Feederbottal a pródi pontyok nyomában

Feederbottal a pródi pontyok nyomában

Folyamatosan keresem a számomra ismeretlen horgászvizeket, mert egy új víz felfedezése, jó esetben megoldása fantasztikus érzéssel tölt el. Rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, ha számunkra új vizeket keresünk, mert hazánk horgászvizei számtalan lehetőséggel kecsegtetnek. Ezúttal a Hajdúböszörmény közelében található Pródi Horgásztavakat vettem célba. Az ide érkező horgászok rögtön két tó közül is választhatnak, a kisebb, 6,3 ha területű napijegyes mellett a 36 ha területű bojlis tó kínál horgászati lehetőségeket. Naná, hogy a bojlis tavat választottam - az itt élő 10 kg feletti pontyok, amurok igen nagy csáberővel bírnak, azt hiszem, mindenki számára. Írásomban bemutatom, én milyen etetőanyagokkal, csalikkal vágok neki az ismeretlennek, mi is jelenti nálam a „menj biztosra” etetőanyagokat, csalikat, amik az eredményes horgászat alapjai.

Horgászvíz bemutatása:

Amint a bevezetőben is említettem, ezúttal a lakóhelyemtől 190 km-re található Pródi Horgásztavak bojlis vize jelentette horgászatom helyszínét. Több alkalommal volt szerencsém horgászni az Ohati Horgász- és Bemutató Központ III-as taván, ahol a horgászokkal folytatott eszmecsere után többen is dicsérték, ajánlották a pródi tavakat. Már akkor eldöntöttem, egyszer ellátogatok ide, most érkezett el ennek az ideje.

A pródi tavakat az 50-es, 60-as években alakították ki, kezdetben kifejezetten halastavakként üzemeltek. Már ugye ebből is következtethetünk, hogy komoly mélységekkel nem kell számolni. A bojlis tó mélysége jellemzően 1,3-1,7 m, területe: 36 ha. Vannak komolyabban iszapos részek, de ezek jól letapogathatóak akár egy egyszerű ólommal is. Akadóval nemigen kell számolnunk. A bojlis tó halállománya igen szép egyedekkel büszkélkedhet, nem ritkák a 10-15 kg feletti pontyok, amurok sem. Kifejezetten rendezett környezettel találkozhatnak az idelátogató horgászok, 40 db stéggel ellátott horgászhely közül lehet foglalni, valamint több helyen hangulatos fedett filagória is biztosítja a horgászok kényelmét. Mivel korábbi tapasztalatom nem volt még a tóval kapcsolatban, a telefonos helyfoglaláskor kiderült, hogy a kitűzött horgásznapra túl sok hely már nincs szabadon, így a 40-es helyet tudtam lefoglalni, ami egy szélső helyet jelent.

A térkép is remekül ábrázolja, hogy a tó szinte első helyét tudtam lefoglalni. Hogy ez előny vagy hátrány, csak a horgászat végén derül ki
A hajnali pára még tetten érhető volt a nádleveleken. Csodálatos, feszített víztükörrel várt a Pródi Horgásztó
A tőlem balra elterülő nádas közelében már pakolás közben is több ígéretes halmozdulás volt megfigyelhető. Igazán csábító hely…
Igényes részletekben nincs hiány! Eső ellen is kiváló búvóhely a horgászok számára
A stégen igen nagy nehézséget okozna elhelyezni a feederbotokat. A Haldorádó Feeder Tripodja erre is tökéletes megoldást kínál, botjaink stabil, biztonságos helyen várhatják a kapást!

„Menj biztosra keverék” - Van ilyen? IGEN!

Az, hogy egy új vízre milyen keverékkel is induljunk el, nagyban függ a víz hőfokától, valamint attól, hogy mennyire sűrűn horgászott az adott víz. Én minden esetben e szempontok alapján döntök egy-egy keverék mellett. A kora tavaszi időszakban rendszerint a halas, gyümölcsös ízek dominálnak, de amint a víz hőfoka átlépi a bűvös 15-16 Celsius-fokot, számomra egy „agyonhorgászott” vízen rendkívül leszűkül az etetőanyag választás kérdése. Horgásznaplómat több évre visszamenőleg átbogarászva tisztán kirajzolódik, hogy ilyenkor (nálam) a fűszeres ízvilág az igazán nagy favorit. Így tehát máris megkaptam a választ, hogy mit is válasszak erre a vízre, ugyanis a Haldorádó palettáján hosszú évek óta megtalálható Magyar Betyár ízvilág mindig kiemelkedő fogásokat biztosított számomra…

Egy borsos-kolbászos keverékkel készültem a halak számára, remek illata, és tartalmas összetétele…
… igazán csábító falatokat tartalmaz minden nagy ponty számára!

