Végre eljött a várva várt szabadság ideje, amely során az egész éves kemény munkát kipihenhetem. Egy megszállott horgász számára ilyenkor adódik lehetőség hosszabb időt eltölteni a vízparton. Én is így tettem. Telepakoltam a kocsit horgászfelszerelésekkel és a kempingezéshez szükséges holmikkal, majd útnak indultam életem leghosszabb, kéthetes horgászatára. Van mit mesélni, elhihetitek!
Július elején vált nyilvánvalóvá, hogy a hónap második felében eltölthetek két hét szabadságot. Első pillanatban egyértelmű volt számomra, hogy ezt a két hetet legkedvesebb hobbimnak fogom áldozni. Hosszú horgászatra terveztem, így a legmegfelelőbb helyet kellett megtalálnom ahhoz, hogy minden pillanatban kellemesen érezzem magam. Megkezdődött a nagy keresgélés. Vadvíz vagy intenzíven telepített tó? Messzi vagy közeli hely? Nagyon sok kérdés merült fel bennem a hely kiválasztásával kapcsolatban. A horgászat előtti héten minden nap munka után másik tavat vagy partszakaszt vizsgáltam meg. Az ismeretlen helyen történő vadvízi pecát elvetettem, hiszen ha az ember vadvízen rossz helyre állítja fel a sátortábort, akár egy kéthetes hatalmas betli is lehet a nyaralásból. Intenzíven telepített tó mellett döntöttem. De melyik a tuti? Hosszas gondolkodás és tólátogatások után a Benta Horgászparkot választottam. Lakhelyemhez közeli, tisztálkodási lehetőség van, büfé van, és ami nem utolsó, bőven van benne hal. A döntés előtti terepszemlén mind a hét tavat megnéztem. Körülbelül 45 percet töltöttem a park területén és hihetetlen mennyiségű halfordulással, ugrással és vízből kilógó uszonnyal találtam szemben magam. Sok tavat megnéztem, de ez mindent felülmúlt.
Július 18-án kezdetét vette a maratoni horgászat. Érkezésemkor a portán már vártak. Mielőtt megkezdhettem volna a sátortábor felállításának helyét keresni, a portán lévő úr azonnal készségesen mondta, hogy mivel két hetet töltök el egy helyben, szeretne mutatni egy nyerő helyet. Az egyes tó majdnem legtávolabbi pontjára vitt. A sátornak és a horgászállásnak a hely kitűnő volt, de a lényeg csak ekkor következett. A hely erősen halas, aminek oka, hogy a horgászhely közvetlenül a patak befolyója mellett, a halaknak menedéket adó nádtorzsa-rengeteg végében helyezkedik el. Nem is ellenkeztem, azonnal megkezdtem a letelepedést.
A sátor, a horgászállás és a terep kialakítása egyedül igencsak nagy élmény volt. Az első napon nem is sejtettem, hogy milyen nagy jelentősége lesz a kifogástalan kialakításnak.
A bázis kialakítása után megkezdődött a horgászat. Felszerelésem és csalogatóanyagaim a következőképpen néztek ki. A Spro Precision Hot Feeder 360MH botjait használtam a közepes keménységű spiccekkel. A botokon Nevis Feeder Master 5000 típusú orsók voltak, melyeket 22-es Nevis Espirit zsinórral töltöttem fel. A végszerelék rém egyszerű volt. 20 grammos bordás kosár, gumiütköző, forgós gyorskapocs és egy körülbelül 10 cm hosszú előke hajszálelőkével a horgon.
Etetőanyagnak Maros Mix pörkölt etetőanyagot kukoricával keverve használtam. Csalit tekintve szerintem nem létezik olyan íz, amit a két hét alatt ne próbáltam volna ki.
Az etetés megkezdése előtt eltöltöttem egy kis időt próbahorgászattal. Ennek oka az volt, hogy nem tudtam pontosan, hogy hol van a nádtorzsa vége. Nem szerettem volna a torzsába etetni, ahol később lehet, hogy kapásom lett volna, de kihúzni a halat biztos nem tudtam volna. Megérte a próba, bár két óra alatt körülbelül tíz végszerelékem bánta. A lényeg, hogy kiderült, hol a torzsás terület vége. A keresgélés után biztos helyre, 4-5 méterre a torzsák mellé megkezdtem az etetést. A Tubertini Gorilla csúzli hihetetlen pontosságot tesz lehetővé.
