A nyári hónapokban szívesen látogatunk Ernővel mi is olyan vizeket, ahol az aktív horgászat mellett lehetőség van némi pihenésre, kikapcsolódásra is, így esett a választásunk a Hejőkeresztúr közelében található Carp&Carp Horgásztanyára. Nagyon szimpatikus volt, egyáltalán nem tűnt túlhorgászott víznek, ezért már el is kezdtük szervezni a következő túránkat e gyönyörű bányatóra. Már a fotókon is jól látszódott, hogy egy nagyon szép és gondos kezek munkáját dicsérő helyről van szó, de amikor megérkeztünk, nem akartunk hinni a szemünknek! Itt bizony olyan érzése van az embernek, mintha egy négycsillagos hotelszobában lenne a vízparton.
A megérkezést követően a tógazdával közösen próbáltuk kiválasztani a megfelelő horgászhelyet a tíz úszóház közül, mely már első pillantásra sem tűnt egyszerű feladatnak. A változatos meder és a különböző adottsággal rendelkező helyek közül nehéz kiválasztani azt az egyet, ami pont ott és akkor működni is fog. Némi tanakodás után a kikötővel szinte szemben található szélső pálya mellett tettük le voksunkat.
A bepakolást követően nekiláttunk a helykeresésnek. A radar bekapcsolása után egymás után értek minket a meglepetések: a meder nagyon változatosnak és tagoltnak bizonyult, sok helyen vastag növényzet is nehezítette a feladatunkat, mely 0,5-1 m magasságig emelkedett ki. Végül is mindketten egy-egy bóját helyeztünk a sekélyebb, 3-4 méteres vízbe, a másik kettő pedig a 7 méternél is mélyebb részeken kapott helyet. Minden kiválasztott helyet egyből meg is alapoztunk főleg főtt tigrismogyoróval és kukoricával, illetve némi bojlival kiegészítve, melyből két merőben különböző ízvilággal készültünk, Ennek fő oka a kevés információ volt - mivel korábban még egyikünk sem horgászott itt, nem volt tapasztalatunk a vízről. A Black Squid bojli képviselte a halas vonalat, e mellé választottuk a naturálisabb ízvilággal rendelkező Wild Tiger bojlit. Bójázás után nagyon gyorsan visszahoztuk a beélesített szerelékeket, majd feszült figyelemmel vártuk, mikor törik meg a csend.
Idővel - ahogyan ültünk ott, a kényelmes helyünkön - arra lettünk figyelmesek, hogy egyre több pontyugrás csobban, amik szép lassan közeledtek felénk. A kapásjelzők azonban továbbra is némák maradtak. Már ránk telepedett az éj leple, mire a bal oldali botomon erős kapás jelentkezett, és már fáraszthattam is első leendő halunkat, mely a merítőbe kerülve egy hosszúkás és nagyon szép színezetű ponty formájában vált első tényleges fogásunkká. Ígéretes kezdetnek könyveltük el és már nagyon vártuk a folytatást. Néhány óra múlva Ernő szélső kapásjelzője élénkült meg. „Már a második kapás a sekélyebb helyekről, ez már kezd gyanússá válni!”, gondolkodtam magamban, miközben barátom a tükrösével küzdött. A hal szép lassan elkészült az erejével és sorsába beletörődve csúszott a merítőbe.
Sokáig ő sem raboskodott, néhány fotó után visszanyerte a szabadságát. Furcsa látvány visszaengedni egy ilyen jellegű bányatavon a pontyokat, ahol szinte függőlegesen indulnak el a mélységbe.
Az éjszaka hátralévő részében nem történt további esemény, békésen szundikálhattunk kényelmes helyünkön, míg meg nem pirkadt, ugyanis ekkor ismét kapásra kellett indulnom, amit egy percig sem bántam. Ismét a sekélyebb terület adta a halat, de ezen már meg sem lepődtünk.
