Alias : haldorado-team
Név : Haldorádó Team
E-mail : [e-mail]

Szerző írásai - 28.oldal

EUROFISH Kupa 2005

Haldorádó Team 2005-05-03 08:00:00
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy csatát és küzdelmes versenyt hozott a nemrég Dunaújvárosban megrendezett EUROFISH Kupa horgászverseny. Az edzéseken tapasztalt halmennyiség bizakodásra adott okot minden résztvevő számára, de mint tudjuk, a verseny gyakorta okoz meglepetéseket. Most sem volt ez másként!

Harcsázzunk epres bojlival a Balatonon!

Haldorádó Team 2005-04-26 08:00:00
Sokat vívódtam, megírjam-e ezt a történetet, hiszen harcsát már sokan fogtak, többet és nagyobbat is, mint én, s az erről szóló beszámolók is már-már a „lerágott csont” kategóriába tartoznak. Hogy mégis tollat ragadtam, annak oka az élmény megosztásán túl az eset sajátos körülményei voltak, melyek - úgy gondolom - szolgálhatnak némi tanulsággal mások számára is.

Eurofish Kupa Dunaújvárosban

Haldorádó Team 2005-04-15 08:00:00
A 2005. április 24-én megrendezésre kerülő horgászverseny színhelye a dunaújvárosi kikötő öböl. A verseny két fordulóban kerül lebonyolításra az Országos versenyszabályoknak megfelelően. A híres vízterület összeköttetésben áll a Duna folyóval, amelyből ebben az időszakban szoktak a dévérek felúszni, hiszen készülnek az íváshoz. A fehérhalakban (karikakeszeg, bodorka, sneci, tenyeres dévérkeszeg) egyébként is gazdag vízterület így mindig tartogat meglepetést.

Kiemelt vizek a Haldorádón

Haldorádó Team 2005-03-21 08:00:00
A mai, technikailag robbanásszerűen fejlődő világban a horgászok számára is páratlan lehetőségek adódhatnak arra, hogy naprakész információkat szerezzenek különböző vízterületekről. Mivel ez irányban a horgászok részéről komoly érdeklődés tapasztalható, a Haldorádó horgászportál munkatársai előkészítettek egy olyan projektet, mely Magyarországon egyedülálló módon nyújthat betekintést a horgászvizek mindennapi életébe. Olyan lehetőségek teremtődhetnek ezáltal, melyek nagymértékben megkönnyíthetik a horgászok tájékozódását, hiszen a vízkezelők segítségével hipergyors, aktuális információkhoz juthatnak.

Horgászvíz bemutató - A Hárosi-öböl

Haldorádó Team 2005-03-15 08:00:00
Kedvenc horgászvizem Budapesten található, a XXII. kerületben, egy természetvédelmi terület közvetlen közelében! A Háros-szigeten (ami valójában félsziget) ritka növénytársulások, madarak, rovarok találhatók. A szóbeszéd szerint még egy középkori kolostor romjai is valahol itt, a közelben rejtőznek. A Hárosi-öböl könnyen megközelíthető, mivel két fontos autóút (MO, 6-os út), autóbusz végállomás, és vasútállomás is található a közelében, azaz 1 km-en belül. Csepel felől az MO-ás hídon átkelve először - a maga lenyűgöző méreteivel - a Dunát látjuk meg, majd a jobb partot elérve az öböl torkolatát, sőt innen a teljes öbölre rá lehet látni! Mindebből kiderül, hogy ez a Duna egyik holtága, amely a folyam felé alulról nyitott, ezzel utat enged az éltető víznek és a halaknak, a szenny és az uszadék azonban rendszerint elkerüli.

Új Multi Fish ládák

Haldorádó Team 2005-03-10 08:00:00
Egy stabil, univerzális (nem csak versenyzőknek!) készült ládasorozattal lepte meg a horgászokat a híres láda gyártó, a Multi Fish. A láda több szempontból is eltér az eddig megszokott, hagyományos ládáktól. Ismerkedjünk meg vele közelebbről!

