Tudás vagy szerencse?! Manapság bennem is gyakran felvetődik e kérdés, ha a célzott nagyhalas pontyhorgászat az aktuális téma. Sok érv, ellenérv létezik mindkét véglet mellett, illetve ellen, egy azonban biztos, mindkettő szükséges ahhoz, hogy a sok egyéb tényezőt is beleszámolva (pl. időjárás) minden összevágjon az adott cél (jelen esetben egy kapitális hal kifogásának) eléréséhez. Az alábbiakban legfrissebb miszlai túránk élménybeszámolójával egybekötve ismertetem a céltudatos, nagyhalas horgászathoz kapcsolódó véleményem…
Nem vagyok jeles képviselője azon (ponty)horgászoknak, akik havonta elejtenek egy-egy húsz feletti matuzsálemet, nyilván jelen körülmények között ezt nem is lennék képes egyáltalán megvalósítani, ezért kérlek benneteket, ennek tükrében értékeljétek most következő gondolataimat.
Ha az elmúlt években eljutottam egy olyan vízre, ahol simán benne volt a pakliban egy rekorddöntés, az hétszentség, hogy (ott) nem valósult meg soha! Sokat gondolkodtam ennek okán, hogy ez esetemben vajon miért lehet így, mivel a nálunk okosabbak már évszázadokkal korábban rájöttek, hogy a siker eléréséhez elengedhetetlen szükség van a hitünkre. Van is erről egy film, biztosan sokatok számára ismerős lehet, ezért most nem részletezem belőle a folyamatok pontos működését, a lényeg az, hogy ha rájön az ember a „TITOK” nyitjára (ami mellesleg a film címe is egyben), akkor saját képzelőerejével valósíthatja meg a számára pozitív (leendő) eseményeket. Bátran ki merem jelenteni, a jelenség az élet számos területén számomra működőképesnek bizonyult. Azonban bármennyire is hatásos dologról beszélünk, ha a nagyhalakról van szó, a folyamat valamiért mégis cserbenhagyott, illetve cserbenhagy mind a mai napig. Pesszimizmusról esetemben szó se lehet, ez csupán az egyéni észrevételem. Hogy miért is? Bármely korábbi emlékezetes túrámra visszagondolva sose született ott egyéni rekordom, ahol számítottam is rá, hogy bekövetkezhet. Pedig nem egy olyan vízen voltam akár napokig, amely jócskán rejteget 15 kg feletti halat, mégis, bármennyire szép eredményeim voltak időnként itt-ott, a hőn áhított nagy „Ő” sokáig elmaradt. Aztán egyszer csak villámcsapásként ért az eset tavaly augusztusban a „Scooby” nevű hal kapcsán. Ugyanis őt ott fogtam meg, ahová legtöbbet járok horgászni, ahol nem „terem” négyzetméterenként (némi túlzással) 15 feletti ponty, ahová csak egy könnyed, „gőzkiengedős” túrát terveztem, és ahol nem számítottam rá!
Vajon tényleg ez lenne a kulcs esetemben?! Úgy kellene hozzáfognom minden egyes komoly vízre leszervezett horgásztúrához, mint egy csaknem közömbös, szórakoztató hobbipecához? A választ írásom végére meg is tudhatjátok…
Addig is elmesélem, hogy pontosan hogyan is zajlott le a június legvégén megejtett miszlai horgászatunk.
