Egyre több helyen jelennek meg az úgy nevezett extra tavak. Mit is jelent ez a kifejezés? Annyit, hogy ezekben a vizekben csak nagytestű pontyok laknak, így az ide érkező horgászok nagy eséllyel foghatják meg életük halát viszonylag rövid idő alatt. Ezek a tavak ékes példái annak, hogy a kínálat hogyan igazodik a kereslethez. Itt jegyezném meg, hogy sokan nem szeretik, sőt ellenzik az ilyen tavak létezését, de ilyen jellegű vitákba nincs értelme belemenni, hiszen, mint írtam, igény van rá. Én ritkán járok ilyen helyekre, bár erre az évre tervben van pár ilyen vízterület meglátogatása is. Most nem ez volt a cél, de aki szombat délután akar horgászni, az már csak oda tud ülni, ahol hely van…
Kezdjük az elején! A szombat délelőtt a munkáé volt, így csak délután tudtam kijutni a tervezett helyszínre. Sokat tanakodtam, hogy a jó néhány meghorgászandó víz közül melyiknek szenteljek csak fél napot. A legbiztosabbnak az tűnt, hogy egy kis kiterjedésű tóra megyek, ahol nagy esélyem van rövid idő alatt halat fogni. Ebből is van néhány a listán, de végül a tököli Varsányi Horgásztóra esett a választásom. Ez a kis víz nem teljesen ismeretlen számomra, hiszen pár éve jártunk ide versenyezgetni. De mivel két tó van egymás mellett, a másik még az én kezem által érintetlen, így bőven rá lehet biggyeszteni az „ismeretlen” jelzőt!
Munka után gyorsan bedobáltam a kocsiba a motyómat, nem nagyon néztem, mit is viszek, csak már mehessek. Attól függetlenül, hogy az M0-s után végig lakott területen kell menni, gyorsan odaértem a bekötőúthoz, amely levisz a Duna-gátig. A gáton áthajtva, a mellett párhuzamosan kell jobbra haladni. A borzasztó zötykölődős és poros (már, ha nem esik az eső) út végén balra kell kanyarodni, egyenesen a Duna felé. Onnan már nem lehet eltéveszteni! De részletesebb leírást is találtok, ha a Google keresőbe beütitek a tó nevét.
A legnagyobb meglepetést nekem nem az út, hanem az úton parkoló autók száma okozta. Már messziről láttam, hogy baj lesz! Hát az is lett. Mindkét tó teljesen fullon volt. Egy gombostűt nem lehetett volna úgy elejteni, hogy az ne egy vödörbe vagy horgászszékre essen.
Addig térültem, fordultam, míg sasszemem észrevett még egy tavat, ami külön is körbe volt kerítve. Odaoldalogtam kicsit kíváncsiskodni, és megtudtam, hogy az is eredeti célomhoz tartozik, de az az extra tó.
Több dolog is meglepett. Az egyik mindjárt ennek a tónak a létezése, hiszen eddig nem is tudtam róla, hogy van ilyen. A másik, hogy ez az icipici tó állítólag csak 5 kg-nál nagyobb pontyok élőhelye. Hát, a vízre nézve ezt nem nagyon tudtam elhinni. Egy nyamvadt halfordulás vagy pontyugrás sem fodrozta a vízfelszínt. Lehet, nem véletlen, hogy míg a másik két tó tele van, itt mindössze 5 ember pecázott! Ja, és ők egész nap mindössze egyetlen 6-os pontyot fogtak.
Összegezve, két választásom volt. Vagy hazamegyek és egész délután horgot kötözgetek, vagy leülök egy olyan vízre horgászni, amire ránézve sok minden eszembe jut, csak az „extra” szó nem! Naná, hogy az utóbbit választottam. A tó extrasága a napijegy váltásakor egyből feltűnt, hiszen közel két és félszer annyiba kerül ide a zsuga, mint a többi tóra.
Mivel ez egy tényleg pici tó, beülés előtt konzultáltam a már tavon horgászókkal, hogy mégis hol nem zavarok. A burkolt válaszuk egyértelműen az volt, hogy mindenhol! Na, végül is leültem a tó közepére, be a kerítés mellé. Ráadásul mindenütt olyan fák voltak, hogy már a bedobás is izgalmas vállalkozásnak tűnt.
Megmondom a frankót, elég kilátástalannak tűnt a helyzet. Tordasról maradt szerelékeim fent maradtak a botokon, és így már kedvem sem volt átszerelni. A hosszú előkés pecával terveztem elütni az időt, hátha él valami „egyéb” hal is a vízben. A másik, rövid előkés végszerelékkel pedig csakis a nagy pontyok lehettek célpontok.
Mivel a másik tóra készültem, nem hoztam semmi halas kaját, pedig az ilyen vizeken nagy pontyra az lenne az alap. Csak Vad Ponty etetőanyaggal készültem, hiszen odaát sok halat fogtam már ezzel. Mindenesetre bekevertem a kukoricás kaját némi aromával meglocsolva. Az alapozó etetést nem akartam erőltetni, ugyanis a „szomszédok” árgus szemekkel néztek már így is. Ha csobogni kezdek, lehet, be is dobnak a vízbe. Így csak kiakasztottam a klipszet nagyjából a tó közepét kinézve magamnak.