IV. Horgászsport Szakkiállítás és Vásár

Haldorádó Team 2005-03-07 08:00:00
Március 11-12-én, kerül lebonyolításra a Horgászsport Szakkiállítás és Vásár. Az immár negyedik alkalommal megrendezendő, vásárlási lehetőséggel egybekötött horgászcikk-bemutató Magyarország legszínvonalasabb (horgászatban jegyzett) rendezvénye! Évről évre egyre több cég biztosítja be helyét már hónapokkal a kiállítás előtt. A rangos esemény minden évben saját magát múlja felül. Idén is soha nem látott számú kiállító és termék kerül bemutatásra. Az esemény a tájékozott és újdonságokra fogékony horgászoknak kihagyhatatlan! Érdemes lesz kilátogatni!

Az oldalspicc

Haldorádó Team 2005-02-08 20:00:00
Az ötlet szülőatyja, Lutz Hülße a Balzer édesvízi tesztcsapat egyik meghatározó tagja. Ő tette fel magának a kérdést, törvényszerű-e az, hogy a kapást jelző érzékeny spicc a bot végén legyen. És valóban, a kapásjelző "spicc" kerülhet a horgászhoz jóval közelebb, a nyéltagra, így a jelző lényegesen jobban láthatóvá és a zavaró hatásoktól jobban védettebbé válik. Az oldalspicces kapásjelző rendszer igazi erőssége, hogy nem csak egy ragyogó ötlet, hanem minden részletében végiggondolt, jól kidolgozott újítás, melyet azonnal és sikerrel alkalmazhatunk.

100.000 felett!!!

Haldorádó Team 2005-01-04 08:00:00
Oldalunk életében egy apró történelmi mérföldkövet sikerült átlépni. 2004. december 31-én meghaladta a FÓRUM hozzászólások száma a 100.000-et! Ez kizárólag nektek, az oldalunkat rendszeresen látogató horgászoknak köszönhető!!! Köszönjük, hogy nap, mint nap a Haldorádót választjátok és olyan életet, olyan pezsgést, olyan látogatottságot biztosítotok, amelyet egy gyengébb szex oldal is megirigyelne. Hogy ezt a - kis túlzással - történelminek nevezett pillanatot még emlékezetsebbé tegyük, egy meglepetést is tartogatunk a számotokra. Kattintsatok az írásra!

SPRO orsó újdonságok 2005

Haldorádó Team 2004-12-12 22:00:00
A 2004-es év nagy áttörés volt a SPRO termék palettáján. Ugyanis ebben az évben kezdődtek meg azok a nagyarányú fejlesztések, amelyek célja egyértelműen a felső kategóriás termékek létrehozása volt. Úgy tűnik, mögöttünk tudva ezt az esztendőt, hogy ezek a célok maradéktalanul meg is valósultak. A horgászok visszajelzései is ezt bizonyítják. Soha ennyi dicsérő véleményt, elismerő levelet még nem kaptak cégünk munkatársai és teszthorgászai, mint ebben az évben. Ezért volt nagyon nehéz a 2005-ös fejlesztéseknek nekivágni, mert a lécet már igen magasra tettük. Ha nehéz is volt, de úgy érezzük sikerült!!! Ez a munka legnagyobb mértékben az orsószériákat érintette, de a botoknál sincs szégyenkezni valónk. Úgy érezzük, ha valaki igen magas színvonalú terméket szeretne, az a SPRO palettáján maradéktalanul megtalálja!

Shimano orsó újdonságok 2005

Haldorádó Team 0000-00-00 00:00:00
A Shimano 2005. évi újdonságai közül, VÉGRE már néhány termék Magyarországon is kapható. A Haldorádó Horgászboltnak az elsők között sikerült ezekhez hozzájutni, amely mostantól Áruházunk választékát bővítik. Sok orsó jelentős változtatáson, fejlesztésen esett át, és néhány igazán figyelemre méltó újdonságot is piacra dobtak a japán mérnökök. Kattintson az írásra, és belép a minőség birodalmába!

Ágyak fél áron!

Haldorádó Team 0000-00-00 00:00:00
A hosszú túrákra készülődő horgászok elengedhetetlen kelléke egy kényelmes és stabil ágy. Sokan vásároltak volna szívesen maguknak eddig is ágyat, de legtöbb horgászt elriasztotta a termékek irreálisan magas ára. Ahhoz, hogy ebben is előrelépés történjen, és sokak számára elérhető legyen ez a termékcsoport, jelentős árkedvezményre van szükség. Ha azt mondjuk, hogy 50 %-al csökkentjük ágyaink árát, kellően vonzó? Ez most vicc? - kérdezhetnék sokan. Nem! Ez nagyon komoly ajánlat, amely a készlet erejéig érvényes.