2011. június 27., hétfő. Ez a nap volt az első emlékezetes fordulópont. Ugyanis aznap „zavartam le” az aktuális félévi utolsó vizsgámat: Nincs mese, irány a vízpartra kicsit feltöltődni! Természetesen mi mást is szemelhettem volna ki erre, mint a számomra oly kedves hazai pályát, így a bevásárlást eleinte teljes mértékben egy ottani (ám csak elképzelt) 96 órás horgászathoz terveztem. Aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy rácsörgök telefonon Kriszre, akivel - mint ahogyan erre egy régebbi cikk kapcsán utaltam is - viszonylag sűrűn próbáljuk becserkészni együtt az izsáki halakat, hogy van-e kedve csatlakozni. Azonban kérdésemre az alábbi választ kaptam: „Most sajnos nem jó, holnap megyünk apuval Miszlára!” Ennél több konkrétum számomra nem is kellett, tisztán láttam, hogy olyan szituáció állt elő, amely mindenki számára előnyös (lehet). Krisznek azért, mert rendelkezem ott a korábbi horgászataim jóvoltából egyfajta helyismerettel, nekem meg azért, mert el tudok jutni erre a csodás vízre ismét. Így hát a kezdeti izsáki elképzelésből végül Miszla lett…
Június 28-án, kedden kezdtük meg 48 órás „röpke” túránkat. Ezek után már nyilván sejtitek is, hogy mennyi időm volt vizsgázás után összekészülődni másnapra, de én szeretem a kihívásokat és az ilyen jellegű „hűbele-bumm bele” horgászatokat, mert sok meglepetést képesek tartogatni! Mivel alapvetően egy rövid túráról volt szó, teljesen más stratégiával készültem fel az egész felhajtásra, mint például a tavalyi egyhetes itteni horgásztúrára. Kevesebb energiát fektettem a felkészülésbe, nem kötögettem előre előkék tömkelegét (majd ráérünk a vízparton is… :)), csupán az előketartómba gyűjtöttem össze a korábbi, bevált összeállításokat. Ehhez még az is hozzájött, hogy - tekintettel a felkészültségem mértékére - nem voltak nagy elvárásaim a víztől, pusztán egy egyszerű, szórakoztató, valamint feltöltődés céljából ideális horgászatot képzeltem el. Hogy miért hangsúlyoztam ki e gondolatomat? Hamarosan meg is tudhatjátok a kérdésre a választ. De előtte pár szóban a bevált etetési, illetve csalizási technikáinkról foglalnék össze pár (remélhetőleg hasznavehető) gondolatot. Krisz erre a túrára szinte kizárólag gyári termékekkel készült, melyekből etetni előszeretettel használta a Happy Carp Halas, illetve Monster Crab-os bojlijait. Kivételt képezett ez alól a szintén etetési célzattal készített erjesztett kukoricája. Csalizni különböző pelleteket, 16-os átmérőjű főzött golyóbisokat, illetve egy olyan bojlit hozott magával, amit utólagosan külön köszönök neki! - ez nevezetesen a Formula X Pop-Up verziója volt, 16 mm-es átmérővel.
Jómagam etetni még az előző este összeállítottam otthon egy 1,5-2 kilónyi vegyes bojlimixet, saját és gyári, főzött és oldódó kivitelekből egyaránt. Illetve ezen a túrán vetettem be először kísérleti jelleggel egy „speciális” főtt kukoricát, amiről aztán kiderült, hogy elképesztően fogós, ezért elhatároztam, hogy a receptjét is megosztom veletek. Az egész készítmény neve fokhagymás főtt kukorica. Elkészítéséhez semmi másra nincs szükségetek, mint tetszőleges mennyiségű kukoricára (én ott, akkor speciel búzával együtt „tálaltam”), amit a számotokra bevált főzési idővel, illetve technikai eljárással elkészítetek, majd ezt követően picit hagyjátok (ki)hűlni, majd átönthetitek egy tetszőleges tárolóeszközbe (pl. vödör) levestől, mindenestől. Ettől kezdve már csak egyetlen feladatotok maradt: fokhagymatörővel aprítsatok bele néhány gerezd fokhagymát a keverékbe (én kb. 4 kg maghoz tettem 2 gerezdnyit), kavarjátok alaposan össze, majd hagyjátok a bevetés előtti éjszakán ázni a magvakat az értékes, immár feltuningolt lében.
