Barátommal, GoldenGorillával mindig megosztottam tapasztalataim. Mindemellett sikerült rávezetnem cimborámat arra az örökérvényű szabályra, hogy minél többet vannak horgaink a vízben, annál nagyobb az esélyünk a halfogásra… :)! Az alaptézist magáévá téve, igazán jó csapatot alkotva gyakran járjuk közösen a vizeket. Így volt ez ősz végén is, amikor egy gyors pecát terveztünk a Szavanna Horgásztavon.
Minden bevetésünkre alaposan, már napokkal előbb rákészültünk, így egységes csapatot alkotva rugaszkodtunk neki a pecának. Gondosan előre megterveztük horgászatunkat, előre összeszereltük nagyhalas pálcáinkat. Ezeket nálam egy 390 centis medium-heavy és egy szintén 390 centi hosszú heavy feeder jelentette, haversrác pedig két 3 librás, 360-as bojlis bottal készült. Csodálkoztam, hogy Gábor barátom még egy pár előkét kötni is beugrott hozzám, és mikor a bevetés napján, kora reggel odaértem a házához, már a járdaszegélyen várt talpig felfegyverkezve. Amit hozzá kell tennem, ilyesmi már évek óta nem igazán fordult elő.
Suhantunk a kiválasztott tavacskánkra. Szinte árbocos hajóként siklottunk az erdők szélén, felhőkként mélázó ködfoltok tetején, persze az autóutak vonalában…
Válogathattunk a tó összes horgászállása közül, mert mi voltunk az elsők aznap reggel. De ugye mi előre tudtuk, hova is akarunk majd letelepedni. Megnéztem a tómeder halőrházban kiakasztott térképét, természetesen az időjárás függvényében, de mint később kiderült, jól gondoltuk el előre mi azt az „A” tervet…
A kajával kezdtünk most is. Egy tálka víz a tóból. A vödörbe egy zacskó Nagy Ponty etetőanyagot robbantottam bele, majd ezt azért meg akartuk fejelni valamivel… egy tálka került elő, amiben az előző nap bekevert Fekete Gyémántos Pellet Pack volt. A pelletek körülbelül 7/8 részére öntöttem rá a Fekete Gyémántot, vagyis az aromát, és ugyanazzal az üvegcsével egy majdnem teli üvegnyi ásványvizet. A vödör szárazanyagra a tálból egyben ráesik ez a pontyok számára ellenállhatatlan, aromától felduzzadt pelletszemekből álló tégla. A tó vízéből pótoltuk az ideális állag beállításához szükséges nedvességet. Ugyanis reggel egy feles Jägermeistert is tankoltunk a halőrtől. Na, ezzel lett teljes a keverék. Illetve nem! Hintettünk bele válogatott Nagy Pontyos pelletfinomságokat is. Persze azért ittam egy kortyintást előre a hal bőrére. A peca hátralévő részében pedig izgathattam magamat, szét ne törjön az üvegpohár. A maradék 1/8-ad Pellet Packot és a hozzá való ragasztópor szintén kb. nyolcadát külön „összesaraztam” kizárólag hideg vízi CSL tuninggal, méghozzá Fagyos Ponttyal. Ezt abból a meggondolásból tettem, hogy elég hideg már a víz, bőven az ajánlott 16 fok alatt volt, és az alkoholos lötty ugye PVA-barát. Így még az előkére is tudtunk rakni egy plusz csomagot.
Jöhettek a merítők, majd a botok. Felcsigázott barátom már tömködte kosarát, míg nekem még egy apróságot változtatnom kellett a szerelékeimen. Haldós Pellet Feeder és Pellet Feeder Complete típusú kosarakat használtunk. Igen, Gábor is mellettem a bojlis botjaival. Annyit változtattam a 35 grammos Pellet Feeder kosaramon, hogy a bordákat kicsit benyomtam, ezáltal hosszúkásabb, még áramvonalasabb lett a kosár tartalma. Ezt a szereléket vetettem be messzebbre (persze akkor, ha nem kapott plusz csomagot a bevetés előtt).
Előre le volt már az is fixálva, hogy az egymáshoz közelebbi botjaink végszerelékét egyforma távolságra kiakasztott főzsinórral szorosan egymás mellé bedobjuk előke nélkül, csak kajával, ötször-ötször.
Utána ezeket a szerelékeket ugyanoda - de már csak a zsinórt jelölve, nem beakasztva, és felcsalizott előkékkel felruházva - vetettük be egymás mellé. Másik botjainkkal kereső üzemmódban terveztük a pecát az így kialakított etetés mellé-mögé dobva. A reggeli térkép szerint kb. egy 3 méterről 6 méterre mélyülő törés alját céloztuk meg, ahonnan még beljebb dobva egészen 10 méterig is „letörik” a meder.
