Már hozzászoktunk Ernővel, hogy ha horgászni indulunk, biztos, hogy valami kis „tüskét” tartogat nekünk az időjárás, és ha éppen nem szakad az eső, akkor olyan szél fúj, hogy szinte lehetetlen küldetés a vízen tartózkodni. Ezen a túránkon viszont mindezzel ellentétben varázslatos időt fogtunk ki, és a pontyok is elemükben voltak, horgászatunk alatt az érdeklődésük a csalijaink iránt mindvégig kitartott.
Ernővel egy szép, napsütéses csütörtöki napon indultunk útnak az általunk már korábban kiszemelt vízterületre. Az úton végig azt latolgattuk, vajon hogyan is fog alakulni ez a horgászat. Nem mertünk túl nagy reményeket szövögetni, csupán csak jól szerettük volna érezni magunkat és horgászni egy jót az előttük álló három nap alatt.
Az érkezésünket követően gyors pakolásba kezdtünk, mivel az általunk kiválasztott horgászhelyet kizárólag csónakból lehetett megközelíteni. Ezt viszonylag gyorsan meg is oldottuk, egy óra múlva már a helyünkön pakolgattuk szerelékeinket. A bójázásra és etetésre azt találtuk ki - mivel kizárólag dobni szerettünk volna -, hogy összesen három bóját helyezünk el. Egy-egy darabot magunkkal szemben a parttól százharminc méterre, 2,9 méteres vízmélységben, ezeket halibut pellettel és oldódó tintahalas bojlival meg is etettük. A harmadik bóját pedig kettőnk közé, lényegesen közelebb, csupán 85 méterre tettük, ahol több mint egy méterrel sekélyebb volt a víz. Ide csupán néhány marék halas pelletet etettünk, mert a partról szerettük volna a helyet dobócsővel folyamatosan „karbantartani” a kapásoknak megfelelően.
A csalikkal az elején még kísérleteztünk, amiből gyorsan kiderült, hogy a pontyoknak nemcsak az íz, hanem a csali oldódása is nagyon sokat számít. A „long life”, azaz főzött típusokkal kapásig sem jutottunk el, míg ugyanazzal az ízesítéssel készült „soluble”, azaz oldódó bojlik nem sokáig maradtak érintetlenek. Ha a kisebb egyedekről lett volna szó, akkor meg sem lepődöm, mert azoknál már tapasztaltam hasonlót, de itt nem ők voltak a szereplők. Legtöbb fogásunk bőven meghaladta a tíz kilogrammot! Az oldódó csalik miatt viszont éjjel és nappal is kétóránként frissítettünk. A legjobb csalikombináció egy picit megvágott tintahalas oldódó csalizó bojliból és egy szem szintén faragott oldódó édes ananászos pop-up golyóból állt, ennek köszönhettük kapásaink jelentős részét.
A belső etetéseinket reggel és este frissítettük, a köztes időben egyáltalán nem zaklattuk. A kapások döntő többsége az esti és a hajnali időszakra esett, ezeken kívül csupán elvétve érkezett egy-egy kapás. Komoly dilemmát okozott a megfelelő szerelék elkészítése, mert lényegesen jobbak a tapasztalataim a hosszabb, akár harminc centiméteres előkékkel, mint rövidebbekkel, de ugye a nagy dobások folyamán ezek könnyedén gubancolódnak és aztán bosszankodhatunk a szerelék kitekerése után. Ezt a kérdést úgy oldottam meg, hogy nem hagyományos fonott vagy bevonatos előkezsinórt használtam, hanem fluorokarbon zsinórból készítettem el az előkéimet, mely keménységének köszönhetően garantáltan nem gubancolódik még harminc centiméteres hosszban sem. A kapások szempontjából pedig nem éreztem semmilyen negatív hatását, egyszóval csak nyertem vele.
Miután bevetettük a szerelékeinket, nem igazán számítottunk bármi gyors eseményre, kényelmesen elhelyezkedtem székemben és az előttem elterülő vizet kémleltem, mikor eszembe jutott, hogy a jelzőm vevőegységét nem kapcsoltam fel, és bizony éjszaka még jól jöhet. Beléptem az ágyam mellé és bekapcsoltam. Ilyenkor mindig csippant négyet, de most a négy után jött az ötödik, a hatodik és így tovább… Kinéztem a botokra a faházból és láttam, hogy a bal oldali botomon az orsó dobja egyre gyorsabban forog. „Ez kapás!”, villant át az agyamon. Óvatosan ráemeltem, éreztem, hogy ez bizony nem az aprajából származik. Lassan, de határozottan mozgott, ahogyan legtöbbször a nagyok szoktak. Lassan tudtam csak a stég elé vezetni, ahol kis híján el is veszítettem, mert talált valami akadót, ahonnan elég nehezen akart kijönni, de végül egy gyönyörű, hatalmas méretű tükörponty csúszott a merítőnkbe. Olyan hihetetlennek tűnt az egész, hogy percekig csak nézegettük a szép fogást a bölcsőben. A mérleg 17,3 kg-on állt meg.
Nem tudom sajnos leírni azt az érzést, amit ekkor éreztem, mert nincsenek rá szavak! Soha nem sikerült még ilyen szép fogással kezdenem egy horgászatot. Miután visszaengedtük, gyorsan követte még két kisebb társa, aztán szépen ránk is sötétedett.
Hajnalig nem zavarták álmunkat a pontyok, viszont négy órától Ernő jelzői is megelevenedtek, és gyorsan behozta a lemaradását. Innentől egyformán érkeztek a kapások, így felváltva szákolhattuk egymásnak a pontyokat. Vasárnap reggelig összesen közel nyolcvan darab pontyot sikerült megfognunk, melyek közül kilenc darab volt 18 kg felett, kettő pedig átlépte a bűvös 20-as számot is!
Azt hiszem, ezt a túrát soha nem fogjuk elfelejteni Ernővel, mert a közös munka ismét meghozta a gyümölcsét. A csalizásokat és az etetéseket is közösen végeztük, minden ötletet és tapasztalatot megosztunk egymással, hiszen csak így, egy csapatként lehetünk hosszú távon is eredményesek!
Hasznos tapasztalatok:
- Mindig kísérletezni kell a csalikkal, egyszerűen nem tehetjük meg azt, hogy leragadunk egy típusnál és várjuk a csodát! Ha ezen a túrán ugyanabból az ízesítésű csaliból a főzött változatot erőltetjük mindvégig, kis túlzással, de dobálhattunk volna a hátunk mögé a domboldalra is, körülbelül ugyanannyi kapásunk lett volna, és szegényebbek lettünk volna sok szép élménnyel.
- Gyakran előfordul, hogy a legjobb helyekért bizony meg kell dolgozni. Az általunk kiválasztott helyet csónakból lehetett csak megközelíteni, ezért másfél-két órán keresztül csak pakoltunk, de a munka meghozta gyümölcsét!
