Mindig nagy lelkesedéssel készülök erre a különleges, a szívemhez oly közel álló, vadregényes tóra. Nem csupán a fantasztikus halak, hanem a tógazda vendégszeretete miatt is rendszeresen visszatérek ide, mintha csak haza járnék. Az idei horgászatra már hónapok óta készülgettem: terveztem, mit és hogyan is fogok csinálni, amit az időjárás egy vastag tollvonással felül is írt. Nem gondoltam volna, hogy viharos széllel érkező havas esőben kell májusban sátrat állítanom, de a kedvemet ez egyáltalán nem szegte, inkább próbáltam a lehető legjobban megoldani az új helyzetet.
Történetem kezdete még az előző év decemberére nyúlik vissza, mikor Pálinkó Károly tógazdával egyeztettem a leendő horgásztúrám időpontját. Két hónap volt mindezidáig, amikor nem horgásztam még ezen a csodaszép tavon, az egyik a december, a másik pedig a május. Úgy gondoltam, utóbbit érdemes lenne kipróbálni, ezért e hónapra esett a választásom.
A téli hónapok alatt izgatottan vártam már ezt a horgászatot. Olyan nekem kicsit Háromfa, mintha hazamennék: itt kezdtem el horgászni még ifi koromban egy bottal, bojlival, és itt sikerült megfognom életem első tíz kilogramm feletti pontyát is. Azóta jó néhány év eltelt, és e közben akármerre is sodort az élet, igyekszem legalább évente egy alkalommal visszatérni ide, a kezdetekhez.
Ha lassan is, de eljött a kijelölt dátum, csak nem éppen olyan időjárással, mint amilyennel én azt korábban megálmodtam! A kellemesen meleg idő helyett vízszintesen szakadt az eső érkezésünkkor, mert akkora széllel érkezett, ami nem sok jót ígért.
A táborállítás volt az elsődleges, aztán próbáltunk várni egy kicsit, hogy csendesedjen a szél, mert ilyen időben képtelenségnek tűnt már a helykeresés is. Este hét óra körül valamelyest visszafogta magát az időjárás, így nekiláttunk kijelölni a meghorgászni kívánt helyeket. Háromfán talán ez az egyik legfontosabb feladat, amelyre egyáltalán nem szabad sajnálni az időt, mert egy elhamarkodott döntés könnyedén romba döntheti az egész horgásztúrát. Én először mindig próbálok halra utaló jeleket keresni, a sekély területen látványos pörsökkel, túrásokkal árulják el hollétüket. Ha nem találunk ilyen és ehhez hasonló, halra utaló jeleket, akkor marad a szisztematikus horgászat, ilyenkor megpróbálom a bójákat különböző távolságba elhelyezni. Lényeges, hogy nem a tó közepén kell kezdeni, hanem először a parthoz közelebb, és ha a csalik érintetlenek maradnak, huszonnégy óránként haladok befelé, a tó közepének irányába.
Csalizásnál mindig egyeztetünk, hogy minden hajszálelőkére más és más kerüljön, aztán a tapasztalatokat összegezve építjük tovább a horgászat tematikáját. Egy szerelék kivételével minden bojlival kezdtünk különböző ízekben, a legutolsó szerelékre került csupán két szem SpéciCorn Mega gumikukorica.
Az első éjszaka nagy része csendesen telt, majd mikor már éppen hajnalodott, Lajos barátom jelzője ugyan csak szerényen és visszafogottan, de kapást mutatott. Még egy kicsit gondolkodtunk is, hogy egyáltalán ez hal volt-e, vagy csupán egy denevér hibázott és talált bele a felfele álló botok zsinórjába. Lali úgy gondolta, hogy kapás, így mindenképpen ránéz a szerelékre. A meghorgászott területhez közelítve jött az igazi meglepetés: a hal megindult a szépen zöldellő növények között és csörtetett mindenen keresztül. Kemény harc volt, mely majd tizenöt percig is elhúzódott, ám végül a szerény, de büszke horgász elnyerte jutalmát: egy hatalmas tőponty csúszott a merítő fogságába. Boldogan nézegettük a szép halat a bölcsőben, mely a mérlegeléskor több mint tizennyolc kilogrammot nyomott.
