Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
A Thermacell Szúnyogriasztó készülék egy kb. 20 négyzetméteres szúnyogmentes területet biztosít bármilyen szabadidős tevékenység esetén. A rovarriasztó készülék könnyű, áramforrásmentes és hordozható. 1 palack kb. 12 órán keresztül riasztja el a szúnyogokat és más vérszívó ízeltlábúakat. A doboz 1 db utántölthető készüléket, 1 db butángáz patront és 3 db betétet tartalmaz.
További fontos jellemzői:
- 98%-os hatékonyság
- szagtalan
- a különböző spray-ekkel és krémekkel ellentétben nem érintkezik a bőrfelülettel közvetlenül, így nem vált ki allergikus reakciókat
az USA hadserege számára tesztelt és az Environmental Protection Agency által engedélyezett hatóanyag
Jelenleg is használják Irakban, Kuwaitban és Afganisztánban.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Thermacell Szúnyogriasztó készülék egy kb. 20 négyzetméteres szúnyogmentes területet biztosít bármilyen szabadidős tevékenység esetén. A rovarriasztó készülék könnyű, áramforrásmentes és hordozható. 1 palack kb. 12 órán keresztül riasztja el a szúnyogokat és más vérszívó ízeltlábúakat. A doboz 1 db utántölthető készüléket, 1 db butángáz patront és 3 db betétet tartalmaz.
További fontos jellemzői:
- 98%-os hatékonyság
- szagtalan
- a különböző spray-ekkel és krémekkel ellentétben nem érintkezik a bőrfelülettel közvetlenül, így nem vált ki allergikus reakciókat
az USA hadserege számára tesztelt és az Environmental Protection Agency által engedélyezett hatóanyag
Jelenleg is használják Irakban, Kuwaitban és Afganisztánban.
10seconds until we redirecting you to the payment page.