Az elmúlt hétvégén tartották a sukorói versenypályán, a Velencei-tavon a 2010. évi Magyar Egyéni Férfi Horgászbajnokság következő állomását, a középdöntőt. A négyfordulós viadalban a keleti és nyugati elődöntőből bejutott versenyzői létszám kiegészült a válogatott keret tagjaival, így 48 horgász készülhetett az újabb megmérettetésre.
A résztvevők célja minden versenyen a győzelem megszerzése, de a továbbjutáshoz ez itt - akár az elődöntőkben - nem feltétlenül szükséges, elegendő az első 24 hely valamelyikén végezni. Persze törekedni kell a lehető legjobb eredményre, a lehető legkevesebb pont begyűjtésére, mert az itt megszerzett pontokat már viszi magával a döntőbe a horgász.
Nem előzmények nélkül gyülekeztek a pályán a versenyzők már a hét közepén, hiszen a megelőző két hét is versenyekkel és az azokat megelőző edzésekkel telt. Az indulók nagy része természetesen nem hagyta ki azokat a versenyeket sem.
Az is természetes, hogy az indulók nagy része úgy ismeri a pályát, mint a tenyerét - az elmúlt években sok horgászverseny zajlott itt. Azért mint mindenben, ebben is történtek változások. Volt egy időszak a közelmúltban, amikor a sukorói verseny szinte kizárólagosan a rakós botos horgászatról szólt, akár egy igen pörgős „padkai” dévérezésről, akár a mélyben történő nagyhalazásról vagy ezek kombinációjáról legyen szó.
Az előző versenyeken és az edzésnapokon is az derült ki, hogy nemigen működik a rakós bot, legalábbis nem olyan hatékonyan, mint elvárható lenne tőle. Mondjuk ezt 100%-ra nem lehetett kimondani, mert voltak olyan helyek a pályán, ahol viszonylag jól lehetett rakóssal halat fogni, de egyrészt ez nagyon kevés helyre volt igaz, másrészt a matchbotos horgászat sokkal hatékonyabbnak, biztosabbnak bizonyult.
Az első két versenynap is ezt igazolta, bár azt is észre kellett venni, hogy a küszök szép számmal mozogtak partközelben, a keszegfogások pedig úgy alakultak, hogy bizony érdemes lehet bevállalni a rövid botos snecizést, mint ahogy Heimann József az első fordulóban ezt meg is tette - eredménnyel. Aztán ahogy nőtt a keszegfogás átlagsúlya, úgy szorult egyre háttérbe a küszözés eredményessége. Elmondhatjuk, hogy a negyedik napra gyakorlatilag hiba volt snecizőbotot kézbe venni: egyrészt erre a napra a megérkező front miatt a küszök kapókedve sem volt az igazi, másrészt annyira megnőtt a keszegből fogható halmennyiség, hogy gyakorlatilag még egy biztonsági horgászatot sem lehetett kihozni a snecizésből.
Az elődöntőkhöz képest még egy újdonsággal találkozhattunk. A 48 versenyző megszakítás nélküli 4 szektorba sorsolt. Az „A” szektor elején és a „D” szektor végén 1-1 záró ember horgászott. A cél világos: egyenletesebbé tenni az esélyeket, némileg csökkenteni a szélső helyek nyújtotta előnyt. Mindamellett persze a szélső helyen horgászó versenyzőkre vonatkozott a kiemelés a sorsolások alkalmával, illetve az is megemlítendő, hogy mindenki minden szektorban horgászott.
Mint korábban említettem, az első két nap kevés kivétellel, de igazi matchbotos horgászatról szólt. Arra a jó pár évvel ezelőtti módszerre kell gondolni, aminek kitűnő művelői voltak versenyzőink között - nagy részük, illetve tanítványaik most is itt ültek. Az első és második bójasor közötti nagyon finom vízközti dévérezős technikáról van szó, ami igaz, meglehetős ügyességet kíván, de nagyon eredményes lehet. A módszer nemcsak arról szól, hogy finom szerelékkel, vékony előkével, pici horoggal és az ezekhez megfelelő lágy matchbottal kell meghorgászni az etetést, hanem feltétlen és nagy pontosságot is igényel. Sok minden befolyásolhatja, mennyire sikerül létrehozni azt az illatanyagokból, szúnyoglárvából, földből, esetleg etetőanyagból álló felhőt a fenék felett bizonyos távolságra. Elsősorban az áramlási viszonyok, de még annál is inkább az etetés pontossága, illetve a megfelelő állagú gombócok belövése határozza meg, kinek milyen mértékben sikerül maga elé, ebbe a felhőbe koncentrálni az élelmet kutató dévérkeszegeket. Az áramlási viszonyok egy szempontból lényegesek: gyakorta nem ott találjuk meg a halcsapatot, ahol várnánk - néha a belőtt gombócok becsapódási helyétől méterekkel távolabb áll össze a csapat annak megfelelően, hogy a képződött felhőt hova sodorja a víz.