Az etetést követően megkezdtem a várva várt horgászatot. Az elsőként csalinak a Haldorádó Fűszeres Hal oldódó pelletet próbáltam ki, nem is akárhogy. Két kisméretű pelletet könnyítettem ki egy közepes méretű technopufival. A variációnak hatalmas sikere volt a halaknál, pár perc múlva el is kelt a csali.
A fűszeres halas pellet az első nap bizonyított. Hamar rá kellett jönnöm, hogy két bottal egyszerűen nem lehet horgászni. Sokszor az volt a szerencsém, hogy két merítő volt nálam. Az első napon este 10-11 óráig horgásztam, de így is rengeteg pontyot sikerült fogni. A legnagyobb élmény 10 óra tájban ért, amiről sajnos nem tudtam fotót készíteni. A már említett fűszeres halas pelletre érkezett egy olyan kapás, amit a dévér szokott produkálni. Akasztást követően nem is kellett erőltetni a halat, így meg voltam győződve arról, hogy dévérkeszeg. Ám amikor a part közelében megláttam a halat, hatalmas meglepetés ért. Egyrészt azért, mert nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem dévér, másrészt pedig azért, mert nem tudtam, milyen gyorsan nyúljak a fékhez. Egy amur volt a tettes. Életem első amurja! Sikerült szákba terelni… illetve mégsem. Kiugrott a merítőből! A csatát követően végül matracra került és nem tudtam úgy mosolyogni az örömtől, hogy ne jöjjenek ki hangok a számból. Bár csak négy kiló körüli egyed volt, megérttette velem, miért szeretik sokan az amurt mint sporthalat. Az éjszakai „alvás” elég élménydúsra sikerült. Süni dörzsölte tüskéivel a sátor oldalát, mezei pockok rohangáltak, pontyok fürödtek, ugráltak és éhes amurok ráncigálták a belógó friss nádhajtásokat. Második éjjel ez lett volna a legkisebb bajom. Hihetetlen erejű viharral érkezett meg a lehűlés, ami miatt úgy döntöttem, az autóban töltöm az éjszakát. Féltem, hogy esetleg a fölöttem lévő fakorona egy letörő ága agyonüt. A harmadik naptól kezdve folyamatos eső nehezítette a sátoros létemet. Horgászat szempontjából is megkeverte a front és az időjárás a dolgokat. Minden nap meg kellett találni azt a csalit, amit felvesznek a halak. Az előző napi tuti csali biztos, hogy nem működött másnap. Míg az első hét elején a fűszeres halas csali volt a nyerő, második héten már csak édes csalikkal vagy csontival sikerült fogni. Szerencsére a megfelelő csali alkalmazásával mindig jó fogás volt.
A második héten igazán megpezsdült az élet a sátram körül. Párom is megérkezett, és ezt mindenki érezhette, mivel folyamatosan sült valami a grillen - persze akkor, amikor nem szakadt az eső.
Hogy mennyire szereti a halakat? Egy Greenpeace-aktivista elbújhat mögötte. Egy ponty életét is megmentette nem kevesebb, mint fél órás egy helyben állással, három méteres merítővel a kezében. A mögöttünk csordogáló patak egyik lépcsőjénél, egy aknaszerű lyukban folyamatosan ugrált egy vad ponty, mivel próbálta volna átugrani az akna rácsát. Párom addig állt az akna felett, míg a merítővel elkapta a halat. Mikor megláttam, nem hittem a szememnek.
Egy szó, mint száz, a két hét az időjárás viszontagságai ellenére hihetetlenül élménydúsra sikerült. A meghatározó okok szerintem a következőek voltak. Halfogás szempontjából nagyon fontos volt a folyamatos csalipróbálgatás. Sokszor hallottam, hogy panaszkodtak arra a tavon lévők, hogy nem fognak valami miatt halat. Ők reggel kijöttek, bedobtak egy csalival és várták a csodát. Ez nem horgászat! Volt olyan nap, hogy hajnaltól délután kettő óráig próbálgattam mi és hogyan működik, mire megtaláltam a megoldást. Még egyszer kihangsúlyozom, szinte nem volt egymás után két nap, mikor ugyanaz lett volna a nyerő csali.
A két hét felejthetetlen élményeinek másik oka nem más, mint a kiválasztott helyen dolgozó személyek hozzáállása és segítőkészsége. Ha a személyzet nem lett volna maximálisan baráti, kedves és segítőkész, valószínűleg az idő miatt korábban fejeztem volna be a kéthetes túrát. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek!
Mindenkinek kívánok legalább ennyire kellemes nyaralást!
Nagy Mihály (Lenei)
Fotók: „Halmentő” Detti és jómagam
