Azon pontyhorgászok, akik rendszeresen járnak horgásztúrákra, pontosan tudják, hogy az egyik legnagyobb kihívás az aktuális helyzethez és időjárási viszontagságokhoz való alkalmazkodás. A frontos, állandóan változó napokon nem könnyű eredményt produkálni a nagyponty-horgászatban, de ha figyelmesek vagyunk és nyitottak a változtatásra, egészen különleges élményekben lehet részünk!
Egy ilyen változatos túrában volt részünk Kerekes Ernővel a közelmúltban, amikor Palotásra látogattunk el egy háromnapos túrára. Ennek a gyönyörű víztározónak külön előnyei közé sorolnám, hogy nem kell helyet foglalni hónapokkal előre, hanem érkezési sorrendben lehet azokat elfoglalni, így talán picit könnyebb alkalmazkodni az aktuális helyzethez.
Hová is üljünk?
Megérkezésünkkor még kellemes napsütéses idő fogadott, így logikus lett volna a tó vége felé található sekélyebb pályák egyike, de az előrejelzésben már mutatkoztak a változás jelei. A gát környéki mély víz szintén dupla vagy semmi pálya, ha nem fúj ránk a szél, jó eséllyel kapásig is nehéz lesz eljutni… Maradtunk az arany középútnál, a tó középső részén, ahol olyan 2,6-2,8 méter között volt a vízmélység. Ez tűnt a legszimpatikusabbnak, itt állítottuk fel táborunkat is.
A taktika
Mivel még egyikünk sem horgászott ezen a völgyzárógátas víztározón, nagyon sok kérdőjel volt bennünk, de gondoltuk, megpróbálunk egy különleges technikát. Palotáson számtalan hatalmas harcsa él, amelyek előszeretettel látogatják a bojlis etetéseket is, és arra gondoltunk, hogy megpróbálunk célirányosan horgászni ezekre a halakra 1-1 bottal a bojlis felszerelések mellett, hátha szerencsénk lesz, és sikeredül összeakasztani a bajszunkat egy csúcsragadozóval. A másik két szerelékkel a pontyokat vettük célba. Bevallom, kicsit furcsa volt így horgászni, de kíváncsian vártuk, mennyire fér meg a kért módszer egymás mellett. A harcsás etetésnek kerestünk egy keményebb aljzatot, hogy a súlyos halibut pelletek ne süllyedjenek az iszapba (ezzel próbáltuk meg őket helyünkre csalni és ott tartani). Ezt a helyet is egy dőlőbójával jelöltük meg és annak két oldalára szórtuk a csalogatóanyagot, majd ezeken elhelyeztük a végszerelékeket.
A bóják helye
A pontyos oldalon kicsit többet vacilláltunk, hol is jelöljük ki a célterületet. Van, aki a keményebb aljzathoz ragaszkodik és van, aki az iszapos helyeken is szívesen horgászik… Mi is inkább ez utóbbira szavazunk, no de itt nem a büdös, rothadó, fél méteres iszapot kell érteni, hanem a maximum húsz centi vastag, nem büdös iszapot szoktuk keresni és meghorgászni. Ebben a pontyok is gyakran, előszeretettel keresgélnek természetes táplálék után. Alapozásnak nem szántunk sokat, néhány marék főzött Fekete Tintahal bojlit és főtt tigrismogyorót szórtunk és ezt frissítettük minden behúzást követően. Ami a végszereléket és a csalizást illeti, többféle verzióval is próbálkoztunk a túra folyamán, mire végre megtaláltuk a legjobbnak vélt megoldásokat. A probléma ott kezdődött, hogy a normál méretű, nagy kontrasztú (két ellentétes ízű) csalikombinációkra rendre érkeztek a kapások, de az így fogott halak között sok volt a kisebb egyed. Palotás egy egyesületi víz, melyet rendszeresen telepítenek 2-3 kilogrammos pontyokkal, amik nagyra értékelik a terülj-terülj asztalkát, még ha nem is nekik szántuk azt. Viszont ha megnöveltük a csali méretét dupla 24 mm-re, az érintetlen maradt. Így maradt a normál méretű kombináció, aminek az alapja egy Fekete Tintahal bevonatos bojli volt, amelyet én egy ananászos pop-up bojlival faragtam össze, Ernő pedig egy Kék Fúzióval próbálta vonzóvá tenni German Rig végszereléken felkínálva, kicsit távolabb elengedve a horogtól. Ezzel már nem volt zavaró a kisebb pontyok érdeklődése, a csalit valószínűleg így is megpróbálták felszívni, viszont a távolabb engedett horog miatt az önakasztás nem tudott megtörténni, így megvárta a nagyobb egyedeket, amik viszont gond nélkül szippantották mélyebbre a csalit.
