SBS nagyhalas praktikák I. rész - 20 kiló felett!

SBS nagyhalas praktikák I. rész - 20 kiló felett!

Az idei év első versenyén vettünk részt a Palotási-víztározón megrendezett, II. Dynamite baits kupa elődöntőjén. Nem titkolt szándékunk volt, hogy részvételünkkel a nem éppen kistestű halak fogásáról elhíresült, legendás tavon megmérettessünk és néhány horgász fejében eloszlassuk azt a tévhitet, miszerint az SBS SziKo Team csak kistestű halak kifogásával tud eredményes lenni, és hogy az SBS termékek is kizárólag e halakra hatnak rendkívüli módon. Eddig sem értettük, mire alapozzák e feltevéseket, hiszen most is sikerült eloroznunk a legnagyobb halért járó kupát és díjat. Pályafutásunk alatt ez a harmadik alkalom, hogy megkaparintjuk a verseny legnagyobb haláért járó elismerést. Ráadásul ezen a vízen szintén harmadik alkalommal kerül SBS csapat birtokába a legnagyobb kifogott halért járó kupa. Akik szeretnék megtudni, hogy mindezt milyen csalizási és etetési praktikával sikerült elérni, azok tartsanak velem, és ígérem, rövidesen minden részletre fény derül…

A nyertes hal súlya pontosan 20,28 kg (digitális mérleggel mérve!), fajtája tükörponty! De a szavak helyett beszéljenek a képek:

Nincs nagyobb öröm, mikor a horgász kezében tarthatja kapitális pontyát, melynek értéke meghatványozódik, ha versenyen sikerül kifognia!

A szemet gyönyörködtető hal után térjünk is a lényegre! Hogyan is sikerült lépre csalni? Kezdjük az etetésnél! Két bóját helyeztünk el, közel a tó közepéhez az 50 cm-es iszapon. (Sajnos nem volt a környéken kevesebb iszap!) Az egyik bóját kizárólag magvakkal és kevés M1-es bojlival etettük. A másikat Halibut halas pellettel és néhány szem Squid & Octopus bojlival szórtuk. A magvakat áztatással, főzéssel, majd aromásítással tettük még ínycsiklandóbbá a halak számára.

Íme, a főzés után étvágyfokozókba és aromába áztatott kendermag. Jól láthatóak néhány magnál a fehér csírák, melyek az előáztatásnak köszönhetően a főzéstől pattantak ki. Ez ellenállhatatlan csemege a békés halak számára!

Ezek a magvak a következők voltak: kender, repce, tigrismogyoró és kukorica. Utóbbi kettőből csak mértékkel etettünk, mert gondot okoz, hogy nagy tömegben odavonzza az amurokat. Ez alapesetben, nem lenne nagy probléma. Sőt! De versenyen nem számít bele az eredménybe, ráadásul, csapatban elverik a táplálkozni kívánó pontyokat.

Az etetés után 1 órám volt a 2,75 lb Roberto Ripamonti botok felszerelésére. A főzsinór Carp Spirit 0,285 mm átmérőjű. A végére Fox Tappered Dobóelőke zsinórt helyeztem, melynek hossza gyárilag 12 méter. Majd egy gyári, előre elkészített végszerelék következett:

FOX Kwik Change Safety Sleeve Rigs RigTubing
Az eredeti csomagolásban 3 db található, de én már 2 db-ot elhasználtam belőle

A végszerelék elnevezése magyarul annyit jelent, hogy szilikon csővel felszerelt, klipszes (ezzel rögzíted az ólmot), kíméletes komplett végszerelék, melyre egy gyorscsatlakozós fém kapocs segítségével helyeztem fel a Reflex horogelőkére felkötött 4-es méretű FOX SSBP horgot.

A kapitális méretű tükörponty kifogásához használt komplett végszerelék. Az előke hosszát a nagy iszapra való tekintettel a szokásosnál hosszabbra hagytam, így lett teljes hossza 25 cm

A bemutatott végszerelékre került a leglényegesebb dolog, a csali, mellyel sikerült túljárni az „öreg tükrös” eszén! Ez a következő módon volt feltálalva:

Egy fél szem SBS Flouro pop up, az SBS cég legújabb lebegő csalija 15 mm átmérőben
A pop up elé egy 20 mm átmérőjű főzött M3-as bojli került
Mindezt egy barna színű Fox stopperel rögzítettük. Valami oknál fogva mi a barna színűben bízunk a legjobban!
Még arra is gondosan ügyeltem, hogy a stopper letépésének következtében visszamaradt sorját eltávolítsam, nehogy felszippantás közben (mielőtt beszippantaná a horgot is) azért fújja ki a csalit a nagy ponty, mert a sorja megszúrta a száját! Nagyon lényegtelen dolognak tűnik, de nem tudni, hány kapásról maradt le ezen okból kifolyólag nagyon sok felszínes horgász…
Ezután az M3-as oldódó bojlit bevizeztem és pasztává gyúrtam…
… majd gondosan egy vékony réteget gyúrtam a bojli köré, hogy minél hamarabb leolvadjon róla
Így nézett ki az ellenállhatatlannak talált csali!

