Azt hiszem, horgászoknak nem kell túl sokáig ecsetelnem azt, hogy mit jelent számunkra ez a gyönyörű és hatalmas víz. Nyugodtan kijelenthető, hogy ez a több mint 600 km2-en elterülő tó a maga 3,5 méteres átlagmélységével, időjárási viszontagságaival és a sokszor már-már életveszélyes hullámaival egy igazi „fekete öves” és sokak bakancslistájának élén elhelyezkedő, top kategóriás víz. Ki ne szeretne itt nagyobbnál nagyobb, hibátlan balatoni pontyokat a szákjába terelni? Ha engem kérdeztek, én biztosan!
Ennek megfelelően bele is vágtam a balatoni kalandba idén márciusban, és az írás végén láthatjátok, hogy nem bántam meg. Rögtön az elején el kell mondanom, hogy ritkaságszámba megy mostanában az, hogy hirtelen ötlettől vezérelve induljak el egy komolyabb túrára, hiszen egy ilyen peca megtervezése sokszor heteket vesz igénybe. Ám ezúttal nem is erről volt szó, hiszen egy olyan lehetőséget dobott elém az élet, amellyel úgy éreztem, hogy nincs opció, élni kell. A Haldorádó Carp Team oszlopos tagja, a Balaton nagy ismerője, Szoják Benő keresett meg azzal, hogy lenne lehetőség pár nap pecára Balatongyörökön, a privát stégén. A pontos helyszín a Balatongyöröki Horgászstég, melyet ezen a néven ti is megtaláltok a Facebookon. Mondanom sem kell, hogy rövid gondolkodást követően igent mondtam.
No de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen 2 évvel ezelőtt jártam már itt, a térségben, nevezetesen a Györöki 2-es stégen! Ez volt életem első találkozása a vízzel, ami álomszerűre sikeredett. Tekintsétek meg az erről a túráról készült képeket, amik között ott lesz a valaha általam megfogott legnagyobb ponty is Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen halak kerülnek a mérlegelőbe életem első balatoni bojlis, behúzós pecáján.
Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy magasra került az a bizonyos léc… De nem ijedünk meg semmitől! Az idei horgászat időpontja kissé korai volt, hiszen március közepe egyáltalán nem tartozik a balatoni top időszakok közé, ebben azt hiszem, nyugodtan megegyezhetünk. Viszont az idei extrém hamar érkező felmelegedés bizakodásra adott okot Az eddigi évekhez képest az ebben az időszakban megszokott átlag vízhőmérséklethez képest 2-3 fokkal melegebbet mutatott a hőmérő. Emellett ugye a még viharjelzés-mentes időszak is kedvezett némileg a horgászatnak olyan tekintetben, hogy bármikor vízre szállhattunk, igaz, ez egyben csökkentette is a biztonságot. (A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság minden év április 1-jétől október 31-ig üzemelteti a viharjelző rendszereket a Balatonon.)
3 órás út Bajáról és legalább ennyi idő a becuccolásra, táborállításra, szerelékek behúzására. Igyekeztünk még világosban csónakba ülni, hogy nagyjából legyen elképzelésünk arról, hova is szeretnénk a későbbiekben horgászni. Természetesen ide sem egyedül jöttem, hiszen ha van víz, ami megköveteli egy társ jelenlétét, akkor az a Balaton. Tiszai Andris barátom testesítette meg azt a személyt, akivel ide is örömmel érkeztem. Viszonylag korán ágyba kerültünk, hiszen mondanom sem kell, nagyon elfáradtunk és kimerültünk.
Pihenésünket hajnal 2-kor a jelzőm csippanása törte meg. Rutintalanságom miatt későn mentünk rá a halra, aminek az lett a vége, hogy zsinóromat a tőlünk jobbra helyezkedő szomszéd bójája elvágta. Sajnos a hal viselkedése és a húzás mértéke alapján nagy halról volt szó. Nagyon nagyról… Csalódás volt így elkezdeni ezt a túrát… „Új nap, új remények”, gondolhatnám… de sajnos a gondolat nem hagyott nyugodni, ez bizony jó hal volt. Természetesen minden egyes hibából tanulok, amivel mindig több leszek, de ezeket a momentumokat megélni nem könnyű.
Előzetes gondolataimnak megfelelően bójáimat 350 méteren helyeztem el, ami ugye egyben a maximálisan húzható távolság is. Korai volt az időpont, de így is voltak, akik jártak már itt előttünk, és ezekből a pecákból kiindulva, valamint a fogások mennyiségéből arra jutottam, hogy minél bentebb kell keresni a halakat. Természetesen semmi sem garancia egy ekkora vízen, de vállaltam a döntésem. Andrissal a középső bójánkat Haldorádó Max Motion bojlival szórtuk meg Big Fish ízesítésben, a két szélső botot pedig meghagytuk, úgymond „keresőnek”. Vallom azt, hogy nagyon fontos a hit, amit egy adott bojliba vetünk. Számomra a Balatonon ez nem más, mint a Big Fish ízesítésű Max Motion Long Life bojli. Legtöbb és legszebb halamat is ennek köszönhetem, így nem volt kérdés, hogy erre építem a pecát. Ez végül – ahogy majd látni fogjátok – ismét jó döntésnek bizonyult. A Big Fish mellett készültünk más ízekkel is 24 és 30 mm méretben, e csalikat majd a következő képeken láthatjátok. A felkínálás szinte minden alkalommal Blow Back rigen történt.