Ami esetemben a csalizást illeti, itt azért nem voltam rest elpakolni a bevált típusok tömkelegét, így a Carp Dream, a Competition (téli, ill. nyári verziói egyaránt) és a Fantasy széria modelljei is előkerültek a bevetések során. Mivel az egyik kedvenc csalimnak, a Formula X-nek gyári, süllyedő kiviteléből erre a túrára nem tudtam hozni magammal, más kiskaput igyekeztem keresni az általam kedvelt ízvilág hatásos alkalmazására. Végül (eleinte csak fejben) a Fish Steak 16 mm-es bojlijára esett a választás. Mit érdemes tudni erről a golyóról? Szinte teljes mértékben azonos alapokból épül fel, mint a Formula X (ez a színükön és a szagukon is észrevehető), csak míg az előbbinek a húsliszt-tartalma magasabb, addig a Formula esetében a vérliszt dominál. Végül a terv úgy kezdett összeállni, hogy estére a balos felszerelésen egy szem 16-os Fish Steaket fogok kikönnyíteni egy 16-os Formula Pop-Up segítségével. Amíg viszont be nem köszöntött az éjszaka, nagyobb előszeretettel próbálgattam a frankfurtis, illetve szúnyoglárvás jellegű golyókat.
De most dobjuk félre egy kicsit a szakmázást, jöjjenek az első napi történések részletei!
A foglalás értelmében reggel 9 órára kellett a helyszínre érnünk, ami aztán persze pontosan így is történt. Gyors kipakolás, majd bepakolás - persze ezúttal nem vissza a kocsiba, hanem a kiszemelt partszakaszra - manuális opcióval, valamint csónakos segítséggel egyaránt.
Ha már úgyis javában belemerültem az evezésbe, felvetettem a gondolatot Krisznek, hogy vigyük is be gyorsan az általam hozott dőlőbóját, amit aztán szórjunk is meg azonnal, így remélhetőleg az uszonyosok teljes hadserege már felkészülten fog várni ott ránk, amikor majd bevetjük készségeinket. A terv úgy nézett ki, hogy két bottal dobálva horgásszuk meg - eleinte! - a bója környékét, csak egy bottal húzgálunk. Mivel a szél oly elképesztő erővel fújt szemből, hogy elszánt horgászok látszatát keltve is inkább csak nevetség tárgyát képeztük az egy helyben történő evezéssel :) Természetesen a gyorsaság szempontjából ilyenkor mindig a dobálós motyók irányába billen a mérleg, ennek értelmében e két-két felszerelés került mindegyikőnknél a helyére, azonban a kezdeti várva várt siker elmaradt. És most már le is lövöm a poént, az etetésünk gyakorlatilag egyetlen értelmes halat nem adott a túra alatt! Szerencsére azonnal felismertem a helyzetet, mivel a 2009-es túrán is ugyanezek voltak a „játékszabályok”. Tudtam, hogy itt ismét a kereső horgászatnak lesz létjogosultsága. Hogy mindezt megerősítsem, összedobtam egy behordásra alkalmas végszereléket is, felcsaliztam két szem 16-os süllyedő frankfurtis bojlival, majd bevetettem az általam jónak vélt helyre. Őszintén szólva nem okozott meglepetést az a kapás, amely mindössze negyedórával a bevetés után érkezett, mivel számítottam rá, hogy ez lesz a nyerő taktika, s mint kiderült, jól is gondoltam.
Írok természetesen pár szót a dobálós felszerelésekről, illetve azok további sorsairól is, mert azok is jelentős szerepet kaptak a horgászat során. Az etetés környékét csupán 12 órán át horgásztuk meg velük, de ez a hely, mint írtam is, nem adott értékelhető halat. Eleinte magunk is merésznek véltük a találomra történő dobálózásokat, de bármennyire is hihetetlen (volt), ez a megoldás működött. Krisz fonott előkezsinórt használt, amit egy 25 lbs Sufix Blendből kötött. Én kevésbé mertem a hajigálós készségek sorsát (gubancolódás szempontjából) a véletlenre bízni, ezért egy speciális előkét készítettem hozzájuk, ami a feltekeredés kivédése mellett számos pozitív tulajdonsággal rendelkezett.
