Külföldi, főleg angol horgászfilmekben gyakran látni olyan versenyeket, ahol szinte megállás nélkül fogják a halat a versenyzők. Bámulatosan húzzák a pontyokat és az ott megszokott hibrid halakat. Itthon sajnos nagyon kevés olyan horgászvíz van, ahol hasonló tempóban lehet pecázni, és akár mázsa körüli súlyokat összefogdosni 5-6 óra alatt. Persze jó néhány olyan napijegyes tó van, ahol rengeteg hal van, de sok ezek közül „összeroppan” a versenyek nyomása alatt, ezért a megmérettetéseken a konyhai pecák eredményének csak töredékét sikerül megfogni. Szerencsére van pár olyan hely, ahol nem jelentkezik ez az ún. versenysokk, és a sok résztvevős rendezvényeken is mesebeli fogások szoktak születni. Most egy ilyen versenyre kalauzollak el benneteket.
E versenyeknek az a lényege, hogy minél több halat, esetünkben (1-4 kg közötti) pontyot kell odaállítani az etetésre, ott tartani, horogra csalni és végül kifogni őket. Sokakban ellenszenvet válthat ki ez a fajta horgászat, ugyanis inkább hasonlít a dolog „halkitermelésre”, mint pecázásra. A látszattal ellentétben azonban nem olyan egyszerű helyt állni az ilyen derbiken, ráadásul sok olyasmit gyakorolhatunk, amit a halban szegény versenyeken nem. Ilyen a halfárasztás, a merítés és sok-sok olyan mozdulat, melyet nem árt, ha rutinszerűen végzünk.
Ezen a tavon viszonylag egyenletes a haleloszlás, legalábbis szektorokon belül. Mindenki előtt ott van az a mennyiség, amivel nyerni lehet. Tehát a lehetőség minden induló számára adott.
Általában a verseny első percétől fáraszt valaki, és minél több hal áll oda az etetésre, annál gyakoribb kép, hogy a szektorban 4-5 horgász is halat szákol. Az ilyen viaskodást nemcsak fizikálisan, hanem fejben is bírni kell. Nehéz ugyanis úgy végigkoncentrálni egy versenyt, hogy akár az utolsó percben is fordulhat az állás. Nem egyszer láttam már itt olyat, hogy 70-80 kiló halaknál pár dekán múlt a végeredmény.
Na de lássuk, hogyan készültem én erre a versenyre! Néhányszor már volt alkalmam itt horgászni, ezért nem teljesen sötétben tapogatóztam. Első feladat, hogy olyan alapozó etetést kell végezni, amire hamar rátalál, és amin jó ideig el is bóklászik a banda. A mai, modern pontyhorgászat elengedhetetlen kelléke a pellet. Alapozó etetésnek Pellet Packot szántam, méghozzá epres-halas ízesítésben. Nagyon egyszerű az elkészítése, külön bekevertem a Vörös Démon, és külön a Fekete Gyémánt ízesítésű Packot. Amikor kellően megszívták magukat nedvességgel, akkor összekevertem őket, és kész is a kevert aromájú ragasztott pellet. A versenyt megelőző napon adagoltam még hozzá némi csemegekukoricát és vegyes mikropelletet.
Másnap reggel már csak a forrázott csontit kell beletenni. Ebben az esetben bátran használhatok csontkukacot a ponty csalogatására, ugyanis más hal nem nagyon van a vízben, így nem kell attól tartanom, hogy az „élő anyag” hatására ellepi a horgászhelyemet az aprónép.
Az alapozásra szánt anyag már készen van, jöhet hát az etetőanyag! Egyértelmű, hogy az alapozáshoz használt aromával egyező keveréket készítek, ami nem más, mint a Piros Ponty és a Pelletes Fekete kaják 1:1 arányú keveréke. Mivel sok halra számítok az etetésen, szeretném, ha minél előbb megtalálnák a csalimat, ezért erősen túlaromázom a mixet.
Az aromákat nemcsak a keverékre öntöm, hanem kétféle pellet juice-szal némi mikropelletet áztatok fel, ami így nem csupán tartalmasabbá teszi a keveréket, de folyamatosan engedi ki magából az aromát is. A keverékbe ezenkívül csak némi forrázott csonti és pár szem kukorica kerül.
Nincs más hátra, már csak fel kell csaliznom a horgomat. Egy biztos, pelletet hajszálelőkére fűzni nem nagyon lesz időm, így a hagyományos csalizási technikákat kell előnyben részesítenem. Alternatíváim: puha pontypellet + csonti, csemegekukorica + csonti, technopufi + csonti. Hogy éppen milyen ízesítésben fogom ezeket használni, majd a helyzet alakítja.
