Megesik, hogy az ember nagy lendülettel és készülődéssel, célzott technikával vagy halfajra indul horgászni. Előző nap már gondosan mindent megtervezett, összepakolt, a horgászat napján a legfinomabb falatokat veti be a halaknak, majd vár. Ám amikor már az órát figyeljük csüggedten, hogy „Na, jó, de mikor lesz ebből valami?”, akkor váltani nem szégyen.
Nem vagyok mesterhorgász, bár nagyon kedvelem a vízpartot és a természetet, sajnos egyszerű halandó lévén időm java részét nem szentelhetem a horgászatnak. Egyes horgászok az év 365 napjából 300-at a vízparton töltenek. Kialakul a rutin, a tapasztalat: hol, mikor, mit, mivel. A többségnek jobb híján marad a lassabb tapasztalatszerzés, így előfordul, hogy kigondolunk valamit és nagy csinnadrattával kivonulunk a vízpartra. Ha tudnátok, velem hányszor volt már ilyen! Persze szinte sose fordul elő, hogy legalább halszagú ne legyen a kezem, de néha nem úgy történnek a dolgok, ahogy eltervezem. Ha eddig eljutottunk és maradt még kedvünk, energiánk, nyugodtan szereljük át a felszerelést más stílushoz.
Ezúttal az Atkai-holtágon horgásztam, kedvet kaptam ugyanis a pontyozáshoz, ahogy az valami megmagyarázhatatlan oknál fogva minden tavasszal rám tör. Olykor vagy bojlit gyúrok (több-kevesebb sikerrel), vagy kukoricát főzök, vagy rakós bottal kergetem, illetve kergetném a pontyokat. Ilyenkor három dolog a fontos: a ponty a ponty, a ponty. Normális.
Mi történik, ha viszont nem jön be a számítás? Szerintem, ha kiment az ember a vízpartra, esetleg már több-kevesebb etetőanyagot is begyúrt, netán már be is etetett, de nem jön a ponty, akkor sincs semmi probléma: szereljünk át keszegre! Ha minden adott a sikerhez, de a pontyok nem találtak ránk, viszont a keszegek folyamatosan húzzák a számukra durva felszerelést, ne legyünk restek váltani! A tapasztalatok azt mutatják, ha ilyenkor keszegezünk, és időközben megjön a ponty, az etetés legtöbbször elcsendesedik előtte, mintha elvágták volna a kapásokat, esetleg már meg is akasztottuk az elsőt, netán megtépett. Ilyenkor kell elővenni a pontyos szerkót. Mi lesz, ha ez mégse következik be? Alant részletezem.
Két na, és itt a húsvét, mely számomra többek között a pecáról és a sonkáról szól! De mi van, ha a sonka még fő, vagy nincs kiszedve a levéből? Meg ne várjuk, eredjünk pecázni! :)
Ezt tettem hát én is, annyival még megspékelve, hogy előző este már készülődtem, szépen összeszedtem, amit gondoltam, és hajnali 3-kor álmatlanul már a tenyeremet dörzsöltem, hogy mekkora rendet vágok én a pontyok között!
El is készítettem az etetőmet, ami állt egyszer 1 kg kukoricapogácsából (TTX), valamint 2 kg durva, gabona alapú etetőanyagból+ egy doboz csemegekukorica, némi báb és csonti az előző horgászatról. Az ebből félretett másik részt felturbóztam főtt keménykukoricával és még egy kis konzervessel.
Hagytam, hadd érjenek az ízek, addig kattintgattam, szereltem a szerelékeket és néztem, mely bátor horgászok merészkednek még be a földúton eddig, ahol én voltam, vagy tovább. Elvileg esnie kellett volna az esőnek, két nappal előtte meg szikrázó napsütést jósoltak. Ki megy el ezen… Se eső, se napsütés nem volt, inkább amolyan tipikus áprilisi borongós idő.
Taktikám alapján benyomtam az erős feederem messzire, kosárral, fűzött kukoricával, valamint a parti zónába egy gerincesebb match, ahogy az máskor is működni szokott. Talán a hangsúly ezúttal valóban a máskoron volt, hiszen egyelőre nem jött a várva várt kapás, sőt még a keszegek se pöckölték a szereléket. Ami alapvetően nem is volna baj, hiszen lehet azért is, mert már eleve a közelben vannak a pontyok, de hogy kb. fél óra múlva se? A feeder is süket volt, pedig igen erőteljes illatú a csali.