Az erősen iszapos medrű, zavaros vizek esetén hamar megkérdőjelezem a fluorocarbon előkezsinórok láthatatlanságából eredő előnyét, ezért egy más jellegű, sokkal gazdaságosabb, ráadásul meglehetősen hatásos megoldást találtam a „probléma” áthidalására. A megoldás célszerszáma nemes egyszerűséggel egy különleges tulajdonságokkal megáldott monofil főzsinór. Tisztában vagyok azzal, hogy e madzagokat nem erre a célra fejlesztették, viszont az általam felfedezett modell számos olyan paraméterrel rendelkezik, amely egy kiváló előkezsinórrá tette a szememben. Egyrészt vastagságához (40-es átmérőjű) képest meglepően lágy, emellett nyúlása is említést érdemel, ami a fárasztások során fellépő erőhatások tompításában játszhat fontos szerepet. Másrészt 300 méteres kiszerelésével egy átlaghorgász számára előkeként szerintem egy életre elég (csak zárójelben jegyezném meg, hogy előtétzsinórnak is első osztályú). Mindezek tetejében még ráadásul áttetsző színű is. Na jó, nem hergellek tovább benneteket, lelövöm a poént, a Nevis Legacy Feeder Line zsinórjáról van szó.
Az előkét, amelyet e zsinórból készítettem, Kombi Hair Rig névre kereszteltem, mivel alapvetően egy kombinált összeállításról volt szó, de nem a megszokott, sokak által ismert megoldások valamelyikével alakítottam ki. Elkészítésének folyamatát a következő képsorozattal ismertetem:
Maga a szituáció a túra első napján meglehetősen érdekesen alakult, mivel pontyot a hat bevetett készségünkből kizárólag a bal szélső, behordással bejuttatott felszerelésem adott, viszont az a rész folyamatosan működött! Most bizonyára sokakat érdekelne, hogy hova horgásztam mégis ezzel a felszereléssel?! Természetesen nem titok.
Több ismerősömtől hallottam már (amit radar nélkül kénytelen is vagyok elhinni :)), hogy a horgászati lehetőségek határait kijelölő választóbója, valamint a zsilip vonalában húzódik egy régi patakmeder. Bár Pisti (a tópásztor) ennek létezését nem tartja már valószínűnek, mindenesetre ott, ahová horgásztam, kell, hogy legyen valami, mert piszkosul adta a halat! Miután patakmedret említettem az előzőekben, ennek a medernek nyilván kell, hogy legyen púpja is, amit - persze csak feltételezésem szerint - meg is talál(hat)tam, a feltűnően sekély, alig 1,5 m-es vízmélységből kiindulva. Mivel ezzel az információval nem lett még előrébb senki, betájolom nektek ezt a helyet, hogy pontosan hol találjátok meg:
A gáti szakaszról nézve evezzetek (a szerencsésebbek csónakmotorral csupán csak haladjanak) el a bója és a zsilip vonaláig, majd haladjatok egy vonalban ezekkel az objektumokkal (természetesen a bója irányába :)) egészen addig, amíg jobbra tekintve el nem éritek a nagy fa vonalát. Ebben a kereszteződésben térjetek ki balra kb. 5 métert, és így meg is érkeztek a kiváló haltartó helyre. Elméletben ez a rész a patakmeder túlsó púpja lenne, s nekem innen érkezett a horgászat során kifogott 3 legnagyobb halamból kettő, melyek között a túra legnagyobb hala is szerepelt, no de ne szaladjunk ennyire előre…
A hely további előnye volt, hogy - mivel rendelkezésre álltak az említett objektumok, amik segítették a tájékozódást - nem kellett a területet bebójázni.
Miután a frankfurtis bojlira eleinte inkább a kisebb halak jelentkeztek, ízt váltottam, és felfűztem a hajszálelőkére duplán az idei egyik új kedvenc csalimat, a Winter Competition Lárva-halat, hátha itt is adna egy szebb halat. A gondolat működött, behúzás után alig félóra elteltével egy igazi „gőzmozdony” érkezett. Alig akartuk elhinni, hogy egy halnak ekkora ereje lehet, hiszen a fárasztás több mint 20 percig tartott. De ez a hal testfelépítését elnézve már talán nem is (volt) annyira meglepő.
Az első komolyabb hal visszaengedését követően sikerült még pár kisebb (6 kg alatti) példányt elejtenem, de kizárólag a behordós felszereléssel. Krisznek ezalatt csak egyetlen dévérkeszeg jött bojlira, de tudtam, hogy neki is előbb-utóbb megérkeznek a jó halak. Elsősorban amurt szeretett volna fogni, ezért is választotta a nád melletti helyet, de az időjárás most nem éppen volt kedvező ehhez.
