A folyóvízi horgászat egyik legélvezetesebb módja a bolognai bottal történő horgászat. Napjainkban, mikor a rakós botok egyre jobban tért hódítanak, hajlamosak vagyunk elfeledkezni erről a „klasszikus”, bizonyos esetekben igen hatékony módszerről. A Fórumban is egyre több kérdés vetődik fel a bolognai botos horgászattal kapcsolatban. Úgy gondolom, nem lesz haszontalan, ha összefoglalom a módszer lényegét, és megpróbálok a kezdőknek egy kis segítséget nyújtani abban, hogy elkerülhessék a kezdeti buktatókat. Természetesen itt lehetetlen minden egyes részletet teljesen kitárgyalni, sőt felmerülhetnek olyan kérdések, amelyekre az írásokban nem található válasz. E kérdések megválaszolására a Fórumon kerülhet sor, hiszen ahogy olvasgattam, akadnak páran, akik szintén nagyon kedvelik a halfogásnak ezt a módját.
A bolognai módszer - mint azt neve is jelzi -, Olaszországból eredeztethető. Az egykori latinok hazájában számos mély, húzós vizű folyó igyekszik a tenger ölelésébe. Kezdetben a hosszú spiccbotos horgászattal igyekeztek túljárni a leleményes olaszok a folyók pikkelyeseinek eszén, de a módszer a tisztavizű folyókon történő horgászatnál nem bizonyult tökéletesnek. A hosszú botok árnyékot vetettek a vízre, így az óvatos domolykók, keszegek elkerülték a horgászt. Mindenképp távolabbra kellett eljátszani a csalit, hogy a halak óvatosságát kijátsszák. Hogy név szerint kit illet a dicsőség, azt homály fedi, de minden bizonnyal a Reno folyó partján fekvő Bolognában bukkant fel a módszer először, nevezetesebbé téve a várost, ami a róla elnevezett spagettijével már addig is közismert volt. A lényeg, hogy a módszer a nevét erről a városról kapta, és az olaszok űzték sokáig igen magas színvonalon, számos bajnoki címet szerezve a segítségével.
Az ötlet egyszerű volt, a megvalósítása szintén. A már bevált spiccbotra olyan gyűrűket kellett erősíteni, amelyek a hosszú boton kellő távolságra eltartják a zsinórt a bottesttől, és segítik a terhelés elosztását, így a botra orsó is kerülhetett, ami megnövelte a hatótávot.
A bot
Az első, legfontosabb jellemző a bot hossza.
A bolognai botok 5-10 méteres hosszban készülnek, rajtuk mérettől függően 6-10 darab gyűrűvel.
A bolognai boton jóval kevesebb a gyűrű, mint az angol módszernél, ez esős időben nehézséget is okozhat. Esős, párás időben a zsinór könnyen a bottesthez tapadhat, megnehezítve a dobást. Ez a probléma a napfényes Itáliában kevésbé zavaró: míg az esős, szeles Angliában minél több gyűrűt szereltek a botokra, itt kevesebbel is beérték.
Milyen hosszúságút vegyek? Ebben a kérdésben komoly viták szoktak dúlni, de a legtöbben a 7 méteres hosszt tartják ideálisnak. Jómagam is ezen a véleményen vagyok. A módszerrel ismerkedőknek ez az a hossz, ami még kezelhető, és könnyedén meghorgászható vele a folyók legtöbb haltartó helye. A 6 méteres botok is szóba jöhetnek, ha valaki többnyire nem túl mély csatornákon horgászik, de ezzel a hosszal a folyókon már nem mindig boldogulunk. A 7 métert meghaladó hosszúságú botok már gyakorlatot igényelnek, és vastagabb pénztárcát, lévén ezek a botok már jóval drágábbak, bár vannak üdítő kivételek.
A bolognai botok megtalálhatóak szinte minden nevesebb horgászcikk gyártó palettáján, ahonnan mindenki kedvére, és anyagi lehetőségei szerint válogathat. Néhány dologra azonban oda kell figyelni.
A bolognai bot lelke a magas talpakon álló gyűrű. Ez a bot legérzékenyebb pontja. A vastagabb tagokon mindig egy talpon állnak, és tagonként csak egyet találunk. A spicchez közelítve - de különösen a spiccen - már társaságban, egyre többen ülnek egy-egy bottagon. Ezeket a gyűrűket többnyire a botéval megegyező anyagú kis csövecskére rögzítik, így a gyűrűt hordozó elem a bot terhelésekor azzal együtt dolgozva az ideális akciót a lehető legkevésbé befolyásolja. További előnye ennek, hogy a csövecskék - és rajtuk a gyűrűk - nehezebben fordulnak el. A gondos tervezésnek köszönhetően ezek a csúszógyűrűk ott szorulnak meg, ahol a terhelés elosztásában a legtöbbet segíthetnek.
