Nyakunkon a tavasz! A horgászok többsége ilyenkor kezdi különböző szempontok alapján tervezgetni horgásztúráit az aktuális szezonra. De függetlenül attól, hogy a kiszemelt helyszín egy kevésbé ismert vadvíz, egy nagy kiterjedésű völgyzárógátas tó vagy egy néhány hektáros mesterséges tavacska, a cél mindenkinél közös: a siker, és a lehető legjobb eredmény elérése. Ehhez azonban sokszor elengedhetetlenek a megfelelően hasznos, helyi sajátosságokkal kapcsolatos információk és azok a többéves tapasztalatok, amelyeket már a korábbi horgásztúráinkon begyűjtöttünk. A mostani epizódban azokról a gyakorlati észrevételeimről szeretnék számot adni, amelyeket vélhetően sokan sikerrel kamatoztathatnak az ország legtöbb állóvizén…
Az Internet adta lehetőségek napjainkra olyan korlátokat döntöttek le, hogy manapság gyakorlatilag bárki hozzájuthat a világhálón olyan információkhoz, amelynek segítségével sikeresen el tud kezdeni egy új horgászmódszert vagy akár egy olyan nagyszerű szabadidős tevékenységet is, mint maga a horgászat. Azonban a vízparton eltöltött idő, a próbálkozások, tapasztalatok, sikerek, illetve kudarcok - amelyeket személyesen átélhetünk egy-egy horgászat alatt - olyasmi, amit teljes egészében egyetlen iromány vagy videó sem képes pótolni, ez csak személyesen megélve kerülhet be az ember többéves tapasztalatrendszerébe… Igen, ez a kulcsfontosságú tényező bizony nem más, mint a gyakorlat. A gyakorlatot igazán csakis egyedi tapasztalatokon keresztül lehet szerezni, a baráti tanácsok és egyéb lehetséges utak csak részben pótolhatják ezt, ráadásul biztosra veszem, hogy olyan horgász nem létezik, akinek ne lennének egyéni elképzelései az adott helyzetekben a folyamatok működéséről, amit csakis ő maga tud letesztelni, kipróbálni…
Mostani - videóval kiegészített - írásom segítségével olyan gyakorlati tapasztalatokon alapuló információkat szeretnék megosztani a tisztelt érdeklődőkkel, amelyeket bárki sikeresen tud kamatoztatni a jövőben, ha hasonló szituációkba kerül. A helyszín, ahol az események lejátszódtak, a Devecser város mellett elterülő Széki-tó, ahol kétszer is megfordultam a 2012-es esztendőben. Magáról a vízterületről röviden annyit tartok célszerűnek megemlíteni, hogy a völgyzárógátas kialakítással rendelkező tó 68 hektáron terül el, változatos mederviszonyokkal rendelkezik és- a békés halak közül - kiemelkedően erős a ponty- és amurállománya. Mindemellett nagytestű ezüstkárászok is igen szép számban élnek itt, amelyek közül még a 2 és 3 kg közötti példányok sem számítanak ritkaságnak. A két alkalom során begyűjtött tapasztalatok lehető legtöbb információjának átadása érdekében a két horgászatot kettéválasztva külön-külön részletezem az eseménysorozatokat.
Első alkalom: 2012. 08. 12 - 15. (72 óra)
Két horgásztársammal vasárnap délután érkeztünk meg a tározóra. A helyválasztásban, illetve helyfoglalásban halőri segítséget kaptunk, így nem a számozott állások egyikén, hanem egy teljesen „semleges” parti álláson, illetve a vendéglátónk stégjén kerültek a helyükre „fegyvereink”. Ezek a helyek durván a tározó középső szakaszán lehetnek, csak nem a halőrház felőli oldalon, hanem azzal szemben. Ahogy erre már a korábbi cikkeimben is tettem utalást, a társaim által elejtett halakról az ötödik (vagyis a következő) epizódban tartok majd egy részletes beszámolót…
A felszerelése(i)mről nem fogok ódákat zengeni, hiszen akik figyelemmel kísérik az írásaimat, azok bizonyára tudják, hogy már régóta a jól bevált botjaimat, orsóimat viszem magammal minden egyes horgásztúrára, egyedül a (fő-, előtét-, előke-) zsinórok és a végszerelékek terén szoktam gyakrabban kísérletezni, bár mostanra már ezekből is megtaláltam a favoritokat.
