Rengeteg megkeresést, illetve felkérést kapunk azzal kapcsolatosan, hogy ne csak telepített tavon mutassuk be tudásunkat, készítsünk egy vad, a horgászok által ritkán látogatott vízen forgatott filmet is. Így hát ellátogattunk az Alföldet átszelő keskeny, de csodálatos csatornához, amely nem más, mint a Duna-völgyi öntöző főcsatorna, ismertebb nevén DVCS.
Az ötlet Tomitól származik, hogy mi lenne, ha egyik kedvenc vizén lenne a következő forgatási helyszín. Amikor ezt a gondolatát megosztotta velünk, mindannyian egységesen beleegyezve bólogattunk az ötletére, hiszen így a kapcsolódó igényeknek is eleget téve vadvízen tudjuk bemutatni tudásunkat és egy igazán szép környezetben tölthetünk el pár napot.
Érkezésünkkor felgyorsult sodrás, drasztikusan megnövekedett és lehűlt víz fogadott minket, ami tudjuk, nem tesz jót az amurhorgászatnak. Gyors pakolás, táborépítés és a felszerelések elhelyezése következett. Kettő helyen horgásztunk 1-1 bottal az egyenlő halfogási esélyekért, az egyik közvetlenül a tábor mellett, míg a másik kicsit távolabb volt megtalálható. Nem kell ragoznom, hogy a távolabbi működött igazán az érintetlensége és a csendessége miatt. Gyors etetések, majd szépen halkan intéztük további dolgainkat, nehogy az esetlegesen már ott táplálkozó halakat megzavarjuk.
A felszerelések elhelyezésekor nagy hangsúlyt kellett fektetnünk a megfelelő zsinórsüllyesztésre, mivel a felgyorsult víztömeg rengeteg uszadékot hozott magával a víz alatt, illetve a felszínen is, ezzel nehezítve meg a dolgunkat. Erre a süllyesztési célra egy egyszerű kapcsot és egy forgós körteólmot használtunk, mivel véleményünk szerint ez a leghatékonyabb eszköz, amivel 90%-kal csökkenthetjük a téves kapások számát, amit a vízben úszó növények okozhatnak. Tapasztalataink alapján, ha nem használnánk a süllyesztőt, akkor félóránként kellene háborgatni az etetést, így nullára csökkentenénk a kapások számát az állandó mozgás és zörgések miatt.
A nappali órákban egyetlen egy csippantásunk sem volt, de miután a fák lombjai mögött eltűnt az utolsó napsugár, majd besötétedett, egyből elkezdett élni a víz, ami egy kis mosolyt csalt az arcunkra. Nem is kellett sokat várni, épp lámpaoltást követően erős, húzós kapásra riadtunk fel, amit egy kis futás tett még izgalmasabbá a sötétben és sárban a botok felé. Amint Tomi ráemelt, szinte esküdni mertünk volna, hogy amur lesz, annyira erősen, vehemensen védekezett, de ahogy megpillantottuk a halat a tiszta vízben, akkor láttuk, hogy egy gyönyörű „csatornaponttyal” van dolgunk.
Első pontyunk visszaengedése után még nagyobb izgalmakkal vártuk az éjszaka további óráit, hogy vajon mit tartogat még számunkra az etetés környéke. A jelző megszólalásáig egészen világosodásig kellett várnunk, ugyanis akkor volt a következő akciónk, addig csak egy-egy csippanás zavarta meg a madárdaltól hangos éjszakát. Pechemre ez is a Tomi kapásjelzője volt, így hát irigység helyett siettem én is utána, mert ez a terep csapatmunkát igényel a horgászat kezdetétől a befejezéséig.
Hajnali vendégünk is egy szép, hibátlan, garantáltan horgot még nem látott nyurgaponty volt. Ahogy a Nap egyre jobban feljebb kúszott a már jól megszokott útvonalán, úgy a kapások számát is elvitte a végeláthatatlan saját kis világába. Próbálkozhattunk akármivel is, szinte nulla volt a halmozgás, ami volt, az is csak a rablóhalak táplálkozása közben keltett fodrozódás, de kapást nem tudtunk elérni aznap. Ismét jött az éjszaka, ami meglepetésünkre a frissítések ellenére eredménytelenül telt el. Nem tudjuk, hogy ennek mi volt az oka, hiszen mindent a már jól megszokott módon csináltunk. A lustaságot félretéve még világosodás előtt újracsaliztuk a felszereléseket, hogy kapásidőre minden a friss FermentX ízzel legyen tele a vízben. Ennek meg is lett az eredménye hajnalban, ami most már nekem kedvezett: eszméletlen erős, hibátlan ponttyal hozott össze a csatorna. A hal bölcsőbe helyezése után leírhatatlan érzés kavargott bennünk, ennyire szép halakkal nagyon ritkán találkozni.
Sajnos az egyre jobban lehűlő víz nem ajándékozott meg minket egyetlen amurral sem. Ez betudható a szokatlan időjárásnak és a meghízott víztömegnek is, de nem csüggedtünk egy pillanatig sem, mert tudtuk, hogy nagy halakat rejt a csatorna és amint visszaáll a normális medrébe és felmelegszik, akkor azonnal visszatérünk!