Eközben szép lassan ránk sötétedett. Korán keltünk, korán indultunk, szükségünk volt (illetve lett volna) a pihenésre, ezért kicsit keményítettünk a csalizáson. Ami azt illeti, én mindhárom botommal „bedupláztam”, tehát csak két szem 16 mm-es bojlival csaliztam mindhárom boton, hol sima fekvő, hol pedig hóember formátumban. A balos felszerelésen beélesítettem a Fish Steak + Formula Pop-Up kombót, egyúttal javasoltam Krisznek, hogy egy bottal csalizzon ő is így. A másik két botomra a frankfurti, illetve a Monster Crab ízek kerültek.
Este 10 óra környékén startra készen álltam, hogy behúzzam a balos felszerelést. Krisz szólt, hogy bejönne velem csónakkal megnézni, hogy hova horgászom, s hogy hol találtam meg a tuti helyet. Jobb is volt úgy igazság szerint, hiszen nem kellett az evezéssel, illetve az objektumok reflektoros megvilágításával egyedül bajlódni. Miután kiértünk a bevetésből, kicsit összepakoltunk a bázis körül és az alvás mellett döntöttünk. Éjjel fél 12 körül járhatott az idő, szinte éppen csak elaludtunk, amikor az adóvevőm folyamatos, egyöntetű visításba kezdett. Mire kiértem, a húzás abbamaradt, viszont a swinger még mindig feszesen, a bot alatt tartózkodott, nem volt kérdéses a helyzet. Ráemeltem, és a 2,75 lbs Carp Concept botom karikába hajolva maradt. Egyértelmű volt, hogy jó hal lesz, de vajon mekkora?! Már több mint 10 perce tartott a csata, de még semmit sem láttunk. A nyugodt vízfelszínt hamarosan egy hatalmas tükrös feje törte meg - nem tagadom, de - nem éppen a legszalonképesebb meglepődés formájában történő kifejezés kíséretében. :) Krisznek szóltam, hogy inkább megszákolom magamnak, mivel a felelősség itt nem éppen aprócska volt, s inkább én szúrjam el, és magamat hibáztassam, ha valami történne. De szerencsére problémamentesen zajlott minden, a hatalmas harcos hibátlanul szákba került. Levettem a merítő fejet, megpróbáltam felemelni, a szövések csak úgy ropogtak, én meg vörösödve, de örömteli állapotban fektettem a legyőzött ellenfelet matracra. „Jézus Mária, mekkora ez?!” Boldogságomban hirtelen azt se tudtam, hogy fotózással vagy mérlegeléssel kezdjük a műveletsort. Végül is megejtettük mindkettőt, és nem kis meglepődésemre kiderült, hogy új egyéni rekordom született, 17,05 kg-mal! Most pedig csak annyit mondok, hogy ab ovo… Miért is? Gondoljatok vissza a bevezető részre. Kiragadok egy kulcsmondatot: „pusztán egy egyszerű, szórakoztató, valamint feltöltődés céljából ideális horgászatot képzeltem el…”
2009-ben, illetve 2010-ben 1-1 hetet töltöttem el ugyanezen a vízen, ráadásul ugyanezen a helyen, és bár rengeteg halat fogtam, de az (akkori) egyéni rekordomnak - amit istenigazából szerettem volna magasabb szintre emelni - a megdöntése sehogy sem jött össze. Ugyanez volt érvényes a tavaly augusztusi 5 napos túrámra is, bár ott a kapitális compóm mindenért kárpótolt.
Ehhez képest mi történt most? Alig több mint 12 órája horgászom, teljesen más célzattal, mint a korábbiakban, és sikerült megvalósítanom mindazt, amit az itt eltöltött 19 napom alatt eddig egyszer sem! Hiába, ilyen ez a sors… :)
Mindezek tetejében a kapitális tükrös után nem sokkal később új rekordom született a spanyolpikkelyes változaton belül is.