A végszerelékekről első körben annyit említek csupán, hogy függetlenül attól, hogy dobással vagy behordással kívánom bevetni nehezéket a kiszemelt helyre, én már évek óta abszolút in-line párti vagyok. Tapasztalataim alapján ez a kialakítás sokkal jobban segíti az akadást, ezért nem feltétlenül szükséges a belső zsinórvezetésű ólmokból gigászi méretűeket alkalmaznunk. Ha még konkrétabb indokot kellene keresnem arra, hogy miért vagyok in-line párti, akkor erre közvetlen az akadás előtti pillanatokban keresném a választ. Ha letesz az ember egy tetszőleges felületre egymás mellé egyet-egyet a két kialakításból (fontos, hogy azonos méretű ólmokkal!) és kipróbálja a működésüket úgy, mintha felvenné a hal a horgot, a következőt tapasztalhatja:
- Bevetés után a zsinór megfeszítésével az ólom mindkét kialakításon beáll a megfelelő pozícióba.
- Az in-line kialakításnál, mivel az előkezsinór (egy forgón keresztül) közvetlenül kapcsolódik az ólomhoz, az előke megfeszülésekor - vagyis amikor a hal felveszi a csalit, illetve a horgot - azonnal érvényesül az ólom teljes ellenállása.
- Az oldalkapcsos verzió esetén viszont a nehezék teljes ellenállása csak akkor érvényesül, ha a hal „felénk” indul el a csalival, vagy ha annyit húz ellentétes irányba, hogy ólom már utána fordul. Természetesen a rend kedvéért azért megemlíteném, hogy azt a jelenséget, hogy az (oldalkapcsos) ólom milyen pozíciót fog felvenni a bevetést követően a mederfenéken, azt az adott helyszín aljzata (iszapvastagsága) és a nehezék formája is nagymértékben befolyásolja. Egy klasszikus, rücskös kialakítású vagy síkfelületű oldalkapcsos ólom például rendszerint nem fúródik bele a lágy aljzatba, hiszen ezek formája nem ezt a képességet segítik elő, hanem azt, hogy szépen elfeküdjenek az iszapréteg felszínén.
Mivel sokat tanulmányoztam már víz alatti felvételeken a halak táplálkozását, véleményem szerint a súly említett „megfordulása” a rutinosabb, tapasztaltabb halaknak már hagyhat annyi időt, hogy legyen idejük kifújni a kisebb ellenállás miatt még nem megakadó horgot addig, amíg az ólom abba a pozícióba nem kerül, hogy teljes súlyával dolgozhasson. Viszont, ha felveszi a hal a horgot és azonnal megijed, majd heves fejrázásokkal próbál szabadulni a kampótól, akkor pont a hirtelen mozdulatai fogják a „vesztét” okozni, hiszen ekkor a folyamat gyors lezajlása miatt az oldalkapcsos kialakításnál is pillanatok alatt megfelelő pozícióba kerül az ólom. Érdemes ezeket otthon, különböző körülmények kötött kipróbálni, sokszor érdekes dolgokat tapasztalhat az ember.
A csalizás során első körben nem sokat variáltam, kiválasztottam a két kedvenc bojlimat (a Grainy Garlic és a Terrible Trick változatot) 20 mm-es méretben és ezeket vetettem be mindkét végszerelékem. Megtartottam a „rossz” szokásom is, és az első bevetéseimet itt is úgy hajtottam végre, mint ahogy azt a legtöbb erős halállománnyal rendelkező vízen szoktam, vagyis kereső stílusban. Alig fél órát voltak bent a csalik, máris erős, húzós kapást észleltem a fokhagymás bojlival csalizott botomon.