Mivel a gyűrűk a boton magasan állnak, szállításkor különös gondot kell rájuk fordítani. A botokhoz járó gyűrűvédő kupakot még akkor is tegyük fel, ha szerelve szállítjuk készségünket, és ha tehetjük, érdemes a pálcát elkülönítve bepakolni a többi bot mellé. A boton általában úgynevezett „békazáras” orsótartót találunk, ami azért is praktikus, mert ez a megoldás nem növeli meg a nyéltag átmérőjét. A bot választásakor érdemes még figyelni arra, hogy az orsótartó alatti nyélrész hosszabb legyen, mint alkarunk. Ez biztosítja számunkra a pálca kényelmes tartását, hiszen akár úsztatáskor, akár egy komolyabb hallal való birkózáskor a hosszabb nyelet a csípőnkhöz támaszthatjuk.
A bolognai bot legyen gerinces, merev akciójú, hogy a távoli úszóvezetés, dobás, bevágás minél könnyebben megoldható legyen. A bot spicce ugyanakkor legyen rugalmas. Komolyabb súly alatt a bot spicce fokozatosan adja át a terhelést a többi tagnak egészen addig, míg már szinte az orsótartón is érezzük a hal erejét.
Mivel botunkat folyamatosan kézben kell tartani, nem elhanyagolható szempont annak tömege sem. Nyilván mindenki minél könnyebb botot szeretne venni, de az igazán „pille” bolók sajnos magasabb árat is képviselnek. A bot kiválasztásakor - ha csak tehetjük -, húzzuk azt szét, tegyünk fel egy orsót, és próbálgassuk. Egy nehezebb bot is kezes lehet, ha jó a súlyelosztása. Ezen néha pont az orsó segíthet.
Milyen legyen az orsó?
Itt a méret körül szokott a legparázsabb vita kialakulni. Vannak, akik a 30-as méret, míg mások a 40-es mellett érvelnek. A nagyobb orsó gyorsabb zsinór becsévélést, illetve simább dobást tesz lehetővé, valamint nagyobb tömegével segítheti a jobb súlyelosztást, míg a kisebb könnyebbségével nem terheli annyira karunkat. Az, hogy milyen legyen az orsó, függ a kiszemelt bottól is.
Egy könnyű botra választhatunk könnyebb orsót, míg egy „izmosabb” pálcához valóban elkélhet a testesebb darab. Abban azonban nincs vita, hogy az orsó mindenképp legyen rendkívül precíz fékkel megáldva. A letapadó fék itt is a hal elvesztéséhez vezet. Hogy első-, vagy hátsófékes orsót választ valaki, egyéni ízlés dolga. Azonban a harcifékes (bár hallottam már „küzdőfékesnek” is titulálni) orsóknak ennél a módszernél különösen nagy hasznát vehetjük. Ezeknél az orsóknál egyetlen mozdulattal csökkenthetjük, vagy növelhetjük a fékerőt, majd egy ugyanolyan gyors mozdulattal vissza is térhetünk az eredetileg beállított tartományhoz. Ez különösen a fárasztás utolsó fázisában lehet nagy segítség. A lényeg, hogy az orsó legyen megbízható fékkel ellátott, és harmonikusan illeszkedjen a bothoz. Ezen belül csak az egyéni ízlés dönthet a variációk között.
Milyen zsinór kerüljön a dobra?
Mivel többnyire a folyók testesebb lakóit vesszük üldözőbe, akiket segít a mély, sodrós víz, bátran használhatunk viszonylag vastagabb zsinórt is.
Ennél a módszernél a leggyakrabban használt átmérő a 0,14 - 0,16 mm. (Én a 16-os „vastagságot” szeretem a legjobban. Ezt tartom az arany középútnak, bár a testesebb halak elleni küzdelemre, a pótdobra 18-as damilt is bekészítek). A vékonyabb damillal csak a szakítások száma nőtt meg, így feladtam a 12-es zsinórral való horgászatot. Számolni kell azzal, hogy itt a folyó ereje a halat segíti. A legfontosabb pozitív tulajdonsága a damilnak a minél kisebb nyúlás. A távolabbi úszóvezetés egy ilyen zsinórral lényegesen könnyebb, és a bevágás is hatékonyabb. A matchezéshez használatos damilokat itt el kell felejtenünk, hiszen a módszer lényege pont a víz felszíne fölé emelt zsinórral való kontrollált úszóvezetés. (Hallottam, hogy vannak, akik egy speciális anyaggal kezelik a zsinórt, hogy az még véletlenül se merüljön el. Próbáltam már én is „házi” impregnálást alkalmazni, gyertyaviasz segítségével, de az ötlet a kudarcba fulladt kísérletek közé került.) Én a Tubertini cég Gorilla damilját használom, ami kellően merev, erős zsinór, ráadásul sötét színű, ami nekem a távolság jelölésénél jól jön, ha a parttól távolabb kell próbálkoznom. A Dunán horgászók azt vallják, hogy mivel a víz hamar megeszi a zsinórt, inkább olcsóbb damilra szavaznak, amit többször cserélnek.
