Method suli 20. rész – Április

Method suli 20. rész – Április

Több olyan kérdést kaptam az idei Method suli epizódok megjelenését követően, hogy ha ennyire jó és fogós a micro pellet, akkor miért van annyiféle etetőanyag, sőt, mi értelme olyan kaját gyártani, amelyben már gyárilag van micro pellet? Teljesen érthető, hogy a széles kínálatba könnyű belezavarodni, így megpróbálok ebben a részben egy-két tippet adni az etetőanyagos horgászatot kedvelő pecásoknak, valamint megmutatni, mely helyzetekben lehet előnyösebb a pellettel szemben az etetőanyag. Tartalmas rész lesz ez is!

Mindjárt az elején tisztázni kell, hogy sokszor félreértés van a csalogatóanyagok kapcsán. Tudom, hogy hihetetlen, de nincs olyan keverék, amely mindig, minden vízhőfok esetén, bármilyen körülmények között működik. Sok mindentől függ, hogy éppen melyik kaja, milyen állagban és összetételben bizonyul fogósnak. Kizárólag használat közben tudunk meggyőződni róla, hogy jó-e, amit kevertünk, vagy sem. Amiben én tudok segíteni, az maximum annyi, hogy nagy vonalakban olyan keverékeket mutatok, amelyek egyes víztípusokon, bizonyos körülmények közt hatásos lehet. DE CSAK LEHET! Az idei első, januári részben egy átlagos mélységű, intenzív vízen pecáztam, az előző részben egy sekély, nagyhalas tavon mutattam meg a pelletes horgászatot, míg most egy viszonylag mély kavicsbánya tóra látogattam el. Na, de mit kell olyankor a kosárba tölteni, ha az süllyed akár 6-8 másodpercet, vagy akár többet is? Hogy érjük el, hogy maradjon még a kosárban egyáltalán valami? A Method Suli áprilisi epizódjából ez is kiderül!

Az áprilisi részben egy mély, tiszta vizű kavicsbánya tóra látogattam el, hogy bemutassam, miként érdemes a mély vizeket meghorgászni
Sok ilyen jellegű vízterület van, melyek kavics-kitermelés során keletkeztek, majd a bányászat felhagyásával horgászati célt szolgálnak
Teljesen mindegy, melyik kavicsbánya tóra látogatunk el, ami állandó, az a mély víz és a viszonylag kopár táj

Helyszín
Mint az előbb is említettem, ebben a részben mélyebb vizekre evezünk. Nem kell túl sokat keresgélni, hogy a főváros közelében találjunk ilyet, hiszen Dél-Pest környékén nehéz úgy menni 200 métert, hogy az ember ne essen bele egy kavicsbánya tóba. Ahol most vagyunk, az a Majosligeti Pihenő- és Horgászpark, amely népszerű, rendezett körülményekkel rendelkező horgászvíz. Itt, mint a legtöbb hasonló adottságú tavon, a vízmélység a 4-5 métert is eléri, így mindenképp valami olyat kell a kosárba tömni, ami kicsit jobban tapad, mint az átlag kaják, vagy éppen a micro pellet mixek.

A Majosligeti Pihenő- és Horgászpark remek horgászvíz, teli hallal, bár itt is előfordul, hogy a körülmények megnehezítik a horgászok dolgát (a filmből kiderül ;))

Etetőanyag
Jó pár etetőanyag család van a kínálatunkban, ám ami a legjobban tapad, de még alkalmas a method horgászathoz, az a BlendeX 2 in 1 termékcsaládunk. Ez a pelletekkel gazdagon dúsított etetőanyag család 7 tagot számlál. Megtalálható a szortimentben hallisztes és kukoricabázisú változat egyaránt. Alkalmasak Pellet Feederes és Method horgászathoz is. Azonban ahhoz, hogy ezt bordás kosárban is fel lehessen kínálni, mindenképpen kellett olyan alkotóelemeket beletenni, amelyek kicsit jobban tapadnak és tovább a kosárban maradnak. Ettől lesz ez a kaja alkalmas a mélyebb vizek meghorgászásához, ahol az etetőanyagnak tovább kell egyben maradnia és fokozatosan, de azért biztosan oldódnia.