Mindamellett, hogy a módszer folyamatos pontos etetést kíván a felhő és a halcsapat helyben tartása érdekében, még meg is kell tudni horgászni. Mind a négy forduló alatt megfigyelhető volt, hogy nagyon finnyásan ette meg a csalit a hal. Kitolta az úszót, visszaengedte, megint kitolta, de leginkább csak akkor volt szabad bevágni, ha megfelelő ideig kint is tartotta. Komoly önuralmat kellett tanúsítani, különben a korai bevágások meglehetősen gyakoriak voltak. Idegőrlő, nagy koncentrációt igénylő horgászat volt.
Az első forduló eredményei megtekinthetők ITT.
A második forduló eredményei megtekinthetők ITT.
Az látszott, hogy szépen ott van a hal, mert szinte az úszó beállása után azonnal hozzányúlt a csalihoz, de ki kellett várni azt a pillanatot, amikor biztosan a szájában van a horog, nemcsak csipkedi a csalit.
Az eredményes horgászatot gyakorlatilag ez jellemezte, így tudnám leírni két és fél fordulóig és igen kevés kivételtől eltekintve… Aztán a harmadik nap talán felétől elkezdett látványosan enni a hal rakós bot távolságban is.
Addig is voltak olyan helyek - mint az elején említettem -, ahol volt rakós távolságban keszegféle, de nem ez volt a jellemző. Mielőtt bárki is félreértene, nincs nekem semmi bajom a rakós botos horgászattal ezen a pályán, és a versenyzők nagy részének sem. Egy dologgal van, az pedig az a hely, a padka, ahol a horgászatot művelni kell…
Aki ismeri a pályát, tudja, hogy a parttól 12-13 m távolságra egy határozott törésvonal húzódik. Ennek szélén kell keresni a halat, ennek szélére kell etetni. A legeredményesebben azok a helyek horgászhatók meg, ahol ez a határozott, (akár méteres) törés 12,5-13 m közötti távolságban van. A halcsapatok ennek szélén tartózkodnak (már amikor egyáltalán ott vannak), itt foghatók meg a legbiztosabban. A hely elfoglalása után ez az első mélységmérésnél kiderül. Általában a haljárta padka kemény, kopogós. Ahol puhán érkezik a fenékre a mélységmérő ólom, ott valami gubanc van, keresgélni kell a szektor szélességben, hátha található alkalmasabb hely. Azt is tudni kell, hogy vannak olyan helyek, ahol ez a határozott törésvonal nincs meg: leomlott vagy az áramlási viszonyok miatt megtelepedett rajta a vízi növényzet.
Nagyon sok olyan hely is van, ahol a padka 14-17 méterre, rakós bottal elérhetetlen távolságban húzódik. Olyan helyek is akadnak szép számmal, ahol ez a törésvonal 10, esetleg 9 méterre van. Gyakorlatilag ezek is „lyukak” ide meg talán a túlzott közelség miatt nem áll ki a hal. Sajnos emiatt amikor csak rakós botos horgászatról van szó, a sorsoláskor már eldől, hogy mit lehet nagyjából kihozni a helyből.
Ezért aztán véleményem szerint, amíg szinte csak matchbotról szólt a horgászat, addig sokkal igazságosabb volt a pálya. A fent leírt padkaviszonyok viszont közel sem biztosítanak olyan egyenlő feltételeket.
A harmadik forduló eredményei megtekinthetők ITT.
A negyedik forduló eredményei megtekinthetők ITT.
Ezért kezdett érdekessé válni a harmadik forduló végén feltámadó rakós botos módszer. Mert feltámadt és egyre gyorsuló tempóban adta a halat, leginkább ott, ahol meghorgászható közelségben és minőségben volt a padka.
