Olvasgatva számtalan beszámolót, tízből öt biztosan úgy kezdődik, hogy „megcsörrent a telefonom…”! Én is mindig várom, hogy hátha egy horgászatra invitáló telefont kapok, de ez eddig nem történt meg velem. Nekem most egy különleges meghívás jutott. Egyik nap egy kedves barátom keresett meg a jelenlegi legnagyobb közösségi oldalon azzal az ötlettel, hogy menjünk horgászni a Keleti-főcsatornára, de nem egy, hanem három napra. Kicsit meglepődtem, de szabad egy ilyet visszautasítani? NEM TUDTAM NEMET MONDANI! Hogy mi történt a hétköznapinak még véletlenül sem nevezhető három nap alatt? Ha velem tartotok e rövid beszámoló erejéig, mindent megtudtok!
Természetesen alapozás nélkül nem mertünk belevágni, így két nappal a horgászat előtt két helyre etettünk be. Mivel nem tudtuk, hogy melyik ízesítés fog bejönni a halaknak, a két helyet két különböző aromájú etetőanyaggal szórtuk meg. Az egyik helyre erjesztett kukoricát, búzát szórtunk be, ami különleges, egyéni recept alapján készült és sok szép pontyot, illetve amurt köszönhettünk már neki. A másik helyre édeskés etetőanyag került, mégpedig a Haldorádó Mézes Pálinka, Ponty Piros és a Nagy Ponty keveréke, amit szintén sokszor sikeresen használtam, de vadvízen még soha nem próbáltam, ezért épp itt volt az ideje!
Április 11-én, egy hétfői napon indultunk ki a korai órákban. Autó hiányában egy motorral és egy kerékpárral vágtunk neki az útnak rengeteg csomaggal, elvégre 3 napra mentünk! Az út így sem tartott tovább 35-40 percnél. Igaz, nagy szerencsénk volt, mert földúton mentünk végig, és nem volt az utóbbi két hétben kiadósabb eső.
Amikor kiértünk, éppen hogy csak letettük a járműveinket, egyből szaladtunk a vízhez, pedig nem beszéltünk össze. Erre vártunk már nagyon régen: a szabadság érzését, friss levegőt, a csendet - amit általában csak a madarak éneke tört meg, de az zene volt füleinknek.
A kiválasztott terület meghorgászása nem volt egyszerű. Itt nem az volt a kérdés, hogy hol van az akadó, hanem, hogy hol nincs?
Az etetőanyag a két nappal ezelőtti alapozó etetéssel megegyező volt. Nemcsak az etetőanyag ízesítésében voltak eltérések, hanem a módszerekben is. Kedves barátom, Laci a hagyományos fenekezést választotta, míg én a feederezés mellett tettem le a voksomat. Barátomnak könnyebb dolga volt, mert a botokat mindig ugyanúgy kellett állítania.
Nappal általában mindig fújt a szél, ezért vízszintesen állítottam a bottartó állványt, hogy zsinór nagy része a vízben legyen, míg késő este már szélcsend volt és emiatt az égbenéző spicceknek tulajdonítottam a főszerepet, főleg úgy, hogy ebben a napszakban a víz folyása is gyorsabb lett.
A felszerelésünkről néhány szót: kedves barátom két darab 3 méteres Nevis bottal horgászott, amire két Kamasaki 50-es méretű nyeletőfékes orsót rakott. Főzsinórja 28-as Spro Carp Maxx volt, előkének pedig 18-as Climax Superbraid zsinórt választott. Szereléke egyszerű kéthorgos volt, ami egy stop-T távtartóval kezdődött, felül ezen ütközött a 35 grammos bordás távdobó etetőkosár. Alulról egy gumigyöngy ütköztette meg az etetőkosarat, amit egy forgó követett, ebbe jött a második előke. Horognak a Gamakatsu 2260B horgot választotta 6-os méretben.
Nekem két 3,60 m-es Mitchell M/H feederem volt, amikre két kedvenc orsóm, a Spro Aeronium Special feeder 555 és a Nevis Feeder Master 5000 kerültek. Gondolom, sokan nagyolják ezeket az orsókat a botokra, de szeretem a nagy orsókat és tudom, hogy megbízható fékrendszerrel rendelkeznek. Mellesleg, nem néztek ki otrombán! Főzsinórom egyik esetben 25-ös Spro Carp Feeder volt, míg a másik orsóra 22-es Nevis Navy Feedert csévéltem. Szerelékem a legegyszerűbb, bordás etetőkosárral ellátott egy horgos összetétel volt. Előkém 12-es fonott zsinór volt, amire Gamakatsu G-Carp Method Hook 6-os méretét horgot kötöttem.