Erre a visszatérésre pár hetet kellett várnunk: a csapadékmentes időjárás és tartós kánikula jelzett számunkra, hogy ideje ismét próbálkozni az amurfogással. Munka után sietősen mentünk a partra, először a felszereléseket helyeztük el, és csak utána jött a táborépítés. Mondanom sem kell, gyorsan ránk sötétedett. Beszélgetésünk hamarosan alvásba torkollott, amit nagyon erős, húzós kapás szakított félbe. Megint felriadva futottunk a bothoz, aminek orsójáról vagy 20 méternyi zsinór hiányzott. Bevágás után láttuk a zsinóron, hogy rendesen összeszedte a vízi növényzetet, így nem volt érezhető a hal mérete. Fárasztás közben a hínár takarásában annyit azért láttunk, hogy amur van a horgon, de hogy mekkora, az még titok maradt. Telt az idő, de az amur csak jött-ment. Mondhatni, mint egy tehervonat, úgy ment a csatornába fel s alá, kereste az éles nádtorzsát, a szélébe próbált menekülni, de felszerelésünkön és tudásunkon nem tudott kifogni. Pár kitörés után kezdett fáradni és „futtában” szemügyre is tudtuk venni. Csak annyit tudtunk mondani, hogy „Ez nagy!”. Szákolás után döbbentünk csak igazán rá, hogy mekkora hallal is van dolgunk, bölcsőbe fektetésekor már látható volt, hogy zsákmányunk nem mindennapi, hihetetlen méretekkel rendelkezett. A gyors és pontos mérlegelés érdekében ideiglenesen a száknyelet hívtuk segítségnek, amivel könnyebb volt megemelni: a hal pontos tömege 22,5 kg volt. Ez egyben Haskó Tamás új egyéni amurrekordja, és a „Nagy pontyok nyomában” c. sorozatunk legnagyobb hala is, de ha ez még nem volna elég, mindez érintetlen vadvízből!!!
Ezen izgalmak után képtelenség volt elaludni, így operatőrünk készített egy gyönyörű éjszakai felvételt, ami dicséri keze munkáját és rátermettségét is!
A továbbiakban nem igazán voltak aktívak a halak, de ez betudható az amurfogásnak, amivel eléggé összezavartuk és közben végigvillogtuk a vizet. Egészen reggelig kellett várni a következő kapásra, amikor is az én jelzőm következett. A sikeres fárasztás végén egy újabb hibátlan pikkelyest tarthattam a kezemben, ez már súlyban is jobb volt.
Mindent feltéve egy lapra úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a Water Wolf víz alatti kameráját. Gyorsan felkötöttük, majd bejutattuk a szereléket a helyére. Olyan fontos és hasznos információkat kaptunk a kamera felvétele alapján, amit biztosan kamatoztatni fogunk következő visszatérésünk alkalmával is.
Az tette fel az i-re a pontot, amikor a kamerás szerelék gazdára talált. Ugyanolyan húzós kapás volt a kamerás boton is, mint a normál végszereléken, ám nagy örömünkre ez mindent rögzített. Fárasztás közben igazi ritka pillanatot élhettünk át, amikor szákolás előtt Tomi jelzője szó szerint a füle mellett adta tudtára, hogy az ő csaliját is megkívánta valaki. Kérdezgettük egymást fárasztás közben: „Itt dobogunk, itt csobogunk és mégis pont akkor van kapás?”… A szákolást nehezítette, hogy egy szákra két hal jutott, de megoldottuk: óvatos szákolást követően bölcsőbe is kerültek a halak. Később kezemben a túránk legnagyobb pontya, míg Tomiéban az előtte már fogott méretű hal pihent.
Essék szó az etetésről és a csalizásról is! Etetésre a meleg vizek ászát, a Haldorádó FermentX termékcsaládot, csalinak pedig a Fokhagymás SpéciCornt vittünk magunkkal, mert tudtuk, hogy egy természetes víz ebben az évszakban nem igényel más ízvilágot.
Etetni tejsavas kukoricát és vegyesen kukorica-búzát használtunk bojlival kiegészítve. Csalizni közös barátunktól, Judák Petitől kaptunk ötletet, aki ennyit mondott: „Gyerekek, próbáljátok ki! Nekem bejött!”. Hát, kipróbáltuk - és bejött. Ez nem más, mint FermentX etetőanyagba raktunk egy szem FermentX bojlit és mint egy szilvás gombócot, úgy elkészítettük, így a bojli magába szívja az etetőanyag ízét, aromáját, ezáltal még „agresszívebben” viselkedik a vízben. Fogóssága megkérdőjelezhetetlen, szemlátomást jobban adta a halat a „pácolt” golyó.
Amint tehetjük, visszatérünk erre a csodás helyre és megpróbálunk újra szákba terelni egy-két termetes amurt vagy pontyot, de persze a nagyjából…! Elvégre evés közben jön meg az étvágy :)!
Írta: Kerekes Ernő
Fotók, videó: Takács Péter