Szóval, beélesítettük a cájgokat majd lehenyéltünk a két botpáros közé félútra. Megreggeliztünk, elbeszélgettünk, méláztunk elmúlt szép időkről, teázgattunk, megosztottunk néhány bölcsességet egymással, vicceket meséltünk, kávézgattunk, aztán már azt vettük észre, hogy az ebédhez nyúlunk. Persze a nagy semmittevésben azért úgy 30 percenként dobtunk egy újat, nem bírtuk elviselni a kapástalanságot. Jöhettek a plusz PVA hálózsákok, valamint a lebegő csalik, amikkel kikönnyítettük a süllyedőket. 16 mm-es Fekete Gyémánt és Kék Villámos Red Tuning pelleteket emeltünk meg 12 mm-es Nagy Pontyos Maxi Hybriddel. Legalább is erre a kombinációra jött az első kapás.
Ahogy lecsengtek délben a harangok, úgy csendültek fel Gábor kapásjelzői. Egymás után. Beindult a csapatmunka. Szépen, egymás után matracra fektettük ellenfeleinket. Bevallom, jobb lett volna saját botommal ráncigálni valamit kifelé a vízből, de annyira megtetszett barátom 25-ös főzsinórral szerelt bojlisa, hogy azt hiszem, be kell valamikor szereznem két bojlis vesszőt. Jó lett volna, ha lett volna nálunk egy kameraállvány, hogy mind a négyen pózoljunk egyet, de lehet, hogy csak egy szép fűszálat fotóztunk volna ismét, igaz azt élesen, makróval.
A nagy akció és a halak gyors visszaengedése után hátradőlhettünk. Igaz, nem elégedetten, mert hát pontyozni jöttünk… de pár perc után hajlott végre a feeder is. Végre vívhattam egyet saját bottal is. A tettes azonban egy dévér volt, tömege alulról súrolta az egy kilót. Szák nélkül, amolyan pergetős módszerrel kaptam el a tarkóját, és amint a szájából kiakasztottam a horgot, egyből visszabukfencezett a vízbe. Nem tudta, hogy még jelenése is lenne egy lencse előtt. Jó, jó… legalább már húzhattam én is egy halat…
Visszasuhintottam hát jó adag kajával és újabb csomagocskával a csalimat. A bedobás utáni finom, mélabús csendnek GoldenGorilla kapásjelzője vetett véget. Izmozhatott „szegény”… majd fél órás huzavona vette kezdetét! Nem adta magát könnyen a bestia, számtalanszor kapott új erőre, és minden fortélyt bevetett annak érdekében, hogy túlélje eme ijesztő megrázkódtatást. A végére a hal minden ereje elfogyott, jöhetett a nagyméretű, sűrű szövésű bojlis merítő és a vizes matrac. Csapatként megint jeles, és ha még csak fél kilóval is, de nagyobb 10 kilónál! Ez az! A hihetetlen öröm mellett a megszakadás jelei is látszódtak barátom arcán. Nem semmi azért egy tízen kilós állatot kitartani, míg elég képet nem csinál róla a másik. Reméljük, összejött…
Jöhetett megint a csendes bizakodás, és kis idő után csak félbehajlott a feeder is. Szépen kitornáztam a szintén jó darab halacskát. És ha még azt a halat is megpillantottuk volna, amelyik csak félig akart kiszenvedni, no meg azt a kisebbet, amelyiket Gábor teljesen csendben húzott ki a hátam mögött, na, akkor pláne. Eggyel viszont nem számoltunk, mégpedig azzal, hogy a „napnyugtáig” fogalma órákra váltva egészen mást jelent most, mint nyáron. Öt órát sem ütötte meg a kis mutató, de már az orrunk hegyéig sem láttunk. Kapkodósan mindent összeszedtünk. Szerencse, hogy a botokat már csukott szemmel is össze tudjuk csapni a táskánkba. Jó tanács: vigyünk az őszi, téli horgászatokra fejlámpát! Jól jöhet, mikor a végén azt kérdezzük egymástól, hogy „Nem hagyunk itt semmit?!”...
Ja! És a pohár egyben maradt… majdnem elfelejtettem visszaadni a halőrnek.
… mert pontyozni jó!...:)
Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
Fotók: Molnár Gábor (GoldenGorilla) és Horváth Tibor(Ti13i)
