám szinte az egész névsort, akik tettek a találkozó jobbítása érdekében, így kevés lenne az üres papír itt előttünk!
Várunk mindenkit, régieket, újakat ősszel, szeptember 24-én, szombaton (és persze előtte napokban is már) ugyanitt!
Jeszy
Fotók: Végh Brigi (Zékbrigi), Jeszy
Táblázatok: Keresnyei Imre (KBaloo)
Videó: Takács Péter