A trend már-már megköveteli azt, hogy a számunkra biztosított két (feeder)bot közül legalább az egyik végszereléknél a method módszert alkalmazzuk. Fogósságához nem férhet kétség, azt hiszem, ebben mindenki egyetért. Pródi horgászatomon nem szerettem volna kísérletezni, egyszerűen biztosra akartam menni a halfogást tekintve, éppen ezért kedvenc method kajámat hoztam magammal, ami számtalanszor bizonyította, hogy minden spiccet hamar vehemens mozgásra bír…

A Fluo Micro Method Feed Pellet mindig tökéletes választás. Rövid idő alatt a legnagyobb kedvencemmé vált, nem véletlenül…
Minden egy képen! A stratégia, a keverékleosztás, illetve a használt horogelőke kiegészítői is fellelhetőek

A horgászat beszámolója előtt szót ejtek még a tó sajátos szabályzatáról. A végszerelék elkészítésénél vegyük figyelembe azt, hogy kizárólag elhagyós végszereléket alkalmazhatunk, valamint a szakáll nélküli horgok használata is kötelező. Továbbá a halkímélő eszközök megléte és használata szintén kötelező elvárás, azt hiszem, teljesen jogosan! De rá is térek a lényegre, hogy hogyan is zajlott ez a horgásznap. 7:05-kor már mindkét bot már beélesítve várja az első kapást…

Repül a finomság a halak számára… mindenféle etetés nélkül kezdtem meg a horgászatot

Mivel már a kipakolás közben is nagyon sok pontyfordulás borzolta a tükör sima vízfelületet, úgy döntöttem, hogy szokásomtól eltérően ezúttal az alapozó etetést kihagyom. Jól látszódott, hogy van előttem hal szép számmal, így ezúttal keresőhorgászattal kezdtem, aztán ha nem működik, majd megetetek egy placcot. Döntésem tökéletesen beigazolódni látszott, öt perc sem telt el, máris füstölős kapás jelezte, itt most nem kell etetni.

Szinte be sem ért a végszerelék, máris gazdára talált
Pillanatokkal később már szákban is a nap első hala
Nem kellett rá sokat várnom, ez a szép tükrös hamar megmutatta a helyes irányt

Miközben a nap első halát engedtem vissza, máris gazdára talált a chilis-tintahalas ízvilággal „csatasorba” indított method szerelék is. Micsoda kezdés!

Még vissza sem tudtam dobni a másik szerelékemet, máris halat adott a nádas környéke és a method technika
Újabb szép tükrös volt a vendégem egy gyors fotó erejéig

Hihetetlen tempóval lehetett a halat fogni, a horgászat e periódusa arról szólt konkrétan, hogy ahova dobtam, ott volt kapás rövid időn belül, kapás-fárasztás, kapás-fárasztás… az első óra eseményei erről szóltak.

Alig egy órája horgásztam, és máris 6 pontynál tartottam…

A megfelelő csali kiválasztásról is érdemes szót ejteni. A Haldorádó Oldódó Lebegő és Oldódó Lebegő Fluo pelletjei minden helyzetre tökéletes megoldást kínálnak. Minden horgászatomon a favorizált, kedvenc csalimmal próbálok elsőként szerencsét. Ha esetleg ez nem működne, akkor nyúlok más színű, méretű, ízvilágú csalikhoz. E pelletek tényleg olyan széles kínálatot vonultatnak fel, hogy egyszerűen nincs olyan helyzet, hogy egyik se működjön. Nincs hal, ami egy felpuhult, lebegő, feltűnő színű csali mellett elúszna, ez a tapasztalatom.