Tovább csökkent a Shimano termékek ára!

Haldorádó Team 2004-10-04 08:00:00
Nem túl régen adtuk hírül, hogy a Shimano termékek ára jelentős mértékben csökkent. Nem hittük volna, hogy ezt lehet még fokozni, és rövid idő belül még drasztikusabb árzuhanásnak lehetünk tanúi. Ez azonban mégis bekövetkezett! A mostani árcsökkenés nem érint minden Shimano terméket, de az a közel 20 különböző horgászeszköz, amelyet most olcsóbban kínálunk, úgy véljük sokak érdeklődésre tart majd számot!

Árcsökkenés a Shimanonál!

Haldorádó Team 2004-07-01 08:00:00
A Shimano termékek magyarországi forgalmazója az Elnex Kft. július 1-től - a horgászok legnagyobb örömére - tovább csökkenti árait! Ez minden olyan népszerű Shimano terméket érint, amely hazánkban kapható. A cég termékmanagere: Straubinger Zoltán készséggel állt rendelkezésünkre, és beavat minket a kedvező folyamat hátterébe.

Alan Scotthorne Magyarországon!

Haldorádó Team 0000-00-00 00:00:00
Június elején, a SHIMANO csapat vendége lesz az angol Alan Scotthorne, a négyszeres egyéni világbajnok, többszörös csapat-világbajnok és felesége Sandra Scotthorne, aki szintén kétszeres egyéni és többszörös csapat világbajnoki babérokkal büszkélkedik.

A nagy Őn

Haldorádó Team 2004-01-09 08:00:00
Észrevettem, hogy a keszegnép, egy nádsziget sarkánál folyamatosan fröcsköli a vizet. Nem olyan volt, mint amikor rablás van és megriadnak, inkább ívásra emlékeztető mozgás volt, amely persze a késői időpont miatt kizárt. Érződött a nyugtalanság a vízen, amely talán pár nagyobb ragadozó jelenlétére utalt a közelben. Oda próbáltam dobálni, de sajnos - így utólag viszont hála a jó Istennek - nem sikerült. A körforgó nem tudott addig elrepülni. Ekkor levettem és a barátom (Zatik Sándor) által készített támolygó villantót tettem fel…

A minőség birodalma

Haldorádó Team 2003-02-13 08:00:00
Azok, akik az elmúlt hétvégén ellátogattak a SHIMANO KIÁLLÍTÁSRA, és kézbe vették az újdonságokat, nem csalódtak. A Shimano az idén is kitett magáért. A kiállítás végén a rendezvény egyik szervezőjét Straubinger Zoltánt kértem meg, hogy értékelje a két napot, és segítsen kicsit eligazodni a várható újdonságok között.

Shimano kiállítás 2003.

Haldorádó Team 2003-01-27 08:00:00
Kíváncsi az újdonságokra? Érdeklik a különleges technikai megoldások? Szeretné kézbe venni, megsuhogtatni a legjobb botokat, megtekerni az új orsókat? Kíváncsi, mit alkottak a japán mérnökök? Érdeklik a 2003 évi Shimano újdonságok? Bevezető áron akarja megvásárolni, az eddig sehol nem látott termékeket? Szeretne ismert szakírókkal beszélgetni, tanácsot kérni tőlük? Ha igen, ne habozzon, jöjjön el a Shimano kiállításra!

Nem adom fel!

Haldorádó Team 2003-01-10 08:00:00
Szeretem a telet. Valahogy megnyugtat. A természet megpihen, minden élő nyüzsgés kissé csillapodik. A világot mozgató cselekvő forgatag alábbhagy. Nem szűnik meg létezni, csak kis időre eltűnik a szemünk elöl, hogy aztán a tavasz hívószavára ismét megelevenedjen. Gyakran találsz ilyenkor a vízparton. Horgászom. Pedig ilyentájt a pecások többsége szegre akasztja hadi felszerelését, és már az eljövendőt tervezgeti.