A becsapódó Vad Ponty etetőanyag szépen fehérre festette az amúgy zavaros vizet. Teljesen nem mondtam le arról, hogy egy kisebb etetést kialakítsak magamnak, ezért aztán sűrűn újat dobáltam, társaim nem kis örömére!
A hosszú előkével nagyon sok kapásom volt, a snecik és az apró keszegek folyamatosan nyaggatták a csalimat. Meg ritkán fogtam őket, olyan pirinyók voltak, de legalább elszórakoztattak. Persze eközben nem hanyagoltam el a fő csapásiránynak számító rövid előkés horgászatot sem. Ezen folyamatosan cserélgettem a csalit. Lényegében az összes rendelkezésre álló kukoricát végigpróbáltam egy óra alatt, majd kezdtem elölről az egészet. Nem vittem túlzásba, mindössze egy szem kukó került a hajszálelőkére egy fél technopufival kikönnyítve.
Már lassan két órája vallattam a vizet, de komoly kapást még nem tudtam elérni, mondjuk a tavon senki sem jutott el halfogásig… Viszont, ami bíztató volt, hogy néha láttam halfordulást, de nem vagyok biztos benne, hogy nem egy ragadozóhal zavarta csupán a sneciket.
Tudom, hogy közhelynek tűnik, de ennyi kapástalan perc után, már biztosra vettem, hogy hal nélkül úszom meg a kirándulást. Mindeközben a szemből sütő nap kellemesen égette már az arcomat, így az álmosság is erőt vett rajtam.
Térültem, fordultam, majd valami gyanúsat észleltem. Én lepődtem meg a legjobban, mikor a spicc erősen, ám méltóságteljesen, lassan görbülni kezdett. Bevágtam! A megakasztott halon már egyből éreztem, hogy testes példány lesz. A kisebb pontyok az első pillanatokban kirohannak, de a nagyok csak ritkán. Ez sem szaladt sehova, csak amolyan rátartian húzott oldalra, de egész könnyen engedte magát irányítani.
A szélében azonban megmutatta igazi arcát. Erőteljes kirohanásokat produkált és a világ minden kincséért sem lett volna hajlandó elemelkedni a fenéktől. Nem mertem durván bánni vele, hiszen több mint két órát vártam erre a halra. Szépen nyugodtan sétáltattam vagy negyedórát a lábam alatt, mire elkezdte eregetni a buborékokat.
Innentől kezdve már csak kétszer kellett meglevegőztetni, és szinte önszántából csúszott bele a merítőbe. Most mit mondjak, fülig ért a szám, hiszen már teljesen reményvesztett állapotban voltam, mikor ez a szép ponty elmarta a csalit.
A horog tökéletesen akadt, ráadásul a szakáll nélküli horog azon az úton jött kifelé is, amin befelé, így nem tépte szét a hal amúgy megviselt száját. A matracon még fotózkodtunk egyet, aztán lemértem. Megtartva a halat én olyan 7 kilósra tippeltem volna, de a mérleg pontosan 8,30 kg-ot mutatott!
Kíméletes visszaengedés után nagy reményekkel csaliztam újra, hátha lesz még valami akció az etetésen. Persze nem volt. Még másfél órányi ücsörgés után - szégyen, nem szégyen - feladtam a reménytelen küzdelmet és összepakoltam.
Hazafelé, az autóban gondolkodtam, hogy van-e értelme ezt megírni. Nem szeretném, ha az én cikkem miatt bárki is rosszat gondolna erről a vízről, hiszen sok szép halat fogtam anno a hátsó tóban, a középső tavon pedig mindig sokan pecáznak, így biztos jól van halasítva az is.
De beszéljünk az extra tóról. Ha tetszik, ha nem, megkaptam, amiért idejöttem, hiszen rövid idő alatt fogtam egy nagytestű pontyot. Végül is 4 órát, ha horgászhattam. Ráadásul voltak a tavon ígéretesebb helyek is, ahol a nap folyamán többször is látható volt a halak jelenléte, azonban azokat nem tudtam meghorgászni, mivel igen „barátságos” szomszédjaim kisajátították, ők viszont nem tudtak élni a lehetőséggel. Hát igen, hiába a kis víz, sok hal, egyáltalán nem mindegy, hogy mit és hogyan kínálunk fel a halaknak! Nem véletlen, hogy a többiek egész napi eredménye kevesebb volt, mint az én 4 órás etapomé.
Ezzel nem magamat szeretném magasztalni, csupán azt leszögezni, hogy ezeken a vizeken sem jön ki a ponty a partra, hogy velünk fotózkodjon. Bizony, meg kell dolgozni azért, hogy ne üres kézzel, hanem szép emlékekkel menjünk haza.
A négy órából én mindössze 15-20 percet töltöttem el halfogással, ám a küzdelem ezzel a szép hallal megérte a befektetést. Szóval, aki szeretné emlékezetessé tenni a délutánját egy közel tízes potykával, annak csak ajánlani tudom, hogy próbálkozzon bátran, akár az ilyen pici tavakon is.