Velük nincs lehetetlen. Bármely ízre szavazunk, matrac nem marad szárazon!
Nem volt ritka, hogy horgászbarátommal, Lacival egyszerre fárasztottunk. Ugye, mondanom se kell, hogy ő is a Fluo Oldódó Lebegő pelleteket használta…
Dupla fárasztás után, dupla ponty! A csalogatóanyagok helyes megválasztásával ilyen fantasztikus élményekkel gazdagodhatunk

Akik figyelemmel követik írásaimat, bizonyára tudják, hogy az időjárással igencsak hadilábon állok. Szinte nem volt olyan beszámolóm idén, aminél elmaradt volna az eső, valamint ne lett volna frontbetörés (ami sokszor jó hatással van a halakra). Természetesen ez most sem volt másképpen, a kezdeti közepesen felhős időszakot ismételten az átláthatatlan ború, majd eső váltotta fel…

És ismét az eső… ritkán úszom meg a horgászatot nélküle
A horgászhelyem körül sok volt a bodzabokor, amelyek látványra sem voltak utolsók
Az eső a déli óráktól állandó társunk lett a horgászat során

Az elképesztően pörgős horgászat folytatódott, nem számított sem a frontbetörés, sem az eső, se semmilyen hátráltató körülmény. A kapások között eltelt idő szinte egyszer sem érte el a 20 percet, egyelőre a halak mérete okozta az egyetlen fejtörést. Az eddig megfogott halak átlagsúlya 2-3 kg közé volt tehető, nyilvánvalóan szerettem volna nagyobb, darabosabb halat is fogni, de egyszerűen bármekkora csalival is próbálkoztam, azonnal elhúzták a kisebb pontyok…

Nem volt megállás! Bármi került a horogra, bárhova dobtam…
… a kisebb pontyok azonnal birtokba vették a felcsalizott horgot
A sok ponty között időnként a kárászok is szóhoz jutottak…
… valamint egy dévér is tiszteletét tette

A keverék, csali, stratégia trió tulajdonképpen tökéletesen működött. Az ilyen gyors horgászatok, valamint a nagy erejű, távoli dobások miatt minden esetben kifejezetten biztonságot ad számomra egy jó minőségű fonott dobóelőke. Egy egész napos, sokszor távolra dobós peca, azt gondolom, nem lenne lehozható kosárveszteség nélkül, ha csak szimplán a vékony monofil damilra bíznánk magunkat. Erre a célra minden esetben a Haldorádó Braxx - Long Cast zsinórját használom, ami már első tapintásra is nagyon más, mint a hasonló fonott zsinórok.

Csak ajánlani tudom. A végsőkig lehet terhelni, biztos társ a távoli dobások eléréséhez!
Fárasztásokból nem volt hiány, de a pontyok mérete nem akart nőni…
… ez volt az átlagméret, ami egyszerűen kikerülhetetlennek tűnt…
… ám végre megtört a jég! Ez a pocakos tükrös jelentette a horgászat legnagyobb halát a maga 5,90 kg-os súlyával!

A horgászat végéhez közeledve elsétáltam megnézni a tó hátsó, szélesebb részét is egy-két fénykép erejéig, illetve körbekérdeztem az itt horgászó sporttársakat a fogásokról. Meglepve tapasztaltam, hogy a fogott mennyiségek a délutáni órákra általánosan 4-5 pontyot jelentettek a „nagy vízen”, viszont ezek mérete igencsak más képet mutatott, a tó első részéhez képest. Az itt fogott halak mérete kizárólag 7 kg felett volt, szemben az elöl mutatott 2-3 kg-os átlagsúllyal.

Víz, víz, víz… szinte ameddig a szem ellát - hihetetlen, mennyire más képet mutatott ez a rész a fogásokat tekintve
A tó felfedezése közben az apró szépségek mellett sem szabad elsétálni…

Számszerűen összegzem a horgászat eredményeit. Mindösszesen 8 órát volt lehetőségem horgászni a délutáni kitartó, áztató eső miatt. Ez idő alatt 25 pontyot fogtam, és volt 5 lemaradt halam. A legnagyobb halam súlya 5,90 kg volt. Sajnos igazán nagy pontyot nem sikerült fognom, de azért azt gondolom, hogy 25 ponty megfogása nem igen követel magyarázatot!

Bár kapitális hallal nem sikerült megmérkőznöm, azért akadtak igen mutatós halak ezen a pecán

A csalik és etetőanyagok ismét bebizonyították, hogy hiába nem ismerünk egy horgászvizet, igazán mellélőni ezekkel a termékekkel nem lehet. Tegyétek próbára Ti is, biztosan gyönyörű halakban gazdag horgászatban lesz részetek. A Pródi Horgásztó az esős búcsú ellenére szép emlék marad, a jövőben egész biztosan visszatérek egy revánsra, ahol már tényleg az igazán nagytestű halak következnek…

Köszönöm, Pród, még találkozunk

Írta: Bugyinszki Gábor
Fotók: Héjja Bernadett

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.