Már valahogy ekkor kezdtem sejteni, hogy ez nem az a kimondott nyugalmas horgászat lesz. Érdekességként megemlítem az első olyan fontosabb gyakorlati tapasztalatomat, amelyet igazából ezen a horgásztúrán vettem észre először, de lehet, hogy a korábbi túráimon is érdemes lett volna már figyelemmel kísérni a fejleményeket ezen a téren. Ez a jelenség egész konkrétan az volt, hogy napszaktól függően eltérést tapasztaltam két kedvenc csalim fogósságában. Az időszakhoz kötött fogóssági táblázatom (a sorozat következő epizódjában ezzel is megismerkedhetnek a tisztelt érdeklődők) alapján nem tettem különbséget a két bojli működőképességében, mindkettőt egyformán „jó esélyekkel használható”-ként értékeltem a nyári frontmentes időszakokra. Ehhez képest a fokhagymás bojli nappal volt jóval hatékonyabb, a Monster Crab viszont éjszaka. Hogy milyen jelenség lehetséges magyarázatának vélem a két bojli fogóssága közötti napszakos eltérést, arra „Az abiotikus környezeti tényezők hatásai a pontyok táplálkozására” című cikksorozatom utolsó epizódjában fogom a gondolataimat (hamarosan!) összegezni…
További érdekesség a különböző csalizási technikák eltérő hatékonysága. Ezen a vízen a korábbi tapasztalatoktól eltérően nekem a süllyedő csalik voltak a legeredményesebbek, ezek közül is főleg az 1 szem 24 mm-es golyó. Ha „hóember” csali került fel a hajszálelőkére (20-as süllyedő és 16-os pop-up kombinációjából), arra érdekes módon jóval kevesebb volt a kapás, viszont az a kevés hal, ami ezt a felkínálási módozatot választotta, szinte mind termetesebb egyed volt. Ezzel szemben a szimpla 24-es golyókkal fogott zsákmányban gyakorlatilag nem volt olyan mérettartomány, amely ne képviselte volna magát. A „hóemberes” csalizási technika legeredményesebb változatának az egy szem mállékony Terrible Trick és a 16 mm-es Carp Academy Monster Crab pop-up-ja bizonyult számomra. Ez a kombináció nemcsak éjszaka, hanem nappal is szépen működött, amelyet egy újabb nagytestű delikvens érkezése is remekül igazolt.
Nem ejtettem még szót arról a stratégiáról, amit tartalék tervként alkalmaztuk a dobós felszerelésekkel. Itt azonban ezt csak akkor használtuk, ha az erős szél miatt szinte lehetetlen volt evezni, vagy akkor, ha szimplán a lustaság miatt mellőztem a behordós megoldást. Erre a célra leraktunk egy bóját körülbelül 90 méterre, amit a túra alatt többször meg is etettünk. Sok halat azonban nem adott ez az etetés, a termetesebb egyedek csak éjszaka merészkedtek ki a bójáig. A nappali időszakban nem volt jellemző, hogy az etetett helyről 10 kg feletti hal érkezett volna.
Második alkalom: 2012. 09. 02 - 06. (96 óra)
Miután az első nekifutásra egy meglehetősen emlékezetes eredményt sikerült elérnünk (hármunk összefogása meghaladta a 600 kg-ot!), nagy reményekkel tértünk vissza erre a nagyszerű vízre szeptember elején. Horgászhelyünk kiválasztásában semmi változás nem történt, csak a létszámunk (ezúttal csak ketten vágtunk neki a túrának) és körülmények tekintetében nem egyeztek a feltételek az augusztusi horgászatéval. A nagy bizalommal és mindent elsöprő optimizmussal jellemezhető érkezésünkre kezdetben csupán a horgásztársak beszámolói és a halőrök friss hírei voltak illúzióromboló hatással (beszélgettem a túra nyitónapján egy csapattal, eredményük 4 nap alatt csupán egy 6 kg-os amur és néhány kisebb ponty volt), de egyszerűen nem akartam elhinni a legutóbbi horgászat után, hogy ennyire katasztrofálisak lennének most a körülmények.