Tipp:
Ha technopufival szándékozunk csalizni, érdemes egy tálka vizet magunk mellé készíteni. Ebbe horgászat előtt tegyünk bele pár szem kütyüt. Ebből ugyanis nem tudja kikapni a szél. Gondolom, mindenki járt már úgy, hogy kinyitotta a hungarocell golyócskákat rejtő dobozt, és mielőtt közbeléphetne, már ki is kapta a doboz tartalmát a szél. Bosszantó jelenség!
Felszerelésem
Néhány szót mondanék a felszerelésről is. A finom pálcákat ilyenkor nem szabad elővenni. Kellően rugalmas, de határozott feedereket használok az ilyen horgászatra, főleg 3,60-3,90 hosszban. Ennél hosszabb fölösleges, hiszen a horgászandó távolság mindössze 60 méter. Ezt a távolságot érzem (akár szélben is) pontosan és gyorsan meghorgászhatónak. A végszerelékem pellet kosárból vagy egyszerű bordás kosárból és rövid, 4-6 centis (0,10 mm-es) fonott előkéből áll. Horog tekintetében én ilyenkor inkább a vastagabb húsúakat részesítem előnyben, mivel az agresszív fárasztás közben kevésbé vágják szét a hal száját, mint a vékonyak.
Ezzel az előkészületek megvannak, most már csak az etetést jelző dudaszóra várunk! Addig pár szó a versenyről: a derbi hatórás, ha a halmennyiség indokolja, akkor megszakítással, mérlegeléssel, hiszen legyen akármekkora a szák, az összezsúfolódott halak nem bírják ki sokáig. Sajnos láttam már így tömeges halpusztulást, mindössze 5 órás versenyen, nem volt szép látvány, ahogy a visszaengedett halak csak szédülten bóklásztak a vízben. Egy része ezeknek természetesen később észhez tért, de voltak olyanok, amelyek maradandó károsodást szenvedtek vagy elpusztultak.
Taktikám nagyon egyszerű
Az alapozó etetésemet 60 méterre juttatom be, majd az erre a távra kiakasztott feedereimmel fogok ide visszatalálni. Etetésnek 10-15 kosárnyi pelletet szándékozom csak bedobálni, ráhorgászni pedig a mikropellettel, csemegekukoricával és forrázott csontival dúsított kajával fogok. A csalivariációkat pedig addig váltogatom, míg rá nem találok a menő csalira. Már ha lesz ilyen.
A verseny
Április 1-jén, bolondok napján volt a verseny. A horgászat előtti napokban már nézegettem az időjárás-előrejelzéseket, hogy mégis mire készüljek. A névhez passzoló időt jósoltak a meteorológusok, tehát erős, viharos szelet és változékony, felhős-napos időjárást. Sajnos már reggel, a partra érkezéskor érezhető volt a légmozgás, nem is beszélve a fagypont közeli hajnali hőmérsékletről. A vízen tarajos hullámok vártak minket. Mondanom sem kell, hogy előkerültek a már sarokba akasztott termoruhák, sapkák és kabátok, ugyanis a pályán pontosan keresztbe fújó szél borzalmasan áthűtötte az embert.
Sorsolás után már a kipakolás sem volt egyszerű, hiszen minden könnyebb cucc borult, fordult, kiömlött, hadd ne részletezzem, tudjátok milyen ez… A versenyt megelőzően 5 perc állt rendelkezésre az etetésre, ami pont elég volt arra, hogy behajigáljam az alapozó etetésemet. Két dudaszó jelezte a verseny kezdetét.
Tipp
Ha versenyre készülődve már előre beklipszelitek a botokat, sok nyűgtől szabadítjátok meg magatokat, ráadásul nem erre megy majd el az értékes felkészülési idő. Én ezt a műveletet mindig már otthon elvégzem. Ám a körülmények felül tudják írni a terveket. Most szerencsére nem kellett újra elvégeznem ezt a feladatot, mert a 60 métert még viharban is kényelmesen meg lehet pontosan dobálni. De ha nem érezzük biztosnak az általunk előre kiszemelt távolságot, inkább módosítsunk rajta a verseny előtt! Nincs annál bosszantóbb, mint mikor a felerősödő szél lehetetlenné teszi az etetésünk meghorgászását, amin egyébként ott van a hal. Ha erre nem figyelünk oda, végzetes hibát követhetünk el!
