Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a piacra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
PB Products Jelly Wire: A pontyhorgászok népes tábora már régóta egy olyan előkezsinórt kívánt, amely lágy és lehúzható (hámozható) bevonattal rendelkezik. Erre válaszul a PB Products fejlesztőgárdája elkészítette a Jelly Wire-t.
Ez a gyorsan süllyedő előkeanyag tökéletesen kör alakú keresztmetszettel rendelkezik, a közepe pedig lágy és nem „szőrösödik”. A bevonata könnyen lehúzható, és elég merev ahhoz, hogy az előke ne gubancolódjon össze dobás közben.
Mivel a Jelly Wire szinte ugyanolyan lágy, mint egy hagyományos fonott előkezsinór, így bármely horogformával használható.
A PB Products Jelly Wire 20 méteres kiszerelésben, három különböző színben (növényzet, iszap, sóder), és szintén három szakítószilárdságú változatban: 15 lb (6,8 kg), 25 lb (11,34 kg) és 35 lb (15,88 kg) kapható.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.