A negyedik napra még egy változó került a rendszerbe, szombat éjszaka megérkezett egy front, esővel, viharokkal. Vasárnap reggel még felhős égbolt, váltakozóan szemerkélő, néha feltámadó eső várta a versenyzőket az utolsó fordulóra. A levegő nem hűlt le különösebben, sőt egyre melegebb lett, ezzel aztán kialakult egy igen párás, kicsit „nyomott” időjárás, ami azért meglátszott a halak kapókedvén is.
Nagy küzdelmet hozott az utolsó 3 óra is. Az előző nap tapasztalata alapján úgy nézett ki, a rakós boté lesz a főszerep, de néhány hely kivételével az első fél óra után igencsak megritkultak a kapások, egyre többen váltottak a megbízhatóbb halfogást adó matchbotos horgászatra. Ennek egy hátránya volt, hogy addig nem lehetett olyan intenzív módon, de a legfontosabb, hogy olyan pontosan kezelni a belső horgászhelyet. Persze akadt ellenpélda is, volt, aki fel sem vette a 13 m-es botot, kizárólag a belső etetésen kereste és találta meg jó ütemmel a halat. Természetesen ennek az ellenkezője is igaz volt, Ágoston Lajos az „A” szektorban például a gyűrűs botot nem vette a kezébe, úgy nyerte a szektorát.
Ebben a négynapos igen kiélezett küzdelemben még jobban felértékelődött a segítők szerepe. Nemcsak pontos információkkal látták el versenyzőjüket, hol is tart halfogásban ő és a szemmel tartható ellenfelek, de át is kellett látni, hogy kell-e, érdemes-e, vagy egyáltalán szabad-e váltani, változtatni valamit a horgászatban. A verseny nehézségét mutatja, hogy bizony nem könnyű mindig a szektor élén végezni, egészen apró, néha megmagyarázhatatlan dolgokon múlik az, hogy egy kilóval több vagy kevesebb kerül mérlegelésre a végén. Egy kiló hal pedig egyes szektorokban jó néhány helyet jelentett előre vagy hátra. Ahogy telt az idő, egyre nőtt a kifogott halmennyiség, és ha nem látogat ide a hétvégére az időjárási front, akkor - véleményem szerint - még ennél is látványosabban alakultak volna a fogások.
A mérlegelés végeztével nagyon hamar kiderült, hogy 24 pont az a határ, amivel még be lehet bekerülni a döntőbe.
A továbbjutó 24 versenyző:
| Helyezés | Név | Össz.pont |
| 1 | Varga József | 6 |
| 2 | Csöregi Balázs | 10 |
| 3 | Magyar Szilárd | 10 |
| 4 | Walter Tamás | 11 |
| 5 | Brichter Zsolt | 11 |
| 6 | Nagy András | 11 |
| 7 | Ágoston Lajos | 13 |
| 8 | Milkovics Péter | 15 |
| 9 | Pozsonyi Csaba | 15 |
| 10 | Faragó Zoltán | 17 |
| 11 | Lőrincz Dénes | 18 |
| 12 | ifj Katus Gyula | 18 |
| 13 | Molnár László | 19 |
| 14 | Faragó Róbert | 20 |
| 15 | Erdei Attila | 21 |
| 16 | Várszegi Balázs | 21 |
| 17 | Döme Gábor | 22 |
| 18 | Kovács Dániel | 22 |
| 19 | Heimann József | 22 |
| 20 | Hajdú Tamás | 23 |
| 21 | Kaló Zoltán | 24 |
| 22 | Csomor Péter | 24 |
| 23 | Nagy Attila | 24 |
| 24 | Buczkó Krisztián | 24 |
A teljes eredménylista megtekinthető ITT.
Összességében egy nagyon izgalmas négyfordulós versenyben lehetett részünk. Nagyon fontos volt, hogy mindenki a lehető legjobbat igyekezzen kihozni a horgászhelyéből anélkül, hogy átmenjen kapkodásba, görcsölésbe a dolog. Ehhez mind a 4 fordulóban fejben nagyon „ott kellett lenni”, tudni kellett jól értékelni a segítők tanácsait is. A fentebb leírt módszerek ismertetéséből láthatja a Tisztelt Olvasó, hogy igazán nem volt sétagalopp ez a négy nap. Négy nehéz napon kellett megtalálni azt a módszert, amelyik sikerre vezet, vagy módszereket és azok megfelelő kombinációit. Nem egyszerű dolog, nem egyszerű megoldani a feladatot, még ha kívülről néha annak is látszik.
Gratuláció a továbbjutóknak, találkozunk Várpalotán, a döntőben.