Az első 2 nap csendesen telt időjárás valamint halfogás tekintetében is. Jó alkalom adódott arra, hogy készítsünk pár szebb képet a helyről és egyik kedvenc időtöltésemnek is hódolhattam, ami nem más, mint a főzés.
Nem értek egyet azzal a megállapítással, hogy a világos éjszakák jók lennének pontyfogás szempontjából. Számomra az a tökéletes, ha minél kevesebb látható a Holdból.
A túra 3. napján – ami jelen esetben március 15-re esett – végre megérkezett a szél is. Ennek köszönhetően és ezen fellelkesülve frissítettem a csalikat. Ezután nem is kellett sokat várni az első nappali kapásra, amely lassú, ejtős volt. Természetesen az első hal elvesztéséből is tanulva azonnal csónakba pattantunk.
Az első hal megfogásán fellelkesülve és tele önbizalommal folytattam a napot. Az óra épphogy csak delet ütött, már jelentkezett is a második hal.
Megindulni látszott a közösen elhelyezett bója, amit természetesen igyekeztem Benővel is tudatni. Nem is kellett sok idő, és meglátogatott minket, beszélgettünk kicsit végre. Erre az új találkozásra éppen 2 évet kellett várni. Sokszor fordul elő az, hogy valaki azzal hoz szerencsét, hogy megérkezik. Most viszont abban a pillanatban, hogy elköszöntünk egymástól, a balos botom jelzője felrobbant. Talán a Dunán fogott egyik vad pontyom kapásához tudnám hasonlítani, olyan erővel húzott ez a hal. Benő azonnal visszarohant hozzám, és ahogy azt kell, ezt a halat együtt igyekeztünk szákba terelni. Nem mondok nagyot azzal, hogy a 350 méterre letett szerelékkel és csalival 500 méterig rohant ki ez a ponty. A szákolás után világossá is vált, miért volt ilyen vehemens ez a hal. Soha életemben nem fogtam ilyen gyönyörű és erős, vad, nyurga pontyot.
Ezt nézzétek:
A fotók elkészítése után már nem sok időbe telt, és ránk sötétedett, majd ezzel egyidejűleg újabb kapás: mondanom sem kell, újfent elkelt a Big Fish csali. Kérdezhetnénk, hogy „Big Fishre, Big Fish?” A válasz igen. Egy brutális, 20 perces csónakos fárasztást követően megérkezett a túra legnagyobb hala, meghaladta a 18 kilót. Örömöm leírhatatlan volt. Még most is beleborzongok, ha eszembe jut.
Micsoda nap, micsoda halak!
A túra hátralévő napján már nem sikerült kapást kicsikarni sajnos, közben az idő is elromlott.
Halak szűkében maradt egy finom reggeli és ebéd, amelyet kicsit szomorú szívvel fogyasztottunk el, hiszen véget ért a túra.
Összegzésül leírhatom, hogy az előre kitalált ötlet és taktika végül kifizetődött, gyönyörű halakkal lettem gazdagabb. Nincs kérdés afelől sem, hogy a túrát számomra most is a Haldorádó Max Motion Big Fish vitte sikerre. Igazi balatoni csemege ez a pontyok számára.
Végezetül engedjétek meg, hogy ejtsek szót még pár dologról. Tiszai Andris barátom, aki az első balatoni túráját tudta le velem és az első perctől kezdve biztos segítségem volt ezen a pecán is, sajnos hal nélkül maradt. Minden tiszteletem az övé, hiszen egy rossz szót nem hallottam tőle. Ment és csinálta a dolgát, amikor szükségem volt rá jött és segített. Köszönöm szépen, barátom, ilyen egy igazi társ a vízparton!
A következő és egyben utolsó dolog, amiről említést szeretnék tenni, az nem más, mint egy olyan elhatározás és döntés, amire sokatokat szeretnék buzdítani. Ezen a pecán azt mondtam magamnak, hogy ha tehetem, minden egyes apró pillanatot és momentumot meg szeretnék élni. Bevallom, ebben sokszor gátol az, hogy a telefonom a kezemben van és akár olyan dolgok mellett siklok el, amiket otthon nem láthatok és nem is tudok újraélni. Egyértelmű, hogy ha minél jobban át szeretném adni egy ilyen peca történéseit, ahhoz elengedhetetlen, hogy a telefonom ne legyen nálam. Talán az eddigi egyetlen olyan horgászatomon vagyok túl, ahol ezt leginkább sikerült megvalósítani. Jelentem, túléltem! Viccet félretéve, a jövőben is erre fogok törekedni és nektek is ezt tanácsolom, hogy tegyetek ti is így! Végül, de nem utolsósorban köszönetet szeretnék mondani Benőnek a helyért, hiszen minden igényt kielégített. Nektek pedig azt, ha ezt a beszámolót elolvastátok. Találkozunk a vízparton!
Írta: Ördög Erik
Fotók: Tiszai András, Ördög Erik
