Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A hideg napokon nélkülözhetetlen egy kellően meleg fejfedő. A Haldorádó Carp Team Kötött Téli sapka praktikus és nagyon kellemes, meleg viselet, anyaga kiválóan tartja a belső hőt, melyet tovább fokoz, hogy a sapka belső felébe még egy réteg került. 30% gyapjú, valamint 70% akril felhasználásával készült. A sapka egy abszolút univerzális, rugalmas méretben, valamint kettő színben kerül forgalomba. Az egyik a fekete-kék, a másik pedig a pontyhorgászok által legjobban kedvelt fekete-zöld szín.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A hideg napokon nélkülözhetetlen egy kellően meleg fejfedő. A Haldorádó Carp Team Kötött Téli sapka praktikus és nagyon kellemes, meleg viselet, anyaga kiválóan tartja a belső hőt, melyet tovább fokoz, hogy a sapka belső felébe még egy réteg került. 30% gyapjú, valamint 70% akril felhasználásával készült. A sapka egy abszolút univerzális, rugalmas méretben, valamint kettő színben kerül forgalomba. Az egyik a fekete-kék, a másik pedig a pontyhorgászok által legjobban kedvelt fekete-zöld szín.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.