Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
Jellemzői: fekete színű, visszahajlított hegyű, füles horog. A kedvelt "önbevágó" horogtípusok között, a létező legerősebb. A biztos akadás érdekében ne a horogra tűzzük a csalit, hanem az öblébe kössük. A kisebb méretek a nagytestű dévérkeszegek, kárászok és compók, míg a nagyobbak, az amurok és pontyok biztos fegyverei. Segítségével nagyobb méretű csalik is nagy biztonsággal felkínálhatók, ezáltal biztosítva a szelektív horgászatot, miközben az akadás garantált!
Javasolt csalik: fűzér, amely a horog méretétől függően 1-2-3 szem kukorica, tigrismogyoró vagy pellet legyen
Kiszemelt halak: nagytestű dévérkeszegek, kárászok, compók, amurok és pontyok
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Jellemzői: fekete színű, visszahajlított hegyű, füles horog. A kedvelt "önbevágó" horogtípusok között, a létező legerősebb. A biztos akadás érdekében ne a horogra tűzzük a csalit, hanem az öblébe kössük. A kisebb méretek a nagytestű dévérkeszegek, kárászok és compók, míg a nagyobbak, az amurok és pontyok biztos fegyverei. Segítségével nagyobb méretű csalik is nagy biztonsággal felkínálhatók, ezáltal biztosítva a szelektív horgászatot, miközben az akadás garantált!
Javasolt csalik: fűzér, amely a horog méretétől függően 1-2-3 szem kukorica, tigrismogyoró vagy pellet legyen
Kiszemelt halak: nagytestű dévérkeszegek, kárászok, compók, amurok és pontyok
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.