Kora tavaszi összefoglaló 3. rész – Horgok keszegezéshez és pontyozáshoz

Kora tavaszi összefoglaló 3. rész – Horgok keszegezéshez és pontyozáshoz

Egy horgászat sikeressége sokszor az apró részletekben rejlik. A megfelelő etetőkosár, a horogelőke típusa, hossza és vastagsága vagy éppen a horog mérete is meghatározó lehet. Az utóbbi időben kaptam néhány kérdést az általam használt horgokkal kapcsolatban. Mindig is szívesen segítettem horgásztársaimnak, úgy gondolom, hogy érdemes megosztani másokkal a jól bevált ötleteket, praktikákat és a tapasztalatokat, ezért a mostani írásomban elsősorban olyan horgokat fogok nektek bemutatni, amiket szívesen használok a finomszerelékes horgászatokhoz.

A legtöbb ember számára a horgászat nem csak pusztán hobbi, hanem egyfajta életérzés. A vízparton lenni fantasztikus dolog, a természet közelsége, na meg persze a görbülő spicc sokszor feledteti velünk, horgászokkal a hétköznapok nehézségeit. Ha szép halakkal zárjuk a pecát, az már csak hab a tortán! A sikerért azonban meg kell dolgozni, főleg a kapástalan időszakban.

Egyetlen szóval tudnám jellemezni ezt a képet: nyugalom
A Zala folyón is legtöbbször nyugodt horgászatokban van részem, bár néha az evezősök elzavarják a halakat
Egy vadízen nem ritka, hogy hosszú órákig nincs kapás. A természet szépsége azonban mindenért kárpótol!
Régóta szerettem volna egy ilyen képet készíteni. Természetesen a Zala folyón tudtam ezt megvalósítani
Sorakozó!

A végszerelék egyik meghatározó eleme a horog. Sokszor nehézséget okoz a megfelelő típus kiválasztása, hiszen annyi horog van a boltok polcain, mint a Zala folyóban a kecskerák! Az általam használt típusokat három részre szoktam osztani: horgok spiccbotozáshoz, keszegezéshez és pontyozáshoz. Kezdjük tehát azokkal, amiket a spiccbotos szerelékekhez használok!

Elsőként itt van a Gamakatsu Maggot Pro. A 12-es méret vált be legjobban
A füles horgokat azért könnyebb megkötni. Ez a típus is ideális a spiccbotozáshoz

A keszeges horgászat alapvető feltétele a kisméretű, könnyű, vékony húsú és rendkívül hegyes horog. Az sem hátrány, ha egy kicsit hosszabb a horog szára és kíméletesen fel lehet rá fűzni az élő csalit, ami a legtöbb esetben giliszta, csonti, pinki vagy szúnyoglárva, illetve ezek kombinációja.

A Gamakatsu LS-1310N és a Kamasan B512 is kiváló keszegező horog

Az LS-1310N egy univerzális típus, a B512 pedig akkor működhet igazán, ha a csali giliszta, pinki vagy esetleg szúnyoglárva. Piros színű csalikhoz értelemszerűen egy piros horog lehet a tökéletes választás, különösen akkor, ha finnyásan táplálkoznak a keszegek. A Gamakatsu A1 TEAM FEEDER szériából a Pellet Carp változat is bevált a keszegezéshez. Ez elsősorban pontyos horog, de nagyon könnyű és a formájának köszönhetően kiválóan akad. A szebb keszegek szívesen veszik fel a csemegekukoricát is, érdemes tehát ezzel is próbálkozni, ha az élő csalira csak a kisebb példányok kapnak.

A 1310N előkötött változatban is kapható
Mivel legtöbbször a Zala folyón szoktam üldözőbe venni a keszegeket, mindig többféle etetőkosár közül választom ki azt, ami az adott körülményekhez a legjobban megfelel
Egy egyszerű szereléket használok a keszegezéshez. A karabineres forgó lehetővé teszi a kosár gyors cseréjét

A keszegező horgokat szinte minden esetben monofil zsinórral kötöm. Ehhez legtöbbször a TRABUCCO T-Force Competition Pro damilt használom. A pontyozó horgok kötésénél a vékony fonott zsinórt részesítem előnyben, de ha nagyon szükséges, monofilre váltok.