Az eseményeket követően frissítettük a mélyebb vízen lévő szerelékeket is, melyek mindeddig érintetlenek maradtak. Nem szerettünk volna még változtatni, ki akartunk tartani az első elképzelésnél. A nappali órák halfogás szempontjából eseménytelenül teltek, de ezen nem is lepődtünk meg, hiszen a víz tisztasága és átlátszósága már-már hihetetlen méreteket öltött. Fantasztikus volt ebben a gyönyörű természetes közegben megfigyelni a halak viselkedését.
Az órák múltával egyre sötétebb felhők gyülekeztek felettünk, mire besötétedett, már csendesen esegetett. Természetesen mikor lenne kapásom, ha nem ilyenkor, de végre már a másik botomon, a mély oldalról. Miután felvettem a kontaktust a hallal, gyorsan csónakba is szálltunk, nehogy valamelyik rézsű kagylópadja elvágja a zsinóromat. Befelé menet nem is terheltem, éppen csak feszesen tartottam a zsinórt, hogy a kontaktus mindvégig meglegyen a hallal. Miután fölé értünk, elkezdtem erősebben terhelni a szereléket, szerettem volna mihamarabb megszákolni, mivel egyre erősebben esett az eső. Mire felért a felszínre, szinte teljesen el is készült az erejével. Amikorra visszaértünk a partra, már javában esett, és még vissza is kellett vinnem a szereléket a hal visszaengedését követően.
Mire végeztem a teendőimmel, már nagyon vártam, hogy végre ismét száraz helyen tartózkodhassak. Ezután már nem zavarta meg senki és semmi az éjszaka nyugalmát, amelyet nem is annyira bántunk az intenzív esőzés miatt.
Érdemes megemlíteni a szereléket is, melyet itt alkalmaztunk. Ezt próbáltuk úgy összeállítani, hogy a helyi szabályzattal teljes mértékben harmonizáljon, ezért csupán egy PB Products Hit & Run ólomkapcsot húztunk az előtétzsinórunkra, ami egy gyorskapocsban végződött. Utóbbiba került a kb. 25 centiméteres előke, melyre szakáll nélküli horgot kötöttem. Ezenkívül még a botjainkban változtattunk, most egy nagyon kedvező árfekvésű, háromméteres botot választottunk a Nevistől, mely Trinity névre hallgat. Nagyon kellemes meglepetés volt, jól viselte a fárasztásokat és a csónakban is sokkal könnyebb vele boldogulni, mint hosszabb társaival.
A reggeli órákban Ernőnek is sikerült egy szép nyurgát kifárasztania a mélyből. Ekkor még örültünk a jó időnek, de sajnos a távolból ismét sötét felhők közeledtek, mutatván, hogy bizony itt lehet még eső bőségesen. Déltájt terveztük a pakolást, de a betörő erős front miatt nagyon reménykedtünk még, hogy sikerül egy-két fogást begyűjtenünk. Szép lassan kezdtünk el csomagolni, természetesen a botok még a helyükön, ők lehetnek a legutolsók ilyenkor, melyet összepakolunk.
Aztán végre felsikított a jelzőm, és boldogan állítottam meg a menekülő halat. Úgy döntöttem, nem megyek be érte csónakkal, inkább megpróbálom magamhoz húzni őkelmét. Szép lassan el is indult, viszont ahogyan közeledett, Ernő jelzője is megszólalt. „Te vagy benne?”, kérdezte tőlem, de az én halam nagyon messze volt tőle. Ernő ezt gyorsan le is reagálta, így a végén párosan fáraszthattunk. Próbáltam minél gyorsabban szákba terelni a halat, hogy segíthessek társamnak, de nem könnyen adta meg magát, mindvégig éreztem, hogy egy szebb hallal van dolgom. Amint sikerült megszákolni, egyből mentem Ernőhöz, hogy az ő hala is mihamarabb a társa mellé feküdhessen a matracon. Készítettünk pár közös képet, majd mindkettőjüket útjukra engedtük, mi pedig befejeztük a maradék összepakolást és kicsit szomorkodva hagytuk el a szállásként szolgáló úszóházat.
Összességében mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kis gyöngyszemet, aki szeretné összekötni a pihenést, kikapcsolódást a horgászattal, itt erre bőven van lehetőség.
Írta: Haskó Tamás
Fotó, videó: Takács Péter
