A megyeszékhelyet sokan csak a Kolbász Fővárosaként emlegetik. Békéscsaba mintegy 64 ezer lakója büszke a város szépségeire, történelmére. A hangulatos, tágas terek, a szép belváros, a kultúra és a gasztronómia az, ami Békéscsabát kívánatos turisztikai célponttá teszi.
A megszépült belváros szép terekkel, csobogókkal, kávézókkal, üzletekkel várja a vendégeket. Itt találjuk Közép Európa legnagyobb evangélikus templomát is, valamint nem messze tőle áll a Katolikus nagytemplom, amely 1910-ben épült, neogótikus stílusban. Szintén gyönyörű építészeti műemlék a Jókai Színház épülete, az Alföld első kőszínháza. A Szent István téren áll a belváros képét meghatározó Városháza illetve a város legpatinásabb szállodája, a Fiume szálló. A sétálóutca végén találjuk a megye legnagyobb bevásárlóközpontját, a Csaba Centert. 
Gyula felé indulva a Munkácsy negyedbe érkezünk, ahol a Csabagyöngye Kulturális Központot, vele szemben pedig a város legrégebbi múzeumát a Munkácsy Mihály Múzeumot találjuk. Innen pár perc sétával érhetjük el a festő emlékházát is, ahol sok időt töltött Munkácsy, hiszen a rokonai laktak az épületben.
Aki a zöldebb környezetet kedveli, bőven talál ilyet is hiszen Békéscsaba az egyik legzöldebb magyar város. Érdemes tenni egy sétát a Széchenyi-ligetben is, ahol többek között a Körösök Völgye Natúrpark látogatóközpontját is megtaláljuk, ahol vízi, kerékpáros, gyalogtúrákról, útvonalakról kaphatunk hasznos információkat, de a gyönyörűen felújított épület rendezvényhelyszínként, sőt biopiacként is üzemel. A Széchenyi-liget mellett folyik az Élővíz-csatorna, amely átszeli az egész várost.
És, ha már a vizeknél tartunk, nem feledkezhetünk meg a kiváló horgász élményeket kínáló Fás tóról sem, mely a Jamina városrészben található.

Térkép betöltése…
Békéscsaba

Látnivalók

A teljesség igénye nélkül emeljünk egy-két főbb látnivalót.

Evangélikus Kistemplom
A Luther u. 1. sz. alatt, az Evangélikus Nagytemplommal szemben található. A város legrégebbi temploma 1745-ban épült, barokk stílusban.
A híres evangélikus püspök, Tessedik Sámuel (apja a híres agrártudós Tessediknek) építtette az egyre gyarapodó békéscsabai gyülekezet számára. (Tessediket a templomban temették el). A szájhagyomány szerint Tessedik gyalog ment Bécsbe, hogy Mária Teréziától építési engedélyt kaphasson.

Evangélikus Nagytemplom
Az Evangélikus Kistemplomtól alig 10 méterre, az utca túloldalán találjuk hazánk és Közép-Európa legnagyobb evangélikus templomát, a Nagytemplomot. Kiváló akusztikájának köszönhetően kedvelt helyszíne színvonalas komolyzenei koncerteknek.

Görögkeleti-Ortodox-Román templom
Békéscsaba kis létszámú görög-román-szerb gyülekezete építette 1837-38-as években. Külső kialakításában a copf stílus játsza a fő szerepet. Az 1789-ből származó rokokó ikonosztázát a siklósi templomból szállították át ide a templom felavatására. Készítője a lippai Stefan Teneczki, kinek művészetére a bizánci művészet volt nagy hatásssal.

Evangélikus Gimnázium
A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium épülete 1899-ben, neocopf stílusban épült, Alpár Ignác tervei alapján.
A Szeberényi tér 2. sz. alatt található iskola érdekessége, hogy padjait több jelentős magyar személyiség is koptatta, mint például Gyóni Géza.

Fiume Szálló
A Városházával szemben a 19. sz. második felének polgári hangulatát és a századforduló eleganciáját idéző Fiume Szálloda felújított épületét találjuk. Neoklasszicista stílusban épült 1867-1868-ban, Sztraka Ernő tervei alapján. Nevét a Nagyvárad-Fiume vasútvonalról kapta. Egy időben a Csaba Szálló nevet is viselte.