A vártnál nyögvenyelősebben indult a halfogás, bár az első pontyot én akasztottam a szektorban, de az sajnos félpercnyi huzavona után meglépett a horgomról. Nem volt nagy hal, de ez bizony rossz előjel!
Azt már az első óra után láttam, hogy nem ma fogunk tórekordot felállítani, hiszen ekkor még csak 3-4 ponty volt a szektorban. Furcsamód nem állt úgy oda az etetésre a hal, mint azt vártam, inkább hullámzóan jelentkeztek a pontyok. Egymás után fogtam kettőt-hármat, aztán félóra szünet következett.
Működött tulajdonképpen minden, hiszen a többieknél jobban fogtam a halat. A kapás érzékelését viszont kicsit megnehezítette az erős oldaláramlás. Sajnos sok befejezetlen akció is volt: kisebb pöccintések, belazítások, húzogatások, amiket nem követett határozott elhúzós kapás. Ami kapás akadt, az majdnem mind első szándékra eltekerte a spiccet. Amit a legjobban meg tudtam etetni a halakkal, az a Magyar Betyár vagy a Mézes Pálinka puha pellet volt jó nagy csonticsokorral megtűzve.
Mint azt már a cikk elején is írtam, minden egyes hal számít ezeken a versenyeken. A szektoromban többen is ügyesen fogdosták a halat, ám azt a verseny felétől éreztem, hogy igazán csak Sisa Józsi (Haldorádó Feeder Team) lehet rám veszélyes. Ő viszont nagyon, hiszen a rövid előkés pontyfogáshoz igencsak ért. Végig fej-fej mellett haladtunk, hol Ő vezetett egy ponttyal, hol én. Ezt a különbséget kilókban megsaccolni szinte lehetetlen volt.
Ezen a viharos napon mindenre számítottam, de arra nem, hogy a szél még segítségemre is lehet. Volt egy olyan időszak, amikor Józsi előnye elég tetemesre hízott. Ez idő tájt a szél egyre gyakrabban hozott felém tömény, erős fokhagyma szagot. Mivel ismerem Józsit, tudtam, hogy az Ő perverziója ez a különleges aroma. Előtúrtam a táskám aljából a fokhagyma-hal dipemet és a fokhagymás oldódó lebegő pelletet. Bár nem akartam fűzős csalit használni, a helyzet ezt követelte meg.
Az első dobás ezzel máris halat adott, melyet még két társa követett, majd ismét szünet! Ugyebár én nagyon rövid fonott előkét használtam. Feltűnt viszont, hogy a szomszédom klasszikus, gubancgátlós végszerelékkel, hosszabb előkével egyre gyakrabban tud erélyes kapásokat kicsikarni. Szereltem én is egy kb. 13 centis, 0,14 mm-es monofil előkével készített alsó horgos szereléket. Ezt csaliztam föl puha pellettel és csonticsokorral, majd megmártogattam a már említett aromában. Ezzel ismét tudtam pár halat fogni, és a háttéremberek szerint át is vettem a vezetést Józsitól. Igaz, ezek az információk nem biztosak, hiszen legyen akármilyen jó a szeme egy segítőnek, kilóban meghatározni ezt, nagyon nehéz!
Közeledett a verseny vége, de jelentős előnyre sem aktuális vetélytársam, sem én nem tudtam szert tenni. Az utolsó halat a derbin Józsi fogta, és ami hab a tortán, hogy az egy több mint 6 kilós pikkelyes volt. Mondanom sem kell, hogy nekem ez nem esett túl jól!
Egy dolog van a versenyhorgászatban, ami biztos, mégpedig az, hogy a mérleg mindent elárul. Végül én kereken 42 kilónyi halat tudtam felmutatni, ám Józsi szákját is csak két ember tudta kiemelni a vízből, így erősen rezgett a léc! Barátom fogását is csak két részletben tudtuk lemérlegelni, és gyors számolás után kiderült, hogy Ő 43.740 grammal zárta a versenyt.
Nem maradt más hátra, mint hogy gratuláljak barátomnak, hiszen tisztességes versenyben győzött le. Hiába volt nekem darabra egy-két hallal több, a meccset most kilóra játszottuk.
Remélem, hogy írásomban nemcsak a versenyezni szerető pecások, de az ilyen vizeket előszeretettel látogató horgászok is találtak hasznos dolgokat. Tudom, hogy sokan nem szeretik a kockatavakat, de nem vagyunk egyformák. Kérlek Titeket, legyetek toleránsak! Ígérem, hamarosan természetes vízen történő versenyről vagy felkészülésről is szó esik majd, türelem!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Jakab Enikő