Segítettem visszavinni a szereléket, és útközben a csaliról beszélgettünk, ekkor derült ki, hogy az egyetlen szerelék sült el, amin a gumikukorica volt. Ezt ekkor még betudtuk a véletlennek, de amikor a következő kapás is ugyanerre a szerelékre érkezett, átgondoltuk a stratégiát, mert bizony váltani kellett. A két szem könnyű, önmagában lebegő gumikukorica még ebben az étvágytalan időszakban is – amikor a víz néhány nap leforgása alatt több fokot is visszahűlt – vonzó maradt a pontyok számára. Egy gond volt csupán vele, hogy elég kicsi a mérete, ezért és a testesebb kárászok is néha rápróbáltak. Innen jött az ötlet, hogy ne keresztbe, hanem hosszába fűzzük a szemeket, amely a megnövelt hajszálelőkén már kellően hosszú csali volt, hogy más fajta hal ne igazán tudja felszívni a horgot. E kombináció már minden esetben megvárta a kíváncsiskodó pontyokat.
A második estére már az én jelzőm is aktivizálta magát és pontban tizenegykor felvisított. Rég örültem már ennyire kapásnak! Míg mentünk befelé, végig azon izgultam, hogy csak várjon meg a hal, mert a meghorgászott helyhez viszonylag közel volt a vízben egy nagyobb fa, amit ha elér, gyorsan vége lett volna a fárasztásnak. Szerencsémre egy tisztás fele vette az irányt, ahol kényelmesen kifáraszthattam a tíz kilogramm feletti tükrösömet.
A nappali órákban lassan fordulni és enyhülni kezdett a napok óta főszerepet játszó észak-északnyugati szél, aminek eredményeképpen sikerült egy-két kapást kicsikarnunk ebben az időszakban is, bár itt inkább az amuroké volt a főszerep, mintsem a pontyoké.
Végül a harmadik és egyben utolsó éjszaka megérkezett az a kapás, amelyet annyira vártam: brutál erővel húzta a dobról a zsinórt a hal, hiába volt tőlem nagy távolságban, és még annak ellenére is éreztem a kezemben minden mozdulatát, hogy zsinórtörőt is használtam ennél a készségnél. Ő nem „lapított” a levelek között, hanem törte magának az utat, csak szabadulhasson a horogtól. Próbáltam minél közelebb tartani a vízfelszínhez, egyedül ott volt biztonságban, hiszen körülöttem több fa is meredezett ki a vízből, a sűrű növényzet meg csak hab a torta tetején. A kavicsot szerencsére gyorsan elhagyta, ez nagy segítség ilyen helyzetben, de így is nagyon húzta a keményre állított féket, muszáj volt megfognom a dobot. A botom teljes karikában, igencsak a töréshatáron – ekkor éreztem, hogy muszáj picit engednem, különben baj lesz. Egyre kevesebb zsinórt adtam vissza, míg a merítő közelébe nem ért, bár ereje volt még bőven, de én már a szákban szerettem volna tudni. Lali az első adandó lehetőségnél egy gyors mozdulattal alá is tolta, ezáltal hatalmas kő esett le a szívemről.
Érdekes és egyben különleges tapasztalatokat nyújtott ez a horgásztúra. Hiába látogatom rendszeresen ezt a kihívásokkal teli, gyönyörű tavat, az időjárás révén tudott olyan új szituációt teremteni, amelyből nagyon könnyedén lehetett volna egy nagy terített betli. Viszont a helyzet gyors felismerése és a hozzáigazodás pont megfordította a hatást, és egy tartalmas, élvezetes horgászat kerekedett ki belőle Háromfán.
Írta: Haskó Tamás
Videó: Barna Lajos