A csali kiválasztása nem könnyű dolog ezen a vízterületen, mert a csalik többségére törpeharcsa érkezik, aminek a horgász annyira nem örül pontyozás közben. Próbáltunk olyan csalikat felhelyezni, amikkel elkerüljük a „törpehadat”. Mivel büdös-édes „párharcot” folytattunk, ezért a csalikat is úgy rendeztük. Barátom legtöbbet a Haldorádó Kukorica Tuning Vad Ponty, illetve a Kék Villám fantázianévre hallgató csalikat használta, esetenként még a horogra került pár szem csonti is, illetve a csalit Tenger Kincse folyékony dipbe mártotta a hatékonyság fokozása érdekében.
Én a Mézes Pálinkás és a Vörös Démon kukoricát használtam, amiket előszeretettel mártogattam folyékony Vörös Démon dipbe és Mézes Pálinkás pordipbe.
Legelőször egy csonticsokrot kínáltunk fel mindketten, majd vártuk a kapást, ami nem sokat váratott magára. Barátomnak volt heves kapása, és a bevágás után kis idővel hamar parton volt az „áldozat”, egy törpeharcsa. A csontit feltolta az előkére, a horgot meg szinte a farokúszóig benyelte, pedig nagyon pici törpeharcsa volt az első. Azért mondom, hogy első, mert sejtettem, hogy nem ez lesz az egyetlen. Már itt meg kellett szabadulni egy horogtól, mert úgy láttuk jobbnak, ha nem sértjük meg a halat, mert nagy valószínűséggel nem élte volna túl a horogszabadítást. Kis idővel ezután jött a következő, ami nálam jelentkezett ugyancsak csonticsokorra. Ez egy picivel méretesebb volt.
Gyorsan tudatosult bennünk, hogy a csonti nem lesz nyerő csali, legalábbis ebben a formában nem. Kukoricát tettünk a horgokra, dipeltünk szorgalmasan és vártunk. Nagyon telt az idő, körülbelül másfél-két óra telt el komolyabb kapás nélkül. Közben próbálkoztunk több variációval is. Érdekes volt, hogy amikor egy-két szem erjesztett kukorica került a horogra, a törpeharcsa azt is be tudta kapni. Gyűltek a harcsák, gyűltek szépen, de pontyokat nem láttunk, és egyre csalódottabbak lettünk. Mivel a meder alja iszapos, az egyik botunkon mindkettőnknek meg volt lebegtetve a csalija, hogy a ponty biztosan rátaláljon, de semmi sem akart összejönni. Folyamatosan tanácskoztunk, hogy mit kellene próbálni, mi lehetne a nyerő csali, de másrészt türelmetlenkedni sem akartunk. Beszélgetés közben egyszer csak az egyik spicc erőteljesen elkezdett görbülni, és a kiengedett fék azonnal adagolta a zsinórt. Bevágtam, mire barátom gúnyos kérdése az volt: „Óriástörpe?”. Egy ideig nem éreztem semmit, mert a hal felém úszott, majd amikor irányt változtatott, azonnal szóltam Lacinak, hogy készítse a szákot. Nem kellett sokat harcolni, bár könnyen sem adta magát, de sikerült megszákolni. Örömünk hatalmas volt! MEGVAN AZ ELSŐ PONTY!!!
Az első jelentkező két darab Mézes Pálinkás kukoricára jött, ami mellé még 5-6 db csonti is felkerült, mindezt Mézes Pálinkás Pordipbe mártottam bele.
Mérleg sajnos nem volt nálunk, de 1,5-2 kiló közé tudom tenni a súlyát. 32 cm-nél - ami itt a legkisebb kifogható méret - nagyobb volt, de egy gyors fotó, szájfertőtlenítés, és a testén lévő seb lefertőtlenítése után visszakerült éltető elemébe.