Új év - új lehetőségek

Haldorádó Team 2003-01-06 08:00:00
Sokat töprengtem azon, hogy a szokásos Újévi jókívánságok mellett, milyen igazán érdekes és az alkalomhoz tökéletesen illő írással kezdjük a 2003. évet. Talán a mai nap az egyik legmegfelelőbb alkalom arra, hogy bemutassam azokat az embereket, akikkel nap, mint nap találkozhatnak. Tulajdonképpen mindenki ismer minket, ... de lehet, hogy talán mégse? Szeretném, ha még közelebb kerülhetnénk egymáshoz mi írók és a cikkeinket olvasó Tisztelt Látogatók. A mai modern technikának köszönhetően, nagyon távol vagyunk egymástól, de mégis oly közel. Hiszen mindannyian egyetlen nagy család és egyetlen nagy szenvedély rabjai vagyunk, amely nem más, mint a HORGÁSZAT. Tartsanak velünk és ismerkedjenek meg kicsit közelebbről a HALDORÁDÓ TEAM tagjaival és egy különleges ajánlattal!

Megjelent a Képes Nagy Horgászkönyv

Haldorádó Team 2002-10-28 08:00:00
Régóta tátongó űr került betöltésre ezzel a remek kiadvánnyal. Hosszú idő óta nem jelent meg ilyen átfogó, több horgászmódszert bemutató, igényes kiadvány, mint a Képes Nagy Horgászkönyv. Legutoljára talán Antos Zoltán: Horgászok Kézikönyve volt ehhez hasonló, amelyen már több nemzedék felnőtt. Magyarország ismert szakírói, tudásuk legjavát adva ismertetik az adott módszert. Mindez a legújabb, a legmodernebb horgászeszközökön keresztül kerül bemutatásra. Érdemes bele lapozni!

Előzetes a III. András Zoltán harcsafogó versenyről

Haldorádó Team 2002-04-25 10:00:00
Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan múlik az idő. Nem is oly rég, még együtt horgásztunk András Zolival, most meg már az emlékére elnevezett harcsafogó versenyre készülődünk harmadik alkalommal. Május 10-én ismételten felvonulnak Szeliden a hazai harcsa horgászok, hogy 48 órán keresztül megküzdjenek egymással és a harcsákkal az első helyért.

Rekordlistás pontyok a Hotedrán

Haldorádó Team 0000-00-00 00:00:00
Négy darab nagyon szép, rekordlistás pontyról kaptunk bejelentést. Fodor Sándor mind a négy kapitális halat saját készítésű kagylós bojlival fogta. A sportszerű horgász, a mérlegelés és fényképezés után a halakat visszaengedte éltető elemükbe a festői szépségű Dráva holtágba. Köszönjük a bejelentéseket és gratulálunk a "catch & release" újabb hazai példájához.

csak pergető horgászoknak!

Haldorádó Team 0000-00-00 00:00:00
Új termékekkel bővül az áruház kínálata. A pergető horgászok talán "mostohagyereknek" érezték eddig magukat, hiszen nem kényeztettük el választékunkkal őket. Lassan pótoljuk lemaradásunkat és az első körben, a hazai piacon kapható teljes CENTROFISH wobbler választékot kínáljuk. Az egy és kéttestű balsafa halacskák szín, méret és típus kombinációt is figyelembe véve, 173 különböző wobblerből válogathatnak. A Magyarországon kapható, legerősebb pergető zsinórt kínáljuk hozzá. A Berkley WHIPLASH fonott zsinórt nem kell bemutatni, ki kell próbálni!

Új szakíró a csapatban!

Haldorádó Team 0000-00-00 00:00:00
A HALDORÁDÓ TEAM egy új, fiatal és tehetséges újságíróval lett gazdagabb. Pásztor István a Magyar Horgász újság ismert szakírója, akinek írásai és művészi fotói régóta színesítik a lapot. Csapatunk új munkatársa, a VIZEK rovat vezetője. Talán kevesen tudják róla, hogy nemcsak az újságírás terén jártas, hanem az Internet világa sem áll tőle távol. A fischinfo.com hazai horgászvizeket bemutató portál vezetője. István csatlakozása a Haldorádó csapathoz, új fejezetet nyit a két Internetes oldal életében, ugyanis a két website horgászvizek adatbázisa egyesül!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.