A csali mellé PVA hálóba néhány szem csalit helyeztem a következőképpen:

  • M3 főzött bojli 20 mm 2 db egész
  • M3 főzött bojli 20 mm 2 x 2 db fél
  • M3 oldódó bojli 20 mm 2 db egész
  • M3 oldódó bojli 20 mm 2 x 2 db fél
  • SBS High Oil Halibut Pellet 20 mm 2 db

A fent felsorolt csalik. Így már nem is tűnik olyan soknak…
Korda 4 Season (4 évszakos) Micromesh PVA hálóba töltöttem a felsorolt csalikat, hogy a hideg vízben is gyorsan oldódjon
Egyesével, gondosan eligazítva helyeztem a csalikat a PVA hálóba…
… majd felhelyeztem a horog hegyére a jól megtöltött PVA hálót
Gyakran bedipelem a bojlit vagy a bepasztázott csalit. De gyakran kenek dipet a PVA háló külső felületére is. Jelen esetben ez kimaradt, de érdemes így csalizni, rendkívül eredményes lehet!
Kész a rendkívüli alapossággal elkészített „csaliorgia”, indulhat a végszerelék behordása!

Fontos, hogy az etetés közelébe érve állítsuk le az elektromos motort, és csendes evezéssel vagy az áramlatok segítségével közelítsünk. A kapitális pontyok nagyon érzékenyek a nem természetes hangokra. Fontos, hogy a nagytestű pontyok horgászatánál csalinkat mindig az etetés szélére, az etetéstől 2-3 méterre helyezzük. A tapasztalat nagy pontyok rendkívül óvatosak, és csak kerülgetik az etetést, emiatt többnyire csak a széléről táplálkoznak. Extrém esetekben ez a távolság eltolódhat akár az etetéstől számított 10 méterig is.

A következő fontos dolog, hogy behordásos horgászatnál soha ne dobjuk a szereléket a vízbe! Lassan, óvatosan engedjük a tófenékre, közben ügyelve arra, hogy ne húzzuk bele az iszapba végszerelékünket.

Így viselkedik a vízben a fenékre leengedett csalikkal megtöltött PVA háló. Ennél nem létezik koncentráltabb etetés!

Ha nem használtok PVA terméket a végszerelékre, és biztosra akartok menni, hogy a csali és az előke nem kerül az iszapba, akkor használjátok a FOX High Risers lebegtető szivacsot, ami félbehajtva és a horog hegyére tűzve a horogelőkét néhány másodpercig teljes hosszában meglebegteti.

A FOX lebegtető szivacs a képen látható műanyag dobozos csomagolásban kapható, ez praktikusan védi a nedvességtől (mellyel érintkezve azonnal oldódni kezd)

Ez a néhány másodperc pontosan elégendő idő arra, hogy tökéletesen elhelyezzétek a végszereléketeket a következő módon:

Szúrjuk át a horog hegyét a szivacson! Ha több időre van szükségünk a végszerelék tökéletes elhelyezéséhez, hajtsuk félbe a szivacsot, és úgy szúrjuk át rajta a horgot! Ezzel lassíthatjuk az oldódást!
Lassan engedjük a fenékre a végszerelékünket!
Várjuk meg, míg feljön a szivacs a víz tetejére! Ezzel pontosan követni tudjuk, hol helyezkedik el a végszerelékünk (kivéve, ha a nagy szél hatalmas hullámokat korbácsol)
Ezután ennyi magkeveréket dobtam a végszerelékre: oda, ahol feljött a szivacs, a főzsinórral pontosan egy vonalba. Ezt minden behordásnál megismételtem

Ezek után irány a part, gondosan figyelve arra, hogy közben véletlenül se akadjon meg a zsinór, mert úgy belehúznánk csalinkat az iszapba, amivel elzárnánk a halak elől a felhörpintés lehetőségét!

A partra érve óvatosan megfeszítettem a zsinórt, majd a swingerek felhelyezése után, felkészültem a türelmes várakozásra. (A középső horgászbot csak tartalék, hogy egy esetleges szakításnál ne kelljen az értékes időt szereléssel tölteni)
A „nagyhalas” horgászat számomra legnehezebb része a türelmes várakozás
De a türelmes várakozásnak előbb-utóbb megérik a gyümölcse!

Bízom benne, hogy az a kevés horgász, akik kételkedtek az SBS termékek nagytestű halakra gyakorolt hatásában, belátják, hogy nincs olyan, hogy „nagyhalas” vagy „kishalas” csali! Kizárólag jó vagy rossz csali és „nagyhalas” vagy „kishalas” etetési és csalizási módszer létezik! Az mindenki számára evidens, hogy az SBS termékek mely kategóriába tartoznak!

A legnagyobb kifogott halért és elismerésért járó díj. Ismét sikerült a kitűzött célunkat elérni!

Részletesebb bemutatóért és az „öreg tükrösről” készült kisfilm megtekintéséért kattintsatok ide:

Írta: Kovács Zoltán
www.sbsbojli.hu
Fotók: Bessenyei György
Videó: Bessenyei György, Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.