Elég ellentmondásos a cím, ugyanis a keresőhorgászat arról szól, hogy összevissza dobálunk és megpróbáljuk megtalálni a halakat. Előfordul azonban – főleg a kisméretű tavakon –, hogy valamilyen tereptárgy, árnyékot jelentő növényzet vagy a túlpart előtti nádas rejti a halakat. Ekkor evidens, hogy ezek közelében kell keresni a halat, azonban ott sem kötelező egy pontba dobálni, hanem szépen végig lehet pásztázni a rendelkezésünkre álló meghorgászható helyeket. Ez az írás és film ezt a témát boncolgatja.
A kiakasztott zsinórklipszes horgászat manapság már nem újdonság, hiszen amikor etetésen, pontosan kell pecázni, akkor rendszeresen alkalmazzuk ezt a technikát. Vannak olyan szituációk azonban, amikor a hal tartózkodási helye jól ismert, és az a halfogás záloga, hogy annak közvetlen közelébe tudjuk-e juttatni a végszerelékünket vagy sem. Kis tavakon történő horgászatoknál előfordul, hogy a túloldali „rekettyést” viszonylag hosszú szakaszon meg lehet horgászni, így badarság lenne egy adott ponthoz ragaszkodni. Elképzelhető, hogy az egyik bokor alatt nem találunk semmit, viszont odébb két méterrel ott várakozik 1-2 éhes ponty. Ennek technikai megvalósítását mutatom be a következőkben.
Az első lépés, hogy kiválasztjuk azt a pontot, ahol elkezdjük a horgászatot. Egy pontos, üres kosaras dobás után ki kell akasztani a klipszet, majd felcsalizni és bedobni a kívánt helyre. Eddig teljesen világos a dolog. Amennyiben van kapás, és fogunk rajta halat, nem kérdés, hogy vissza kell oda dobni és élvezni a horgászatot, amíg csak lehet. De sajnos ez csak a legritkább esetekben van így. Az a valószínűbb, hogy kiürül a hely, vagy a folyamatos dobások hatására odagyűlik a keszeg, és egész egyszerűen nem lehet tőlük pontyot fogni. Ekkor el kell hagyni a helyet!
Ez nyílt vízi horgászatnál gyorsan megy, hisz csak kiakasztjuk a klipszet, dobunk egy másikat valahová és folytatjuk a pecát. Esetünkben azonban a maximum, amit arrébb tudunk dobni, az 1-2 méter. Ez az a táv, ahol még meg tudjuk saccolni a szemben lévő partvonal alakulását, és tudunk hozzá alkalmazkodni. Ennek a módja az, hogy kiakasztjuk a klipszből a zsinórt, és a túloldal alakulását figyelembe véve rövidebbre vagy hosszabbra hagyjuk a zsinórt. Így, apránként lépdelve könnyedén és gyorsan végig lehet pásztázni a rendelkezésünkre álló területet.
Nem szabad nagyobb, 4-5 méteres oldalirányú ugrásokat végezni, mert ilyen távolságon abból már baj lehet. Akármilyen jó is a szemünk, könnyen tévedhetünk, és akkor jobb esetben a partfal elé több méterrel dobunk, rosszabb esetben viszont áthajítjuk a végszerelékünket a bozótba, aminek csúnya vége is lehet.
Amikor pontos horgászatra van szükség, van még egy olyan dolog, amely a siker záloga lehet. A végszerelék vízbe érése után TILOS a zsinórt megfeszíteni, süllyesztgetni. Ezzel ugyanis csak azt érjük el, hogy a végszereléket elrántgatjuk a „tuti” helyről. A teendő az, hogy hagyni kell a dobáshoz szükséges zsinórt a vízre ráesni, majd a spicc segítségével azt lassan „becsalni”. Ehhez lágy spiccű bot szükséges, mert a kicsi, könnyű kosarat egy durung spicc elhúzná a helyéről.
Nem kérdés, hogy ehhez a módszerhez is method technikát érdemes használni. A lehető legkönnyebb kosarat célszerű választani, amellyel meg tudjuk dobni a szükséges távolságot. Azért a legkönnyebbet, mert az árnyékban megbújó halakat nem szerencsés nehéz, nagy hangot adó „bombákkal” riogatni. A 25 grammos TEAM FEEDER Vario Method Feeder kosár pont elegendő ahhoz, hogy szélcsend esetén az 50 méteres távot meg lehessen dobni pontosan. Abban az esetben, ha feltámad a szél, akkor lehet cserélni 35 grammosra, így a pontosság nem csökken akkor sem, ha változnak a körülmények.
Ahhoz, hogy a könnyű kosarakat pontosan és messzire el lehessen dobni, olyan bot is kell, amely erre képes. A 360-as, és 380-as By Döme TF Pro Method Feeder botok erre tökéletesen alkalmasak, ugyanis kellően rugalmasak és lágyak. Ez a tulajdonság nemcsak dobásnál jön jól, de a fárasztásnál is. Amikor ugyanis a bozót közvetlen közelében kapás van, határozottan kell onnan elhúzni a pontyokat. Ehhez a rugalmas bot a legalkalmasabb fegyver, mert ez biztos nem tépi ki a hal szájából a kisméretű horgot sem.
A rugalmasság és lágyság, valamint a könnyű kosár másik előnye, hogy nem kell fonott dobóelőkét a végszerelékbe iktatni. Egy 0,22 mm-es vastagságú monofil zsinór (esetemben By Döme TF Long Cast zsinór) már bírja az egész napi dobásokat, és a dobóelőke nélkül a felszerelés sokkal rugalmasabb és letisztultabb marad. Az egyszerűség a legnagyobb erény a horgászatban!
Ennél a horgászatnál az etetőanyagból nagyon kevés jut be egy helyre, főleg, ha sűrűn változtatjuk azt. Ezért aztán érdemes olyan keveréket választani, amely nemcsak csalogatja a halat, hanem inkább evésre készteti. Ez azokra a kajákra igaz, amelyek magas tápértékkel bírnak és nagyon ízesek, aromásak. Az őszi receptajánlóból a „Csípős-májas nagyponty csemege” a legattraktívabb, így ehhez a módszerhez ideális választás.
A „városszéli” intenzíven telepített (kis) tavakra nem azért jár az ember, hogy megfogja élete halát, hanem azért, hogy kiszellőztesse a fejét. Jól megválasztott technikával, megfelelő felszereléssel, etetőanyaggal és csalival a kérdés csupán annyi, hogy sok halat fogunk vagy nagyon sokat!
Fotók: Simon Zoltán