Ha tapadósabb kajára van szükség, amely gombóc formájában egyben lemegy a fenékre, akkor a BlendeX 2 in 1 termékcsaládot javaslom
A method technikánál különösen fontos, sőt létkérdés, hogy a kosár tartalma ne szóródjon szét vízközt!
A tapadósabb etetőanyag – mely azért nagyon tartalmas is, hiszen van benne bőven micro pellet – jó alternatíva a kavicsbánya tavakra

Mivel ugye a tapadást itt nagyon precízen kell beállítani, észnél kell lenni a keverésnél. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a kajába kevert pelletek folyamatosan szívják fel a vizet, még a bekeverés után is hosszú ideig rántják ki a nedvességet a mixből. Éppen ezért először érdemes kicsit több vizet ráönteni a választott keverékre, elkeverni, majd hagyni állni akár 15 percet is, ha ez meg van, át kell rostálni, ami a pelletek miatt nehézkes, úgyhogy elsőre mindenképp egy nagyobb lyukbőségű rostát javaslok, amin átszaladnak a granulátumok is. Ezt követően lehet szükség szerint utónedvesíteni, majd ismét pihentetni, és végül újra rostálni egy sűrűbb rostán. Ha jól dolgoztunk, akkor tapadós lesz ugyan a kaja, de nem ragacsos. Csak annyira, hogy a töltet bírja a hosszú süllyedést, és folyamatos, lassú oldódása, terülése felkeltse a lassabban odaérő pontyok figyelmét is.
Erre a horgászatra én Tintahal & Polip változatot kevertem be, amely hallisztes kaja, és a legtöbb intenzíven telepített tavon nem lehet vele mellé lőni.

Ehhez a horgászathoz a fekete színű, halliszt alapú Tintahal & Polip keveréket választottam
Ez a horgászvíz átlagos méretű pontyokban bővelkedik, és mivel sok horgászversenyt rendeznek, a halak hozzászoktak már a csobogáshoz, hangoskodáshoz

Kell egy kis extra?!
Már látom a kérdést a film megjelenése után: akkor a BlendeX 2 in 1 etetőanyagok nem is jók sekély tavakon vagy pörgős horgászatokhoz? Itt most megint visszautalok a bevezetőre, ahol elmondtam, hogy egy etetőanyagot sokféleképpen lehet bekeverni.
Sőt, a nedvesítés csak egy változtatási lehetőség, ugyanis immár rendelkezésre állnak olyan adalékok, amelyek az etetőanyagok bontási képességeit javítják. A Carp Additive termékek magas minőségű adalékok, amelyek a bojlikészítésnél főszerepet játszanak, de etetőanyagok turbózásához is jó szolgálatot tesznek.

Számos prémium minőségű adalék alkotja a Carp Additive családot, DE használatukat csak akkor javaslom, ha tisztában vagyunk az adott adalék működésével, és hatásaival!
Az Előemésztett halliszt brutál módon megnöveli a halas kaják hatékonyságát, és valamivel lendületesebbé is teszi azok oldódását!

Használatuk előtt mindenképpen érdemes elolvasni a termékismertetőt, mert kis mennyiségben is befolyásolhatják a kaja állagát. Ami elősegíti a keverékek oldódását, azok a különböző, magas olajtartalmú hallisztek. A Carp Additive családból ezek a különböző hallisztek, vagy épp a krill liszt. Személyes kedvencem az Előemésztett Halliszt, amelyből a bekeverendő etetőanyag mennyiség maximum 10%-át érdemes az alaphoz keverni. Érezni, hogy milyen sima, kellemes tapintású lesz a keverék, és a vízbe dobva jól látható, hogy mennyivel gyorsabban oldódik. Ja, és nem mellékesen brutál módon megnöveli bármelyik csalogatóanyag hatékonyságát! Nekem ez a gyorsított oldódás ebben a mély vízben nem előnyös, így marad a natúr kaja, de ha átlagos mélységű vízen dobnátok be a BlendeX 2 in 1 etetőanyagokat, akkor ez egy jó tipp lehet, hogy fogósabbá tegyétek azt.

Ezekből a púder finomságú lisztekből nem kell sok! 5-10% az irányadó adagolási mennyiség!
A száraz kajához kell adagolni a hallisztet, majd a szokásos módon bekeverni, rostálni. Az adaléknak köszönhetően selymesebb tapintású, olajosabb és valamivel gyorsabb oldódású lesz a keverék, na meg persze jóval tartalmasabb is!