Talán a legjobb időszakok egyike, mikor virágzik a ringló. Ilyenkor Atka vízpartja virágba borul, sőt nemcsak a vízpart, hanem a környező szántóföldek és erdőfoltok szélei is, ahová az állatok vagy emberek széthordták az ízletes gyümölcsök magját. Ennél már csak az a jobb, mikor a víz fölé hajló ágakról potyog a vízbe a sok érett, bordó vagy sárga ringlószilva.
Miután mindennel elkészültem, leültem és vártam a kapást: élénken figyeltem az úszóantenna hegyét, valamint a botspiccet.
Telt-múlt az idő, és a végén már gilisztát is feltettem a matchre, de semmi. Gondoltam, így nem lesz jó, valami nem oké. De mi? Hideg a víz? Máskor se szokott sokkal melegebb lenni, mikor ebben az időszakban fogtam a pontyokat. Vagy az idő nem jó? Esetleg az etetés?
Talán nem a megfelelő szerelést választottam, esetleg nem jó helyre ültem?
E kérdéseinkre néha nem kapunk választ, talán a legjobb, ha ilyenkor váltunk. Legalábbis ideiglenesen, míg megjönnek a nagyok.
Én is ezt tettem, úgy gondoltam még nincs minden veszve: a matchre feltettem 16-os keszegező horgot 12-es előkén, csonti csalival. Hamar meg is lett az eredménye, egy óvatos, maszatolós kapást követően, egy bodorka személyében.
Tehát az apraja a közelben lófrál. Ezek szerint nem botorság váltani, persze a feeder maradt bent, biztos, ami biztos, addig is nyomatom keszegre. Nem is kellett sokat várnom a másodikra, hamar megjött a társ is.
Úgy látszik, a darabos kaja ellenére beérni látszott az etetés: még ritkán ugyan, de egyre-másra jelentkeztek a bodorkák. Már azt hittem, az apró népség helyett nem is jön más, mire a feeder spicce óvatos, lassú bólogatással, jelezte, hal van a horgon. Határozottan megemeltem botom és valóban, valami rá volt nehezedve. Kissé vitte oldalra, de gyorsan megadta magát és hagyta, hogy a part felé húzzam. Végül meg is lett az alig 80 dekás apróság.
Egy kis idő múlva kapás jelentkezett a matchen. Az úszóm lassan, de határozottan eltűnt. Bevágva éreztem, ez már nem apró bodorka, hanem annál combosabb példány. Nagy örömömre rég nem látott cimboraként egy dévérkeszeg pihegett a szákban.
Szuper! Lesz itt jó peca, ha ez így marad! Sokat nem tudtam ezen elmélkedni, ismét a feederem után kellett nyúlni, mivel újabb komótos kapás jelentkezett. Meg is lett a hal, az előzőhöz hasonlóan ez is hamar megadta magát. Úgy látszik, van azért ponty, csak egyelőre nem a part menti zónában és nem is a hőn áhított méret. Azért kezdésnek megteszi.
Hamar kapásom lett az úszóson is, újabb gyönyörű dévért fogtam, melyet egy bodorka követett.
Az időjárás meglehetősen változékony volt, a szél hol feltámadt kissé, hol abbamaradt, a felhős-napos időszakok váltották egymást. Meglehet, ez is bezavart halaim kapókedvének, néha egy-egy dévérre kicsit többet kellett várnom. Azért segített némiképp, ha lazára, szinte szétesősre gyúrt kisebb gombócokkal pótoltam az etetést, melyet valamivel több csontival dúsítottam. A favorit csali mindenképpen a 2-3 szem csonti volt.
A végére, egy újabb komótos kapást követően beugrott egy igazán szép is. A bevágás után éreztem, ez már igen jó keszeg lesz. Ahogy húztam a part felé és megláttam aranyló pikkelyes testét, egyből látszott, ez lesz a bandanagy!
A horgászat végére elmondató, hogy valóban kár lett volna kapástalanul várni: ha ponty nincs, a keszeg is megteszi, azok mindig a közelben ólálkodnak, csak váltani kell a számukra is megfelelő felszerelésre. A lényeg, hogy mindig legyen nálunk kisebb horog, vékonyabb zsinór is.
Írás, fotók: Szili Dániel (Danius)