Előke tekintetében én ennek híve vagyok, hiszen az előre megkötött előkékkel az esetleges beszakadás után gyorsan folytathatom a horgászatot, pont abban a mélységben, ahol addig is tettem. (Feltéve, ha minden előkém ugyanolyan hosszúságú.) A főzsinórtól lényegesen lágyabb, finomabb előkével a csalit is természetesebben tudom táncoltatni, mintha azt a közvetlenül a főzsinórra kötött horogra fűztem volna.
Milyen úszót használjunk?
Mint minden módszernél, itt is rendkívül fontos a megfelelő úszó megválasztása, mivel az szinte teljes mértékben meghatározhatja a csali felkínálását.
Alakjukra nézve két alaptípusra osztom őket. A csepp alakú, és a fordított csepp alakú. A csepp alakú úszókkal egy átlagos folyású vízen, míg a fordított csepp alakkal erősebb sodrásban, nagyobb folyókon horgászhatunk.
E két alaptípus mellett természetesen az adott víz függvényében más formák is szóba jöhetnek (gömb, ceruza, répa alakú; Cralusso Szörf, Cralusso Boló), de a legáltalánosabb formák ezek. Nagyon fontos az úszó stabilitásáért felelős szár. Jó a fémből készült, de még jobb, ha üvegszálból, karbonszálból készült. Hosszát tekintve legyen legalább kétszer olyan hosszú, mint az úszó teste.
Az úszó formájának megválasztása mellett legalább ennyire fontos annak teherbírása. A megfelelő méretű úszó használata sokban befolyásolhatja eredményességünket. Egy idő után kialakul az a rutin, hogy elég ránézni a vízre, és nagyjából be tudjuk „lőni” a megfelelő méretet. Én azonban még ma is egy vízbe dobott ágon mérem le a folyás sebességét, amihez ismerve a mélységet, kiszámolom az ideálisnak vélt méretet. Minden helyzetre érvényes szabályt alkotni persze nem lehet, hiszen az említett paraméterekhez hozzájön még a halak étvágya is, de mankónak itt egy táblázat, amit én is sokszor segítségül hívtam:
Vízmélység: | 4 méter | 5 méter | 6 méter | >7 méter |
Lassúbb áramlás | 2-4 gramm | 3-5 gramm | 4-6 gramm | 5-8 gramm |
Közepes, átlagos vízfolyás | 3-6 gramm | 4-8 gramm | 5-10 gramm | 6-12 gramm |
Erős sodrás | 4-8 gramm | 6-10 gramm | 8-15 gramm | 10-20 gramm |
A horog és az ólom
A bolognai módszernél a vékony húsú, apró horgokat el kell felejtenünk. Mivel többnyire csonticsokorral, gilisztával, kukoricával, kenyérrel csalizunk, és szigorú fárasztással tereljük a halakat a szák elé, én 16-os horognál kisebbet nem kötök fel. A horog nyugodtan lehet erősebb anyagból, mint azt a spiccboton, matchboton megszoktuk. Adott esetben a vastag pontyozó horog is szóba jöhet, megfelelő méretben. Sokan sokféle horogra teszik a voksukat. Én eddig 3 cég horgát használtam megelégedéssel. A Drennan, Gamakatsu, Kamasan cég termékeit szeretem a legjobban, de ez nem mérvadó. (Szerettem a Mustad cég termékeit is, mert igen acélos, jó horgokat gyártanak, csak sajnos ma már nem jutok hozzá.)
Néhány márka és forma, amiket szeretek:
Az ólmok tekintetében egyszerűbb a helyzet. A főólmozást többnyire egyetlen, nagy méretű cseppólomból alakítjuk ki, vagy kisebb-nagyobb sörétfüzérből. A cseppólom a zsinór kímélése érdekében legyen műanyag betétes. Hogy mikor melyiket célszerűbb használni, arról később még lesz szó.
A következő részben tüzetesen szemügyre vesszük az úszókat, és elkészítünk 3 olyan szereléket, amelyekkel már elboldogulhatunk, és jó kiindulási alapot képezhetnek a későbbi kísérletezgetéshez. Természetesen később horgászni is fogunk, hiszen a puding próbája az evés, de addig is bolognaira fel!
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polyák Csaba