Mire elkészült a tábor és helyükre kerültek a felszerelések, már este 10 óra környékén járhatott az idő. Természetesen mint legutóbb, első körben most is a kereső horgászat mellett tettem le a voksom. Igazából arra voltam felkészülve a kapott rémhírek alapján, hogy a 24-es golyókkal csalizott botjaimmal egész nyugodtan pihenhetek reggelig, mert addig úgysem lesz kapásom. Nem egészen így alakult…
A bevetés után csupán egy óra elteltével a saját Monster Crabos „tekegolyó” máris gazdára talált. Éreztem, hogy termetes hallal van dolgom, azonban a fárasztás „félidején” ellenfelem megszabadult a horgomtól és távozóra vette a figurát. Kicsit meglepett az eset, mert a horognak láthatóan semmi baja nem volt, és a zsugorcsöves kialakítással sem volt a korábbiakban problémám. Nem értettem, hogy mivel lehetett a gond. Mivel nem volt jobb ötletem, újracsaliztam és visszahúztam a végszereléket a megfelelőnek vélt helyre. Nem kellett sok időnek eltelnie, és a forgatókönyv újból ugyanígy zajlott le. Kapás, érezhetően jó hal, majd félúton lemaradás. Ekkor még egyszerűen elképzelni nem tudtam, hogy mi lehetett a gond…
Másnap reggel leraktunk egy bóját dobótávra, amelyet alaposan megetettünk vegyesen bojlikkal, pelletekkel és egyéb magmixes finomságokból kiegészített csalogatóanyagokkal. Ez a bója adott is rövid időn belül két kapást, ezek azonban olyan halak voltak, amelyek méretei még engem is megleptek. Két kapitális ezüstkárász volt a tettes.
A két „potyautast” követően nem sokkal természetesen megérkeztek az ügyeletes „kallerek” is, akik gyorsan rendet is teremtettek a helyszínen. Az etetett helyen azonban feltűnően csak a kisebb testű pontyok tartózkodtak, és azok sem olyan ütemben érkeztek, hogy érdemes lett volna felpörgetni a horgászatot miattuk. Amikor csónakkal az egyik felszerelésem frissítésére indultam, a szerelék lerakása előtt még csónakáztam egy keveset a vízen, reménykedve abban, hogy hátha sikerül valami érdekességet kiszúrnom. Ekkor tapasztaltam egy olyan jelenséget, amelyre a korábbiakban egyszerűen nem emlékszem, hogy bárhol máshol láttam volna példát. Ahogy haladtam a csónakkal a tározó közepe felé és figyeltem a szél miatt szolidan hullámzó vízfelszínt, a parttól számított körülbelül 130 m-es távolságban egyszer csak feltűnt, hogy van a tározó középvonalában egy szabad szemmel is jól kivehető sáv, ahol olyan látványosan habzott(!) a víz felszíne egy bizonyos hosszban, hogy enyhe túlzással ordították számomra a halak, hogy ott csoportosultak össze egy nagyobb társaságban, és csak arra várnak, hogy valami tuti eleséget felkínáljak nekik. Annyira egyértelműen látszott, ahogy közeledtem csónakkal erre a bizonyos sávra, hogy akkor és ott - azon a részen - rengeteg hal tartózkodott, hogy már mazochistának kellett volna lennem ahhoz, hogy ne kíséreljem ott meg a horgászatot.
Leengedtem a felcsalizott végszereléket a megfelelőnek vélt helyre, majd elindultam a part felé. Elhelyeztem a botomat az állványon, majd készülődtem frissíteni a másik felszerelésemet is. Hát, nem jutott rá időm, mert az imént letett botomon máris kapás jelentkezett!
Ekkor azonban még sok kisebb termetű delikvens érkezett az újonnan felfedezett „gyülekezeti” területről, ám az éjszaka beálltával megérkeztek a várva várt 10 kg felettiek is.