Önkormányzati Bérpalota
A Szent István tér 10. Békéscsaba egyik legszebb épülete, amely a 2013. évi felújítás óta ismét régi fényében pompázik. 
Az épületet 1885-ben, Regdon Sándor aradi építész tervei szerint készítették el neoreneszánsz stílusban. A Szent István tér felöli részt dús vakolat-architectúrával látták el, a Hunyadi tér felöli oldalon, a térre beforduló szárnnyal, a főépülethez igazodó stílusban, földszintes toldalék épült. Az épület tornácos udvari homlokzattal, reprezentatív kapualjjal és lépcsőházzal rendelkezik.

A szépen felújított megyeszékhelyen szebbnél szebb parkok, kutak és szökőkutak gazdagítják a látnivalókat.
Végül nem feledkezhetünk meg a két nagy rendezvényről sem, a 2018-ban 22. alkalommal megrendezésre kerülő Csabai Kolbászfelsztiválról:
és a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádéról sem:

A város egyik legújabb attrakciója a CsabaPark, a Csabai kolbász készítésének hagyományait őrző, ápoló gasztro-turisztikai rendezvényközpont. Itt – többek között – kolbászudvar (kolbászmúzeummal, kolbászműhellyel és étteremmel) és az Óriások konyhája nevet viselő játszótér várja a látogatókat. Jó hír, hogy a tematikus park építése idén tovább folytatódik.   Akik igazi, világszínvonalú pálinkakóstolásra vágynak, azokat az Árpád Pálinkatanya várja, ahol a gasztronómiai élmények mellett közelről kísérhetik figyelemmel a pálinkakészítés rejtelmeit

Múzeumok

Munkácsy Emlékház
Munkácsy Emlékházat 1994-ben, Munkácsy Mihály születésének 150. évfordulóján nyitották meg a Steiner-Omaszta kúriában.Az épületegyüttes 1854-től 1950-ig Munkácsy nagynénjének és férjének, a kisnemesi rangú Omaszta család otthonaként volt közismert. A hányatott sorsú épület országosan jegyzett műemlék, a többszöri, szakszerű felújításnak köszönhetően megőrizte a vidéki klasszicista kúria jellegét. 12 helyisége a kiállítás helyszíne.4 teremben 21 eredeti Munkácsy-festmény mutatja be a mester korai képeitől, a realista népi életképein, a párizsi enteriőrjein, portréin, a vallásos képeihez készült vázlatokon keresztül alkotói korszakait.

Munkácsy Mihály Múzeum
A világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteményével rendelkező, több mint százéves múzeumot az 1899-ben megalakult Békéscsabai Múzeumi Egyesület hozta létre. A városképhez szorosan kapcsolódó jellegzetes klasszicizáló épületet 1914-ben avatták fel. A múzeumot a nagy realista festőről, Munkácsy Mihályról (Munkács 1844, Endenich 1900) nevezték el, akit szoros kapcsolat fűzött Békéscsabához.

Mesés Babaház
Egyedülálló, állandó Babakiállítás nyílt Békéscsabán. A Mesés Babaházban több mint 1000 db baba látható elragadó környezetben. Somlyai Lajosné tulajdonos a babákat 1994 óta gyűjti. 

Kolbászmúzeum
A Kolbászmúzeum kiállítótere a kolbászkészítés történetét, tradicionális eszközeit mutatja be modern, interaktív eszközökkel. A Kolbászudvarban lévő látvány-kolbászműhelyben nyomon követhetők a sertésfeldolgozás és kolbászkészítés korunkban alkalmazott eljárásai, sőt lehetőség nyílik arra is, hogy interaktív módon akár a látogatók is bekapcsolódjanak a kolbászkészítés folyamatába, vagy részesei lehessenek egy hagyományos disznótornak.

Fürdő

Ha a sok program után nyugalomra, lazításra vágynak, akkor az Árpád Fürdőben mindent megtalálnak a kellemes pihenéshez. Gyógymasszázs, sugármasszázs, gyermek és úszómedencék, élményfürdő, szauna várja a kikapcsolódni vágyókat gyönyörű, parkos környezetben.

Horgászat

Békéscsaba területén található a megyei szövetség kezelésébe tartozó Fás tó, mely kiváló halállománnyal rendelkezik a gondos gazdálkodásnak köszönhetően. A tó bemutató anyaga itt olvasható:

Szállás

Békéscsabán számtalan szálláshely között lehet válogatni, legyen szó szállodáról, panzióról, vagy magán szálláshelyről. A szállás lehetőségekről részletes tájékoztató itt olvasható:

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.