Az első ponty után már más volt a hangulat, bizakodva vártuk a következő jelentkezőt. Időközben néha-néha visszaálltunk a csonticsokorra, bízva abban, hogy a ponty előszeretettel fogyasztja tavasszal az élő csalit, de nem volt nyerő, legalábbis a pontyok körében nem. Gilisztával nem mertünk próbálkozni, mert törpék sokasága árasztott volna el minket. Lassan besötétedett. Kíváncsiak voltunk, hogy mi lesz így, a sötétben? Két óra múlva erre is választ kaptunk… semmi! Egy kapásunk sem volt, még a törpék is megálltak. És ami még ennél is furcsább, csend honolt a vízen… egy rablást sem hallottunk, amiből máskor millió van. Sejtettük, hogy nem fog a mai nap folyamán több babér teremni, ezért álomra hajtottuk a fejünket és reméltük, hogy a következő nap tartogat még meglepetéseket…
Tartogatott is, de a reggel nem volt kellemes. Korán keltünk, bíztunk benne, hogy sikerül egy-két halat a korai órákban horogra csalni, de az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe. Egész éjszaka esett az eső, és kora reggel még a szél is fújt, bár az a kisebbik problémát jelentette.
Ez nem szegte kedvünket, mert a tegnapi ponty öröme még mindig bennünk volt, de úgy érzem, ez sokáig így is marad. Az etetőanyagot kicsit átkevertük, kevés vizet adtunk hozzá, áttörtük, a horgokat felcsaliztuk, a végszerelék pedig indulhatott is a helyére. Nagyon nagy csend volt, amit élveztünk, hiszen ezért jöttünk, pihenni, no meg pontyot fogni! Kapások hiányában egy ember is elég volt a három bot figyeléséhez, így én egy kicsit arrébb elkezdem pergetni, hátha sikeres leszek. Nagy reményeket nem fűzhettem ehhez a módszerhez, mert egyáltalán nem hallottunk rablásokat tegnap este óta.
Próbálkoztam kanállal, támolygó villantóval, körforgóval, egy-, két- és háromrészes wobblerrel is, de nem jártam sikerrel. Nagy dolgokat fogtam, de azok nem halak voltak, hanem vízinövények. Rengeteg az akadó a víz alatt.
Mivel kezdett kisütni a nap, felhagytam a pergetéssel abban a reményben, hogy most majd megindulnak a kapások. Visszatértem a kétbotos feederezéshez. Próbáltuk a csali méretét növelni, a hajszálelőkére 3-4 db kukoricát fűztünk fel, de szimplán a horogra sem került fel kevesebb, mégis volt olyan, hogy törpeharcsa érkezett. Érdekes módon csak a házilag készített erjesztett kukoricát vették fel, de azt minden méretben!
9 óra felé lecsendesült minden, majd egyszer barátomnak a kapásjelzője koppant a boton és az orsóról hihetetlen sebességgel szaladt lefelé a zsinór a bekapcsolt nyeletőfék miatt. Bevágott, és már a bot ívén látszott, hogy igen, megvan! A hal a meder közepénél meg is mutatta magát. Egy gyönyörű tőponty! Már csak abban bíztunk, hogy a horog jól akadt, és hogy partra tudjuk segíteni. SIKERÜLT! Megszákoltam, és boldogan gyönyörködtünk benne. Előző nap fogott fajtársához hasonló súllyal rendelkezett.
Mint már mondtam, néha-néha próbálkoztunk csonticsokrokkal, amire eddig csak törpeharcsa érkezett, de ez a potyka végre megkívánta a sok csontit tenger kincse dipbe mártva. Úgy érzem, megérte próbálkozni.
Rövid fotózás, szájfertőtlenítés, és ő is mehetett vissza a társaihoz, elvégre kivételt nem teszünk! Megígértettük vele, hogy ha nagyobb lesz, akkor se felejtsen el minket! 10 óra körül megindult az élet a vízben. Nagyon sokszor láttuk, hogy fürdik a ponty. Ennek nem örültünk annyira, mert - ahogy az idősebbek mondanák - „Amelyik ponty fürdik, az nem eszik!” Ez így is volt sajnos. De vártunk tovább. Nagy beszélgetésben voltunk éppen, amikor valami kúszott az etetőanyagom felé. „Nehogy már!”, kiáltottam fel, és gyorsan elzavartam a kis betolakodót, ami egy kisebb sikló volt.
Öröm volt nézni, ahogy egy-egy helyen felugrottak a halak, de közben fájt a szívünk, hogy miért nem a horgunkon csapkodnak. Megpróbáltuk úszós készséggel is kapásra bírni őket, de nem sikerült. A ponty után újabb hosszú ideig csend volt, de ez még csak a kisebbik gond lett volna. Valahogy úgy éreztük, hogy az égiek nincsenek velünk. Borzasztó nagy szél volt, és az eső is csapkodott. Kapásunk nem volt, pedig már mindent kipróbáltunk.