A Haldorádó Braxx Pro, valamint a hasonlóan jó minőségű fonott zsinórok kiválóak a horogelőkék készítéséhez
A jobb horgászboltokban akár méterre is vásárolható vékony fonott zsinór
Nyugodt szívvel ajánlom a By Döme TEAM FEEDER Fonott zsinór vágó ollót! Bőven tudja azt, amit a hasonló termékek, de sokkal kedvezőbb az ára
Ilyen szépen vágja el még a legvékonyabb fonott zsinórt is!

A csalitüske mára már fogalommá vált a horgászok körében. Én is előszeretettel alkalmazom ezt a remek aprócikket. A „fine” változatokat nem szoktam használni, de a hagyományosból mind a három méretet be szoktam szerezni.

Évek óta így szoktam elkészíteni az előkét. Fontos, hogy a csomómentes kötés alsó része a horog hegyével essen egy vonalba. A csalitüske horogtól való távolsága ideális lehet úgy, ahogy a képen látható
Vannak olyan helyzetek, amikor a hosszabb hajszálelőke válik be. Ezzel a megoldással akár a nagyobb halakat is lehet szelektálni

A horgászat rohamosan fejlődik. Egy egész nap is kevés lenne ahhoz, hogy egy jobban felszerelt horgászboltban minden horgot alaposan megnézzünk. A következőkben a számomra legjobban bevált pontyozó horgokról lesz szó. Van köztük olyan típus is, amit legalább öt éve használok.

Ez a két horog a kedvencem. A Korum Specimen egy mikroszakállas, a GURU QM1-es pedig egy szakáll nélküli változat. Leggyakrabban a 10-es méreteket használom, főleg gumikukoricához
A Korum Power egy kerek öblű típus
A kisebb csalikhoz a 12-es méretű GURU horog lehet az egyik legjobb választás
Gyakran használom a nagyobb csalikhoz a Hayabusa H.BIL288 BN típusjelzésű horgot, szintén 10-es méretben
A nagyobb csalikhoz jól bevált még a Korum Specimen 8-as és 6-os méretben is
A FOX Arma Point SSBP is egy kiváló pontyozó horog, hasonló paraméterekkel rendelkezik, mint a Korum Specimen széria
Íme, néhány speciális kialakítású Gamakatsu horog, amit régebben használtam. Kitűnőek a Gardner és az Owner horgok is egyébként
A Gamakatsu LS-3310F elég népszerű. Akkor szoktam alkalmazni, amikor egyszerűen csak a horogra tűzöm a csalit. Ez az egyetlen lapkás horog, amit pontyozáshoz használok

Mivel nem vagyok bojlis horgász, nem szoktam nagy horgokat használni. A kisebb méretűeket részesítem előnyben, hiszen kedvenc csalijaim mérete is viszonylag kicsi. Az egyik legnagyobb horog, amit évek óta használok, az a fentebb bemutatott 6-os Korum Specimen, és ezt is csak akkor alkalmazom, amikor csalikombinációkat kínálok fel. Kifejezetten szeretem a GURU QM1-es horgot. Sokan attól félnek, hogy fárasztás közben kiakad a hal szájából a szakáll nélküli horog. Ha a horog jó helyre akad, és ha a fárasztás során mindvégig feszes a zsinór, akkor ez nem következhet be! Többször is fogtam már 5 kg feletti pontyot ezzel a típussal, és előfordult, hogy jobban akadt, mint a szakállas változatok. A mikroszakállas Korum Specimen is kiválóan akad, régóta használom nagy megelégedéssel. E két horogra egyaránt jellemző, hogy nem hagy nagy sebet a hal száján. Csodákra persze a legdrágább pontyozó horog sem képes, egy jó minőségű és megbízható típus viszont ritkán hagyja cserben a horgászt, akkor sem hajlik ki, ha esetleg egy szebb példányt kell kifárasztani. Érdemes tehát jól átgondolni, hogy milyen horgoknak szavazunk bizalmat!

A következő részben ez a kis „akvárium” lesz majd a középpontban

Írta és fényképezte: Járfás Dávid

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.