Hajnalban végre Krisznél is megtört a jég. Sokat kellett várnia az első komolyabb halra, de megérte, mert ugyan csak 5 dekával, de szintén egyéni rekordot döntött! Ki nem találjátok, melyik csalival fogta… :)
Nagyon örültünk a szép halaknak, ugyanakkor iszonyatosan fáradtak voltunk, mivel alig volt időnk aludni, ráadásul hamarosan a nap első sugarai is felbukkantak. Mivel nekem ennél több ezen a túrán már nem is kellett (ergo maximálisan elégedett voltam ennyivel is), a harmadik botomat is átszereltem dobálósra még az éjszaka során (ennek értelmében a bevált húzgálós összeállítást pont abban az állapotban láthatjátok, ahogy a nagy tükrös utáni küzdelemben kinézett), és egy tisztességes szunyókálást képzeltem el. :) Persze a kisebb halak ebben olykor-olykor „megzavartak”, de alapvetően sikerült a tervet megvalósítani. Időnként Krisz kapásjelzője is felriasztott, ami persze nem baj, inkább örültem, hogy nála is beindult a hal. Ugyanakkor nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a nád melletti részről addig nem fogott halat, ezért megkérdeztem tőle, hogy hova tette le a végszereléket. Elmondása szerint a nádtól 1,5-2 méterre. Összességében ez volt az egyetlen bibi, ugyanis a 2009-es túrámon emlékszem, hogy nekem se működött közvetlen a nád előtt, kb. 5 méterrel visszább viszont annál inkább. Miután megvolt a konkrét hely, felkerült a fokhagymás kukoricafüzér a horog alá, és eszméletlen haláradat vette kezdetét a nád melletti területen. Bármennyire is furcsa, ennyit számíthat az a pár méter! Eleinte kisebb pontyok érkeztek a tuningolt tengeri(k)re, majd a nagyobbacskák is megérkeztek, sőt volt ott más „egyéb” is…
Miután úgy éreztem, hogy sikerült kipihennem magam valamelyest, új csalikombinációkat vetettem be, amelyekről úgy véltem, hogy akár jók is lehetnek. Tettem egy próbát az Alma-fahéj ízesítésű bojlival, amelyre „csak” egy kisebb érdeklődő érkezett, majd kipróbáltam az Ananász-hal + Power of Fruit Pop variációt is, de arra „csak” egy compó jött. Majd teljesen spontán felindulásból felfűztem az egyik felszerelésem hajszálelőkéjére egy érdekes párost, amely nevezetesen a jelenleg tesztelés alatt álló Super Frankfurter Spice 16 mm-es süllyedő golyójából és a Power of Fruit szintén 16 mm-es, de lebegő verziójából állt. E két íznek tulajdonképpen semmi köze egymáshoz, az egyszer biztos, viszont ez nem jelenti azt, hogy a párosítás ne működhetne. Ugyanis erre a hóemberre érkezett a rövid túra negyedik, s egyben utolsó 10 feletti jelöltje.
Eközben Krisznek tovább folytatódott a fokhagymás „őrület”, újabb érdeklődők támadták be a csábító tengeriket, melyek átlagban 4 kg környékén lehettek. 10 darab felett már nem számoltuk őket, viszont volt köztük még két fényképezésre méltó fogás is.
Lassan esteledett, és az éjszaka beálltával a halak szinte teljesen megálltak. Sebaj, most legalább teljesül(hetet)t a kívánságom a nyugodt alvást illetően. :)
Reggel még egy kisebb ponty bejelentkezett a balos felszerelésemen, de további említésre méltó fogás már nem történt a maradék pár órában.
Összességében egy teljesen korrekt horgászatot könyvelhettünk el mindketten, kifogott halaink összsúlya kb. 200 kg környékére volt tehető, bár megmondom őszintén, mivel a kisebb halakat nem számoltuk se darabra, se összsúlyra, konkrét (kiszámított) értéket most nem tudok mondani.
De nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy jól éreztük magunkat, szép helyen horgásztunk, gyönyörű halakat fogtunk és mindketten egyéni rekordot döntöttünk. Ezenfelül pedig megemlítem, hogy a mostani esettel talán egy lépéssel közelebb kerültem a megfejtéshez, hogy miként vágjak majd bele a továbbiakban a nagy halak becserkészésébe.
Mert a megoldás mindig ott lehet a kezünkben, csak tudnunk kell azt, hogy milyen úton haladva vagyunk képesek elérni…
Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Fotók: Krisz, Dani