Még reggel érkezett a vízpartra egy másik fiatalember. Gondoltam, megyek, megkérdezem, mit fogott. Sajnálattal közölte, hogy csak törpét sikerült fognia, de abból nem keveset. Ismerős szituáció volt. Viszont arra senki nem tud magyarázatot adni, hogy szó szerint az egyik pillanatról a másikra miért „termett” ennyi törpeharcsa ebben a vízben. Visszafelé ballagtam a mi helyünkhöz, gondolkodva ezen a dolgon és a csalikon, hogy mit kellene még bevetni? Körülbelül 20 méterre járhattam a helyünktől, amikor hallottam, hogy horgásztársam elképesztő hangon kiabál, hogy: „HOZD A SZÁKOT!!!” Hirtelen nem tudtam, hogy hülyéskedik, vagy komolyan mondja, de inkább futottam. Nagy szerencse volt, hogy komolyan vettem. Rohantam le a vízhez szákkal a kezemben, ám még nem tudtam szákolni. A hal nem adta magát könnyen, mert még a bevágás előtt beúszott egy akadóba. Ott álltam, figyeltem, hogy küzdenek a felek, de közben Lacinak is kapása volt, amit szintén ő vett észre, mert én a vizet kémleltem, hogy hol fog feltűnni a hal. Gyorsan a kezembe adta a botot, ő meg szaladt a sajátjához bevágni. Mint utóbb kiderült nem kellett volna sietnie, mert egy újabb törpeharcsa volt, ami szintén „farokúszóig” nyelte a horgot. Közben nekem sikerült kivezetnem az akadóból a pontyot, ami már kellőképpen elfáradt, így nem volt nehéz kivezetni a partközelbe, ahol a társam megszákolta. Ez a ponty is egy töves volt, 2 kg körüli.
Természetesen őt is visszaengedtük a vízbe, megadva neki az esélyt, hogy nagyra nőjön, és egy hasonló horgász horgára akadjon, amire - valljuk be! - nem sok esély van… Ez a ponty a hajszálelőkére fűzött és epres dipbe mártott négy szem Vörös Démon kukoricát kívánta meg.
Nagyon gyorsan telt az idő, hamar ránk sötétedett. Nem is folytattuk tovább a horgászatot, mert a szél megint feltámadt, az ég villámokat szórt, és az eső is egyre hevesebben esett. Összepakoltunk, és a második napon hamarabb nyugovóra tértünk. Reméltük, hogy a harmadik napi hajnali kelés meghozza a gyümölcsét.
Hamar eljött a hajnal, de az előző naphoz képest még hidegebb idő volt, és az eső sem akart megállni. Nem adtuk fel, szerettünk volna még pontyot, pontyokat fogni. A kapások viszont újra elmaradtak a korai órákban. Megint útra indultam a pergető felszerelésemmel, hátha sikerrel járok. Körülbelül két és fél óráig „vallattam a vizet”, de semmit nem tudtam fogni. Üres kézzel tértem vissza társamhoz, aki szomorúan közölte, hogy mióta elmentem 3 törpét sikerült csak fognia. Az eső mindeközben folyamatosan szemetelt, de egy idő után komolyabbá vált a dolog, mert elkezdett szakadni, és még jeget is kaptunk. Akkor már tudtuk, hogy ennek a horgászatnak az időjárás fog véget vetni. Egy időre visszavonultunk kis menedékünkbe. Mikor csendesült az eső, kibújtunk, komótosan összepakoltunk, felkötöttük a cuccainkat a járműveinkre és elbúcsúztunk a víztől.
Elindultunk haza. Mint már említettem, földúton jöttünk, ott is mentünk, de az eső miatt fellazult talaj nagyon megnehezítette a dolgunkat.
A küzdelmes hazajövetel, a majdnem folyamatos eső, a néha orkán erejű szél, késő este pedig a fagypont közeli hőmérséklet mellett is sikeres horgászatot tudhattunk magunk mögött. Kicsit furcsának tűnhet ez, de a Keleti-főcsatorna azon részén, ahol mi horgásztunk, ritkaságszámba megy, hogy valaki akár csak egy pontyot is fog. Nekünk egyből hármat sikerült. A halak mennyiségének az oka az, hogy a magukat „horgásznak” nevező emberek sajnos itt is elég sikeresen tevékenykednek. Remélem, ennek mihamarabb véget tudunk vetni! Ezt a szomorú tényt egy kicsit kizárva és jó szájízzel búcsúzva kívánok minden kedves idelátogató IGAZ horgásznak sikeres, kapitális halakban gazdag horgászatot!
Készítette: Ifj. Ferenczi Lajos (ferenczi90)
Fényképezte: Karácsony László, Ferenczi Lajos