Foglakoznom kell a korábbi halvesztések problémájával is, mert sajnos a második éjszakán is volt erre példa. A probléma valós okát/hátterét csak akkor kezdtem el kapizsgálni, amikor azt vettem észre, hogy a kifogott halaimnál a horog „zsinórban” az uszonyosok szájának oldalsó szegletébe akadt. A következő fogásomnál is ugyanez volt a helyzet, és megdöbbenve tapasztaltam a horogszabadításnál, hogy a kampót már csak egy pici bőrdarab tartotta. Ezek után arra a következtetésre jutottam, hogy a zsugorcső miatt a horog - a befordulásakor - a halak ottani, illetve akkori táplálkozásai szokásai miatt valamiért sűrűn akadt az érdeklődők szájának oldalsó szegletébe. Miután a pontyok szája ezen a részen sokkal kevésbé tartja meg a horgot, mint például alul, a harcosabb egyedekkel folytatott huzamosabb küzdelmek során vélhetőleg óhatatlanul is kiakadt innen a horog a seb gyors tágulásával. Ettől a pillanattól kezdve elkezdtem agyalni különböző kötési lehetőségeken, amelyek javíthatnák a kifogások és a halvesztések arányát.
Számos előketípus kipróbálása is megfordult a fejemben. Majd a gondolatokat nem sokkal később a tettek követték, első körben összeállítottam egy erőgumival kombinált előkét, ezzel próbáltam a halvesztéseket kiküszöbölni. Azonban ez nem bizonyult jó választásnak, mert a nálam lévő 14 lb-s erőgumi túl gyenge volt a helyi viszonyokhoz, már az első kapásnál megadta magát. A következő próbálkozás keretében a Spinning Hook Rig alkalmazásával igyekeztem a kívánt eredményt elérni, azonban ez a kötési mód sem hozta meg a várva várt áttörést. Kitartottam viszont az előbbi előke próbája után azon elvárás mellett, hogy további kapásaim esetén a horog egytől-egyig alsó akadást produkáljon. Ugyanis a Spinning Hook Rig hatékonysága is erre a jelenségre alapozható, hiszen amikor felveszi a hal a csalit, a horog súlya és a gravitáció miatt a kampó mindig „lefelé néz”, ezzel elősegítve az alsó akadások lehetőségének a növelését.
Egy hasonló elv alapján működő kialakításon gondolkodva jutott eszembe az úgynevezett KD Rig süllyedő golyókhoz kifejlesztett változata, a Muzza Rig. A két kötési alternatíva közötti különbség alapvetően nem sok, érdemi eltérést csak a horog kialakításában és az ólomsörét használatában lehet találni. A szakirodalom szerinti Muzza Riget úgy szokták elkészíteni, hogy a hagyományos csomómentes kötés létrehozása közben a harmadik/negyedik menet után kibillentik a hajszálelőkét a „rendszerből” és a hajszálelőke rögzítése nélkül folytatják a meneteket a horog szárán (ez ízlés szerint további plusz 3-6 menetet jelent), ezután bújtatják vissza a horog fülén az előkezsinórt. Ezen előke fogósságát sokan azzal indokolják, hogy nem szükséges semmilyen befordító kelléket használnunk a jó akadáshoz, mert ugyanolyan hatékony ezek nélkül is. Nos, az tény és való, hogy befordító kellékekre itt nincs semmi szükség, de a működőképesség valós okát én a következő módon tudnám meghatározni. Véleményem szerint ezen előke (akárcsak a KD Rig) működése mutat némi hasonlóságot a Spinning Hook Rigével. Természetesen ezzel nem arra gondolok, hogy a horog itt is 360 fokban képes körbeforogni, hanem arra, hogy mivel kevesebb menet tartja a hajszálelőkét, ennél a kötésnél is nagyobb biztonsággal néz „lefelé” a horog akkor, amikor a csalinkat a hal felveszi. Éppen ezért én a Muzza Rignél nem 3-4, hanem már egy(!) menet után kibillentem a hajszálelőkét a rendszerből, így még rövidebb szakaszon van a hajszálelőke megszorítva, és saját logikám szerint így még eredményesebben kell működnie. Hiszen ha rövidebb megszorítási szakasz (kevesebb a menet), akkor kevésbé lesz hajlamos a horog elfordulni oldalra akkor, amikor a hal felveszi a csalit és (az ólom súlya következtében) kifeszül az előke. Mindezt nehéz így írásban teljesen érthetően megfogalmazni, de bízom benne, hogy az alábbi képek valamelyest segítenek ebben. Annyi személyes tapasztalatot még hozzáfűzök ehhez az egyéni átalakításhoz, hogy ez a kötési alternatíva nekem leginkább a nagyon lágy előkezsinórokkal vált be. Kimondottan pozitívak voltak a tapasztalataim a Kryston Super Nova előkével.