Az első kapás!
A szerelékek elhelyezését követően talán 2-3 óra telt el az első kapásig, amikor egy szép, tíz kg feletti tövessel küzdhettem meg. A hosszú nádnyiladékok miatt érdemes melles csizmát húzni és elé menni néhány métert, így biztonságosan fáraszthatóak ki a testesebb pontyok is, és a sekély vízben sem okozunk felesleges sérüléseket a testükön. Örültem a gyors fogásnak, jó kezdet, nagyon bizakodó voltam a folytatással kapcsolatban, de sajnos nem úgy alakult, ahogyan mi is szerettük volna. Igaz, Ernő fogott még egy nagyon szép tövest estefelé, ami közel volt a húszas álomhatárhoz. Gyönyörű színekben pompázott az öreg bajszos, melyet néhány fotót követően útjára is engedtünk. Az éjszakában nagyon bíztam, de meglepő módon egy-két kisebb amur kivételével teljesen nyugodtan telt. Csak az időjárás viccelődött velünk, az éjjel folyamán megérkezett az eső és a déli szél, ami nem igazán kedvezett a mi horgászatunknak. Bár reggelre kicsit kisütött a nap, ami egy újabb tíz kg feletti fogáshoz segített hozzá. Érdekes, hogy a nagyobb példányok is szívesebben táplálkoztak a nappali órákban, éjszaka gyakorlatilag egy darabosabb hal sem érkezett.
A halibut pelletes etetés is néma volt, de azért reggel kicsit megszórtuk, illetve a csalikat is frissítettük, hátha a harcsák is bátorkodnak a nappali órákban táplálkozni, ha már az éjjel folyamán nem akartak. Dél körül a pontyos botom jelzője csippant párat, majd szép lassan leesett a swingerem. Gondoltam, egy dévérkeszeg birkózik a csalival, de nem ez történt. A parthoz közelebb érő halról kiderült, hogy egy szép amur küzd a horgomon, amelyet egyáltalán nem bántam. Szeretek horgászni ezekre a torpedókra, fárasztásuk mindig rengeteg izgalmat tartogat. A nap végéig még néhány testvére követte, de a nagyobb pontyok egyáltalán nem voltak aktívak. Sokat hezitáltunk a ráetetés mennyiségén, illetve azon, hogy egyáltalán legyen-e? De bíztunk a változásban, ezért néhány marék Fekete Tintahal főzött bojlival megszórtuk a területet két zápor között és friss csalikkal futottunk neki az éjszakának.
A kisebb záporokat estére egy komolyabb vihar váltotta, de valahogy még ez sem tudta fokozni a pontyok táplálkozási kedvét. Az éjjel folyamán is csak a kisebb amurok mutattak érdeklődést. Reggelre ismét kitisztult az égbolt, így reményekkel teli vágtunk neki, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy testesebb pontyok ebben a sűrűn váltakozó időjárásban kizárólag nappal voltak hajlandóak táplálkozni. Így történt ez most is, déltájt egy erőteljes, húzós kapással érkezett következő vendégem. Már a kapásból is jól látszódott, hogy nem amur lesz. Boldogan vettem fel vele a kontaktust, a tettes erősen oldalazott, ezért a csónakos fárasztás mellett döntöttem. Hihetetlen, milyen erőben vannak az itt élő halak, az utolsó pillanatig nem tudtam felhúzni, nagyon nehezen mutatta csak meg magát. Nagyjából tizenöt perc múlva egy egészséges, tizenöt kg körüli tőponty csúszott át a merítő keretén.
A harcsás felszereléseken nem érkezett érdeklődő, de ezen egyáltalán nem lepődtünk meg, több pontyot is fogtunk közvetlenül ezen etetés környékéről, ebből következtettünk arra, hogy nem tartózkodott harcsa ott. Mindenesetre legközelebb is rá fogunk próbálni, mert a két módszer egyáltalán nem zavarja egymást.
Délutánig már csak néhány kisebb példány érkezett, és sajnos eljött az a része a túrának, amit a legkevésbé kedvelek, az összepakolás. Alapból nem esik jól otthagyni egy horgászatot, főleg akkor, mikor már megvan a kiforrt technika, de erre még ráfejeltek az égiek is. Pakolás közben kaptunk egy olyan felhőszakadást, hogy ami felszerelésünk eddig megúszta volna a csapadékot, most még az is ronggyá ázott… Kicsit csapzottan és fáradtan, mégis elégedetten indultunk neki a hazavezető útnak! Úgy éreztük, sikerült kihozni a maximumot az adott helyzetből és egy olyan nehéz szituációt megoldani, amiből könnyedén lehetett volna akár betli is.
Írta: Haskó Tamás
Fotók, videó: Takács Péter