Persze tudom, hogy egy kukorica bázisú kajához nem „illik” hallisztet tenni, ám annak oldódását is jobbá lehet tenni, méghozzá egy nagyon natúr kajával, ez a Gold Feeder - Champion Corn. Ez az etetőanyag pikk-pakk széttolja a gombócot!

Nemcsak adalékokkal, hanem gyors oldódási tulajdonsággal rendelkező etetőanyaggal is lehet javítani a BlendeX 2 in 1 kajákon. Erre a legjobb a Gold Feeder - Champion Corn
A rostálás már önmagában is segíti az etetőanyagok megfelelő oldódását
Tavasszal és nyáron a BlendeX 2 in 1 Kókusz & Tigrismogyoró + Gold Feeder Champion Corn keverék a természetes, nagy kiterjedésű tavakon nagyon fogós, bevált egyveleg

Nem lehet elmenni még egy fontos dolog mellett, hiszen az elmúlt részekben nem győztem a pelletes pecát dicsérni. Nem szeretnék ellentmondani magamnak, hiszen kétségkívül ez a legnépszerűbb és talán a legeredményesebb pontycsalogató. Ám vannak szituációk, amikor nem a legjobb választás. A BlendeX 2 in 1 kaják jó tapadóképességüknek hála arra is használhatók, hogy a népszerű pellet mixeket, mint mondjuk a 4S Method Pellet Mixet alkalmassá lehessen tenni a mélyvízi horgászathoz. A pellet mixbe mindössze két-három marék etetőanyagot kell tenni, ez szépen összefogja a pelleteket és csak a fenéken engedi ki őket!

A BlendeX 2 in 1 etetőanyagok önmagukban is sok pelletet tartalmaznak, de jó tapadóképességüknek köszönhetően lehet még pluszban is dúsítani őket, mert „elbírják”!

Plusz aroma
Visszatérve még a BlendeX etetőanyagokhoz, mindenképp érdemes pár szót ejteni a termékcsalád saját aromájáról, a BlendeX Serumról. Ezek nagyon viszkózus aromák, amelyek ráadásul nagy sűrűségűek is, így a mélyebb vizek meghorgászásához is ideálisak. A kiválasztott aroma a töltet tetejére nyomva jól megtapad és lekíséri a gombócot a fenékre, ahol szépen lassan fejti ki a hatását. Kis használati trükk, hogy BlendeX 2 in 1 etetőanyag használatakor nem szabad a töltet közepébe nyomni, mert akkor garantáltan beleragad a kosárba a cucc!

A BlendeX termékcsalád nem csak etetőanyagból áll, hanem ízben azonos aromák és csalik is megtalálhatók a kínálatban
Ez az aroma remekül megtapad a kosár felületén

Csali
Ha már aroma tartozik a BlendeX 2 in 1 családhoz, akkor természetesen a csalikról sem szabad megfeledkezni. Ami nekünk, methodosoknak készült, az a BlendeX Hydro és Pop Up Method. A dobozban 7 és 10 mm-es golyócskák vannak, amelyeket a legegyszerűbb csalitüskén felkínálni. A Pop Up változat nagy felhajtóerejű, míg a Hydro inkább balanszírozott csali. Közös jellemzőjük, hogy kétszínű golyócskák, kivéve a TripleX, mert az háromszínű.

Személyes kedvencem a BlendeX Hydro Method - Eper & Méz
Ezek a csalik nemcsak kevert ízűek, de kevert színűek is!
A BlendeX csalik felkínálása csalitüskén a leggyorsabb és leghatékonyabb

Végszerelék
A kavicsos aljzatú tavakon method technikánál gyakori probléma, hogy a meredeken álló zsinór és a sima kosártalp miatt a kosár egész egyszerűen instabillá válik és elcsúszik a helyéről. Főleg akkor, ha fúj a szél, vagy jelentős a vízáramlás, ami belekaphat a zsinórunkba. Éppen emiatt érdemes a Dart Metal kosarat használni, mert a talpán lévő karmok segítenek a végszerelék stabilizálásában. Nem mellékesen pedig nagyon jól dobhatók akár nagyobb távolságba is!