A horgásztúra utolsó 24 órájában szántam rá magam végül arra, hogy bevessem e speciális előkét. Az eredmény őszintén szólva még engem is megdöbbentett! Rengeteg kapás, minimális halvesztés, több mint 80%-ban alsó akadás, és három(!) 10 kg feletti ponty tette tiszteletét a váltás eredményeként a túra utolsó 24 órájában. Köztük volt a két látogatás alatt kifogott legnagyobb, 14,4 kg-os pontyom is, amelyet az adott változaton belüli új személyes rekordként könyvelhettem el, hiszen nyurgapontyból még sosem fogtam ilyen méretekkel rendelkező monstrumot.
Az új kötési alternatíva bevetése mellett egy másik fontos próbát is a finisben ejtettem meg. A cikksorozatom második felvonásában bemutatott Haldorádós etetőanyagokból készített bojlik fogósságának tesztelését is a túrám utolsó napjára hagytam. E golyók használata mellett számos kisebb testű ponty kifogása után egy újabb 10 kg feletti bajszossal gyarapíthattam termetes fogásaim listáját.
Összegezve a két horgásztúrát, amelyet e gyönyörű, Veszprém megyei víztározón tölthettem, azt kell mondanom, hogy az eredmények, illetve a számok még belőlem is nagy csodálkozást váltottak ki! Az első látogatásunkon - mint említettem - hárman vettünk részt, és közös eredményünk a 72 órás horgászat végére meghaladta a 600 kg-ot. Ez az összérték 1-1 emberre vetítve harmadolható, így a plusz-mínusz néhány kg-tól eltekintve körülbelül 200 kg hal volt mindenkinek az egyéni termése. A második (96 órás) nekifutás alkalmával már nem ilyen szabályos eloszlást mutattak az eredmények. Ezen a kiránduláson már csak ketten vettünk részt, összfogásunk a túra végére 400 kg környékén alakult. Ebből 100 kg jutott a társamnak, 300 kg pedig nekem.
Saját szemszögből értékelve a két alkalommal - összesen - itt eltöltött egy hetet, akkor mindent összegezve kifogott halaim összmennyisége fél tonna környékére tehető, amely már önmagában is egy brutális szám, ám ezzel még nem ért véget az érdemi eredmények sora…
Egyéni rekordot sikerült döntenem ezüstkárászból, a ponty változatain belül nyurgából, emellett számomra emlékezetes eredmény volt a kifogott 10 kg felettiek darabszáma is, amelyekből kereken tíz darabot fogtam a két itteni látogatásomon.
Az alábbi kisfilmmel szeretném szemléltetni, hogy milyen eszméletlen ütemben zajlott a halfogás a széki-tavi két horgásztúrán. A felvételeket nem időrendi sorrendben vágtam össze, de az összeállítás remélhetőleg így is érezteti majd, milyen eseménydús pecák részesei lehettem Devecseren.
Remélem, hogy ezúttal is sikerült sokak számára egy kellően hasznos/informatív irományt átadnom.
Eredményes horgászatokat és sok kapitális halat kívánok mindenkinek!
Írta: Jávorka Dániel (Abiotic Carp Baits Team)
Fotók: Tranker Balázs, Szente Krisztián, Jávorka Dániel
A videót készítette: Balázs, Krisz, Dani
A videót összeollózta: Dani