A 65 grammos L méretű Dart Metal nagyon jól passzol a Fine Max 420H bothoz
Ezzel az összeállítással a 100 méter körüli dobások könnyen elérhetők

Horgászat menete
A kavicsbánya tavak jellegzetessége, hogy a parthoz közel található egy erős medertörés, majd később viszonylag egyenletes a meder, bár néhol előfordulhatnak kisebb-nagyobb platók vagy további törések. A nagy kiterjedésű tavakon éppen ezért kétféle módszert érdemes alkalmazni. Az egyik a távolabbi keresőpeca, míg a másik a közelebbi, etetésen történő horgászat. Ezen a napon és elsősorban a távolabbi pecát részesítettem előnyben, de biztos, ami biztos, készítettem egy közelebbi etetést a parttól 20 méterre.

A távoli horgászat a délelőtt folyamán nagyon szépen adta a halat, de már ekkor is látható volt, hogy a pontyok nagy része nem fenéken tartózkodik
A tiszta vízben nagyon látványos, ahogy a hal forgolódik a merítő előtt
Ilyen méretű pontyok húzgálták el a távolra bevetett csalimat

A nap első felében jól működött a keresőhorgászat, hiszen 4-5 percenként el-elhúzgálta valami a botot, de a szép, napsütéses időben nagyon sok hal forgolódott a felszínen. Száz százalékban biztos voltam benne, hogy a fenéken nincs állandóan hal. Amint becsobban a kosaram, süllyedés közben állandóan volt bele-belehúzás, majd a kapás csak jóval később következett be. Ez azt jelezte, hogy ott a hal, és követi a gombócot a fenékre, ám nem marad lent. Leúszik, szippant egyet-kettőt, majd újra elemelkedik. Jellegzetes ez a viselkedés a mély kavicsbánya tavakon! 
Ilyenkor különösen hasznos az etetőanyag, mert az ugyan húz valamennyi csíkot vízközt, de a gombóc nagy része lemegy a fenékre, és ott egyben várja a halakat. Ezzel szemben, ha csak pellet menne a kosárba, annak egy nagy része kihullana merülés közben, és lehet, hogy a fenékre már csak néhány szem érne le, az is kicsit szétszóródva, így a halak nem találnák meg olyan gyorsan a csalit.

A partszéli etetésemet némi micro pellettel alakítottam ki
A Preston Bait Up kosár remek lehetőséget nyújt a száraz micro pelletekkel történő etetéshez
Egész délelőtt sütött a nap, így várható volt, hogy a mély vízből a pontyok elemelkednek majd

A napsütés hatására a meleg a kora délutáni órákban hágott tetőfokára, mikor még az a minimális szél is elállt. Kisimult a víz, és egyre gyakrabban kellett sokat várni bent a kapásra. Ideje volt ránézni a kinti etetésre, bár a víz már ott is nagyon mély volt, bíztam benne, hogy kóborol már rajta valami!

Délutánra kisimult a víz, és egyre ritkábban lehetett a pontyokat leimádkozni a fenékre
Ez a kis potyó legelészett az etetésemen

Fogtam is az etetésről pontyot, ám ez sem pörgött fel igazából. Gondoltam, kipróbálom, hogy ütemesebben dobok, és 3 percenként ment be a megtöltött kosár. Nagyjából az 5. dobást követően már minden kosársüllyedésnél érezhető volt, ahogy valami ütögeti a gombócot, ám a method módszernél megszokott rövid előkén felkínált csalit egyetlen egyszer sem tudta a hal felvenni. A fenékre érést követően a spicc mozdulatlan maradt. Akárhogy próbáltam a pontyokat lecsalogatni, nem sikerült, pedig irtózatos mennyiségű hal volt előttem. Ilyen a horgászat! Hiába vetünk be minden fondorlatot, a halak döntenek a sorsunkról. Azért a peca végén csak felkötöttem egy hosszú előkét, és láss csodát, ahányat dobtam ezzel, annyi ponty díjazta az igyekezetemet. DE, ez már egy másik óra anyaga lesz!

Végül csak felkötöttem egy hosszú előkét. Nem meglepő módon, ahányat dobtam így, annyi pontyot fogtam
A kavicsbánya tavak is meg tudnak minket tréfálni, bár legtöbbször van megoldás, de egy órába nem fér bele minden! Valamikor nyáron visszatérünk a vízközti horgászathoz ;)

Írta: Sipos Gábor
Fotó, videó: Bank Bálint, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.